Szabó Anna Eszter: „Nekünk ugyan nem lesz mindenféle fölösleges szirszarunk!” (Dehogynem) – Játékarzenál a családban

–

Fontos megjegyeznem itt a legelején, hogy hét évvel ezelőtt, amikor anya lettem, még korántsem álltam tudatos fogyasztói szinten. Sőt, hittem abban, hogy a boldogságunk exponenciálisan növekedhet a beszerzett cuccok mennyiségével. Nem voltam tisztában egy sor fontos szemponttal, amire ma – egyedfejlődésem valamivel magasabb szintjén – már figyelek.

Anno, csupán egy dolog derengett: a zenélő játékoktól mentsen meg az ég! De hogy a többi műanyagból vagy fából készült izé hogyan fejleszt, vagy esetleg csak szórakoztat, na, ezek a kérdések nemigen foglalkoztattak. És akkor még nem is hallottam olyat, hogy nyitott végű játék, de erről majd később…

Aztán eltelt pár (sok-sok felesleges beszerzéssel töltött) év, és kezdett összeállni a kép. Mára pedig, ha újrakezdeném, elég durván máshogy csinálnám.

A kevesebb több

Tegye fel a kezét, akinek még sosem jutott eszébe, hogy a gyereknek tán föl sem tűnne, ha a játékai egy részének nyomtalanul lábra kelne! Az a helyzet, hogy ez tényleg így van.

Emlékszem, még Berlinben laktunk, mikor megelégeltem, hogy állandóan pakolok, nehogy nyakam törjem. Úgyhogy bedobozoltam a cuccok 90 százalékát, és eldugtam a szekrény mélységes mélyébe.

Érdekes módon, az akkor két-három éves Mór semmit sem hiányolt. Sőt, a hadművelet után jóval kevesebbet unatkozott; nem lézengett egyik játékról a másikra, mint korábban annyiszor, nem nyafogott, nem adta elő a „nincs egy göncöm, amit felvegyek” gyerekverzióját. Arról nem is beszélve, hogy a pakolási kényszer miatt is jóval kevesebb feszkó volt, mert alig maradt mit pakolászni.

Esténként picit cserélgettem a játékokat, mikor mi kerüljön a dobozba és mi a rivaldafénybe, így változatos maradt a felhozatal, arról nem is beszélve, hogy egy rég nem látott játék ereje mindig nagyobb annál, mint ami mindig elöl van. Ezzel gyakorlatilag az „új játék” élményt kapják meg a gyerekek úgy, hogy közben mégsem veszünk új játékokat. Boszorkányság és működik!

Szóval, ha engem kérdeztek, érdemes egy nagy szelektálást tartani. Először is, válaszd külön a nagy kedvenceket, amikkel majdnem mindennap szívesen játszik a gyerek. Ha ebből több van, az klassz, mert akkor azokkal is lehet ezt a vetésforgós trükköt alkalmazni. Aztán, egy másik csoportba kerülnek azok, amelyek igazából senkinek sem hiányoznának ha nem lennének. Ha még használhatóak, akkor ezeket el lehet ajándékozni, adományozni, a használt baba-mama cuccok piaca nagyon pörög, szóval pénzzé is teheted, amit szeretnél, ha szeretnéd. És a kettő között van az ambivalens kategória. Tipikusan azok a játékok, amelyeket szeretnek elővenni, kiborítani, szétszedni, amelyekkel pár percig elvannak, majd mennek tovább a következőre. Na, ezeket kell szekrénybe tenni és várni a megfelelő pillanatra, hogy eljöjjön az ő idejük és megkaphassák az őket megillető törődést, amikor is újra előkerülnek.

Minden jó, ha a vége nyitott

Nyugi, nincs semmi baj, ha most hallja valaki először életében a „nyitott végű játék” kifejezést, én sem hallottam róla sokáig. Azután ismertem meg, mikor már több ilyen játékunk is volt itthon.

A nyitott végű tulajdonképpen azt jelenti, hogy a gyermeki fantázián múlik, milyen funkcióban játszanak vele. És mivel a gyerekek képzelőereje alapjáraton mindennél gazdagabb, ezért ezek a játékok tényleg kismillió módon variálhatóak.

Most jön a dobpergés... és családunk alltime, legnagyobb, legkedvencebb, legszuperebb játékai, amelyek minden egyes nap előkerülnek:

A varázspalló és a szivárvány. Badummtsss!

