Hallod? Te vagy az? Alszol? Felébredtél? – a világ legfeleslegesebb kérdései

–

Falusi ügyek

Falun nőttem fel, és bár húsz éve élek a fővárosban, bevallom, egyszerűen képtelen vagyok kommunikációs szempontból elhagyni bizonyos dolgokat. Piacon, boltban, megállóban simán szóba elegyedem bárkivel, a szomszédaim mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ilyenkor igyekszem az adott helyzetre reagálni: növények, amiket épp locsolunk, időjárás stb. Small talk, de igazából, azt hiszem, emiatt érezzük, hogy nem vagyunk magányosak a városban, hogy van, aki figyel ránk. Van viszont ennek a fajta „csevegésnek” egy egészen sajátos formája: a kérdések, amelyekkel valójában nem lehet mit kezdeni. És ezeknek máig olyan szép és erős hagyományuk van a falvakban, amelyek már-már szertartássá emelik a Radojka által is említett kérdés-feleletet.

„Falun biciklizik a néni, aki mellett elmegy egy másik, és ezt mondja: »Megy, Mari?« Másik néni: »Megyek.« Ettől már gyerekként is kiégtem.

Ráadásul gyerekként elképesztően zavarba ejtő is volt szerintem. Mit kell erre udvariasan válaszolni úgy mégis: »Jössz?« »Jövök.«” 

„Kiskori kedvencem, mikor nagymamámnál voltunk, a ház melletti földön kapáltak a felnőttek. Az összes falubeli, aki elment mellettünk, odaszólt, hogy »Kapálgattok? Kapálgattok?«”.

„Hasonló történet, falun lakunk, rettentő hosszú, míves vaskerítést festettünk másfél hétig. Nem volt olyan, aki nem mulasztotta el a kérdést: »Festegettek, festegettek?« Amikor készek lettünk, úgy megvágtam az ecsetet, hogy a harmadik szomszéd udvarában landolt.” 

„Borsodi faluban sétálva odaszól egy idegen néni: »Lefele-e?« (ami így hangzott: »Lefeleje?«) Hát mondom: »Aha.« Mire lecsesztek, hogy erre nem kell válaszolni, csak szépen mosolyogni.” 

„Két műszakban jártam dolgozni, és a délutános hét után reggel korán mentem a buszmegállóba, egy falubeli, köszönés helyett mindig azt mondta: »Te még élsz?«”

„Szomszéd bácsi a faluban szeret a háza előtt ácsingózni és nézelődni. Csak pár év alatt az orgonabokruk úgy megnőtt, hogy most már nem látod minden szögből a ház elejét. Így ha nem jó irányból sétálok, amikor otthon vagyunk, mindig kapok egy kisebb szívrohamot, mert egyszer csak odaszól a bokor, hogy »Jaj, Renike! Itthon vagytok?«”

„Gyerekkorom kedvenc kérdése idős szomszéd nénitől: »Ééés?!« Mindig elgondolkodtatott.”

 

Munkahelyi mit is mondtál

Munkahelyen is akad bőven példa a felesleges kérdésekre. Más kérdés, hogy van, amikor épp a főnök bombáz meg vele – másoknak meg iroda sem kell hozzá, házhoz jönnek a kérdések.

„Kedvencem: reggel az irodában ketten vagyunk. Bejön valaki egy kollégát keresve, aki még nem ért be. Ránk néz: »Senki nincs bent?«” 

„Kész vagy már?” (Amikor nagyban végzem a dolgom és ezzel üdvözöl a főnök.)

„Kivétel nélkül minden fűtésirendszer-szerelésnél a tulaj: »És jó lesz?« Szerinted miért csinálom?”

„Mobilon hív az ügyfelünk, felveszem, ő köszönés helyett: »Ezek szerint nyitva vannak?«”

Ha gyerek van, minden(féle hülye kérdés) van...

Úgy tűnik, két dolog zavarja igazán össze az embereket, akik mindenképpen csevegni szeretnének: a pocak és a gyerek. Ebben a témakörben érkezett ugyanis a legtöbb komment, ami azt is sugallja, hogy a gyerekvállalás az a téma, amibe a legtöbben ütik bele az orrukat. Ez sokszor nem vicces – de az alábbi helyzetekben szerencsére az. 

