Az egyik legnagyobb akadálya a magyarországi sikerek elérésének az, ahogy a sikerhez viszonyulunk

–

A siker nem mérhető objektíven. Vagy igen?

Mi a siker? Ez leginkább attól függ, kinek a megítélése szerint értelmezzük. Lehet siker a nagycsaládos működés, a vállalkozói létezés, egy menedzseri pozíció, egy művészeti-alkotói karrier és a szerelem megtalálása is. 

Még a szakmai sikerek mércéje sem feltétlenül skálázható objektíven, hiszen siker lehet a láthatóság, a kollégák és pályatársak elismerése, a szakmai tudás örökítésének képessége, ugyanakkor az anyagi stabilitás és a jólét elérése is. Vagy akár mindezek egyszerre.

A personal branding, azaz a személyes márka építésének sikere azonban objektív. Azt feltételezi ugyanis, hogy egy személyt a valós szakmai tudása és teljesítménye alapján a megfelelő szakmai-társadalmi körben elismernek, és mint üzletága jelentős képviselőjét tartják számon. 

Egy egyszerű példával élve: a WMN-nél DTK-nak már a neve is brand, és nincs az országban olyan ember, aki ha azt hallja, D. Tóth Kriszta, nem azt mondja: Elviszlek magammal vagy WMN. 

Borcsa nálunk a gasztroguru és az író, hiszen a neve garancia arra, hogy a cikkei mindig kellő humorral és komolysággal születnek, és majdnem biztos, hogy míg írja őket, „csak úgy mellékesen” végigeszi a fél világot. 

Art directorunk, Anna, igazi Forma–1-őrült – és ezt mindenki tudja, aki akár csak egyetlenegyszer is betette a lábát az Instánkra versenyidőszakban. Ha zenei infókat, fesztiválélményeket, izgalmas interjúkat szeretnél, Csepelyi Adrienn épp neked szól, ha pszichológiai témájú, elemző-mélyreható olvasnivalóra vágysz, akkor Milanovich Domi a te embered, ha a kedvenced a manézs és a film világa, akkor pedig egyértelmű, hogy szeretni fogod Gyárfás Dorka írásait.

Nem azért, mert ez a szerkesztőségi „leosztás”, hanem mert mindenkinek megvan a maga szakterülete, amire fókuszál és amiben még akkor is profi, ha álmából ébresztik egy földrengés közepén.

És hogy honnan lehet tudni, hogy mindenki személyes márkája működik? Onnan, hogy valószínűleg bólogattál, amikor a fentieket olvastad. 

Márka és személyes márka

A márka fogalmát azok is ismerik, akik életünk során egyetlen percet sem töltöttek marketingtevékenységgel. A márka a Sulinet tudásbázisa alapján ugyanis „egy név, kifejezés, jel, szimbólum, design, vagy ezek kombinációja. Célja, hogy adott eladó vagy eladók adott csoportjának termékeit vagy szolgáltatásait azonosítsa és megkülönböztesse őket a versenytársakétól.”

A személyes márka esetében azonban ennél jóval többről van szó. Nem csak azt mutatja meg az egyén környezetének, szakmájának és pályatársainak, hogy melyek az illető kiemelkedő képességei és érdemei. A jól felépített személyes márka azt is eléri, hogy az adott (szak)ember – persze valós szaktudás és tényleges erőfeszítések megléte mellett – valakinek számítson az adott területen.

„A személyesmárka-építés azért személyes, mert ténylegesen magáról az egyénről és annak személyiségéről, erőfeszítéseiről szól. A tudatos personal branding pedig arra való törekvés, hogy a saját értékünket, teljesítményünket, sikerünket megmutassunk. Valós tulajdonságokról, valódi teljesítményről beszélek. Enélkül nincs személyes márka. Ez az alap – mondja László Móni személyesmárka-szakértő, -tanácsadó. – 

Azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb hiba, hogy az emberek azt hiszik, a személyesmárka-építés egyenlő a közösségimédia-jelenléttel. Ez azonban a legtöbb esetben csak részben igaz, de az is lehet, hogy teljesen tévútra visz.”

A lájkok száma nem feltétlenül egyenlő a teljesítménnyel

László Móni tapasztalatai alapján a személyes élmények, a négyszemközti online vagy offline beszélgetések, egy telefonhívás vagy egy e-mail-váltás mikéntje sokkal mélyebb nyomot hagy az emberekben, mint a social media felületeken látott digitális tartalmak. Mint mondja, sok ember személyesmárka-építés szándékával próbálja bezsebelni a lájkokat, növelni a követői bázist és fokozni a láthatóságot. 

