Egy est, amely boldoggá tett – A történetmesélés csodája
„Kinn is vagyok, benn is vagyok, jaj, de nagyon boldog vagyok!” Ez a jó kis LGT-dal járt a fejemben, amikor elmentem kibicnek a Trafóba egy hétköznap este, hogy megnézzem, miről is szól a Gondolat Generátor Mesélő-estje. Both Gabi írása.
–
A kibicnek semmi sem drága?
Kolléganőm, Kurucz Adri ajánlotta figyelmembe ezt a programot, mert elég sokat foglalkozom mesékkel, és megtetszett neki a Mesélő ajánlata, miszerint: „A Mesélő egy olyan közösségi esemény, ahol a résztvevők egy előadás témájából inspirálódva oszthatnak meg egymással történeteket. A Mesélő foglalkozás vezetői színházi játékokkal segítenek beindítani a fantáziát, történetek felidézését és kifejezését. Nem baj, ha fogalmad sincs, hogy mit tudnál mesélni, vagy soha nem jártál hasonló eseményen, hiszen itt közösen keresünk különböző nézőpontokat, hallgatunk és sztorizunk, mert mindenki története fontos és érdekes!” A Gondolat Generátor a Trafó színházpedagógiai műhelye, és nagyon jó hely! A Mesélő pedig ennek a műhelynek az egyik programja.
A korosztály elég vegyes volt, tizenhéttől ötvenkettőig (naná, én voltam a legidősebb) előfordult minden életkor, a középgenerációt is sokan képviselték, sokfelől érkeztek a résztvevők, voltak diákok, mérnökök, tanárok, egy dekoratőr is, de ami mindenkire nagyon jellemző, az a nyitottság. Valamivel több nő jött, mint férfi, de arányosnak tűnt az elosztás. Akadt, aki visszafogottan és halkan beszélt, de olyan is, aki mindent nagyon hangosan és gátlások nélkül kimondott.
Ezen az estén minden úgy volt jó, ahogy történt. Senki nem ítélkezett a másik fölött, egyszerűen elfogadtuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk.
Engem is percek alatt magába szívott a Gondolat Generátor nyitott világa
Mivel nekem az volt a feladatom ezen az estén, hogy megírjam, mi minden történt ott, ezért nem vehettem részt az igazi beszélgetésekben, de mégis benne voltam valamiképp a közösségben, hisz minden történetet meghallgattam.
Kinn is voltam, benn is voltam, és tényleg nagyon boldog voltam.
Ki inspirál téged?
Ez volt az első kérdés, amit föltett Nagy Emese, aki drámainstruktorként végzett a Színművészeti Egyetemen. Erre még válaszoltam, mert csak utána kérdezhettem meg, hogy zavarná-e a résztvevőket, ha hangfelvételt készítenék? (Senkit nem zavart szerencsére.)
Annyit azért elárultam a közösségnek, és veletek is szívesen megosztom, hogy a legtöbb inspirációt a három kamasz gyerekemtől kapom. Nem kezdek el sztorizni, pedig volna miről. A lényeg, hogy rengeteget tanulok tőlük, és nagyon hálás vagyok azért, mert olyanok, amilyenek.
A többiek olyan neveket soroltak, mint például: Weöres Sándor, Mácsai Pál, Johann Sebastian Bach, aztán sok-sok közeli családtagot említettek még, egy boldogító magyartanárt (megsúgom, hogy a Kisképzőben tanít), vagy a Bátor Tábor közegét.
De akadt olyan is, akit a depressziós, evészavaros barátnője inspirál leginkább, mert így szembesül azzal, mennyivel egyszerűbb az ő élete, mint másoké.
Nagyon szép, szívhez szóló érveléseket hallhattunk, és rögtön az első körkérdésnél jó mélyre ástunk magunkban.
Mi volna az a három legfontosabb kérdés, amit feltennél egy ismeretlen embernek?
Ez volt a következő játék. Persze arra is törekedni kellett a kérdések megfogalmazásakor, hogy a lehető legtöbb információ derüljön ki a másikról. Ilyeneket hallottam:
Kinek az életét élnéd szívesen? Mi az, ami lelkesít? Mennyire vagy boldog? Kit utálsz? Mik a céljaid? Mit szeretsz csinálni a legjobban? Hol nőttél föl? Mennyire vagy nyitott a művészetekre? Milyen étel lennél? Milyen zenéket kedvelsz? Mi fontosabb számodra, a család vagy a karrier? Mik a céljaid?
A válaszokból csak címszavakat idézek: nagyon sokan említették a lelkesítő dolgok között a jó beszélgetéseket, a mozgás bármilyen formáját, valamint a nyugodt otthont. Arra a kérdésre pedig, hogy „Milyen étel lennél?”, szerintem ez volt a legszellemesebb válasz: „Gyümölcsleves, hogy gyorsan meg lehessen enni. Rajtam ne rágódjon senki!”
Arra kérdésre pedig, hogy „Mennyire vagy boldog?”, olyan választ csíptem el, ami, azt hiszem, sokunknak ismerős lehet:
„Valamifajta elégedetlenség mindig van bennem, ami egyrészt előrevisz, viszont úgy érzem, így sosem lehetek boldog.”
