Hol húzódnak az együttérzésünk határai? – Varga Judit áldozatiságáról

–

Mivel Varga Judit posztjainak a vallomásosságon túl van egy erősen pszichologizáló jellege, innen fogom kezdeni. Mára ugyanis a pszichológia lett az a terület, amelynek ismeretanyagán, szókészletén keresztül értelmezzük a tapasztalatainkat, és ahogyan önmagunkról, a minket körülvevő többiekről, a világról gondolkodunk – még akkor is, ha intézményi keretek között soha nem tanultunk lélektant.

Az, hogy az utóbbi évtizedekben rengeteg pszichológiai fogalom szivárgott át a közgondolkodásba, és az emberek tudatossága, érzékenysége fokozódott, fontos előrelépés. Ugyanakkor a kognitív működésünket továbbra is az jellemzi, hogy:

történetek befogadására vagyunk előhuzalozva – és ha bekapcsol az elménkben egy forgatókönyv, akár csak információmorzsák alapján, amiket így-úgy összecsipeget a figyelmünk az online térben, vagy amiket szándékosan elénk hintenek, az gyakran leegyszerűsítésekhez, téves következtetésekhez vezet. 

Az egyik ilyen narratíva például, hogy milyen rejtőzködő melegnek lenni. Azt tanultuk meg róla, hogy egy szenvedésteli állapot, hiszen az illető nem lehet önazonos, elidegenedik saját magától, a környezetétől, és bár vágyna az őszinte kommunikációra, a rettegése, a kívülről belétáplált szégyenérzete, az anyagi függése, és/vagy a testi épségét érintő kockázatok visszatartják. Nagyon sokszor sajnos valóban ez a helyzet. De hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az előbújásnak is rétegei vannak: valaki vígan élheti a meleg/biszexuális férfiak életét a politikai közössége számára is ismert, elnézett, sőt, elfogadott módon, miközben kifelé, a nyilvánosság előtt konzervatív heteroszexuális családos emberként mutatkozik.

A központosított kommunikáció és a pártfegyelem miatt senki nem kotyogja ki a titkát, mások pedig azért hallgatnak róla, mert tévesen túlhasználják azt az – amúgy sok helyzetben érvényes – erkölcsi szabályt, hogy másokat coming outoltatni etikátlan.   

Így történhetett meg, hogy Szájer József, a Fidesz alapító tagja – bár sokan régóta tudtak az azonos nemű vonzalmairól – végül egy ereszcsatornán lógva bukott le. A konkrét esetben a bűncselekmény gyanúját persze az adta, hogy kijárási tilalmat szegett, menekülni próbált a rendőrök elől, és drog volt a táskájában. Az, hogy egy meleg szexpartin vett részt, a szíve-joga, a magánügye is lehetne, ha az epizód nem világítana rá a NER végtelen képmutatására, a hatalom fenntartására szolgáló ideológia álságosságára.

Sajnálom-e Szájer Józsefet azért, mert rejtőzködő meleg/biszexuális férfiként élt hosszú éveken keresztül? Lehet-e Szájert, a magánembert, külön kezelni Szájertől, a politikustól? El lehet-e, el kéne-e vonatkoztatni attól, hogy különféle előnyökért cserébe tevékenyen részt vett a rendszer felépítésében, működtetésében, és 2011-ben az Alkotmányszövegező Bizottság elnökeként maga írta bele az Alaptörvénybe, hogy „a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony”, meg hogy „az anya nő, az apa férfi”? Hogy maga is ennyi kárt okozott LMBTQ-embereknek, hozzájárulva ahhoz, hogy kizárják őket a család fogalmából? 

Nem, nem tudok együttérezni Szájer Józseffel, az empátiám szelektív. Azoknak az LMBTQ-társaimnak tartogatom, akiket cserben hagyott, megnyomorított ez a kormány. Akik nem változtathatják meg az irataikat, akiknek a létezését kétségbe vonják, akik nem házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe, akiknek a könyveit lefóliázzák. 

De vegyünk egy másik narratívát, azt, hogy milyen bántalmazott nőnek lenni. Azt tanultuk meg róla, hogy a családon belüli erőszak bárhol előfordulhat, felsőközéposztálybeli, vezető beosztásban lévő embereknél is, hogy számos, akár tudattalan tényező együttesen tart bent valakit egy abuzív kapcsolatban, és a nyilvánosságban elbeszélni egy ilyen történetet a traumatizáltság, a szégyenérzet miatt nagyon nehéz, ezért a hamis vádak aránya alacsony, így rögtön az áldozat oldalára állunk. Nagyon sokszor valóban ez a helyzet. 

„Minden újra eszembe jut, amin az elmúlt 16 év során végig kellett mennem” – írja Facebook-posztjában Varga Judit, aki volt férjét, Magyar Pétert, önkényesen „súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő”-ként diagnosztizálja, „nagyon tehetséges bántalmazó”-ként azonosítja, magát pedig áldozatként pozícionálja. Felrója a Magyar által állítólagosan elkövetett zsarolást, miközben maga is folyamatosan fenyeget („Tudom folytatni.”), és a zsarolhatóságának részletei, a hangfelvétel konkrét tartalma fölött elegánsan átsiklik. Azt viszont felveti: „Milyen érdekes, hogy most, hogy az általuk [»a balos nőjogi szervezetek« által] gyűlölt fideszes miniszterről derül ki, hogy áldozat volt, hirtelen szelektívvé válik az empátiájuk. Hallgatásuk üvölt…de erről is majd a szakmának beszélnék később.” A szakmának, amibe a nőjogi szervezetek szakértői ezek szerint nem tartoznak bele. (Kíváncsi lennék, kire gondol itt Varga. Bagdy Emőkére? Hal Melindára? Az MCC pszichológusaira?)

