„Amikor én jártam iskolába, kérhettünk felmentést. A lányom tizenegy éves, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem kérhetek neki felmentést. Akárki akármit mond, ha nem fáj, akkor is az első napon nem esik jól hajolgatni sem, nemhogy például hasizomgyakorlatot csinálni.”

„Anyám írt a tesitanáromnak üzenetet az ellenőrzőmbe – megkaptam, hogy hamisítottam. Szaktanári.

Erre anyám megint írt, hogy nem, nem hamisítottam, és hagyja abba a hülyeségeit a néni. Emlékszem, a cigánykereket kellett tanulni pont akkor… és anyám azt írta a tanárnőnek, hogy ő se tud se cigánykerekezni, se fejen állni, mégis tisztes felnőtt dolgozó nő lett belőle, csak nem a cirkuszban. Ezen annyira kiakadt a néni, hogy mehettem a tanáriba, és osztályfőnökit is kaptam.”

„Tanárnőnk volt, és az első órán elmondta, hogy az anyánk is dolgozik ilyenkor, úgyhogy nem jár felmentés senkinek.”

„Nálunk azt mondta a nő (!) tesitanár, hogy aki lógni akar óráról, annak meg kell mutatnia a véres betétjét/tamponját. Na, akkor mentettem fel magam tesiből. (Ez sajnos rá is nyomta a bélyegét az életemre, örülnék, ha sportosabb lennék.)”

„Általános iskolában még dresszben tornáztunk, de nagy kegyesen megengedték, hogy akinek megvan, az vehet fel pólót… mintha legalábbis villogó reklámtáblára kellett volna kiírni, hogy az adott lány épp menstruál…”

„Csak címszavakban: egészségügyi szakközépiskola; minden hónapban iszonyatos görcsök, halott sápadtság, remegés, hányinger, a melleim úgy fájtak, nem tudtam az oldalamon feküdni, minden lépésnél azt hittem, leszakadnak; ájulás (le a székről a földre, iszonyatos robajjal) stb. stb. Észjátszás, hiszti, lustaság, nincs felmentés torna alól, mert jó a mozgás; az óraadó ORVOSOK sorra sétáltak el mellettem… Tizenhárom éves koromtól negyvenhat éves koromig ez volt… (Akkor kipakoltak.) A huszonhat órás vajúdás nyaralás volt hozzá képest!”

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Ne fogadja el a felmentést, mert csak kényeskedek!

„Általános iskola felső tagozatban az osztályfőnököm megpróbálta meggyőzni a tornatanárt, hogy ne fogadja el a havi egy felmentést, mert csak kényeskedek. Nem emlékszem, hogy milyen kifejezést használt pontosan, de ez volt a lényeg. Mert ő is nő, ő is menstruál, szóval tudja, hogy ez nem olyan nagy szám.

Mondtam neki, hogy örüljön, hogy gőze sincs róla, és hogy nem vagyunk egyformák. Szerencsére a tornatanárunk soha nem vonta kétségbe a felmentéseket. Ja, és ő férfi volt…”

„Nekem volt egy időszakom a gimiben, amikor órára pontosan állt be, három-négy hónapon át mindig ugyanazon az órán jött meg, matekóra közepén, görcsöltem és mindig hánytam is. A matektanárom férfi volt, sohasem volt belőle gond, egyszer sem tette szóvá. Általában annyira rosszul voltam, hogy a gimis nővér hazaküldött. Utána kémia jött, egy vén banyával. Na ő szóvá tette, hogy szerinte csak szimulálok (a hányást és a görcsöket!), azért, hogy ne kelljen bemenni az órára.

Ezt a kedves megjegyzését az egész osztály előtt tette, óra elején, amikor nem voltam bent. Tizenöt éves voltam, enélkül is eléggé kellemetlen volt bemennem másnap a suliba. Szerintem hat év alatt sikerült szinte minden tanár óráján előadni ezt a »produkciót«, de ő volt az egyetlen, aki képes volt folyamatosan megalázni utána.”

Politikai kudarc

„Általános nyolcadikban kezdtek megkeresni a lányok, hogy mint diákelnök írjak egy petíciót, hogy ha a bizonyos napok eljönnek, akkor húzhassanak egy sortot vagy melegítőnadrágot a kis kék szocreál dressz fölé tesióra alatt, illetve ha az udvaron vagy az utcákon kell futni, mert szörnyen megalázónak tartották, tartottuk az egészet. Zoli bácsi, az egyik tesitanár szó nélkül engedte, hogy sortban legyenek a lányok, de Marietta néni, a begyöpösödött hatvanéves kőmami (aki előszeretettel csapkodott meg favonalzóval, vágott hozzánk kulcscsomót, vagy taposott az ujjainkra, ha nem volt tökéletes a spicc), na, ő nagyon ellene volt a dolognak. Úgyhogy a petíció megszületett, és én két napon keresztül dolgoztam az egészen, meg is beszéltem az iskola többi diákelnökével (akkoriban voltak ilyen hétvégi megbeszélések nekünk), ők is jó ötletnek tartották, hiszen ezért lettem megválasztva, hogy hallassuk a hangunkat, ha valami van.