Ez azonban sokszor szembemegy a személyesmárka-építés alapelveivel, hiszen az mindenkori valós teljesítmény feltárására, optimális mértékű és eloszlású láthatóságra épül.

Vagyis egyáltalán nem mindegy, mikor, mit, hogyan és hova posztolunk, mit, hol, hogyan mutatunk meg magunkból.

„A személyesmárka-építés egyik jellegzetessége, hogy a négyszemközti vagy kiscsoportos kommunikációra is fókuszál. Amikor az Instán, a Facebookon vagy a TikTokon próbáljuk megmutatni magunkat – ami amúgy is habitustól függően több-kevesebb nehézséggel jár, ráadásul valami más, új dolog, mint amit eddig csináltunk –, nem gondoljuk végig, hogy a személyes interakciókban milyenek vagyunk. Pedig úgy mérhetjük fel pontosan, hogy milyennek látnak minket mások, melyek a személyes márkánk értékei, hogy először saját mikrokörnyezetünkben vizsgáljuk meg magunkat. Célszerű elemezni, tipikusan hogyan viselkedünk a szakmai szerepeinkben, miként kommunikálunk, hogyan kezeljük az elakadásokat, a sikereket és a hibákat. A személyesmárka-építésben ugyanis a legfontosabb jól felfogott szempont, hogy valamely szakmai, üzleti vagy karriercél érdekében, tudatosan kommunikálunk magunkról bizonyos dolgokat. A lényegi elemek azonban nem biztos, hogy azok, amiket mi magunk annak tartunk.

Lehet, hogy egy olyan tulajdonság az ütőkártyánk, amit korábban észre sem vettünk, vagy tudtunk róla ugyan, de egyáltalán nem tulajdonítottunk neki jelentőséget.”

A szakértő szerint épp ezért ha személyes márkát építesz, először a téged körülvevő környezetet kell elemezned. Milyen pozitív és negatív visszajelzések érkeznek a személyedről és a munkádról? Miként jellemeznek téged a vezetőid, a munkatársaid, az ügyfeleid vagy az üzleti partnereid? Hogyan vélekedik rólad a konkurencia és mit gondolsz te magad a szakmai teljesítményedről, viselkedésedről, kapcsolataidról? 

Ezek a kérdések közelebb visznek ahhoz, hogy azonosítani tudd azokat a márkaértékeket, amelyeket hangsúlyozni érdemes – és azokat a részterületeket, amelyeket a későbbiekben még fejlesztened kell.

„Ha elvégeztük az önvizsgálatot, elemeztük a helyzetünket és a működésünket, akkor már tudjuk, hogy mit érdemes kommunikálnunk magunkról a social media felületeken – már ha használni akarjuk őket egyáltalán –mondja a szakember. – Én azt gondolom, hogy mixben érdemes gondolkodni, és mindig abból célszerű kiindulni, amilyenek a való világban vagyunk. Hiszen előbb-utóbb – mindegy, hogy videóhívásban, munkahelyi találkozó keretében, vagy véletlenül az utcán – találkozunk egymással, és láthatóvá válik a valóság. Ha pedig az illető nem azt kapja tőlünk, amire az általunk mutatott kép alapján számít, csalódni fog. Ez rontja a márka értékét is, és hiteltelenít.”

A kulcs a kommunikáció

László Móni vélekedése szerint bizonyos értelemben groteszk, hogy sokan először az online kép kialakítására fordítják az energiáikat ahelyett, hogy rájönnének, kik is ők a valóságban, és meghatároznák, milyen értéket tudnak képviselni mások számára a szakmájukban.

Mint mondja, lényegi kérdés, hogy az egyén számára a szakma vagy az ügyfelek visszajelzései, véleménye szolgál-e alapul, ahogy az is, hogy egy-egy szakember kit, mikor és hogyan próbál megszólítani az egyes kommunikációs csatornákon.

Vagyis ha a szakma elismerésére törekszel, könnyen lehet, hogy olyan nyelvezetet kell használnod, ami a szakembereken kívül senki nem ért meg. Míg ha a laikus közönséghez kívánsz szólni, valószínűleg előnyben részesíted majd a konyhanyelvi és köznyelvi kifejezéseket a szakzsargonnal szemben. 

