Ha azt akarod, hogy a gyerekedet ne lehessen megvezetni, akkor hagyd kérdezni, gondolkodni, sőt: vitatkozni (veled is)!

 –

„Ne kötözködj már megint.”
„Lehetne, hogy egyszer valamire csak annyit mondasz, hogy: rendben?”
„Muszáj, hogy tiéd legyen az utolsó szó?”
„Miért kell neked mindent megmagyarázni?”

Szülőként könnyű belefáradni a sok kérdésbe, magyarázatba, vitatkozásba. A gyerekünk szkepticizmusában sokszor a tiszteletlenséget látjuk, mintha az autoritásunk vagy pozícióink sérülne azáltal, hogy visszakérdez, vagy nem ért velünk egyet.

A konfrontációtól alapvetően befeszülünk. És kikérjük magunknak. 

De a szkepticizmus nem egyenlő a cinizmussal

A cinikus kijelentések sokszor megelőzik a kritikai gondolkodást. Impulzívak és sarkosak, ezért a cinizmus mögött sokszor téves feltételezések állnak. Aki cinikus, az semmiben nem bízik, amit lát vagy hall, különösen, ha az ellentétes a saját világnézetével. Őt nem lehet ellenérvekkel meggyőzni, vagy eltántorítani a saját igazától.

Ezzel szemben aki szkeptikus, az képes a tapasztalatait érzelmek nélkül értelmezni, és a dolgokat logikusan átgondolni. Ez nagyban segíti őt a döntéshozatalban, és ez a belső folyamat megnyugtató lehet számára.

A szkepticizmus a kritikus gondolkodás része, az oktatás egyik fontos célja… kellene hogy legyen.

Egy szkeptikus gyerek nyitott, kíváncsi, és szeretne tájékozódni, mielőtt igaznak fogadná el a másik állítását (legyen az illető akárhány éves). Képes megkérdőjelezni azt, ami látszólag tény, ez pedig mélyebb megértést és innovatív ötleteket eredményez.

A szkepticizmus szó eredeti jelentése körbenézni, megfontolni.

Aki szkeptikus, az filozófiai és tudományos értelemben a valóság és a tökéletes igazság megismerhetőségét, az állítások igazságtartalmát vitatja. Így máris szimpatikusabb, nem? Hiszen ki ne szeretné, hogy a gyereke éber és megfontolt legyen? Hogy ne fogadja el az abszolút igazságnak hívott dolgokat, hogy ne tudják megvezetni? És ki ne szeretné, hogy kritikus legyen a tudományosan nem alátámasztott híresztelésekkel szemben?

Azzal védjük meg a gyerekeket, ha megtanítjuk őket gondolkodni

Ömlenek ránk a megtévesztő információk, az internet tele van álhírekkel, magukat másnak kiadó emberekkel. A szkeptikus gyerekek képesek lesznek megkérdőjelezni, amit látnak vagy hallanak – és ezt szeretnék is. Egy tavalyi kutatásunk szerint a gyerekeket az érdekli legjobban az internetes biztonsággal kapcsolatban, hogy hogyan tudják felismerni az álhíreket és a nem megbízható embereket.

A gyerekek könnyebben manipulálhatók. Ha megengedik, hogy mások gondolkozzanak helyettük, sérülékenyebbek lesznek az érzelmeiket célzó kommunikációval szemben. Ha viszont megtanulnak gondolkodni, megtanulnak magukban is bízni,

aktív alakítói lesznek a saját életüknek, és kompetensebbnek, erősebbnek érzik magukat tőle. A szkeptikus gyerekek a hatalomtól és a tekintélytől függő világ helyett egy olyan világot építenek, ahol számítanak az érvek. 

Persze van úgy, hogy amit általánosságban kívánatosnak gondolunk felnőttként, azt nehezen viseljük az itt és mostban.

Ellentmondásos dolog ez, jól tudom. Mert hiszen szeretnénk, hogy a gyerekek önállósuljanak és kiálljanak magukért, de közben fárasztó, sőt sokszor bosszantó, ha ellentmondanak. Szeretnénk, hogy ne bízzanak meg vakon mindenben és mindenkiben, és elsajátítsák a kritikus gondolkodás csínját-bínját, de az agyunkra megy, ha állandóan kérdezősködnek. A véleménykülönbség vagy a szembenállás puszta ténye is feszültté tesz bennünket.

Szóval, jogosan merül föl a kérdés, hogy mégis hogyan lendüljünk túl ezen. Hogyan keltsük fel a gyerekek kíváncsiságát a mögöttes szándékok iránt anélkül, hogy túlságosan növelnénk az emberek, a világ iránti bizalmatlanságukat? Hogyan lesznek a gyerekeink szkeptikusak anélkül, hogy cinikusak lennének?

Véleményem szerint a legfontosabb, hogy legyünk kíváncsiak, és mutassunk pozitív példát. Ha a gyerek cinikus válaszokat ad, akkor az a feladatunk, hogy segítsünk megkérdőjelezni a feltételezéseit, különösen, ha azok negatívak, például „senki nem szeret”.

A cél az, hogy a gyerekek megtanuljanak logikusan gondolkodni ahelyett, hogy elhamarkodott következtetésekre jutnának.

Az alábbiakban összeszedtem tíz plusz egy olyan gyakorlati szempontot, vagy ha úgy tetszik, tippet arra, hogyan segíthetjük, fejleszthetjük a fiatalok egészséges szkepticizmusát.