Tehát leadtam, vártam, majd a következő napon egy órát ültem az igazgatóiban, Éva néni nem hitt a szemének, mit képzelek magamról, és kaptam egy igazgatói intőt. Ez volt a lázadásunk ára.

Ott nemcsak azt tanultam meg, hogy semmibe vehetnek, hanem azt is, hogy felesleges küzdeni.”

Amikor a férfi ezt is jobban tudja

„Volt általános iskolai tesitanárom (férfi): »Azt hiszed, te egy biológiai csoda vagy?« (Nem vittem úszócuccot tesire – amúgy jártam külön úszásra, mert szeretek úszni azóta is…)”

„Én abban reménykedtem, hogy érettségi után megszűnnek ezek a megalázó helyzetek. Erre egyetemen kötelező gyakorlatra vittek minket busszal, négyórás út. A professzor közölte, hogy nem fogunk menet közben megállni, mert ő időben oda akar érni, ne is álmodjunk arról, hogy lesz vécészünet. Előrementem, és mondtam neki, hogy bizony van, akinek muszáj, mert páran épp menstruálunk.

A válasz: neki három lánya van, meg felesége, ő tudja, hogy ennyit ki lehet bírni egy betéttel, nem állunk meg. Szerencsére a sofőr normálisabb volt (meg nyilván ő takaríthatta volna az üléseket), úgyhogy ennek ellenére megállt egy benzinkútnál…”

„A tesitanárom egyszer látott egy interjút egy futóval, aki azt nyilatkozta, hogy menzesznapon sokkal jobb a teljesítménye. Na, azután mindig erre hivatkozott és nem adott felmentést senkinek.”

„Nekem pont matekérettségi reggelén jött meg, és hiába vettem be egy erősebb fájdalomcsillapítót, muszáj volt kimennem a vécére. Vagy egy órán át hánytam és ment a hasam, majd az iskolaorvos benyomott két injekciót, és visszaültettek a terembe, hogy csináljam a feladatokat. Így sajnos csak kettes jött össze.

,De a legelszomorítóbb az volt, hogy ezután töriérettségi-felkészítőn a tanárunk (férfi) azt mondta lekezelő hangnemben, természetesen mindenki előtt, hogy hallott a hisztimről. Eléggé arcul csapott a dolog.

És máskor is volt, hogy nem tudtam bemenni órára, mert rám jött a hasmenés és hányás. Sajnos azóta is vannak vele problémáim, és most, hogy fizetős orvoshoz járok, tudtam meg, hogy ez igenis nem normális! Több dolog is állhat a háttérben, nálam még mindig nem tudni biztosan, hogy pontosan mi okozza, endometriózis vagy az alacsony progeszteronszint, vagy valami más. Most próbálkozom több fronton. De mi lett volna, ha a nem fizetős nőgyógyászok közül legalább egy kivizsgáltatott volna, ahelyett hogy kétkedve reagál a fájdalmaimra (és, mondjuk, nem mondja azt gúnyosan nevetve, hogy talán neki is ki kéne próbálnia már a menstruálást…)?”

Köszönet minden jó példáért!

„Nekünk volt egy zseniális tesitanárunk, aki megnézte a naplóban, hogy éppen mit tanulunk a többi tárgyból, majd aki valamiért felmentést kért, annak a kispadon ülve az óra alatt verset kellett írnia disztichonban a bukfencezésről vagy kiszámolni a terem egy pontjáról a kosárlabda ideális dobási szögét stb.

Ez sokakat visszatartott a kamu lógástól, akinek tényleg gondja volt, élt a lehetőséggel, összességében pedig még hasznosan is telt az idő. Lehet így is, meg lehet szemétkedni is. Aztán eldől, kit tisztelnek jobban később.”

„Hogy egy pozitív példát hozzak: édesanyám tesitanár, és ő minden lány diáknak ad egy igazolt tesiórát minden hónapban, ha mondják, hogy most szükségük van rá. Nem kell igazolás sem, csak megmondják, hogy szeretnék felhasználni, és nem kell tesizni. Falusi iskola, és nem élnek vissza vele, valaki fel sem használja.”

A huszonhat órás vajúdás nyaralás volt hozzá képest!