„Valós dilemma, hogy kihez beszélünk, kinek kommunikálunk. Szerintem ez úgy oldható fel, hogy felismerjük: két külön célcsoportról beszélünk. Ezután pedig döntünk arról, hogy egyikhez, másikhoz vagy akár mindkettőhöz kívánunk-e szólni. Ez a lépés ugyanis meghatározza, hogy hol, milyen felületeken, milyen módon és milyen jellegű nyelvhasználat mellett kommunikálunk majd az adott embertömeggel. Pszichológusként írhatunk blogot a kollégáknak és a potenciális klienseknek is. Az is lehet, hogy szeretnénk, hogy ez a képzeletbeli blog egyszerre legyen hivatkozási alap a szakemberek számára és edukációs-inspirációs forrás a laikusoknak. Ez utóbbi esetben optimális megoldás lehet, hogy nem írunk le semmit, ami szakmailag megkérdőjelezhető vagy nem tartható, ugyanakkor nem használunk szakkifejezéseket anélkül, hogy azokat kontextusba helyeznénk vagy megmagyaráznánk.” 

Ki mondja meg, elég jó vagy-e?

Akárcsak a magánéletben, a szakmai életben is érvényes, hogy a környezet visszajelzései tájékozódási pontként szolgálhatnak. Azaz segíthetnek eldönteni, hogy amit teszel, az jó-e, hogy az irány, ahova tartasz, a tiéd-e, hogy a személyiséged, a működésed oké-e mások számára. Már amikor, ugyebár.

„Az egyik legfontosabb dolog az élet és a személyesmárka-építés sikerének eléréséhez, hogy kialakítsunk magunk körül egy olyan kis közösséget, amelynek tagjai akkor is kegyetlenül őszinték velünk, ha az számukra vagy számunkra nehéz.

Lehet, hogy barátok vagy családtagok vannak benne, lehet, hogy a szerelmünk, a jelenlegi vagy volt főnökünk, a pályatársunk vagy a mentorunk. Egy dolog azonban biztos. Ezeknek az embereknek olyanoknak kell lenniük, akik radikális őszinteséggel osztják meg velünk véleményüket, gondolataikat. Akkor járunk a legjobban, ha olyan emberek segítségét kérjük, akik valamilyen okból – például mert szeretnek minket, vagy mert szakmai érdekük fűződik hozzá – érdekeltek abban, hogy fejlődjünk.”

Vagyis, ha mindig jobbá akarsz válni, és közben személyes márka építésére is törekszel, olyan emberekkel kell körülvenned magad, akik alapvetően pozitívan állnak hozzád, kedvelnek és elismernek téged. Mégis lökdösnek és szembesítenek azzal, hogy nem úgy cselekszel, ahogy kellene vagy nem ott vagy, ahol már tartanod kellene.

Adam Grant, a Wharton Egyetem professzora a Gondold újra! című kötetében ír arról, hogy az igazi fejlődéshez nem olyan emberekre van szükséged, akik hisznek benned és pátyolgatnak téged. Sokkal inkább olyanok kellenek, akik szakterületük kiválóságai, kedvelnek téged és bíznak a tudásodban, mindamellett nem félnek emlékeztetni arra, hogy mindig készen kell állnod a változásra és a változtatásra. 

Olyan szupportszemélyeket célszerű választanod magad mellé, akik egyszerre kritikusak és szkeptikusak veled, akik bátran rámutatnak a tudásodban fellelhető vakfoltokra és a hiányzó részképességekre.

Fontos ugyanakkor, hogy tényleg jót akarjanak neked és bármikor motiválni tudjanak.

„Elméletben mindannyian vágyunk a visszajelzésre. De amikor ezt mondjuk, akkor azért alapvetően arra gondolunk, hogy szeretnénk, ha a környezetünk pozitív visszajelzésekkel erősítene meg minket abban, hogy jól csináljuk, amit csinálunk. Szerintem nagyon fontos, hogy tudatosan épített virtuális közösség legyen körülöttünk. Jó, ha van kit hívnunk, amikor valamely problémánk vizsgálatában vagy egy kételyünk eloszlatásában segítségre van szükségünk.” 

A szakértő hangsúlyozza, hogy előbb-utóbb mindenkinek eljön az életében a pillanat, amikor mérlegre kell tennie egy visszajelzést, kritikát és döntenie kell arról, hogy az vajon jogos volt-e. Ezekben az esetekben azonban nem gyámolításra, hanem tisztánlátásra van szükség.

„Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy amikor szakmai fejlődésről beszélünk, mikroközösségünk kiépítésénél a szakmai hozzáértés mellett a radikális őszinteségnek kell döntő szempontként jelen lennie, mivel ez a team más minőségben kell hogy jelen legyen az életünkben, mint ahogy a barátaink támogatnak minket. Nekik ugyanis az a dolguk, hogy támogassák szakmai előrelépésünket és segítsék döntéshozásunkat. Nem pedig az, hogy érzelmi támaszt nyújtsanak vagy pátyolgassanak” – mondja László Móni. 

