–

Globális járvány van, amelyre hosszú távon mindenképpen globális válasz szükséges. Ezt ma már – sajnos tapasztalatból is – tudjuk. És tudhattuk volna évekkel ezelőtt is, ha hallgatunk azokra, akik már akkor figyelmeztettek bennünket rá. Például Bill Gatesre, aki, amellett, hogy a Microsoft alapítójaként a világ második leggazdagabb embere, alapítványán keresztül óriási összegeket és más erőforrásokat fordít tudományos kutatásokra, prognózisokra és humanitárius segítségre.

Gates 2020. február 5-én bejelentette, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány százmillió amerikai dollárral járul hozzá a vírus elleni küzdelemhez. 

Már javában fordítottuk a 2015-ös előadás szövegét, amikor láttuk a hírt, hogy Gates a Redditen válaszolt 31 kérdésre a jelenlegi világjárvánnyal kapcsolatban, erről a blogján kivonatot közölt. A TED-beszéd fordítása előtt tehát, íme, néhány fontos válasza a koronavírus kapcsán neki föltett kérdésekre:

  • Azért ilyen félelmetes most a helyzet, mert (a figyelmeztetések ellenére) nem készült föl a világ közösen a pandémiára. A legnagyobb baj az, hogy a globális, nemzetközi összefogással létrejövő projektek szinte semmilyen pénzügyi támogatást nem kaptak.
  • Az új koronavírus-járvány megfékezése kapcsán Bill Gates a széles körű tesztelésben és a társas érintkezések teljes minimalizálásában hisz. Akkor is, ha ez (szerinte is) katasztrofális hatással lesz a gazdaságra. Szerinte totális, szabályozott bezárkózással a fejlett világ két-három hónap alatt lenne képes megszabadulni a vírustól. Tart viszont attól, hogy a fejlődő világban nagyon súlyos helyzet alakul ki.
  • Ezzel együtt nyugalomra int. A pánik rossz döntéseket szül.
  • Jelenleg hat különböző tudományos megközelítéssel fejlesztik a COVID-19 elleni vakcinát, és Gates szerint minden kutatást és fejlesztést a lehető legnagyobb összegekkel kell megtámogatni. A tesztelési periódus megúszhatatlan, a föld lakosságának több milliárd vakcinára lesz szüksége, ezért a sokszor hangoztatott másfél éves prognózis. Az első kört természetesen a vírus által leginkább veszélyeztetettek, köztük az egészségügyben dolgozók kapják majd, ők várhatóan már előbb hozzájuthatnak.
  • Valaki megkérdezte tőle, hogy vajon a kormányokat világszerte miért érte ennyire felkészületlenül a COVID-19-járvány, amire ezt felelte: „Senki nem tudta pontosan megjósolni, hogy mekkora az esélye egy új vírus megjelenésének. De azt tudtuk, hogy valamikor eljön, méghozzá influenza vagy más légúti megbetegedést okozó vírus formájában. Ennek ellenére szinte alig kapott anyagi támogatást a felkészülés ügye. […] Eddig komolyan felkészültünk a háborúkra, a tűzvészekre, és most már azt is tudjuk, hogy ugyanolyan komolyan kell felkészülnünk a világjárványokra is. A jó hír az, hogy a biokémiai eszköztárunk, a diagnosztika, a kezelések és a vakcinák mind lehetővé teszik az emberiség számára, hogy az ilyen, természetes járványokra erős és hatékony közös választ adjunk.”
  • És hogy mi lesz ennek a tudományos tanulsága? Bill Gates azt válaszolta, hogy nagyjából az, amiről a 2015-ös TED-előadásában is beszélt az ebolajárvány után. Az pedig, ami most történik, egy (újabb) figyelmeztetés.

És akkor most jöjjön az az öt évvel ezelőtti Bill Gates-beszéd. Íme:

„Amikor gyerek voltam, legjobban a nukleáris háborútól féltünk. A pincénkben volt egy nagy hordó, tele konzervvel és vízzel. Egy atomtámadás esetén lementünk volna oda mindannyian, és miközben meghúzzuk magunkat, ebből a hordóból ettünk volna.

Ma az emberiség számára a legnagyobb kockázatú globális katasztrófa nem úgy néz ki, mint egy nukleáris felhő, hanem úgy, mint egy influenzavírus.

A következő évtizedekben a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy egy rendkívül fertőző vírus fog megölni több tízmillió embert, nem pedig egy háború. Nem rakéták, hanem mikrobák.

Ennek az egyik oka az, hogy óriási összegeket költöttünk a nukleáris elhárításra. Eközben viszont rendkívül keveset fektettünk abba, hogy képesek legyünk megállítani egy járványt. Nem vagyunk felkészülve a következő járványra.

