Azelőtt egy ilyen torokfájással simán végeztem volna tovább a dolgom. Hoztam-vittem volna a gyerekeket az életük különböző helyszíneire, és a szerkesztőségbe is ugyanúgy bejártam volna, csak négy-öt teával többet döntöttem volna magamba. Esténként hullaként meredtem volna magam elé a kanapén, abban a reményben, hogy éjszaka nem fogok háromóránként felébredni – de nem merült volna fel bennem, hogy kiheverjem ezt a fránya vírust, hiszen úgyis semmiség. 

Ez tehát az első változás, ami már a karantén hatása, és remélhetőleg hosszú távon megmarad: a testünk jelzéseit komolyabban vesszük. 

Otthon kuksoltam magányosan, és bár több izgalmasnak ígérkező programról mondtam le a gyors gyógyulás érdekében, de tudtam, legalább annyit nyerek vele, mint amennyit látszólag beáldozok. Nem kellett hozzá fél nap sem, hogy tudatosodjon, milyen jó megint visszahúzódni a csigaházba. Jót tesz minden szempontból.   

1. Jó itthon

A „mindenütt jó, de legjobb otthon” mondás vajon hogyan jutott eszébe annak, aki találta? (És vajon tényleg az Óz, a nagy varázsló írója, L. Frank Baum volt az?) Éppen távol volt az otthonától, és áhítozott utána? Vagy ellenkezőleg: beszorult a négy fal közé egy természeti csapás vagy egy betegség következtében, és rájött, hogy többé ki sem akarja dugni az orrát? Netán egy hosszú utazásról tért vissza, és bármilyen szép élményekkel gazdagodott is, amikor belépett az ajtón, rájött, hogy a saját ágyában aludni mégiscsak összehasonlíthatatlan érzés? 

Én itthon jöttem rá, hogy itthon a legjobb. Sőt, itt jövök rá mindennap. 

Szeretem az otthonom, és szeretem azt, hogy itt is annyi lehetőségem van az értelmes elfoglaltságra (beleértve az alvást), hogy bármeddig el tudnék lenni. A könyvespolcom még hónapokra elegendő muníciót tartogat, és máskor ritkán töltöm a napjaim felét olvasással. Amíg van wifi, a mozgóképes szórakozás is kimeríthetetlen, ezen kívül színezhetek, rég nem látott barátokkal csetelhetek vagy telefonálhatok, és bármikor benyúlhatok a hűtőbe vagy a (nem is olyan) titkos fiókba valami finomságért. Mindenem megvan.

2. A kevesebb – több

Ó, hogy tudtam ezt már áprilisban és májusban! Mégis, ahogy újranyitottak a kávézók, az éttermek, és megint volt lehetőség személyesen találkozni a számomra kedves emberekkel, észrevétlenül megtelt a naptáram. Jártam balettra, kozmetikushoz, fodrászhoz, moziba, beültem ide-oda, a gyerekekkel társas programokat csináltam, és három héten belül elfelejtettem, hogy többé nem akartam szétszakadni. Az autót ugyan tényleg ritkábban használom, és igyekszem az életem a saját kerületünkben élni, de úgy látszik, azt, hogy nem kell annyit zsizsegni, még mindig nem teljesen tettem magamévá. Pedig 

a FOMO az az érzés, aminek tényleg nincs semmi értelme. Csak illúzió, hogy bármiből kimaradunk.

3. A pénz nem számít

Meg kell tudni élni, tiszta sor. Ha az ember tisztességes munkát végez, azért tisztességes fizetségnek kell(ene) megilletnie. De ez nem jelenti azt, hogy mindig többre kell vágynunk. Én már nem szeretnék gazdag lenni. Régóta nem szeretnék, de a karantén óta biztosan tudom, hogy a sok pénz tényleg nincs összefüggésben a boldogsággal. (Vagy nevezzük inkább kiegyensúlyozottságnak.) Persze lehet okosan is költeni, és nem szórni a pénzt, de ha annyi van, amennyi a kellemes élethez (és nem a luxushoz) elég, akkor a pénz lehet mellékes – és szerintem ez a feltétele annak, hogy az élet igazán fontos dolgaival foglalkozhassunk.  

4. Csináld magad!

Azelőtt azt hittük, jobb minden szakemberre bízni. Aztán pufogtunk azon, milyenek ezek a szakemberek: mindent elfuserálnak, és közben az előző mestert szidják.

Azóta megtanultuk, egészen más értéke van annak a munkának, amit mi magunk végzünk el.

Persze mindig akadtak olyanok, akik ezt tudták és tették is, de azóta kicsit többen kényszerültünk rá. A hétvégén megtörtént velem az, ami már rég nem: csak magamnak főztem. Nem azt mondtam, hogy egy főre nem érdemes, és nem volt kedvem semmi olyanhoz sem, amit rendelni lehet. Megvolt itthon minden alapanyag, miért ne használtam volna ki? És olyan jólesett, mint semmi más! Azt is sikerült hosszú távon megőrizni, hogy lehetőleg ne pazaroljak. Ami régóta áll a hűtőben, azt sürgősen fel kell használni. És egyáltalán, abból éljünk (főzzünk), amink van.

5. Csak lazán!

Tel-Avivról hallottam azelőtt, hogy mivel az ottani fiatalok állandó veszélyben élnek (hol egy újabb háború, hol „csak” egy terrortámadás réme fenyeget), ezért megtanultak a mában élni. Pont, hogy nem a félelem határozza meg a létüket, hanem a pillanat öröme. Amióta bezárkóztunk, én is jobban tudok örülni mindennek, és sokkal nyitottabb lettem. Bátrabban ismerkedem, és nem számolgatom a lehetséges következményeket. Mivel állanódan ott lebeg előttünk a vírus második hullámának, és vele a következő karanténnak a réme, azt az időt szeretném kimaxolni, ami a kettő között adatik. 