Teljesítmény + mások elismerése = siker

A jó bornak nem kell cégér és az öndicséret mindig büdös, legalábbis a magyar szólásmondások erre engednek következtetni. A kelet-európai specialitásnak számító jelenségnek neve is van: úgy hívják, sikervakság.

László Móni személyesmárkaépítés-szakértő és -tanácsadó doktori dolgozatának anyaggyűjtése során számos olyan ismert emberrel, elismert szakemberrel beszélgetett, akikről egyértelműen tudta, látta, hogy élnek a tudatos márkaépítés eszközével. Épp ezért volt meglepő számára egy általános jelenség, amely a félig strukturált mélyinterjúk visszatérő elemeként mutatkozott meg.

„Az első interjú mintegy két és fél órán át tartott. Körüljártuk, hogy a kérdéses szakember hogyan látja a saját karrierjét, milyen sikereket élt meg, milyen kudarcai vannak, miként látja saját ágazatát, mit csinálna másképp vagy éppen milyen tanulságokat vont le az évek alatt, és hol tart most. A végén, utolsó kérdésként rákérdeztem, hogy az illető saját megítélése szerint ő építi-e a személyes márkáját. Majdnem leestem a székről, a szakember ugyanis teljes meggyőződéssel válaszolta, hogy nem. Ezt a kérdést végül minden interjúban feltettem az alanyaimnak, majd a kutatásomat is kiegészítettem, mert nagyon kíváncsi voltam, mi az oka ennek az ellentmondásnak.”

Mint mondja, a Csepeli György – Örkény Antal – Székelyi Mária szerzőhármas több tanulmányából is egyértelműen kiderül, hogy általában itt, Kelet-Európában a sikeres emberekkel kapcsolatos vélekedések alapvetően negatívak. A társadalom megítélése a sikeres emberekről ugyanis sztereotipikusan az, hogy csalók, gazemberek, tisztességtelenek, másokon átgázolva értek el eredményeket és érdemtelenek a sikerre. 

Ez az ellenérzés pedig olyan erős a társadalomban, hogy még azok sem azonosulnak saját csoportjukkal, akik objektív társadalmi mércével is sikeresnek számítanak. Ez a sikervakság, mely László Móni kutatásaiban is rendre visszaköszönt.

„Ez a csoportközi konfliktus szivárog le személyes szintre. Ebben az esetben pedig azt idézte elő, hogy az összes interjúalanyom vagy tagadta vagy távolította magától a személyesmárka-építés jelenlétét. Azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb akadálya a magyarországi sikerek elérésének éppen az, ahogy a sikerhez viszonyulunk. Egyfelől vágyunk rá, szeretnénk boldogulni, érvényesülni. Másrészt viszont azt gondoljuk, hogy a verseny borzasztó dolog, a siker pedig bizonyos értelemben minimum aggályos. Vagyis, ha sikeressé válunk, azt fogják gondolni rólunk, hogy érdemtelenek vagyunk rá. De ha erről a jelenségről beszélünk és tudatosítjuk magunkban a létezését, akkor hozzásegíthetjük magunkat ahhoz, hogy egészségesen birtokoljuk a teljesítményünket.” 

Első lépés a siker és a személyesmárka-építés felé

Felhívni mások figyelmét arra, hogy elértél valamilyen eredményt, hazánkban minimum dicsekvésnek számít. Ha egynél többször teszed ezt, máris kivagyi és elviselhetetlenül nagyképű vagy. A valóság azonban az, hogy ha titkolod a sikereidet, senki nem fogja tudni, hogy mit tudsz felmutatni.

Az információk megosztásában persze mindenkinek magának kell megtalálnia az egyensúlyt, de első lépésként sokat tehetsz önmagadért – és a személyes márkádért –, ha nem tagadod le az eredményeidet és nem vonod meg magadtól a sikert. 

Vagyis, ha legközelebb valaki elismeri a teljesítményedet, szabadkozás helyett inkább csak köszönd meg az illetőnek, hogy észrevette az erőfeszítéseidet. Ne relativizálj, ne helyezd mások kontextusába, ne irányítsd rögtön valaki másra a figyelmet, egyszerűen csak használd a varázsszót: köszönöm!

Ha ez megvan, jöhet az önismereti és öndefiníciós munka, sok-sok gyakorlás, hogy végül ne csak mások tudják, hogy te vagy TE, hanem magad is. 

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Klaus Vedfelt

Z. Kocsis Blanka