Hasonló kérdések mozognak bennem, mint Szájer esetében. Varga Judit volt ugyanis az a miniszter, aki 2019-ben „politikai hiszti”-nek minősítette az Isztambuli Egyezmény törvénybe iktatása körüli vitát (amelyet 2023-ig 37 ország és az EU is ratifikált), és azt is kijelentette, „a nők helyzete a legjobb állapotban van Magyarországon, nem kell választani a család és munka között, a kormány fellép a családon belüli erőszak ellen is. Az áldozatsegítésben, szociális és családpolitikában minden védelem adott.”

Most pedig a saját áldozatiságáról szóló, 9 óra 41 perckor kitett posztja után 17 óra 10 perckor számon kéri a felé mutatott empátia és az őt támogató reakciók hiányát a nőjogi szervezeteken. 

Sajnálom-e Varga Juditot azért, mert elmondása szerint bántalmazott nőként élt hosszú éveken keresztül? Lehet-e Vargát, a magánembert, külön kezelni Vargától, a politikustól? El lehet-e, el kéne-e vonatkoztatni attól, hogy különféle előnyökért cserébe tevékenyen részt vett a rendszer felépítésében, működtetésében? Hogy a kevés számú női kormánytag egyikeként, később pedig az egyedüli női miniszterként vállalta „a token nő” jelképes szerepét, azt, hogy ő legyen a szépségtapasz a Fidesz sok szempontból nő- és kisebbségellenes politikáján?

Nem, nem tudok együttérezni Varga Judittal, az empátiám szelektív. Azoknak a nőknek tartogatom, akiket cserben hagyott, megnyomorított ez a kormány. Akiknek a nehézségeit eltagadták, akiknek napjainkban is sok helyzetben választani kell a család és a munka között, akik belerokkannak az otthonápolásba, az idős szeretteikről való gondoskodásba, mert sehonnan nem remélhetnek érdemi segítséget. Akik pedagógusként, ápolóként, szociális munkásként próbálják összekuporgatni a pénzüket, akik folyamatosan aggódnak a gyerekeik taníttatása, jövője miatt. Vagy nulladik lépésként azon, hogy egyáltalán hol, milyen körülmények között tudják megszülni őket. És még sorolhatnám. 

Varga Judit posztjában kifejezi, büszke arra, hogy az Orbán Viktor vezette kormány igazságügyi minisztere lehetett, és arra, hogy a Fidesz tagja. Azé a Fideszé, amelyben Bayer Zsolt állítása szerint nagyjából tíz éve tudják, miképpen bánt Magyar Péter a feleségével, és mégsem avatkoztak (hatékonyan) közbe.

Azé a Fideszé, amelynek miniszterelnökséget vezető minisztere, Gulyás Gergely 23 másodperces videóban reagálta le többek között Varga beszámolóját is, és azt mondta: „Egy megfélemlített feleséggel folytatott családi vitának semmi köze a közélethez”. Igaz is, nőügyekkel a miniszterelnök sem foglalkozik, ahogy azt még 2017-ben mosolyogva közölte.  

Mindenesetre az erős hívószavak – „magyarpéteres pszichothriller”, „tehetséges bántalmazó”, „nárcisztikus személyiségzavaros ember áldozata” – be lettek dobálva az online térbe, a kormánymédia majd jól fel is erősíti őket, a forgatókönyvek pedig elindulnak a fejekben.

Raádásul egy rossz vagy bántalmazó házasság jeleneteihez sokkal könnyebben tudunk kapcsolódni, mint egy szövevényes büntetőjogi ügyhöz, még ha az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányáról is van szó.

Vajon hányan tudják pontosan felidézni, ki az a Schadl György vagy Völner Pál, és az ellenük indult eljárás miért vet rossz fényt a kormányra is? Vagy hogy a Magyar által rögzített hangfelvételen Varga Judit – saját bevallása szerint félelemből ugyan –, de azt mondja el, hogy Rogánék ügyészségi iratokat manipuláltak, a kormány a gyanúsítás előtt figyelmeztette Völner Pál államtitkárt, Polt Péter pedig nem ura a helyzetnek, már ami az elvileg független ügyészség befolyásolását illeti?  

Nem ismerem a Varga Juditot ért bántalmazás részleteit. Nem tudom, hogy azok a fájdalmas tapasztalatok, amelyekről beszámolt, mennyiben illeszkednek egy klasszikusabb áldozat–elkövető-dinamikába. Azt sem, hogy életében, politikai karrierje során ki mindenki korlátozta, és korlátozza a mai napig az autonómiáját.

De azt igen, hogy az áldozatiságról való jól időzített kommunikáció nem mentesít a korábbi tettek felelőssége alól, és nem söpri el mások ezek miatt érzett jogos felháborodását sem. Pláne úgy, hogy Varga a helyzet ellentmondásosságára eddig egy szóval sem utalt, nemhogy magyarázatot adott, vagy bocsánatot kért volna. Utóbbit mondjuk amúgy sem szokás, még ha látunk is nagy pálfordulásokat.  

Kiemelt képünk forrása: Facebook/ Varga Judit, Getty Images/Janos Kummer

Milanovich Domi