Álomférfi kerestetik!

Nincs új a nap alatt, ezt mindig megállapítom. Annak idején, álmatag kamasz lányként amikor elképzeltem, milyen is lenne az a fiú, akivel szívesen tovalovagolnék a naplementébe, a tulajdonságok hetven százaléka az illető úr külsejére vonatkozott. Legyen magas, sudár, széles vállú, fekete szemű, kreol bőrű, kockás hasú, öltözzön csinosan, legyen szép, ápolt a keze, makulátlanul tiszta a cipője… El sem tudtam képzelni, hogy boldog lehetnék, mondjuk, egy sáros bakancsú, tömzsi szőkével.

Most a lányom van ebben az álmodozós, tervezgetős korban, és ahogy én anno, úgy ő is leginkább a könnyen elképzelhető külső tulajdonságokat kezdi sorolni, ha a jövendőbelije kvalitásaira terelődik a szó.

Ő még nem tudja, amit én már igen: ezek szinte semmit nem számítanak. Nem egy csinos (vagy márkás ruhákban páváskodó, tehetős) társtól lesz valakiből boldog, elégedett, sikeres nő. Ezzel szemben mitől? Nos, azt már sokkal nehezebb egy-egy szóban, tulajdonságban meghatározni. Talán egyszerűbb, ha körülírom inkább, mire is gondolok pontosan.

Hadd meséljek el három kis semmiséget három férfiról. Apróságnak tűnhetnek ezek az anekdoták, ám ha az élet végi mérleget nézzük, bizony kiderül, mégiscsak többet nyomnak ezek a kicsiny dolgok a latban, mint a széles váll, a sudár alak vagy a férfias arcél.

1. Kényszerpihenő

Van egy barátnőm, ma már három gyerek édesanyja. A férje, bár természetesen szereti a gyerekeit, szívesen és sokat van velük együtt, és nagyon büszke a családjára, azt már a kezdetek kezdetén kijelentette, hogy ha törik, ha szakad, ők bizony minden évben elmennek pár napot kettesben nyaralni a feleségével. Nem volt könnyű megoldani, és gyakran nem is a gyerekek felvigyázásának megszervezése volt a legnagyobb akadály. 

Az első alkalommal, amikor a barátnőm az alig egyéves gyerekét hagyta otthon a nagyszülőknek, tele volt kétséggel.

Mint a legtöbb anyát, őt is temérdek kétely kínozta, lelkiismeret-furdalása volt, amiért hátrahagyja a fiát, úgy érezte, az csak az ő egyszemélyes feladata, egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy tőle távol jól érezze magát.

Aztán valahogy csak nekiindultak.

Székesfehérvár magasságában a barátnőm sírva könyörgött, forduljanak vissza, menjenek haza a gyerekhez, nem bízhatják ilyen hosszú időre a nagyszülőkre! A férje azonban hajthatatlan volt. Még csak nem is lassított. Pár órával később már a szlovén tengerparton álltak, a barátnőm még mindig búsan pityeregve. „Az első két nap iszonyú nehéz volt. Aztán elkezdtem lelazulni, és onnantól már jól éreztem magamat. Nem is tudtam, milyen nagy szükségem van erre a vakációra.”

Azóta született még két gyerekük, a férj szelíd erélyessége és a kettesben eltöltött vakációk azonban mit sem változtak. Együtt is vannak, boldogok, és merem állítani, ez a házasság garantáltan örökké fog tartani. Nagyon hiszek bennük.

Amit én különösen értékelek a barátnőm férjében: az érzékeny hozzáállása a párja testi, lelki jóllétéhez. Nem dől hátra megnyugodva, hogy megvan a pipa az asszony, ház, kocsi, gyerek rubrikák mellett, hanem folyamatosan ápolja, gondozza ezt az egységet. Aminek bizony néha az is a része, hogy megfogja, és kiszakítja a másikat a háztartás–gyerek–munka verklijéből, és visszaemeli a független, szabad, önfeledt nő pozíciójába. Még akkor is, ha ezért vele magával kell megküzdenie.

