Amikor nem te válsz vagy szakítasz, annyira kézenfekvőnek tűnik a jó megoldás

Nem is érted, hogy barátod/barátnőd/rokonod ezt hogyhogy nem látja, és miért rohan látszólag teljes erővel a falnak a rosszabbnál rosszabb döntések meghozatalával. Ilyeneket látva pedig mindig megfogalmazódik: „Ha egyszer arra kerülne sor, akkor én biztosan másképp csinálom majd.”

A kocka fordul

Amikor te kerülsz ebbe a helyzetbe, körülötted mindenki tudni véli, hogy mit is kéne tenned, miben állapodj meg a másikkal (hiszen kívülről az mindig olyan egyszerű). Neked viszont már nem olyan egyértelmű, hogy hogyan is kéne ezt „jól” végigcsinálni. Úgy érzed, folyton falakba ütközöl, „mert a másik semmiben nem partner, amit szeretnél, sőt… mintha szándékosan keresztbe is akarna tenni”. Egy idő után már biztos vagy benne, hogy a másik a rosszakaród, és az teszi őt boldoggá, ha szenvedést okozhat neked. Ha jobban belegondolsz, akkor soha nem is szeretett.

A helyzet kilátástalannak és véget nem érőnek tűnik. Azt mondani sem kell, hogy az elfajult válásért vagy szakításért „egyedül a másik a felelős, hiszen ő az, akivel nem lehet szót érteni, aki nem nyitott a saját elképzelésén kívül másra, talán még ő is kezdeményezte a kapcsolat befejezését…

Neked annyi közöd van az egészhez, hogy annak idején rosszul választottál párt, és emiatt most jól megszívtad. Szóval nincs mit tenni, neked is fel kell venned a kesztyűt, és beleállni a háborúba, ezért természetesen a téged ért sérelmek miatt szóba sem jöhet, hogy engedékeny, megértő vagy »jó fej« lehess a másikkal.” Vagy talán a másik nem ismeri a közmondást, hogy: „Amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten?!”

Miért legyek és „normális” a másikkal, ha ő nem az velem?

Mediátorként rengeteg válófélben lévő párral találkozom. A fent leírt hozzáállást még véletlenül sem szeretném ráhúzni minden válásra vagy szakításra, természetesen vannak nagyon pozitív példák is. Itt inkább azt szeretném megmutatni, amivel nagyon gyakran találkozom. És nem azért, hogy ujjal mutogassak bárkire – mert nem jól csinálja –, hanem azért, hogy elgondolkodjanak azok, akik hasonló cipőben járnak: igen, lehet ezt másképp is csinálni. Még akkor is, ha most ez elképzelhetetlennek tűnik.

Nem könnyű normálisnak maradni a másikkal egy válás közepén

Jókora önkontroll és tudatosság kell hozzá. A legtöbbször ehhez senkinek semmi kedve, ami teljesen érthető. Elfogyott a türelem, a másik kiverte a biztosítékot, hagyjon békén, pont. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ha valaki – a körülményekhez képest – figyelembe veszi a másikat, normálisan beszél vele, nem vágja a képébe folyton az elmúlt években elkövetett hibáit, és megpróbál vele együttműködni, akkor az illetőnek a viselkedése is pozitív irányba változik. Ő is együttműködő lesz. (Igen, tényleg vannak olyan emberek, akikkel nem lehet szót érteni, hajthatatlanok és rosszindulatúak akármit teszünk, vagy pszichés betegséggel küszködnek, vagy bántalmazók, ami miatt nem lehet velük normálisan tárgyalni, de ez nem a nagy átlag és a cikk nem róluk szól!)

„Én normális voltam vele egyszer, de semmi hatása nem volt!”

Sokszor hallom ezt a mondatot, és azt is, ami utána következik: „Ugyanolyan ellenséges a másik, akkor meg minek törjem magam?”

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a változás időbe telik, és igen, valakinek kezdeményeznie kell, de a jó szándék ellenére is sokszor félresikerülhetnek dolgok akár a magunk, akár a másik részéről. És nem, ez nem jelenti azt, hogy ezzel bebizonyosodott: „Az exünk a megtestesült gonosz.”

Mindenki elég profi abban, hogy észrevegye: a másik mikor és miben hibázik, a pozitív dolgokkal és az általa tett erőfeszítésekkel kapcsolatban viszont nagyon szelektív a megfigyelésünk.

Azzal, hogy a másikon segítesz, magadon is segítesz

Ilyenkor nem fokozódik tovább a feszültség, nem azt a mintát mutatod a másiknak, hogy csak gyűlölködni tudsz. Az emberek többsége a pozitív mintát ugyanolyan szívesen átveszi a másiktól, mint a negatívat. Nehéz ezt elhinni, amikor elvesztetted a másikban a bizalmad. Megszámlálhatatlanul sokszor hallottam már párosok tagjaitól, hogy: „Ha a másik csak egy kicsit normálisabban viselkedne, minden olyan más lenne…” De sajnos mindenki arra vár, hogy a másik tegye meg az első lépést.

Nem is gondolnád, mennyi mindenen tudsz változtatni a saját hozzáállásoddal

Igen, ez egy kemény út, és nincs garancia arra, hogy a másiktól is visszakapod majd ugyanezt. Tapasztalatom szerint viszont megéri megpróbálni a „normális” viselkedést, mert egészen hihetetlen változásokhoz szokott vezetni.

A félelmekkel ellentétben, az esetek jelentős részében a másik visszatükrözi a pozitív hozzáállást, ugyanis az emberek nagy része nem érzi jól magát, ha egy közeli hozzátartozójával rosszban van, sőt ártani sem szeretne neki.

Összegezve mindenkit arra biztatnék, hogy vegyen egy nagy levegőt, szorítsa össze a fogát, és próbáljon meg úgy viselkedni a másikkal válás vagy szakítás alatt, ahogyan neki jólesne, ha a másik viselkedne vele.

Dr. Farkas Dorottya

Dr. Farkas Dorottya két korábbi írását a témában ITT és ITT olvashatod.