 

1. Segítsük a gondolkodásukat kérdésekkel

Mi történt? Miből gondolod ezt? Mi lehet emögött? Mi motiválhatja azt, aki ezt mondja? Van, aki máshogy gondolja, és miért? Állítsuk meg a gyerekeket egy pillanatra, és tisztázzuk, hogy mi történt. Vegyük végig a tényeket, vessük össze a többi tapasztalatunkkal, gondoljuk végig újra az eredeti feltételezést, és törekedjünk arra, hogy fairként ítéljük meg a helyzetet.

2. Legyünk az ördög ügyvédje

Ha nem értünk is egyet valamivel, próbáljunk érvelni mellette, csak hogy jobban megértsük a kérdést.

3. Figyeljünk arra, hogy mennyire részrehajló az információforrásunk…

…és mérjük fel, hogy meggyőzni vagy tájékoztatni akar minket.

4. Figyeljünk az érzéseinkre is, hogy mennyire hisszük el a másik állításait

Az emberek egy része inkább intuitívan, másik része inkább logikusan gondolkodik, és hoz döntéseket. Akármelyik jellemző ránk, érdemes kipróbálni a másik megközelítést is. Az egészséges szkepticizmusunkat nemcsak az észérvek támogatják, hanem az is, amit a bensőnk súg.

5. Engedjük hibázni a gyerekeket

Egy gyereket sem visz előre az, ha mindig megmondjuk neki, hogy mit gondoljon ahelyett, hogy segítenénk őt a gondolkodásban. Természetes, hogy szeretnénk megóvni a gyerekeket attól, hogy téves következtetésre jussanak. Biztosan lesz ilyen, de

a kritikus gondolkodás gyakorlást igényel, és ennek része a hibázás is. Ne a hibára fókuszáljunk, hanem értékeljük, hogy végiggondolták a kérdést.

6. Segítsük, hogy úgy tudják kifejezni magukat, hogy azzal ne bántsanak másokat

Amellett, hogy megtanítjuk a gyerekeket gondolkodni, abban is segítsük őket, hogy azt megfelelően, erőszakmentesen és hatékonyan kommunikálják, és kerüljék egymás minősítését. A környezetük könnyebben fogadja a visszajelzésüket, ha építő módon kritizálnak. A kognitív és a társas készségek egyaránt fontosak.

7. Bátorítsuk a kortárs kapcsolataikat

A kortársak között a gyerekek szabadabban gyakorolhatják társas készségeiket. Fejlődéskutatók szerint óvodáskortól már elsősorban a kortárs kapcsolataiban szerzett saját tapasztalatai segítik a gyerekeket abban, hogy felmérjék mások elképzeléseit, érdekeit, és megfelelően cselekedjenek. A szülő-gyerek kapcsolattól eltérően kevésbé kiszolgáltatottak, a hatalmi különbség kisebb, ezért ha szembeszállnak a társaik véleményével, annak kisebb lesz a kockázata is.

8. Mutassunk rá, hogy mibe érdemes beleállni, és hol érdemes nagyvonalúnak lenni

A szkepticizmus jó, de nem akarunk a későbbiekben bizalmatlan, túlkontrolláló párokat, főnököket, szülőket nevelni. Ebben is mutassunk példát.

9. Támogassuk a kreativitásukat és hagyjuk őket játszani

Minden olyan tevékenység, amelyhez a gyerekek a képzelőerejüket használják, fejleszti a gondolkodásukat is.

  

10. Vegyük tudomásul, hogy nem nagyon tudjuk megúszni, hogy mi legyünk terítéken

De ha haragszunk az iskolára, hogy nem tanítja meg gondolkodni a gyerekeket, és hogy mindent csak be kell biflázni, akkor nem várhatjuk el, hogy otthon is megkérdőjelezhetetlen legyen a saját igazságunk.

A gyerekünk kritikai érzékét nem korlátozhatjuk csak a felugró hirdetésekre, az idegenek üzeneteire vagy az egyentankönyvek kijelentéseire. A kritika tárgyai sokszor mi magunk vagyunk: a tetteink, a szavaink, a hitelességünk.

+ 1. Mi se legyünk cinikusak

Szabad nem szeretni, amikor kritikus a gyerek, de akkor tudjuk elkerülni, hogy mi magunk is cinikusan reagáljunk, ha megvizsgáljuk, mi is zajlik bennünk, miközben próbára tesznek minket. Vajon az zavar benne, hogy igaza van, hogy nincsen igaza, hogy kellemetlenséget szül, hogy feladatot ad, vagy, mondjuk, eszünkbe juttat valakit, esetleg az, hogy úgy érezzük, nem értékel valamit eléggé? Netán, egy Jóbarátok-klasszikussal élve, „nem az a baj, amit mond, hanem ahogy mondja”? 

Bármi is az oka a rossz érzéseinknek, az önvizsgálat hasznos. És adott egy lehetőség, hogy példát mutassunk az erőszakmentes kommunikációra.

Ha megvan, hogy mi dúlt fel minket, honnan az a bántódott, csalódott, dühös, zavarodott hang bennünk, akkor gondoljuk át, mi az, ami a gyereken múlik, vagy amiről jó, ha tud. Sokat tehetünk azzal, ha megosztjuk vele ezeket az érzéseket, a mögöttes vágyunkat, és pontos visszajelzést adunk neki.

Máshogy gondoljátok? Fogadjátok szkeptikusan!

Németh Barbara

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/10'000 Hours