2. A szépséged a másik szeméből fakad

Régi szomszédom egy kilencvenéves hölgy. Nem néni, nem mámika, nem nyugger vagy nyanya. Hölgy. Még soha nem láttam rúzs nélkül. Vagy nadrágban. Nyáron színes blézereket, telente csinos, minőségi gyapjúkabátkákat hord. A csuklóján ezüst karperec, kiegészítőnek pedig mindig visel egy szép brosst, nyakláncot, kendőt, gyűrűt, fülbevalót.

A tekintetében és a nevetésében, esküszöm neked, mindig van valami könnyed kacérság, sugárzó nőiesség, függetlenül attól, hogy a postással, a közös képviselő asszonnyal vagy a földszinti kisfiúcskával diskurál-e éppen.

A férje is fess úr lehetett annak idején, mesélte, hogy sokat sportolt, kajakozott, vadászott, lovagolt, és még hetvenévesen is tudott kézen állni. Én viszont már ezeket a kunsztokat mind nem láthattam, amikor megismerkedtünk, a bácsi elméjét lassan, de kegyetlen kitartással zabálta fel az Alzheimer. Az utolsó időben már szinte mindent elfelejtett, nemcsak az idegen nyelveket, az unokák nevét, de azt is, egészen pontosan ki is az az ezüsthajú nő, aki nap mint nap mellette ébred – immár hetven éve. Egyvalamit azonban még a betegsége sem tudott ködbe borítani. 

„Tudod, Borcsa, amit nagyon nagyra értékelek a férjemben, hogy az ő szemében én soha nem lettem a »mama«. Még most is, amikor tudom, szinte semmire sem emlékszik, nőként kezel engem. Mindig is így volt, még ha összevesztünk is, haragudtunk egymásra, én akkor is nő voltam a szemében. Úgy nézett rám, úgy ért hozzám, hogy ezt mindig tudtam, éreztem. Minden nőnek kijárna ez a hozzáállás. Különben elmúlik nőnek lenni.”

Nagy igazsága van. Lehetsz te a világ legbombasztikusabb csaja, ha a társad rád sem hederít, ha úgy néz rád, mint egy mosogatórongyra, úgy fogsz elhervadni, mint a csokor pipacs, amit elfelejtettek vízbe tenni.

3. A leglelkesebb közönség

Egy másik barátnőm. Sikeres, fantasztikus karriert futott be. Magasabb pozícióban van, és jobban is keres, mint a férje. Izgalmas helyekre jár előadni, fontos emberek kérik ki a véleményét, van neve a szakmában. Félre ne érts, a férje sem egy piskótakocka, de az ő karrierje messze nem olyan látványos. Olykor-olykor együtt vacsorázunk, négyesben. Látnod kéne, hogy néz a feleségére, amikor az a munkájáról mesél. Egy szemernyi féltékenység sincs benne, nem érzi a másik sikereitől kevesebbnek, gyengébbnek vagy kiheréltnek magát, épp ellenkezőleg. Csak úgy sugárzik a büszkeségtől. És ahol lehet, ott segít, ezt már a barátnőmtől tudom, aki gyakran fordul hozzá tanácsért, ötletért, támogatásért.

Olyan apróságok ezek, tudom én is

Mégis sokat számítanak. Messze többet, mint a csinos külső, a magas termet vagy a menő autó. Az ember egész életére, testi-lelki egészségére, jóllétére hatással van, ha olyan társat tud magának találni, aki odafigyel rá. Nem csak az udvarlási szakasz során ígéri és hozza le neki a csillagokat. Hanem felszabadítja, nőként kezeli, segíti és aztán állva tapsol neki a sikerei láttán. Büszkén.

Már csak azt kell kitalálnom, hogyan gyúrok ezekből egy használható, praktikus szempontrendszert a lányomnak, aki most ugyanott tart, ahol én 17 évesen: el nem tudja képzelni, hogy egy sáros bakancsos, tömzsi szőke mellett rálelhet a boldogságára.

Fiala Borcsa