Emlékszem, egyszer valaki meglátogatott minket és fintorgott, mikor ezt a két játékot meglátta, hogy úristen, a gyerekek már nem is számítanak, csak a dizájn! Hát ezek mégis micsodák? Díszek? Mór erre nagyot nevetett és a látogatás alatt semmilyen más játék nem is került elő, mégis rengeteg dolgot játszottak vele. Érdekes. 

A varázspalló egyrészt kiváló fejlesztő játék. Száz kilóig bírja a gyűrődést. Lehet rajta egyensúlyozni, kisebb gyerekek fekve is ringatózhatnak rajta, de én például altattam a segítségével: kendőben rajtam volt a baba és közben én billegtem rajta ülve is meg állva is. Szuper volt! Használjuk mini csúszdának, de autók is legurulhatnak rajta, tök jó versenyt lehet vele rendezni. Nagyon jó barikád, vagy tető bunkerezés esetén, lehet szék, de fellépő is. Volt már űrhajó műszerfal is és cél a golyópályánk végén. Egyszerűen megunhatatlan, elnyűhetetlen és simán részévé válhat a lakás bármelyik pontjának. Egyszer ajándékba adtunk egy ilyet, a szülők néztek, hogy mégis miért adunk egy hajlított fa lapot a gyereküknek. Aztán, mikor egész délután azzal játszott, sőt, a nagytesó elvette, hogy azon írja a leckét, akkor megkérdezték, honnan van, mert lehet kéne a tesóknak is. Szóval, a varázspalló eszméletlen király és ráadásul egy magyar házaspár készíti őket, vannak már mindenféle színben is, egy must have! Csak egy dologra kell vigyázni: billegés esetén ne kerüljön senki lábujja alá, mert az fájdalmas lesz. És érdemes állandó helyet találni neki, mert ha váratlanul belerúgunk, az se kellemes.

A másik kedvenc, a Grimm`s szivárvány, ami különleges helyet foglal el a szívemben. Sok típusa létezik, mindenféle gyártótól, mi a nagy méretű német verziót szereztük be. Tudom, ennek elég borsos az ára, de ismétlem, ez olyan műfaj, mintha végtelen számú játék lenne a birtokunkban, ami ráadásul kis helyet foglal és álomszép. Minden szín egy-egy ív. Lehet belőlük várat építeni, vagy karámot az állat figuráknak, golyópályát lehet belőle csinálni, de az internet tele van jobbnál jobb ötletekkel, egyik szebb és jobb, mint a másik! Mi vettünk szivárvány fa golyókat is, de sima üveggolyókkal is működik a dolog: ha az íveket felfordítva egymás mellé tesszük növekvő sorrendben, akkor a golyókat gurigázva konkrétan hangszert kapunk, de ha lefordítva tesszük egymás mellé az íveket, kész is a DIY-xilofon.

A szivárvány kollekciónak szívfájdítóan sok verziója van és tényleg nem olcsó, cserébe viszont időtálló, ha a gyerekek felnőttek, még dekor elemnek is megteszik. Ez az a játék, amit nem akaródzik nagyon elpakolni, olyan szép. Vannak más gyártóknak is hasonló termékei, hazai opciók is vannak, de az a helyzet, nálam egyelőre ez viszi a prímet. Ja és baba-, illetve környezetbarát festékkel festett, tehát a fogzós baba, ha nyámnyogna rajta, simán megteheti.

Ez a „két” játék az abszolút kedvencek, amelyek ilyen vagy olyan formában mindennap előkerülnek. 

Építők, műanyagok és a többi

Aztán ott az ismételten hazai felfedezésünk, amibe még az oviban szeretett bele Mór, a bizonyos LOGI-VÁR. Ezek fa elemek, mindenféle méretben, amiket tetszőlegesen lehet egymásba illesztve építőelemként használni. Ez konkrétan építő játék, a gyerekek nagyon szeretik.

De tulajdonképpen bármilyen építőjáték nyitott végű játéknak számít, a Lego is

– bár őszintén szólva, én nem tartozom a rajongók népes táborába. Tudom, szentségtörés, de nem szeretem a sok apró elemet, hogy bármit is raknak össze belőle a gyerekek, szétesik és jön a sírás és az alattomos kósza darabkák a lábaink alatt. Nem is ragozom tovább, mert tudom, hogy ez már súrolja a blaszfémia határait, de vállalom, nálunk a Lego a „futottak még” kategória, ami van, az is a férjem régi szettje, új darab alig van benne, azok is csak olyan ismerősöktől, akik tudják, hogy gyerekünk van, de nem tudnak rólunk sokat. Lehet, hogy pár év múlva jobban rákapunk majd, nem tudom. Egyelőre csak akkor égnek a gyerekek Lego-lázban, ha vendégségben vagyunk, amúgy havonta egyszer kívánják elővenni. 