– De aranyos kisbaba? Fiú?
– Nem.
– Hanem?

„Nagy pocakos kismamának: »Még nem szültél?« De, csak bennem maradt a gyerek…”

„Fiú után hugi, újszülött kékben, babakocsiban. Random nénik jöttek:

– Ó, de aranyos: kislány?

– Igen!

– Akkor miért van kékben? Így fiúnak fogják nézni! 

– Csókolom, most tetszett lánynak nézni talpig kékben!

Lehullt a lepel: direkt csinálják!”

„Ikerbabakocsival, még rutintalanul tologatom a két újszülöttet a boltban, figyelve, hogy senkinek ne toljam a lábára a monstrumot, amikor először felém repül a kérdés: »Ikrek?« Nem, az egyiket itt találtam a parkolóban, és arra gondoltam, miért is ne.”

„Szülés előtt pár héttel: »És mikor jön a következő?«”

„Első gyermekünkkel 8 hónapos terhesen elmentem koncertre, egy ismerős megkérdezte: »A baba, megszületett már?« Persze, csak otthon hagytam az újszülöttet, amíg elmentem bulizni!” 

És a tényleg értelmezhetetlen kérdések

Ezek azok, amelyek valószínűleg szintén valami suta kapcsolatfelvételi szándékkal születtek, de hát na. 

„Szia! Te vagy az?”

„Hallod?” (Ez a legjobb írásban egyébként – és bevallom, én rendszeresen képes vagyok leírni.)

„Így megnőttél?”

„Alszol?” (Igen, eddig aludtam. Vagy mi erre az adekvát válasz?)

„Te meg fogszabályzós lettél?”

„Miért van nálad esernyő?”

„Szakad az eső egész nap, szüleim kérdezik tőlem: »És eláztál?« Nem, engem kikerült!” 

„»Kijózanodtál már?« Egy héttel az eset után.”

„Tudod, mit akartam kérdezni?”

„»Mit csinálsz? Eszel?« (Miközben ülök az asztalnál és épp eszem.)”

„»Te is itt vagy?« (Neeem, ez csak egy hologram.)”

„Volt egy takarítónőnk, aki fekete öves volt ebben: »Levágattad a hajad? Esküdj!« (Mindezt úgy, hogy ott álltunk egymással szemben.)”

„– Megjöttél?
– Nem, optikai csalódás vagyok.

Faterom ilyenkor annak idején azt mondta, amikor azt kérdeztem tőle, »megjöttél«?, hogy »nem, kisfiam, szaladjál le a Boráros tér sarkára, és nézd meg, mert még biztos ott vagyok.«”

„Egyik barátom csajozós szövege volt ez: »Helló! Te is itt bulizol?« És ami a legdöbbenetesebb: általában működött.”

„Buszon, mikor a mellettünk ülő kérdezi: »Te is ezzel a busszal utazol?«” 

„Gimiben egyfolytában: »Kriszti, szerinted mi lesz a töridolgozatban?« Az, hogy szerintem mi lesz, miben befolyásolja azt, hogy valójában mi lesz?”

– Nem találom a telefonom.
– Miért, hova raktad?

„Beütötted?” (Miután nyilvánvalóan lezúztad a fejed vagy a lábujjad, és ehhez mérhető reakciókat produkáltál.)

„Van egy ruhaszárítónk, házi gyártmány vasból, ki lehet hajtani illetve vissza, jövök este haza, telibefejeltem. Anyukám: »Hát nem láttad?« De láttam, csak le akartam fejelni!” 

„Motoros szerkóban, bukósisakkal a kezemben sétálok befelé.
– Motorral jöttél?
– Nem b@meg, így szoktam buszozni!”

Igen, mi is csináljuk

Én már színt vallottam („Hallod?”) – de más is önironikus volt, és megírta a saját epikus kérdéseit. Íme, a kedvenceim. 

„Gyerekeimtől kérdezem, ha összefutunk a lakásban: »Hát te?«”

„Az utcán összefutottam régi osztálytársammal, aki kutyával volt. A következőt sikerült neki mondanom: 

– Szia, a te kutyád? 
– Igen.
– Sétáltok?

Mai napig sem értem saját magam, az agyam le volt állva.”

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Olena Zagoruyko

Csepelyi Adrienn