A hétvégén azzal búcsúzott tőlem egy távol élő barátnőm: „Azért csak óvatosan! Vigyázz magadra”. Tudom, hogy a szeretet és a féltés mondatta vele, de belőlem most épp az ellenkezője fakad. Hadd ne kelljen mindig a következményekkel számolni! Hadd legyünk most szabadok, legalább ebben a két-három nyári hónapban!



6. Minden idő jó idő

Ezt pedig Izlandon tanultam meg, ahol mindössze öt napot töltöttem, de az ott szerzett tudást csak most tettem teljesen magamévá. Ha az ember élete pár négyzetméterre redukálódik, akkor nem mindegy, milyen ruhába kell bújnia, amikor friss levegőt szívhat? Izlandon az emberek ugyanúgy kirándulnak esőben (akár a szél miatt vízszintesen hulló esőben is), mint ragyogó napsütésben (persze, mert a napsütés náluk együtt jár a hideggel, mondhatnád). 

Nem számít, milyen idő van – a levegő, a tér, a természet ereje minden időben csodálatos, és elemi szükségünk van rá. 

Örülök a napsütésnek, a nyárnak is, de egyáltalán nem bánom a gyakori borongós napokat sem, azoknak is sajátos illata van, és ugyanúgy lehet benne sétálni. 

7. Mozdulj!

Heti háromszor jártam a karantén idején görkorizni, és mindennap legalább másfél órás sétákra – enélkül meg is bolondultam volna. Mindig is mozgékony voltam, soha nem kellett noszogatni, de az évek során a család és a munka előrébb került a rangsorban, és lassan eljutottam oda, hogy csak heti egy alkalmat engedhettem meg magamnak. Tudtam persze, hogy ez így nincs rendjén, és zúgolódtam is ellene, de úgy éreztem, nincs elég mozgásterem (hogy stílusosan fogalmazzak), hogy változtassak rajta. Nem is én változtattam, hanem a helyzet változott, és most már tudom, hogy a mozgás is nagyon fontos – a munka és a család szempontjából is, tehát nem szabad vagy-vagy kérdést csinálni belőle. 

Mozogni kell és kész, ettől működik jól az agy, és így leszünk kiegyensúlyozottak, úgyhogy a család is csak profitál belőle. 

Szerencsém, hogy időközben a gyerekeim is olyan nagyok lettek, hogy már otthon hagyhatom őket egy-két órára, amíg kisportolom magam, illetve a karantén óta hajlandóak velem esténként sétálni járni, ami a legjobb közös időtöltésünk lett.   

8. Nem kell tökéletesnek lenni

A görkori és a gyaloglás mellett a másik kedvenc mozgásformám a balett, amit gyerekkorom óta művelek. Az utóbbi időben viszont elgondolkodtam azon, hogy vajon miért épp egy olyan „sportot” választottam, amiben folyton a tökéletességre kell törekedni, amit persze sosem érhetek el. A válasz nagyon egyszerű: nem én választottam, hanem beírattak, de már akkor is az egész életemet áthatotta ez a szemlélet – így neveltek. Szép, okos, jólnevelt, művelt, tájékozott, kedves, becsületes, öntudatos, de önzetlen, szabályközvető és eredeti egyszerre szerettem volna lenni, mert azt hittem, ezt várják tőlem, ettől lesz boldog a környezetem. Fáradságos munka ettől a megfelelési kényszertől megszabadulni. A karantén ebben egy látszólag apró lépéssel segített hozzá: azóta ritkán sminkelek. 

Nem érdekel annyira, hogy nézek ki. Én én maradok akkor is, amikor nem a csúcsformámat hozom. Nekem ez fejlődés, és sokat jelent.  

9. Kell egy állat

Itt szuszog mellettem a kis dög, akit szintén a karanténnak köszönhetünk, és alig tágít mellőlem. Ezen a hétvégén végképp szimbiotikus kapcsolatba kerültünk, bár ilyesmire sosem vágytam azelőtt, inkább tartottam tőle. Ahogy sokak számára, úgy nekünk is most lett elég időnk arra, hogy bevezessünk egy új családtagot az életünkbe, és megtanuljunk mi is alkalmazkodni hozzá. ITT írtam róla bővebben, de a lényeg – amire a karantén is rávezet –, hogy csak a kapcsolatok és felvállalt, megélt érzelmek tehetnek minket boldoggá. Minden más lényegtelen. 

10. Kevesebb édesség 

A végén egy vallomással tartozom: csúnyán rácsúsztam a cukorra. Igen, a karanténban, de nem először életemben. Volt korábban két év, amikor egész szépen sikerült távol tartani magam az édességektől, bár ehhez gyakran kellett elviselnem mások szemrehányását. De azóta újra kiderült: ez valódi függőség. Minél több cukrot eszel, annál több cukorra vágysz, tehát annál több édességet nassolsz. Előbb-utóbb arra ébredsz, hogy minden étkezésnek desszerttel kell zárulnia, és ha ez túl nagy veszélyt jelent a megjelenésedre, akkor úgy orvosolod a problémát, hogy álljon minden étkezés csak a desszertből! Úgyhogy a karanténnak köszönhetően megint kialakult egy egyensúlytalanság, amit ideje helyre billentenem. Nem kell megszabadulni a cukortól – ahogy a fészbukozástól sem –, csak nem szabad hagyni, hogy uralkodjon rajtunk. A mértékletesség az erősek erénye!

Gyárfás Dorka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images