Ha már műanyag játékok, akkor nálunk a Playmobil a sztár, ami már inkább a zárt kategória, de a gyerekeket ez nem izgatja, mert bármelyik lovagot átvariálják némi haj és fegyvercserével kalózzá vagy focistává. A Playmobil figuráinkat nem bánom, mert nagyon szeretnek velük játszani, ezért ezek is elöl vannak, de zárható dobozban, szóval nem feltétlenül vannak szem előtt ezek sem. Viszont a várak, lovas karámok és kalózhajók... ezektől agybajt kapok, mert szétesnek, amit ezért az árért olyan nagyon nem tartok korrektnek. És milyen érdekes, hogy mikor a gyerek egy nagy doboz Playmobilt kap, akkor senki se gondolja, hogy sajnálni kellene őt, mert hát drága márkás műanyag játék csak jó lehet (rá is kaptam a használtan való beszerzésére, mert pofátlanságnak tartom az ár-érték-műanyag arányt), de ha egy pár elemből álló fa játék kerül ugyanannyiba, akkor az rongyrázás és sznobéria.

Ezeken a kedvenceken túl még egy barátunk által készített szépséges babakonyha van mindennapos használat alatt és kész. 

Persze, vannak társasjátékaink és egyéb építőink, fa vonat szettünk (ez mondjuk tök jól passzol a szivárványhoz és a pallóhoz, csak ilyen nagyobb építményeket a trollkodó kicsi miatt mostanában nem szoktunk felhúzni, de ennek is eljön az ideje), van kacatos dobozunk, bennük vicek-vacak figurákkal, van egy csomó műanyag állatunk, de ezeket mindet vagy zárt dobozban, vagy szekrényben tartjuk. Minél kevesebb játék van szem előtt, annál jobb.

Ha most újrakezdeném...

...mindössze ennyivel próbálkoznék elsőkörben:

Varázspalló, szivárvány, fa golyók és, mondjuk, pár hangszer. Utóbbiak nem minősülnek klasszikusan játéknak, de egy gyereknek a hangszer igenis játék.

Persze nem hegedűre vagy fuvolára gondolok, hanem korban és „tudásban” hozzájuk illőkre, például xilofonra, dobra, csörgőre. De van melodikánk is, kalimbánk és még sok más is, hála a zenész férjnek.

Halmozás és unalom

Ám a csillámos vízló és Elza szinte érintetlenül porosodnak, ahogy a nélkülözhetetlennek tűnő Playmobil építmények is. Valahogy rá kellett jöjjek, hogy a játékok halmozása összefügghet azzal, hogy félünk az unalomtól. Mintha a sok játék megkímélne minket az unatkozó gyerek sirámaitól.

Itt fontos elmondani, és nem lehet elégszer, hogy az unalom nem ördögtől való dolog; kreativitásra sarkall, konkrétan szükség van rá, ezt már Vekerdy tanár úr is megmondta.

Másrészt, a sok játék túl sok inger és átláthatatlan. A végén nagy-nagy játékmasszává alakul, nehezebb a figyelmet fókuszálni, elmélyülni és azzal máris jön a frusztráció.

Szerintem nem szabad félni a kevés játéktól és a kevés ingertől. A gyerekek abból gazdálkodnak, ami van. És ők szuperül tudnak gazdálkodni, ha hagyjuk őket. Kitöltik a hézagokat gondolkodással, logikával, kreativitással.

Itt tartunk most, szülői egyedfejlődésünk útján. Mi is tanuljuk még a megfelelő arányokat. A lakásunkban található játékarzenál közel sem minimalista, de a mindent elnyelő szekrény legalább megteremti az illúziót, hogy nem temetnek be minket élve a mütyürök.

Akkor, amikor már beleestünk a felhalmozás hibájába, nehezebb visszalépni, de nem lehetetlen. Ha még most kezdtünk bele a buliba, akkor viszont szívből ajánlom, hogy inkább kevesebb játékotok legyen, de azok legyenek nyitott végűek. Szebbek, hosszútávon olcsóbbak és olyasmit tanítanak a gyerekeknek, amik igazán a javukra válnak. Semmi baj nincs a zárt végű játékokkal sem, de érdemes átgondolni, hogy ha zárt, akkor mi az, ami igazán a mi gyerekünknek való és nem csak azért vennénk, mert ezt „szokták”.

A kevesebb tényleg több. És az, hogy mindezek mellett a rendrakás réme is minimalizálódik, hát az csak a hab a tortán.

Szabó Anna Eszter

A képek a szerző tulajdonában vannak