Többnyire a saját életüket élnék a részvevők, akkor is, ha lehetne másikat választani, és nem utálnak senkit, mert az fölösleges energiákat emésztene föl.
Nagyon szép mondatfoszlányokat kaptam el, például: „Az a célom, hogy megtaláljam a hivatásomat, de a legnagyobb álmom, hogy egyszer én is anya legyek.”
„Olyan szeretnék lenni, mint az apukám, aki sajnos nem él már. Mindenki csak pozitívan gondol rá, arra, hogy milyen adakozó volt, és mennyire szerette a családját. Úgy szeretnék élni, hogy olyan nyomot hagyhassak magam után, mint ő. Ehhez az kell, hogy én is boldog legyek, és a körülöttem élőket is azzá tegyem.”
„Ha írhatok, az a legnagyobb boldogság.”
Aztán jött a szerepcsere, és aki eddig kérdezett, most válaszolt a másik kérdéseire.
Csak annyit mondhatok, hogy igazán empatikussá teszik az embert ezek a szerepcserék.
Milyen a legtökéletesebb nap számodra… és a legrosszabb?
Erről szólt a következő játék. Ismét párban voltak a résztvevők: egy kérdező, egy mesélő. A kérdezőnek kellett aztán elmondania a többieknek – maximum két percben – a másik történetét, méghozzá egyes szám első személyben.
Az volt a legérdekesebb, hogyan változik a mesélő arca, amikor valaki más meséli az ő történetét. Ismét gyönyörű pillanatoknak lehettünk tanúi.
Az egyik legjobb mondat mindenképp ez volt: „Úgy kelek fel, hogy nem nyomok szundit”.
Aztán jött a szokásos szerepcsere, most a legrosszabb napot kellett elmesélni két percben a másiknak, aki kérdéseket tehetett föl, ezért nagyon kellett figyelnie, hogy továbbadhassa a többieknek a másik történetét úgy, mintha a sajátja lenne.
A legrosszabb napban a visszatérő elemek közé tartozott, hogy valaki elalszik, elkésik, kirúgják, nem éri el a repülőt, de szerepelt még az is, hogy: langyos, sőt hideg kávét iszik reggel, kigyullad a lakása, esik az eső, lerobban a busz, megcsalja a barátnője, megbukik az egyetemi vizsgán, egy aljas kutyát kell sétáltatnia, vagy épp egy három napja halott kutya éled fel, és ugrik a torkának…
A legrosszabbak között szerepelt egy igazán megrendítő történet, amire később rákérdeztem, és jól éreztem, hogy valódi volt, nem pedig kitalált.
Arról szólt, hogyan élte át tízéves korában egy kislány, amikor megtudta, hogy meghalt az apukája…
Milyen egy ideális vasárnap?
A zárójátékban mindenki leírta egy szóban vagy egy mondatban, hogy számára milyen az ideális vasárnap, majd egy kupacba raktuk a cetliket, és mindenki húzott valamit, a sajátját nem húzhatta persze. Aztán négy-öt fős csoportokat alakítva, – a cetliken található szavakat felhasználva – minden csapat írt egy tetszőleges szöveget. Vicces versek, jó szövegek születtek, jó volt nagyon a hangulat a végére is.
Ne szabadkozz, csak mondd!
Ezt a játékot Papp Katalin színész és Nagy Emese drámainstruktor vezette, méghozzá kiválóan!
Katika ezt mesélte az estéről:
„Összegyűlünk egy hétfő estén, és elmeséljük egymásnak a történeteinket. Ez minden alkalommal más és más, hiszen minden a résztvevőkre épül. Számomra azért nagyon fontos, mert a történetekért gyűlünk össze. Minden történet fontos, én nagyon sokat tanultam az »egymásra figyelésről« a Mesélő kapcsán. Izgalmas látni, hallani, ahogy megnyílnak egymás és önmaguk előtt az emberek. Vagy épp ellenkezőleg, inkább a fantáziájukra hagyatkoznak. Szabadsága, felhőtlensége, mélysége és humora van ezeknek az esteknek. Tudunk beszélgetni, és ez fontos. “
Mesi pedig ezt fűzte hozzá az eddigiekhez:
„Szeretek emberekkel és színházzal dolgozni, igyekszem is a színházat, és annak eszközeit mindenkinek elérhetővé tenni.
Annak ellenére, hogy rengeteget beszélek, néha nehézséget okoz, hogy ki tudjam fejezni magam. Vagy azért, mert azt gondolom nem releváns, amit mondok, vagy azt gondolom, unalmas… vagy mert azt gondolom, nemhogy jó, de egyáltalán semmilyen gondolatom nincs egy adott témához. Viszont azt érzem, hogy beszélni jó, és hallgatni is ugyanolyan jó. Csak meg kell találni ennek a receptjét. Mi a Mesélőn igyekszünk ezt a receptet drámajátékokkal minél jobban kidolgozni, és teret adni az emberek történeteinek és meséinek.”
Menjetek, mesÉLJETEK!
Both Gabi
Fotók: Kazsimér Soma
Minden hónapban egyszer van Mesélő! A következő március 30-án lesz, kövesd figyelemmel a Gondolat Generátor Facebook-oldalát!
Előzetes jelentkezés szükséges e-mailben: [email protected]