Házasodni: igen vagy nem? – Érvek mindkét oldalon némi romantikus lagzis körítéssel

–

Miről álmodik a lány, holdvilágos éjszakán?

Először is engedd meg, hogy személyes vonatkozással indítsak. Természetesen – mint sok más lány – én is azzal a ködös Disney-álommal a fejemben nőttem fel, hogy jön majd a herceg paripán, akihez én magától értetődően férjhez megyek, lesz világraszóló lakodalom, majd benépesítjük az egész Kárpát-medencét. De hogy pontosan mit is várhatok a házasságtól, milyen előnyei, hátrányai vannak, ha az ember elkötelezi magát egyetlen ember mellett, hogyan lehet életben tartani több évtizeden keresztül (sőt, egyáltalán kell-e életben tartani akkor is, ha már elzombisodik a frigy), illetve én mit tudok, akarok nyújtani a férjemnek, azzal kapcsolatban zéró elképzelésem volt huszonévesen. E céltalan nemtudás birtokában (már amennyire lehet a semmit birtokolni) persze nagyon is házasságpárti voltam, ami az akkori élethelyzetemhez dukált is:

gyerekeket akartam, azokat pedig szerető, kétszülős családban felnevelni, úgyhogy nem is volt kérdés, férjhez megyek-e, vagy sem. Mint a vöcsök!

Yes? Nay…

Azóta azonban eltelt két évtized, az életkörülményeim (velem együtt) alaposan megváltoztak, így mostanra már egészen másképp állok e kérdéshez. Természetesen látom az előnyeit a házasságnak, naiv korábbi énemmel ellentétben ráadásul sokkal gyakorlatiasabban: olcsóbb egy közös háztartást fenntartani, bürokratikusan egyszerűbb intézni egy csomó mindent, kényelmes, hogy karnyújtásnyira van egy partner, aki segít, támogat, kielégíti a testi-lelki igényeidet, jó dolog egy nagyobb család részesének lenni, végül (ha ez számítana bárkinek): nem kell aggódnod, hogy mit szól a szomszéd (én, mondjuk, nem szoktam). Ezzel együtt látom, illetve megtapasztaltam a hátrányait is, tudom például, hogy a karikagyűrű egyáltalán nem véd meg a magánytól, sőt, intézményesítve képes akár be is betonozni egy életre. Egy szó, mint száz: nagyon jól érzem magam így, ahogy vagyok, párkapcsolatban, de nem egy háztartásban, együtt sülve, de nem főve. 

Ha igen, akkor csak így

Tapasztalatom szerint a „második-harmadik körre” már mások is gyakorlatiasabban gondolkodnak a nászról, ahogy például kedves cimborám, Gábor, aki szintén egy kevésbé sikerült házasság után kezdett óvatos új életet. Bár azt nem tudta megmondani, mi szól nagy általánosságban a házasság mellett és ellen, de elmesélte, szerinte mi az, ami feltétlenül kell ahhoz, hogy sikeres legyen: „Öregecskén kerültünk össze, egy-egy hozott, nevelendő gyerekkel. Eleinte hetente kétszer-háromszor randiztunk, szerettünk egymással lenni, de olyan szar életekből jöttünk, hogy többet lehetőleg nem akartunk. Aztán sok-sok év parallel önismereti terápia után (no meg rohadt nyomorultul éltünk), észrevétlen úgy alakult, hogy próbáljuk meg együtt.

Egy évtizede költöztünk össze, tavalyelőtt ősszel vettem feleségül. Felneveltünk együtt két kölyköt, amit lehetett, azt kihoztuk az életből. Tapasztalatom szerint muszáj, hogy a felek hasonló háttérből jöjjenek, mert könnyebb a gyerekkori történéseket integrálni a kapcsolatba. Az is fontos, hogy valahogyan az életszemlélet is (legalább részben) stimmeljen.

No meg az önismeret. Ami távolról sem azt jelenti, hogy tudom, mit akarok. Hanem élethosszig tartó terápiát, ha már megdolgoztunk mindent, akkor lelki tréningként. Egyébként nekem ma a párom a legjobb cimbim is.”

Esküvő vs. házasság

Érdekes jelenségbe futottam bele, miközben a pro-kontra érveket igyekeztem a környezetemben begyűjteni: ahogy hajadon koromban én sem láttam tovább a „habcsókruhás” menyasszonyi szerepemnél, úgy tűnik, mások is hajlamosak összekeverni az esküvőt a házassággal, vagy úgy is mondhatnám: nem látják a fától az erdőt, az esküvői torta marcipánjától a buli utáni takarítást! 

