Szevasztok, hőseink! – Egy iskolaigazgató levele mindenkihez, akinek köze van az oktatáshoz a Covid-járványban

–

Kedves Szülők! 

Fantasztikusak vagytok! Kezdjük ott, hogy nélkületek mi szomorú munkanélküliek lennénk, otthon magyaráznánk a tapétának a Koszinusz-tételt meg a teljes hasonulást. 

Tényleg csak hálásak lehetünk nektek, hogy rátaláltatok egymásra, és ilyen helyes gyerekeket hoztatok a világra. Nem elég, hogy jól választottatok párt, de másodszor is meghoztátok életetek nagy és irracionális döntését, miszerint hozzánk íratjátok be a gyereketeket! 

És ti, akik ma is behoztátok a kicsiket a suliba, nem kételkedtek abban, hogy amennyire csak lehet, vigyázunk rájuk! 

És ti, akik otthon tartjátok a gimiseket, mert otthon kell maradniuk, elképesztő, hogy mit csináltok végig! Nem elég, hogy dolgoznotok kell, de most ki kell bírni, hogy szegény gyerekek otthon frusztrálódnak. Enni kell nekik adni, csendben vigaszt nyújtani, amikor nem értik, hogy mi történik a laptop túlsó felén. Biztos sokan próbáltok nekik segíteni, ha nem megy valami, vagy pironkodva biztatjátok őket egy kis lógásra, ha már túl sok volt a „bájtfürdő”. 

Bármit is gondoltok magatokról, az iskoláról, egy dolgot soha ne feledjetek: a gyermeketek boldogulása soha nem azon fog múlni, hogy milyen iskolába jár, hanem azon, hogy ti elég normálisan léteztek-e mellette. 

Hogy lesz-e előtte egy példakép, ami megmutatja, hogy a legnagyobb vacakságban is van holnap, hogy „nem eszik olyan forrón a kását”, hogy fel lehet állni a sárból. Ezt a példát ti adjátok nekik, nem pedig mi, tanárok! És ha ezt elhiszitek, akkor tényleg mellékes lesz, hogy volt-e elég sávszélesség aznap az online órán, vagy hogy a nagyon kimerült gyerek végül csak késve adta-e le a beadandót, vagy be sem adta. Ezek a gyerekek azért születtek nálatok, mert titeket kerestek. Nagy baj tehát nem lehet!

Kedves Gyerekek! 

Fantasztikusak vagytok! Le a kalappal előttetek! Bejöttök a suliba, pedig tudjátok, hogy megint csak én fogok helyettesíteni a csodás tanártársaim helyett. Leckét csináltok, miközben halljátok, hogy máshol már zárnak az iskolák – mi sem tudjuk, meddig mehetünk még. Figyeltek az órán, én pedig a lelkem teszem ki, hogy adjak valamit, amin elgondolkoztok, amiről véleményetek van, amibe bele tudjátok élni magatokat, vagy amitől viszolyogni támad kedvetek.

Ti pedig, akik otthon vagytok, ti vagytok most a legnagyobb hősök! Ha nekem 16 éves koromban azt mondták volna, hogy tanuljak úgy, hogy nincs előttem tanár, nincs mellettem osztálytárs, akkor azt mondtam volna: felejtsék el ezt gyorsan. 

Egy diák elsősorban szociális lény, aki egészen rendesen tűri, hogy egy iskola nevű képződményben képzelik el a boldogulását a felnőttek. És ha már oda kell járni, akkor szerencsés esetben nagyon jól érzi magát a társai között, és valami érintőleges viszonyba kerül a tantárgyakkal is, ha a tanár elég ügyes.  

Nektek, drága hőseink, most úgy kell tanulnotok, ahogyan korábban senkinek! Ez azért remek, mert, ha már „vén hülyék” lesztek, mint most mi, teljes joggal mondhatjátok: „Mi bezzeg magunk is tanultunk, nekünk bezzeg nem kellett hologram-robot, nem volt más, csak az az ócska 5G meg az e-kréta, mégis ember lett belőlünk!”

Kedves Tanárok! 

Fantasztikusak vagytok! Cervantes törölgeti a könnyeit röhögés közben, mert ő nem is gondolta ezt komolyan, hogy lesznek ilyen csuda alakok, akik így mennek előre! Krétával a kezükben rohamozva a digitális munkarendet, megalakítva a Wak Wezet Wilágtalant-csoportokat a weben. 