„Nekem gimnazista koromban volt egyenesen katasztrofális, később már viselhető volt, és az első kisfiam születése után szűnt meg teljesen. Előtte sokszor egy-két napig fájdalomcsillapító nélkül ki sem bírtam egyenesedni. Melegítőpárnával ültem az íróasztalnál is, és úgy tanultam. Mondjuk, ezt akkor fejeztem be, amikor

egyszer furcsa szagot éreztem, mintha valami megpörkölődött volna. Egyre csak szaglásztam, amikor észrevettem, hogy izzik a párna. A melegítőnadrágomat kicsit ki is égette. Annyira magasra állítottam kínomban, hogy nem is éreztem, hogy nem szimplán melegít, hanem már éget…”

„Egészen harminckét éves koromig kb. észre se vettem, hogy megvan. Nem néztem le ugyan a görcsölős lányokat/nőket, és hittem is nekik, de nem bírtam elképzelni, hogy tényleg akkora fájdalom lehet ez. Valami olyasmit gondoltam, hogy biztosan van ilyen, de talán kisebb a fájdalomküszöbük, néhány pedig biztosan rájátszik. Azt sem értettem, hogy akinek tényleg iszonyatosan borzalmas ez, azzal miért nem csinálnak valamit az orvosok. Én naiv!

Harminckét évesen miómám lett. Kissé túl nagy áron, de most már értek mindent. Hogy van olyan rosszullét, amikor azt kívánod, hogy bár meghalnál inkább. Hogy milyen érzés, amikor nem hisznek neked

– amikor az orvos (!) nem hisz neked. Egyszer úgy a harmadik nőgyógyásznál a tünetekhez beírtam, hogy vérszegénység, és lebasztak, hogy ilyet nem irkálunk csak úgy, hol van rá a bizonyíték. És nem érdekelte, amikor mondtam, hogy receptre felírt lórúgás vasat kell szednem, és így sincs erőm a hónap felében felkelni se nagyon, mert amikor megvan, konkrétan többcentis darabok szakadnak le a méhfalról egyben, tehát minden hónapban olyan vérveszteséget – és egyebet – élek át, mintha két-három hónapos terhesként elvetélnék.

Próbáltam hormongyógyszert, többet ártott, mint segített, próbáltam speckó tornákat, semmit nem segített, végül sikeresen kiszedték az addigra négy és fél centis miómát és megszámlálhatatlan polipot is, amiket, csak mondom: nemigen mutat ki az ultrahang sem, viszont sajnos gyakoriak, érdemes gyanakodni rájuk. 

Szóval azok az okostojások, akik tornákat meg vitaminokat ajánlgatnak másoknak (legalább ezt nem tettem soha), gondolják meg kétszer: biztosan tudjátok, miről beszéltek? A másiké is biztosan olyan, mit a tied vagy a szomszéd Marikáé? Ha egyszer – ne adja ég! – közelebbről megismeritek a másik baját, nagyon fogjátok szégyellni magatokat.”

„Szó szerint kifordultam a padból. A tanárnő addig nem hitte el, hogy rosszul vagyok. Az iskolanővér egy Algopyrin–No-Spa-kombóval szúrta ki a szemem, semmit nem használt. Tizennégy éves korom óta a nőgyógyász írt fel fájdalomcsillapítót, mert a recept nélkül kaphatók semmit nem használnak. A mai napig olyan görcseim vannak, hogy van, hogy fel sem tudok kelni. Szerencsére a tesitanáraim nem szívattak érte sosem, de volt más, aki megtette. Nagyjából huszonöt éves koromig ráadásul hétnapos volt a ciklusom (tehát volt olyan, hogy nem egy, hanem három tesiórát kellett kihagynom egy héten), a Niagara-vízesés semmi ehhez képest. Mostanában már „csak” öt napig boldogít… Azt mondták, szülés után jobb lesz… Nem lett. Sőt!

Az egyetlen dolog, ami segített a fájdalmon meg egy kicsit az intenzitáson, a fogamzásgátló gyógyszer volt. De arról meg huszonnyolc éves koromban kiderült, hogy nem szedhetem…

A legviccesebb az volt, amikor a császármetszésem reggelén a doki megvizsgált, és megkérdezte, miért nem szóltam a nővéreknek, hogy vajúdok. Nagyon bambán nézhettem rá, mert megkérdezte, nem fájok-e. Mondtam neki, hogy de, de ezek annyira kis semmi fájdalmak, hogy eszembe se jutott, hogy vajúdok. A menstruációs görcseimhez képest semmi volt a fájdalom.”

 „Munkahelyen kérte a főnöknő, hogy írjam be a naptárba, ha menstruálok, hogy tudja, miért járok sűrűbben mosdóba, mert szerinte túlzásba viszem… gyorsan más állás után néztem.”

Csepelyi Adri

Kiemelt kép: Unsplash/hanna-postova