Tevékenységek törlése

Bassem Youssef egyiptomi komikus előszeretettel gúnyolódik a nyugati világ vécékultúráján, brit közönség előtt tartott előadásában vígan lobogtatta a shattaf nevezetű bidé-zuhanyrózsát, amely a fenék tisztán tartására szolgál, miközben így osztotta a nézőközönséget: „Nem is értelek benneteket. Ti vagytok a világ egyik legfejlettebb országa, ám amikor a hátsótokra kerül a sor, abszolút hátul kullogtok.”

A papírral kitörölgetős megoldásnál valóban sokkal higiénikusabb és alaposabb munkát lehet végezni a lemosós technikával, nem is csoda, hogy a világ számos pontján ezzel a módszerrel élnek. (Fun fact: az ókori görögök kerámiadarabokat használtak e célra, az amerikai telepesek pedig kukoricaszárat.)

via GIPHY

A legtöbb muzulmán országban a fenék vízzel való leöblítését alkalmazzák, Törökországban csupán 2015-ben egészült ki a Vallásügyi Igazgatóság útmutatása annyiban, hogy ha a muszlim ember épp nincs vízközelben, akkor kivételesen használhat toalettpapírt is.

Sok helyen pedig a kettőt kombinálják: először rámennek papírral az ülepre, majd a maradékot egy fürdőszobai bögre (ez az úgynevezett bath mug) és némi víz segítségével távolítják el.

Ennek a módszernek viszont van egy igencsak környezetkárosító alfaja, méghozzá a nedves törlőkendő használata, ami aztán képes úgy eldugítani bármilyen lefolyót, hogy a megoldásán hetekig szorgoskodhatnak a csatornázás emberein túl egy komplett ház kör-e-mail-csoport tagjai (empirikus tapasztalat útján).

Luxusba nyomni

Az angolvécék Rolls-Royce-ai a japán toalettek (legnépszerűbbek a TOTO márkájúak), amik szinte hét nyelven beszélnek, miközben az orrukon citeráznak, a lábukon gurguláznak. Szóval ha fullos, ráadásul okosreterátra vágysz, Japánig meg se állj… csak aztán legyen annyi gógyi benned, hogy rendeltetésszerűen tudd használni a zeneválasztást (amivel elnyomhatod a lehetséges kínos zajokat), a gombnyomásra felnyíló fedelet és deszkát, az alvázmosó funkciót, amelyet értelemszerűen lokalizálni is lehet attól függően, hogy kis- vagy nagydolog ügyében kellett-e eljárnod, a szárítóberendezést, amely finoman lehelgetve teszi vízmentessé az ülepet, és az öblítést – amely természetesen környezettudatosan és gazdaságosan viszi le azt, amit magán kívül senki nem lát szívesen.

via GIPHY

Tudom, tudom, legszívesebben már huppannál is a pompás fajanszra, így hadd hűtsem le gyorsan a kedélyeidet: a XXI. századi latrinát nem két fillérért vesztegetik. Az áruk nem kevesebb mint 2500 és 6000 dollár között mozog (mondjuk, ez utóbbi kiszerelésbe már gyémánt- és aranydíszítés is jár) – ami hazai árfolyamon közel kétmillió forint, de hát ki nem szarja le?!

Telefonnal pozőrködés

Most, hogy szerencsésen túlestünk a far tisztán tartásának kulturális különbségein, ideje, hogy megvizsgáljunk egy másik fontos kérdést, méghozzá a vécézős testtartást, ugyanis ez sem teljesen egyértelmű. Erre, mifelénk a legtöbben kényelmesen nekiülnek a feladatnak, azaz vígan trónolnak – legtöbbször mobillal a kezükben (a Z generációs amerikaiaknak például a 96 százaléka sohasem megy el telefon nélkül a budira) –, ami sok szempontból rossz szokás. Akár hiszed, akár nem, az még a kisebbik baj, ha belepottyan a budiba a készülék, ami pedig gyakran megesik, nem véletlenül találhatók a neten részletes útmutatások arról, hogyan mentheted meg a vécébe esett telefonodat.