Elképesztőek vagytok! Toljátok ezt a digitális oktatásnak nevezett amatőr e-sportot, tiszta szívvel, mint a megye kettőben, a sárban csúszva, lyukas stoplisban. 

Nemcsak ingyen parkolhattok, de a szakszervezet ingyenessé követeli a gyalogos közlekedést is az iskolák közelében, és kaptok ingyen netet is, hadd szaladjanak a bájtok! Kikeresitek a gyerekek bőre alatt megbúvó utolsó Celsiust is a hőmérőkapuban fagyoskodva, és nem fagy le a mosoly az arcotokról! Az igaz, hogy 35 fok fölé ritkán megy a digitális pisztoly-higanyszál, zölden villog a Szegény Ember Lézerkardja, de összességében több ezer fokot is le tudtok olvasni reggelenként, ami melegséggel tölti el a tanárszíveket! 

És a nagy digitalizálás közben lóg az analóg beletek. Mert úgy meghibridizáltuk most az oktatást, hogy az anyja is alig ismer rá! 

A fizikatanár az üres teremben magyaráz, olyan mikrofonja van, mint a Mikkdzseggernek, de csak nem jön a szetiszfeksön. 

A laptop-pokol bugyraiban fürdőző otthoni tanarak, ti meg a bezártságtól szenvedtek, képernyőn keresztül még haragudni sem lehet a diákokra rendesen. Nincs kiborulás a tanáriban, legfeljebb a spájzig tudtok elmenni bánatotokban. És nincs ott a kolléga biojoghurtja, amit titokban meg lehetne enni, hanem csak a sajátod, ami meg olyan, amilyen. És hát, otthon elmarad a klasszikus hidegháború, ami elengedhetetlen fűszere a tantermi tanításnak, mióta novemberben is cúgosra szellőztetjük a közepesen büdös kölköket az óra kellős közepén: „Csukd be, hideg van, Nem csukom, öltözz fel, De csukd be, megfagyok, Vegyél pulcsit, Nem veszek, dögölj meg, Anyád eszkimó, Apád kohász, Hozd a lázmérőt, Nem hozom, hülye vagy, De ő kezdte, tanárnő!”  Ugye, hogy hiányzik! 

És persze otthon vagytok ti is, drága beteg tanáraink! Akik ágyban, párnák közt is folyamatos jelenben vagytok, kozmikus összefüggéseket magyaráztok, miközben kúszik fel az a gonosz láz, és fáj a hátatok, mint a fene. 

És beleültök a macskahúgyos fotelbe, mert nem éreztek szagokat, mert fontosabb az érettségizők felkészítése annál, hogy kifeküdjétek a betegséget! 

És micsoda örömet okoznak a vaklármák, amikor kiderül, hogy semmi baj, csak egy kis nátha volt, hogy jössz vissza holnap, mert már vár a sok helyettesítés! Mert vannak, akiket hetekre hazavág ez a nyomorult nyavalya, mert ők betegek, vagy mert a férj tesztje, vagy mert a gyerek elkapta, vagy mert nem jön ki a mentő. És toljátok otthonról, külditek az anyagot, hogy könnyebb legyen titeket helyettesíteni, hogy tudjuk, mik is a legfontosabb német kérdőszavak, hogy megtanuljuk a karácsonyi dalt három szólamban, akkor is, ha csak halkan, hogy történjen valami, ami a gyerekeket továbblendíti, hogy ne álljunk le teljesen.

Ész mivel nem cak a lélek fontosz, hanem a teszt isz, ezért lesz teszt is! 

Menekül majd a kis Covid az orrunk nyálkahártyájáról elfele, bújik majd a kijárási tilalom mögé, de mi majd jól kikutyasétáltatjuk, és ügyesen nem kapjuk el! És hordjuk majd azt a rohadt maszkot. 

De a szemüvegünk párájában meglátjuk talán, hogy nyavalyoghatunk mi nyugodtan, lógathatjuk az orrunkat a maszkba, nyalogathatjuk a lelki sebeinket, de mindez vicc ahhoz képest, amin most a nagyon betegek átmennek. És sopánkodhatunk a megszokottnál sokkal nehezebb tanéven, de inkább csendben szurkoljunk, hogy az orvosok és az ápolók között is legyen sok Szoboszlai, aki visszahozza a hosszabbításban a reményt.

Kökéndy Ákos

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images