Akik olvasnak vagy követnek, tudják, milyen a viszonyom az ételekkel. Imádok enni, szeretek étterembe járni, és szeretek főzni is. Ráadásul kísérletező kedvű vagyok, nem nagyon van olyan alapanyag, amit ne kóstolnék meg, és imádom felfedezni a világ konyháit. Egy ideje persze sokkal jobban odafigyelek arra, miből mennyit és mikor eszem, mert a sport mellett a tudatos táplálkozást is fontosnak tartom. A testem pedig irtó hálás érte, szépen megindultak a kilók lefelé.

Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy szinte mindenből eszem, de a lisztes és cukros ételeket meg a zsírosakat is megpróbálom kerülni. Viszont semmiről nem mondtam le teljesen. Alkalomadtán azért befigyel egy mennyei édesség, vagy ha hazamegyek anyuékhoz, akkor simán betolom a töltött káposztát. Ha pedig olyan étterembe tévedek be, ahol tudom, hogy príma a pékség, akkor sem állok ellen a kenyérnek. Vannak kedvenc süteményeim is, például a citromos tortákból bármennyit meg tudnék enni, és néha meg is teszem. Nem vetem a meg a jó borokat és a finom koktélokat sem.

Persze mindig a mértékletesség a fontos, meg az, hogy napszaknak megfelelően étkezzünk, és éjjel már ne zabáljuk tele magunkat gírosszal a buli után (régi szép idők, ugye).

Nagy húsfogyasztó vagyok, ez idáig meg sosem fordult a fejemben, hogy lemondjak róla. Szeretek steakezni, a rántott borjúért élek-halok, a ropogós kacsához és a sörös csülökhöz pedig verset is írtam már.

De most ez a tavasz kicsit mást hozott, lelkileg és testileg is. Az elmúlt napokban azt éreztem, hogy kezdek mindentől megcsömörleni. Alig kezdődött el 2019, máris olyan, mintha az év legpörgősebb időszakában, a decemberben élnék. Minden napra van valamilyen elfoglaltság a munka mellett, ezek legtöbbször szintén munkák, persze akadnak szép számmal baráti találkozók is, és ilyen-olyan programok, amikre nem mondtam eddig nemet.

Az utóbbi napokban azt éreztem, hogy semmi mást nem szeretnék, csak itthon maradni, egy picit lepihenni, és megtisztulni kívülről-belülről. Csak ülni a kádban, olvasni, írni, filmezni, tiszta ételeket enni, teázni, és nem beszélni senkivel. Leszakadni kicsit az online térről, ami azért nehéz, mert egyszerre két Insta- és Facebook-felületet kezelek. Jó volna nem válaszolgatni az
e-mailekre, nem csetelni folyton valakivel (nagyrészt hülyeségekről), lemondani egy-egy programot, és visszautasítani néhány pluszmunkát.

A naptárban pedig szembejött március hatodika, a húsvét előtti negyvennapos böjt kezdetének dátuma, én meg rájöttem: nincs ennél jobb időpont ahhoz, hogy megtisztítsam a környezetemet, a testemet és a lelkemet is.

Úgy döntöttem tehát, hogy belevágok, kevéssé vallási okból, még kevésbé a külsőségek miatt, sokkal inkább azért, hogy kicsit kitakarítsam magamból a felesleges dolgokat.

Úgy tervezem, a következő negyven napban nem veszek magamhoz húst, legfeljebb halféléket, rákot, kagylót, de semmi marhát, sertést, csirkét vagy egyéb szárnyast. Kiiktatom a tojást és a tejtermékeket is, illetve lemondok az alkoholról, ami szerintem a négy hét legnehezebb pillére lesz, hiszen szeretek  csak úgy elfogyasztani egy–két pohár bort a vacsorám mellé (na, jó, nem leszek álszent, valamikor többet is). De most úgy érzem, szükségem van arra, hogy ezzel is leálljak kicsit.

Arra fogok figyelni ebben a negyven napban, hogy a lehető legtisztább alapanyagokat vegyem magamhoz, felkutatom azokat a helyeket, ahol ezekre különösen odafigyelnek.

Többet megyek piacra, kerülöm a bevásárlóközpontokat, sok zöldséget vásárolok, friss leveket préselek (van is gyümölcscentrifugám).

A tejet házi készítésű kókusztejjel helyettesítem (ezt imádom csinálni, ráadásul nagyon egyszerű is), a húsok helyett zöldségeket eszem, de mivel a fehérjére nagy szükségem van, ezért kagylót, rákot, halat engedélyezek magamnak.

Lemondok még a lisztről és a cukorról is. Erre a kettőre szigorúan odafigyelek, mert ha van olyan dolog, ami tökéletesen felesleges az emberi szervezet számára, akkor az a liszt és a répacukor.

A sportot persze ugyanolyan intenzitással folytatom, sőt beiktatok még heti minimum egy jógaórát, illetve otthon, esténként meditálni fogok. Azt is megszervezem valamiképp (még fogalmam sincs, hogyan), hogy kevesebbet járjak társaságba. El akarok mélyülni magamban, és a munkáimat is ügyesebben szeretném csoportosítani.

Persze mindezeket nagyon könnyű leírni, és megígérni, de ebbe most tényleg belevágok, és nagyon szeretnék jól teljesíteni, csakis saját magam miatt.

Azt akarom, hogy húsvétra egy jóval kiegyensúlyozottabb, kipihentebb, és fittebb nő klimpírozzon itt a klaviatúrán.

Ha pedig nektek is van kedvetek ehhez a kihíváshoz, akkor tartsatok velem, én mindennap megosztok majd róla valamit veletek, a negyvenedik nap végén pedig írok egy hosszabb beszámolót. 

Szentesi Éva