Nézzük az ebolát, amelynek komoly kihívásairól minden bizonnyal önök is sokat olvastak az újságban. Én magam is nagy figyelemmel kísértem a fejleményeket, [alapítványunknál] a helyzet elemzésére azokat az anyagokat használtuk, amelyeket a korábbi gyermekbénulás-járvány elleni küzdelem esettanulmánya alapján készítettünk. Látva, hogy mi történt az ebola esetén,

most már tudjuk, hogy a baj nem az volt, hogy nem volt elég jó a módszerünk a vírus elleni küzdelemhez. A baj az volt, hogy egyáltalán nem volt módszerünk.

Ma már tudjuk, hogy milyen alapvető dolgok hiányoztak ahhoz, hogy hatékonyan felvegyük a harcot. Például nem volt készenlétben olyan járványügyi szakembercsapat, amelyet azonnal oda lehetett volna küldeni a helyszínre, hogy megvizsgálja a vírust és annak viselkedését, azt, hogy mekkora területen és milyen gyorsan terjed. Amikor végre elkészültek az első jelentések, azokat papíralapon küldték, és rengeteg időt vesztettünk, mire online formában is elérhetővé váltak, ráadásul rendkívül pontatlanok is voltak.

Nem volt azonnal kiküldhető orvoscsapatunk. Fogalmunk sem volt, hogyan kellene felkészíteni a szakembereinket. Az Orvosok Határok Nélkül szervezet remek munkát végzett ugyan az önkéntesek koordinálásában, de szakemberek ezreit kellett volna küldenünk az érintett országokba, és mi túlságosan lassúak voltunk. Egy világjárvány ráadásul szakemberek százezreit igényelné!

Az ebola idején senki nem volt ott, hogy ellenőrizze a különböző lehetséges kezelési módokat, a diagnosztikai gyakorlatokat, nem volt ott senki, aki képes lett volna kitalálni, milyen eszközökkel lenne érdemes felvenni a harcot a járvány ellen. Például: vehettünk volna vért a gyógyult túlélőktől, feldolgozhattuk volna, majd a vérplazmát visszajuttathattuk volna az érintett területeken élő emberek szervezetébe, ami megvédte volna őket – de ezt a kezelést akkor nem tudtuk kipróbálni.

Szóval, nagyon sok minden hiányzott akkoriban. És bizony globális kudarc volt.

A WHO felhatalmazása az, hogy a járványokat megfigyelje, és nem az, hogy azokat a feladatokat, amikről eddig beszéltem, elvégezze. Persze, a filmekben mindez nagyon másképp néz ki. Van egy csapat jó arcú járványügyi szakember, akik bármelyik pillanatban bevethetők. Ők azonnal odamennek, ahova kell, és megmentik a világot. De ez csak Hollywood.

Ha nem leszünk képesek tanulni a hibáinkból és felkészülni a következő járványra, akkor az az ebolánál sokkal nagyobb, drámai mértékű pusztítást fog végezni.

Ebola következtében idén (2015-ben) több mint tízezer ember halt meg, főként a három érintett nyugat-afrikai országban (Guinea, Sierra Leone és Libéria – a szerk.). Az, hogy nem terjedt tovább a betegség, három fő oknak köszönhető. Az első a helyszínen dolgozó orvosok hősies munkája, ahogyan felkutatták a betegeket, és megelőzték a további fertőzéseket. A második a vírus természete: az ebola a levegőben nem terjed, és mire valaki fertőző állapotba kerül, általában már annyira rossz állapotban van, hogy fekvőbeteg. A harmadik, hogy a vírus nem jutott el sok városi, sűrűbben lakott területre. Ez pusztán a szerencsének volt köszönhető – ha bejutott volna, a számok sokkal magasabbak lettek volna.

Legközelebb nem biztos, hogy ilyen szerencsések leszünk.

Léteznek olyan vírusok, amelyekkel már küszködik a szervezeted, de elég jól érzed magad ahhoz, hogy ne tudj róluk, miközben már fertőzöl. Így aztán felszállsz egy repülőre, elmész a piacra.

A vírus forrása lehet természetes, mint az ebola esetén, de akár mesterséges is. A lényeg, hogy előfordulhat, hogy ezerszer rosszabb helyzetbe kerülünk, mint annak idején.

Nézzünk is meg egy járványmodellt, amelyet olyan vírus okoz, ami a levegőben is terjed, mint 1918-ban a spanyolnátha (a videóban 4:45-nél szemléletes animáción mutatja meg). Elmondom, mi történne: egy ilyen vírus a világ minden pontjára eljutna, méghozzá nagyon-nagyon gyorsan, és akár több mint harmincmillió ember halálát is okozhatná világszerte.

