„Spárgaszezon alatt kéretik nem hugyozni a fogasnál!” (Recepttel!)

–

(Szinte már) zérókalóriás szerelem

Tavasz közeledtével úgy szoktam a zöldséges standok környékén rájázni, mint vérmes kopó, aki végre rókaszagot fogott. Az ugyanis semmiképpen nem eshet meg, hogy nem én csapok le az első (száz) zöldspárga szállítmányra. A fehér rokonaira rá sem hederítek, de a zöld színű, fickós dárdákért igaz szerelemmel rajongok. Spárgaszezon idején így nem csoda, ha akár kétnaponta kerül az asztalra vacsora gyanánt. Halál egyszerű elkészíteni, könnyű és laktató (nyilván, két félkilós csomag alatt ugyanis még életemben nem álltam neki a témának). Amelyik zöldség azt állítja magáról, hogy őt faksznimentesebb elkészíteni, mint a zöldspárgát, az hazudik és csal. (Mondjuk, lopótök az illető.)

Felteszek egy nagy lábosban vizet forrni egy kevés cukorral és sóval. Az egyik szál spárgán megnézem, kábé honnantól törik le könnyedén a vége, majd az egész csokrot eszerint vágom vissza. Így lejön az alsó három-hat centi fás rész. Többet viszont nem vacakolok vele, nem hámozom, nem vagdosom, nem tüskétlenítem, jó nekem így, ahogy van. Ha felforrt a víz, beledobom a szálakat, és vastagságtól függően öt-nyolc perc alatt készre (azaz al dentére) főzöm, majd tálra teszem. Ha fénysebességgel elkészülő vacsorát akarok, ennél a pontnál meglocsolom egy kis olivaolajjal, rászórok egy marék reszelt parmezánt, majd nagyon küzdök magammal, hogy még szép kulturáltan ellibbenjek a megpakolt tálammal a terített asztalig, és ne ugorjak ott helyben neki, mint tót a vadkörtének, a konyhapultnak támaszkodva.

Hollandi mártás és egy kis szex

Tegnap este azonban kicsit több időm volt, gondoltam, kipróbálom a másik zöldspárga musthave-et, és készítek mellé egy adag hollandi mártást. Rövid kutakodás után az internet bugyraiban azonban épp úgy jártam, mint annak idején, amikor a barátnőm úgy döntött, kézbe veszi a szexuális felvilágosításomat. Valószínűleg ő sem lehetett sokkal jobban képben, mint én, ám úgy érezte, az egy év korkülönbség az ő javára feljogosítja, hogy a fészer mögé bújva villogtassa homályos tudását, melyet bőségesen adagolt részletgazdasággal ellensúlyozott. Elkerekedett szemmel hallgattam az egyre bonyolódó lépéseket, amik a szexeléshez kellenek, miközben szent meggyőződésem lett, hogy nekem ez soha a büdös életben nem fog menni, kész, passz, slussz, szűzen fogok meghalni.

Hasonlóképp jártam a hollandi mártás receptjének olvasgatása közben is. Akárcsak a szexhez, itt sem kell olyan temérdek sok alapanyag, és igazán nem is kell másra figyelned, mint hogy friss legyen a tojás, kanárisárga a citrom, a bors frissen őrölt és fehér, ne lógjon bele a vízbe a gőz fölött sűrített szósz, apró cseppenként adagold a vajat, 43 fokon szervírozd, miközben az éjféli hold sarlója 68 fokos szöget zár be a nyárfaágon danolászó pacsirtával. 

Úgyhogy most szeretnélek megnyugtatni: szexelni pofonegyszerű, hollandi mártást készíteni meg még kevesebb macera. Én ugyanis (direkt, muhaha) minden létező hibát elkövettem – és tessék, azóta van két gyerekem. Na jó, viccet félretéve: az üvegtálam nyakig belelógott a vízbe, nem volt otthon fehérborsom, a citromot egy nyugdíjazott, télvégi grépfruittal helyettesítettem, és mivel nincs pipettám, a vajat is nagy svunggal döntöttem bele a végén, sőt, a maradékot még meg is mikróztam másnap. És tudod, mit? Nem dőlt össze a világ, Julia Child szelleme sem rontott rám tajtékozva habzó szájjal, viszont finom lett.

Négy tojássárgáját egy üvegtálban habverővel elkevertem sóval, borssal és négy evőkanál vízzel, majd egy forrásban lévő vízzel teli lábos tetejére pakoltam, és kábé öt percig kevergettem, amíg be nem sűrűsödött a cumó. Akkor levettem, belekevertem 100 gramm olvasztott vajat, egy fél citrom leve helyett a facsart grépfruitot, és még egy kis sót a végén, a szám íze szerint.

Benedek tojása

A szószból szerencsére maradt másnapra is, úgyhogy megünnepelve, hogy F-fel és B-vel kezdődik a nevem (nagyon fontos, hogy te is találj mindennap valami okot, hogy örülhess!), Eggs Benedictet készítettem reggelire. A buggyantott tojást úgy csináltam, mint a múltkor (katt IDE), az ment a sonkával felpimpelt piritósra, majd nyakon öntöttem két evőkanál hollandi mártással. Állati finom lett, evés közben pedig végig annak örültem bőszen, hogy nem kell osztozkodnom rajta senkivel.

Ne parázz, nem haltál meg!

A zöldspárga fogyasztásánal azonban érdemes egy dolgot észben tartani: el ne felejtsd másnap, mit vacsoráztál, amikor reggel kimész pisilni! A zöldséggel ugyanis van egy aprócska bökkenő: metil-merkaptán tartalma miatt – miután vizelet formájában áthalad a szervezeten – olyan szagot áraszt, hogy az emberben óhatatlanul felmerül a gyanú, valószínűleg meghalt, de minimum megrothadt belülről. Ha te nem tapasztaltál ilyesmit spárgaevés után, akkor az nem azért van, mert nem slagoltál irgalmatlan büdöset (de), hanem, mert nem működik benned az a gén, amely képes lenne érzékelni e pokoli kénes szagot.

Ám a vécé előtt tipródó kollégák közül statisztikailag minden második tudni fogja, milyen diabolikus folyamatok történtek odabent. Ez volt az oka annak is, hogy egy elegáns angol klub tavasszal a következő feliratot tette ki: „Spárgaszezon alatt kéretik nem a fogasnál hugyozni!”

Szép napot, jó étvágyat kíván:

 

Fiala Borcsa

 

 A képek a szerző tulajdonában vannak