–

Adott egy amerikai főiskola, egy tört angolsággal beszélő, bosszantó szokásokkal rendelkező bevándorló, meg egy srác, aki a Twitteren meséli el, hogyan jött rá, hogyha nem csak minduntalan magával lenne elfoglalva, akár komoly értékekre is rátalálhatna a mellette lévő padban.

„Helló, srácok!

Tudom, hogy általában csak szar poénokat posztolok itt a Twitteren, de azért maradjatok velem, mert most szeretnék valamit elmesélni.

Szóval az egyik ügyvitelkurzusomon mindig ugyanoda szoktam ülni. Minden egyes nap. És itt épp egy külföldi csávó ül mellettem, aki alig beszél angolul. A legjobban összeszedett mondat, amit eddig kiejtett a száján a következő volt: »Wow, ez a muffin igazán finom.«

Ennek a csókának van egy másik szokása is: az egész cókmókját pont arra a helyre pakolja, ahol én szoktam ülni. A táskáját, a kajáját, a könyveit, a telefonját kivétel nélkül MINDIG az én részemre teszi le.

Minden egyes alkalommal, amikor belépek a terembe, a csávó azt mondja: »Ááá, Tom! Itt vagy. Okés.« Majd kapkodva eltakarítja a cuccait az asztalomról. Szokásává vált ezek után a következőt odabiccenteni: »Készen állsz az órára?« Majd ad egy pacsit. Így, ahogy mondom, minden egyes nap pacsizni akar.

Egyszerűen a halálba idegesített engem ez a fickó. Azt gondoltam: »Haver, pontosan tudod, hogy minden nap itt ülök. Mi a francért pakolod ide a cuccaidat? És az utolsó dolog, amit szeretnék csinálni: összepacsizni egy vadidegen faszival reggel nyolckor, aki még az anyanyelvemet is alig ismeri. Csak pakold el a holmidat az asztalomról, aztán helló.«

Egyik nap kicsit késve értem be az osztályba. Kint álltam az ajtóban, mert még el kellett küldenem gyorsan egy üzenetet. Jól láttam a szemem sarkából a szokott helyemet. Persze az asztalom tele volt a csávó cuccaival. Mint mindig.

És ahogy ott állok a telefonnal a kezemben, egy másik fickó, aki szintén késésben volt, belépett előttem és megpróbált leülni a helyemre, mivel az esik legközelebb az ajtóhoz.

A mellettem ülő pasi viszont megállította, és azt mondta neki: »Bocsánat, de a jó barátom, Tom ül itt.«

Akkor döbbentem rá, hogy ez a pasi nem azért teszi a cuccait az asztalomra, mert fel akar idegesíteni. Hanem nekem őrzi minden egyes reggel a helyet.

Egész idő alatt a barátot látta bennem, de én túlságosan el voltam foglalva magammal, hogy egyáltalán észrevegyem.

Tudom, nyálasan hangzik, de tökre meghatódtam.

Végül beléptem a terembe, ő meg persze letakarította a helyem és azt mondta: »Ááá, Tom! Itt vagy. Okés.« És kaptam egy pacsit.

Az óra végén megkérdeztem, lenne-e kedve harapni velem valamit. Úgyhogy ettünk, meg dumáltunk egy kicsit. Viszonylag hamar túltettem magamat a tört angolságán. A csávó a Közel-Keletről költözött ide, hogy főiskolai diplomát szerezzen Amerikában. Azt tervezi, hogyha végzett, hazaköltözik. Két gyereke van, meg egy felesége. Megkérdeztem, hogy tetszik neki Amerika. Azt felelte, nagyon hiányzik neki a családja, de egyúttal izgalmasnak találja az életet nálunk. Aztán így szólt: »Tudod, nem minden amerikai olyan kedves, mint te, Tom.«

Persze meghívtam az ebédre. Totál megérdemli a srác. Adott cserébe egy nagy pacsit. Hisz ez kettőnk között szinte már hagyomány.

Hogy mi a tanulság?

Ne kövesd el az én hibámat, hogy folyamatosan csak magaddal vagy elfoglalva. Majdnem egy komplett szemeszterbe telt, amíg ki tudtam húzni annyira a fejemet a seggemből, hogy ráébredjek, ez a pasi csak a barátom akart lenni. De hát... jobb későn, mint soha.”

 

Fiala Borcsa

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás:Getty Images/ Hinterhaus Productions