Kurucz Adri például így fogalmazott a kérdésemre:

„Kell a hókuszpókusz, na. Az ünnep a lelkünknek. Amikor a törzsünkkel együtt táncolunk, eszünk, sírunk, nevetünk, jó hangosak vagyunk, és elűzzük a démonokat legalább pár órára, amelyek minden percben körülöttünk ólálkodnak. Kellenek a fogadalmak is, akkor is, ha nem tartjuk be őket.

Kell, hogy néha mondd és halld, hogy »veled leszek örökre, vigyázni fogok rád, szeretni foglak«, és ez akkor is így gondolom, ha a statisztikák alapján mással fogsz élni tíz-húsz év múlva. Kellenek olyan pillanatok, amikor nem gondolkodsz a statisztikán.

Az esküvő a praktikus következményeken (családjog, vagyonközösség) felül egy igen szerethető őrültség. Lányok esetében a királylányos mese lelkes dramatizálása, mindkét fél esetében egy alkalom, amikor ő a világ közepe meg a párja, őket emeli magasba a közösség, ők a jövő kezdete, az ígéret, a remény, a folytatás. És a nagycsalád tagjainak örömteli lehetőség a találkozásra, a seregszemlére, ellentétben a temetéssel, amikor még jellemzően összejön mindenki egy helyszínen. Jó nagy seregszemle: ki maradt, ki született, ki nőtt fel, ki hogy van, ki ment el a falkából az előző összejövetel óta.”

Másik kollégám, Csepelyi Adri is inkább a lagzira fókuszált válaszában:

„Ha nem engedjük, hogy a hajcihő (társadalmi elvárások, flanc, stb) elvigye a fókuszt a lényegről, az esküvői készülődés a legjobb dolog, ami egy családdal és baráti körrel történhet, ráadásul egy csomó fontos tanulsággal szolgál az emberi kapcsolatainkról.

Az esküvő pedig, ha tényleg úgy csináltuk, hogy rólunk szóljon, a legszuperebb buli.”

Nos, ami engem illet, bármikor benne vagyok egy jó buliban, enni, inni, a legkedvesebb embereimmel homlokon pörögni szeretek a világon a legjobban. Ha ebből állna a házasság, hidd el, legszívesebben minden héten férjhez mennék, hogy aztán éjfélkor felgyújtsuk a kettőnk életét örökre (muhaha) összekötő hivatalos papírt, és mindenki mehetne a dolgára. 

Faék bölcsességek

No de a beérkező válaszok között voltak kifejezetten praktikusak és tömörek (így könnyen követhetőek) is. A kétgyerekes Tóth Flóra például nagyon egyszerűen el tudja dönteni, valakihez szeretne-e férjhez menni vagy sem.

„Szerintem, ha valakivel van kedved közösen létrehozni egy gyereket (mert számomra például ez sokkal nagyobb lépés volt, mint a házasság), de esetleg bizonytalankodsz, akkor érdemes listázgatni. Az én listámon ez állt: az illető olyan ember-e, akire a halálom esetén rábíznám a legféltettebb kincseimet, hogy gondoskodjon róluk.”

Marossy Kriszta pedig a férjét, Andrist idézte, aki a következő romantikus gondolattal győzte meg őt (negyedjére), hogy hajtsa csak bátran igába a fejét:

„Tudom, hogy rémisztő a házasság, de a lényeg: húzzuk ki egymást a szarokból (mert lesznek), és nevessünk együtt sokat (mert lesz min).”

Más „szögegyszerű”, ám annál praktikusabb megközelítés is érkezett a felvetett kérdésre. Stella szerint pontosan ugyanazok a házasság előnyei is, mint a hátrányai (legyenek azok akármik).

Piroska a házasság mellett azt hozta fel, hogy így mindig melletted lesz valaki, aki szeret, támogat, drukkol neked, és aki mindenkinél jobban ismer; mindig lesz kivel ungabungázni; jobb emberré válhatsz, és kiteljesedhetsz úgy, ahogy egyedül soha. Ellene szól azonban, hogy ha elcseszed a házasságodat, rendkívül pocsék életed lesz, illetve, ha házas vagy, nem tudod az energiáid 100 százalékát az üzletre fókuszálni.

Gabriella a Gates-házaspár kapcsolatát vette alapul a pro-kontra elemzéshez:

„Mellette: nincsenek üzleti titkok. Ellene: banyek, nincsenek üzleti titkok!”

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Peter Dazeley