–

Sajnálom, de előre jeleznem kell, hogy tőlem nem fogjátok megtudni a milliomodik nagy igazságot a jógáról, de azt el tudom mondani, hogy én mit tudtam meg róla vagy általa. Jóval kevesebb, mint ami a vonatkozó irodalomban áll, de sokkal több, mint amit azok alapján valaha is remélni mertem.

Az első és legfontosabb, hogy bármilyen alkatú és beállítottságú vagy, nyugodtan adj neki esélyt, mert legtöbbször megéri.

Azon a délutánon megtudtam, hogy jól jön egy jó tanár, egy mester, aki az első elbizonytalanodásnál átsegít, és halkan csak annyit, mond: „kelletek egymásnak, adj időt neki”. 

Kell egy hozzáértő mester, hogy megtanítsa az alapokat. Minden egyes mozdulatot (ászánát), tartást, légzéstípust azért kell pontosan elsajátítani, mert az a stabil alap, amire aztán magadtól is építkezhetsz. Nem az a lényeg, hogy elsőre „lefejeld” a térded, amikor előrehajolsz. Nem kell senkinek „cirkuszi kígyónőnek” lenni ahhoz, hogy örömét lelje a jógában.

Már tudom, hogy a mozdulat tökéletessége, a helyes tartás nemcsak szolgálja, hanem meg is védi a testet a sérüléstől. A test pedig így képes regenerálódni, fejlődni, örülni. A tökéletes mozdulat és tartás viszont sokszor nem annyira látványos, mint amit elvárnál magadtól. De ez nem baj!

Azt is megtanultam, hogyha valamit összeszorított foggal, kényszeresen és azonnal akarsz, akkor az nem fog menni. Olyan ez, mintha megszállottan üldöznél valakit a szerelmeddel, miközben ő nem vonzódik hozzád, menekül előled.

Meg kell tanulni elengedni az „azonnalokat”, a toporzékolva „akaromokat” és a „mostokat”. És akkor a jóga, nem mindennap, nem ugyanúgy, de adni fog.

Megtanultam, hogy nem akkor csinálod a legjobban, amikor esetleg az külső szemmel úgy tűnik, hanem akkor, ha a gyakorlás egyik percében egyszer csak elkap egy jó érzés: a tested súg, hogy „köszi, köszi, ez annyira, de annyira jólesik”.

Vagy, amikor mindenre elszántan addig gyakorlod türelemmel a pózt, feladatot, amíg szépen lassan összejön. Amikor rájössz, hogy ez nem az Instára megy, nem téged figyelnek, hanem te figyeled magad. Ettől leszel igazán büszke, nem azért, mert te csinálod a legszebben a skorpiópózt a csoportban.

Napról napra jobban leszel egy testben, amit addig kevéssé értékeltél talán.

Megtanultam, hogy a jóga tulajdonképpen „odabent” dolgozik.

Hogy nem mindenkinél látszik akár évek után sem az a bizonyos szikár izomzat, de ez is rendben van, mert attól még a mélyben ad tartást, támaszt, védelmet, segíti a keringést, az alapvető élettani folyamatokat, és kiegyensúlyozza a gondolatokat.

Megtanultam, hogy a testi fejlődéssel párhuzamosan szinte észrevétlenül nő a lélek és az elme ereje. Ennek az ellenkezőjét is megtapasztaltam: ha bármilyen oknál fogva (ugye, nem kell sorolni?) valami elakad, elromlik, megbetegszik a tested és lelked rendszerében, akkor – ha már megtanultál jól figyelni – a test szólni fog. Folyton küldi a jeleket.

Pont ezért nem lehet erőszakoskodni a vele: ha tiltakozik valami ellen, akkor azt tiszteletben kell tartani. Ha hónapokig, ha évekig nem sikerül egy-egy áhított pózt megcsinálni, vagy nem úgy nézel ki, mint a menő jógások képeken, attól még simán lehet, hogy jól csinálod. 

Megtanultam, hogy a célt soha senki nem tudja helyetted jól megfogalmazni, de a jóga, a különféle légzések és a meditáció segítenek abban, hogy megérezd, mit szeretnél rövid vagy hosszabb távon. Jobb napokon pedig még abban is, hogy lépésről lépésre haladj előre az utadon.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jessica (@cuddlypotatoes) által megosztott bejegyzés

Megtanultam, nem kell félni attól, hogy – mivel már lassan mindenki jógaszakértőnek gondolja magát –, leégsz előttük, mert nem értesz hozzá, esetleg béna leszel hozzájuk képest. 

A jógázással töltött rengeteg év alatt ugyanis láttam megannyi teljesen eltérő alkatú és mentalitású embert, és láttam, hogy azoknak adott igazán sokat, akik nem mutogatni akarták, hogy ők tökéletesek és mindent jól csinálnak.

Pont a jóga tanított meg arra, hogy a klasszikus értelemben vett tökéletesség nem létezik, jó szembenézni a hibákkal, a hiányokkal, a félelmekkel, görcsökkel. És arra is, hogy soha nincs olyan pillanat, amikor kijelenhetem: kész vagyok, mindent tudok már. Viszont minden egyes pillanatban megélhetek valamit, ami a saját belső tökéletességem felé visz: gondokkal, félelmekkel, örömökkel, fájdalmakkal együtt lehetek kerek egész egy-egy pillanatra. Fejlődhetek a saját tempómban, tanulhatok a testemről, a jelzéseiről, a gátjairól, arról, hogy mi fontos, és mit érdemes elengedi.

Megtanultam, hogy nagyjából mindegy, miket dobsz be egy gyakorlás kellékeiként: ha füstölőre, gyertyákra meg hangtálas zenére van szükséged, ha ez szakít ki, ez hoz nyugalmi helyzetbe, az pont annyira jó, mint a hajnalonként csipás szemmel és pizsamában lassan beinduló mozgás.

Lesznek nehezebb, küzdelmesebb napok, és lesznek olyanok, amikor boldog mosollyal az arcodon csavarod össze a matracodat. Pont, mint az életben, a kihívások tanítanak. A kedvenc online jógatanárom ismétli gyakran: „Nem az számít, milyen mélyre mész egy testtartásban, az számít, ki vagy, amikor odaérsz, és pontosan ott tartasz, ahol tartanod kell”. 

Ugyan sosem fogok mindent tudni a jógáról, de számomra pont a fentiek miatt nem létezik megengedőbb, szabadabb, mégis rendszert, nyugalmat és tartást adó mozgás és mentalitás. Mit tehetnék hozzá? Csak azt, amit azon a legelső órán hallottam: „Kelletek egymásnak, adjatok időt neki!” 

Marossy Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/mapodile