Az sokkal inkább aggasztó, hogy a mellékhelyiségbe behurcolt telefonokra tízszer annyi baktérium tapad, mint magára a vécéülőkére – amit egyrészt sűrűbben takarítanak, másrészt nem szorítod úton-útfélen a füledre.

(És akkor még pár idepasszoló statisztika, csak hogy tudd, mi zajlik a készülék másik végén: tíz amerikai férfiból legalább egy kakálás közben szokott a randioldalakon húzogatni, és ugyanennyi vallotta be, hogy rendszeresen beszél a főnökével a mellékhelyiségből.)

Ülve, állva, fekve

E rövid intermezzo után térjünk vissza a trónolási módozat kérdésköréhez: akár hiszed, akár nem, a világ kétharmada nem ül, hanem guggol vécézés közben. (És ebbe most nem tartoznak bele azon nők, akik a nyilvános vécéktől berzenkedve inkább guggolva egyensúlyoznak.)

Guggolni alkotás közben egyébként a belek mozgásának is jót tesz, sokkal könnyebben megszületik az eredmény, ha nem üldögélsz, illetve így elkerülhető az aranyér kialakulása is. Némi kiskapu azoknak, akik mégsem a combizmaik erősítésével szeretnék kezdeni a napot: egy kényelmes kis sámli láb alá helyezésével áthidalható a probléma – amúgy több cég is gyárt erre a célra bútordarabot.

Rés a pajzson

Búcsúzásképpen néhány gondolat erejéig térjünk még vissza a nyilvános vécékre! Amikor rád tört a városban a szükség, biztosan te is pirulva szembesültél már azokkal a mellékhelyiségekkel, amelyek ajtajai nem érnek le a földig, kizárva a minimális intimitást is. Roppant bosszantó, ha engem kérdezel, ám mégsem véletlenül alakult így! Először is, így jóval olcsóbbak anyagáron, a beépítésük is kevésbé macerás, ráadásul takarítani is jóval gyorsabb és egyszerűbb (még ha nem is feltétlenül alaposabb, ha csak kívülről bedugva körbenyalják a felmosóronggyal a helyiséget).

via GIPHY

Aztán, ha valakit épp az Oktogon gyorsbüféjében fogna el a rosszullét, jóval könnyebb észlelni szorult helyzetét, és kimenekíteni onnan, mint ha hermetikusan be lenne zárva. Azon felül rengeteg felesleges kopogtatást megspórolhatunk, ha már a bent üldögélő illető cipőjéből látszik, hogy a helyiség foglalt. Az alul nyitott budik ráadásul jobban ki is szellőznek, így egy spárgarajongó produktuma nem feltétlenül vágja haza a klozetot egy teljes napra.

Az sem véletlen, hogy a nyilvános vécék nem akarnak feltétlenül intim atmoszférát teremteni, így könnyebben elkerülhetők a vandál, szerhasználó, netán pajzán cselekedetek.

A világ szerencsésebbik alfele

De hogy miért kell ezekről a mindenkit érintő kérdésekről évente legalább egyszer számot adni? A vécé világnapját az ENSZ hozta létre azért, hogy felhívja a figyelmet arra az áldatlan állapotra, hogy a földön 4,2 milliárd ember nem jut megfelelő illemhelyhez.

Szóval akár okosba tolod lágy zeneszó mellett, akár a kert végi pottyantósba egy kukoricaszárral a markodban, netán egy lábkilógatós nyilvános vécé felett hintázol épp, egy pillanatra tedd össze a kezed, és gondolj bele, te milyen szerencsés vagy, amiért szinte korlátlan lehetőségeid vannak az ürítésre. Ezt rengeteg ember nem mondhatja el magáról…

 

Fiala Borcsa

Források: ITT, ITT és ITT

Ha további vécés tartalmakra vagy kíváncsi szerzőnk tollából, hogy alaposan megünnepelhesd a mai jeles napot, kattints IDE vagy IDE.