Ez egy súlyos probléma. Aggódnunk kellene miatta.

De igazából képesek lennénk kiépíteni egy nagyon hatékony válaszrendszert egy ilyen helyzetre. Gondoljanak a világ összes tudományos és technológiai fejlesztésére! Van mobiltelefonunk, amellyel információt juttathatnunk el a lakosságnak. Vannak műholdas térképeink, amelyekkel fel tudjuk mérni az emberek tartózkodási helyét és mozgását. Hihetetlen fejlődésen ment keresztül a biokémia, ami drámaian csökkentheti egy patogén felfedezése és az ellene használandó vakcina kifejlesztése között eltelt időt.

Az eszközök tehát rendelkezésünkre állnak, de ezeket az eszközöket egy világszintű egészségügyi rendszer rendelkezésére kellene bocsátanunk. És fel kell készülnünk!

Ahhoz pedig, hogy miként kellene felkészülnünk, elég csak a háborús felkészülés módszereihez nyúlnunk. Egy esetleges háborúra úgy készülünk, hogy vannak készenlétben katonáink, a megfelelő létszámban és felszereléssel. A NATO-nak létezik mobil egysége, amely elképesztő gyorsan kiküldhető, ha baj van. A NATO-nál háborús játékokkal szimulálják az ilyen helyzeteket, így képzik a katonáikat az éles helyzetekre, hogy mindegyikük értse, mit jelent a logisztika, az üzemanyag-tervezés stb. Szóval, ha menni kell, akkor mindenki abszolút készen áll.

Egy járványra való felkészülést nagyon hasonló rendszerben kellene végrehajtani.

Első lépésként arra van szükség, hogy mindenhol, a legszegényebb országokban is, erős egészségügyi ellátórendszerek legyenek.

Ez több mindent jelent, onnantól kezdve, hogy az anyák biztonságban szülhetnek, azon keresztül, hogy a gyerekeket rendesen beoltják, egészen odáig, hogy egy vészhelyzetre föl vannak készülve. Egy járvány hatása ugyanis ott lesz legelőször érezhető.

Ezen kívül szükségünk van egészségügyi tartalékosokra. Rengeteg olyan szakemberre, akinek megvan a megfelelő háttértudása, megkapja a képzést, és szükség esetén azonnal bevethető. És ezeket az egészségügyi szakembereket össze kell kötnünk a hadsereggel, hogy járványhelyzetben ki lehessen használni a hadsereg logisztikai rendszerét és gyorsaságát, valamint azt, hogy a katonák az emberek biztonságát is képesek szavatolni.

Emellett fejlesztenünk kellene szimulációs játékokat; háborús játékok helyett kórokozós játékokat, annak érdekében, hogy észrevehessük a hibákat a rendszerünkben. Az Egyesült Államokban utoljára 2001-ben fejlesztettek ilyen kórokozó-szimulációs játékot, és sajnos nem ment valami jól. Az eredmény egyelőre: kórokozók–emberek 1–0.

Végül, szükségünk van rengeteg kutatásra és fejlesztésre, elsősorban a vakcinák és a diagnosztika területén. (Vannak már nagyon komoly eredmények, például az adenovírus-kutatások terén.)

Nem áll rendelkezésemre pontos költségszámítás a tekintetben, hogy ez az egész mibe kerülne. De abban biztos vagyok, hogy az összeg nagyon szerény ahhoz képest, amekkora kárt a gazdaságban egy ilyen, potenciálisan világszintű, vírus okozta járvány jelentene.

A Világbank becslése szerint egy új influenzapandémia hatására a világ gazdasága több mint hárombillió dollárt zuhanna, és emellett milliók és milliók meghalnának.

A fenti befektetések ráadásul nagyon komoly előnyökkel járnának egy esetleges járvány leküzdése mellett is. Az egészségügyi ellátórendszerek fejlesztése, a kutatás-fejlesztésre fordított források a világot nemcsak biztonságosabbá, hanem igazságosabbá is tennék.

Szóval, szerintem ez a felkészülés abszolút előnyt kellene hogy élvezzen.

Pánikra nincs szükség, nem kell elkezdenünk felhalmozni konzervet a pincében. De el kell kezdenünk felkészülni, mert az idő nem nekünk dolgozik.

Valójában, ha egy pozitív tanulsága van az ebolajárványnak, az az, hogy megértjük: ez figyelmeztetés volt. Egy ébresztő mindannyiunknak, hogy kezdjünk készülni. Ha most belefogunk, akkor mire a következő nagy járvány megjelenik, mi készen fogunk állni.

Köszönöm.”

Bill Gates 2015. március 18-án elmondott TED-előadását ITT TUDOD MEGNÉZNI.