„Serceg a zsír a kislábosba’ / Otthonod immár kádárkocka” – Megnéztük a Soharóza Keleti Blokk című új előadását

–

Érdeklődő figyelemmel követem a Soharóza produkcióit, bevallom őszintén, elsősorban Nagy Fruzsina jelmezei miatt, amelyek lenyűgöznek. Olyannyira, hogy amikor a Londonból hazalátogató barátomnak ajánlani kellett nyáron valamilyen kulturális csemegét, Az ügy című „catwalk koncertre” vettem neki jegyet, amely a Soharóza egyik előző projektje volt. Gondolhatjátok, hogy egy évtizedek óta Londonban élő értelmiségi eléggé el van kényeztetve színházi előadások terén is, de a hivatal különféle bugyraiba bepillantó Az ügy igencsak tetszett neki, ha nem is értette minden utalását, a dalok amúgy frappáns szövegei pedig időnként halandzsának is tűntek neki (és nem azért, mert elfelejtett volna magyarul, csak az akusztika olykor kinyírta a poént.)

A Keleti Blokk bemutatójára a lányomat vittem múlt szombaton a Trafóba

Kíváncsi voltam, neki mit mond az előadás, hisz az ábrázolt korszakot csak általam ismeri valamelyest. A generációs különbség már a kezdetekkor kitűnt: az Ej, uhnyem (nálunk Zúg a Volga címen futó) orosz népdalt például nem ismerte, nem tudta, hogy a böszme hajót a folyón felfelé vontató, majd' megszakadó szerencsétlenek dala ez, azaz nagyjából mindannyiunké kortól függetlenül, nem véletlenül kezdődik ezzel a show.

A narráció ezután is elkelt volna, de nem erőltettem nézőtársaink szórakozásának érdekében, és mert úgy éreztem, a múlt(am) ismerete nélkül is jelentése lehet a műnek, ha nem is egyezik feltétlenül az én értelmezésemmel. Az előadást végül kicsit másként tehát, talán mondhatom azt, más mélységben, de mind a ketten élveztük.

De mi is történt a színpadon?     

Halas Dóra karnagy és Nagy Fruzsina jelmeztervező ezúttal egy képzeletbeli országszövetség, Kozmicke Kormorán életét mutatja be a V4 országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) Fúziójának évfordulóján. (Az előadás is koprodukciós formában készült az Európai Unió Kreatív Európa Programjának támogatásával, az alkotók munkáját lengyel, cseh és szlovák művészek segítették).

39 éve annak, hogy a Drági Szonszjed vezetésével a nemzetek ráléptek a Helyes Útra, és a négy testvérállam egybeolvadt.

A show helyszíne a köztévé, a Tévé Csteri stúdiója, amelyben az annak idején a Felvonulók kérték című műsort vezető Szegvári Katalin lelkes klónja (Pető Kata játssza) igyekszik felvillanyozni a nézőit, akik a végtelen lakótelepek valamelyik betonodújában vagy egy Kádár-kockában ülve pihenik ki a gyári műszak fáradalmait. A közvetítések egyszerre idézik meg a múltat és mutatnak egy abszurd disztópiát, mintha a jelen egy tükörlap lenne mindössze az idővonalon.

Pompás jelmezekből ezúttal sincs hiány, az ember néha szinte felkiáltana legszívesebben, hogy állj, hadd nézzem meg közelebbről a modellt és a kellékeket. Mert minden centiméternyi felületnek üzenete van, és hiába kapkodod ide-oda a fejed, sokszor képtelen vagy befogadni minden jelzést.

Ezekről a jelmezekről nekem azok a bogarászós könyvek jutnak eszembe, amiket a gyerekem úgy szeretett kiskorában. Millió pici rajz egy-egy oldalon, órákig lehet keresgélni a szereplőket, ki mit csinál, hol bújt el, mi történik vele. A dallamvilág is kutakodós, emlékezetben turkálós. Időnként be-beugrik: jé, hát ezt én is énekeltem az iskolai ünnepségeken! Vagy valami hasonlót. Vagy nem én, hanem valaki más egy baráti szocialista országból.   

Az előadás elején sokat nevet az ember.

„Nevetve búcsúztatjuk a múltat” – hangzik is el egy ponton

Aztán, ahogy telnek a percek, egyre kevésbé esik jól a röhögés a gyárak sztahanovista dolgozóin, a „Lalaton” partján ölelkező német rokonokon, az őrült űrversenyen. Az esti mese már kifejezetten horrorisztikus a tévétornával egyetemben, és a Daloló Kormorán verseny teljesen zagyva győztes dalának bemagolása közben is kínjában röhög az ember. Legalábbis az, aki a zsigereiben hordozza ezeket az emlékeket, akiknek mindez nemcsak fikció, hanem a múlt.

Miközben a kellékek és a dallamok hatására feltörnek az emlékek, lelepleződik a jelen, amely csíráiban őrzi mindazt, amit elvileg temetünk, és talán nincs messze a szárba szökkenés ideje sem.

Nincs változás, mondja a darab, és amikor erre rádöbbensz, már nem tudsz felszabadultan nevetni, csak szorongsz a gerincgyilkos székekben, amelyekben ellazulni amúgy se nagyon lehetne. Igaz, plüssfotelből se lenne könnyebb a szembesítés.

 

A következő Kelet Blokk-előadások decemberben lesznek a Trafóban

Egy korábbi lemezprojektjükről kérdeztük Halas Dórát és Eörsi Saroltát, ITT elolvashatod az interjút

Képek: Soharóza

Kurucz Adrienn