– Hét perc lesz?

– Nem, kétszer hét. A mélybarnítósba, légyszíves. Fekvő.

– Krémet? Bronzosítót?

– Most nem, kösz.

Orsi belépett a félhomályos fülkébe. Még mindig szinte sokkban volt, minden ízében reszketett a felháborodástól. Két órával ezelőtt hívta fel a barátnője telefonon. Ettől a pillanattól fogva pontosan 124 percre volt szüksége ahhoz, hogy felrohanjon a strandról a szállásra, összedobálja a gönceit, bevágja magát a Hondába, és száznegyvennel feltépjen az Aranypartról Pestre, egyenesen ide, a szoliba, hogy egy kicsit összeszedje a gondolatait, mielőtt lesújt Attilára az isten ostora. Hahaha. Ahogy kell.

A férfi percei meg vannak számlálva. Tőle olyat kap, hogy nem teszi zsebre.

Fáradt mozdulatokkal húzta át a fején a trikóruháját, majd szépen összehajtogatva a székre tette.

„Orsikám, mondd csak, együtt vagytok még az Atival?” – hangzott el a sorsdöntő kérdés a telefonban, és omlott össze az egész addigi világa egy füst alatt. Tényleg túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen? Mégis, mit kellett volna másképp csinálnia?

„Csak azért kérdem, mert épp az imént láttam őt a Vácin egy szőke nőcskével kéz a kézben lófrálni” – tette még hozzá a barátnője, és Orsi nem tudta elhessegetni a gyanút, hogy némi kárörvendés is érződött a vonal másik végén. Persze, pontosan tisztában volt vele, hogy sokan irigyelték a boldogságukat. Tudta, hogy eleinte egy fabatkát sem adtak volna érte, hogy ők ketten ilyen szépen együtt tudnak maradni. Hogy lesz olyan lány, aki képes majd megszelídíteni azt a srácot, akitől a sok gizda parázott, a csajok meg mind odáig voltak érte. Amit ő persze alaposan ki is használt.

Orsi előtt Ati úgy váltogatta a nőit, mint a Digó a napszemcsijeit – minden héten mással parádézott. De ennek már vége. Legalábbis ő így tudta – két órával ezelőttig.

A szép, fekete csipkés bugyiját és a push-up melltartóját gondosan a ruha tetejére tette, majd befeküdt a szoláriumba. Jólesett az üveg hűvös érintése, egy kicsit megnyugtatta a kavargó gondolatoktól felzaklatott elméjét. Megnyomta a startot, meztelen teste körül felvillantak a fények.

Szeretett itt lenni, mindig kisimultak az idegei a melegben. Ha becsukta a szemét, olyan érzése volt egy kicsit, mintha a tengerparton feküdne. Ilyenkor tudta igazán átgondolni a problémáit, vagy szövögetett nagyívű terveket a jövőre. Hány, de hányszor hét percet szentelt Atinak is az üvegtepsin heverészve az elmúlt két év során! És nem volt mindegyik perc könnyű, az egyszer biztos. Sok mindent le kellett nyelnie, még többet feladnia, de úgy érezte, a szerelmükért ennyit igazán megtehet.

Nem ment tovább fősulira, mert Ati szerint az teljesen felesleges, meg amúgy sem kell egy nőnek annyit okoskodnia. Helyette elment felszolgálni az Ati barátjának a pizzériájába, ami végtére is klassz helyen volt, meg ott legalább védve volt a sok tahótól, akik úgyis csak kikezdtek volna vele. És tényleg rendes dolog volt az Atitól, hogy oda benyomta, full elegáns hely, és a környéken itt a legtöbb a jatt. Meg a főnök is rendes, persze, hiszen az Ati barátja, vele kivételesen jól bánik, nem túlóráztatja, csak ha nagyon muszáj. És ő nem is volt hálátlan!

Kiszolgálta a férfit, épp ahogy az anyjától tanulta. Volt mindennap meleg étel otthon, természetesen csakis az Ati kedvence, grillezett csirkemell, karaj vagy steak, kell a hús az izomnak.

Mosta és vasalta a ruháit, mert azért benne is van barátnői igény és büszkeség. Soha nem mondott neki nemet, a hálószobában sem. Egyszer nem jött azzal, hogy „fáj a feje” meg hasonló baromságok, amikkel a barátnői húzzák a pasijaikat. Még jó hogy! Olyan férfi nem terem minden bokorban, mint az Ati, és ő igyekezett nagyon vigyázni rá meg a kapcsolatukra. Az otthon melege, a törődés és a gondoskodás, ezek voltak a férfi megtartásának legfontosabb eszközei.

És erre ez… Sosem gondolta volna, hogy vele ezt meg lehet tenni. Nem ezt érdemelte.

De nem is fogja annyiban hagyni a dolgot, az egyszer fix. Mégis mit képzel az a kis szőke luvnya, hogy ráhajt a pasijára? És az Ati? Az a szemét tróger? Amint itt végzett, odamegy, és úgy ellátja a bajukat, hogy megemlegetik. Kihasználni őt éveken keresztül? Ugráltatni, mint egy pincsikutyát? Aztán amint kiteszi a lábát a városból, máris más szoknyák után szaladgál az a senkiházi? És van képe korzózni a cafkájával a belvárosban, ahol bárki megláthatja?!

Most azonnal megy, és olyan patáliát rendez, hogy kő kövön nem marad. Az sem érdekli, ha tőle fog zengeni az egész szomszédság, sőt! Szórakozzon az újdonsült szerelmespár mással, ő nem fogja megengedni, hogy átgázoljanak rajta, meg a fejére tojjanak.

A szolárium fényei ebben a pillanatban kialudtak. Orsi felkelt.

Az iménti ólmos fáradtságnak nyoma sem volt a mozdulataiban. Vad erővel ráncigálta magára a ruháit, képzeletben már Ati lakása felé masírozva, feldúltan, ökölbe szorított kézzel. Hú, de megadja neki! Megmutatja annak a szemétnek, hogy rossz emberrel kezdett! Nem fog előtte becsicskulni! Meg minden szart benyelni!

Mielőtt kilépett volna a fülkéből, a tükörhöz lépett, hogy hosszú körmeivel megigazítsa a haját.

Elhűlve nézett magával farkasszemet.

Te jóságos Szűz Mária.

A két fecskeszárny ívű szemöldöke között, mintha csak egy elcseszett vonalkód lenne, barna és fehér csíkok álltak peckesen, szépen egymás mellett. Nem vette észre, hogy annyira elmerült az imént a keserves gondok elemezgetésében, ott, a meleg tepsiben heverve, hogy a szemöldöke végig összeráncolva maradt. Gyorsan a táskájába kotort és elővett egy kis alapozót.

Semmi.

A sötétbarna-fehér csíkok továbbra is úgy villogtak a homlokán, mint közlekedési zebra egy iskola előtt.

A világ szégyene.

Így nem állhat oda Ati meg a kurvája elé, nincs az az isten, hogy nevetségessé tegye magát.

Nagy levegőt vett, és még egyszer alaposan, közel hajolva megvizsgálta az ábrázatát.

Végül is…

Két év talán épp elég volt abból a férfiból.

Meg amúgy is rettentően unta már a grillezett csirkemellet.

 

Fiala Borcsa