wmn-magnet

–

Most nem jártam kutyául

A közelünkben, a kutyasétáltatóval majdnem szemben van egy bank, ami teljesen másképp néz ki, mint a megszokott, rideg, szürke, hivatalos pénzintézetek szoktak. Először azt hittem, hogy egy új kávézó. Nem tévedtem olyan nagyot, mert kávézó is van benne. Ott álldigáltam, bámultam befelé, mellettem a kutyám. Két nő békésen kávézott a kirakat melletti ablaknál, az egyik angol nyelvórát adott a másiknak. Bedugtam a fejem. Nem szólt semmiféle zene. Néha csak azért nem megyek be különböző helyekre, mert a világból is ki lehet kergetni azokkal a zenékkel, pláne a csevegős rádióműsorokkal, amelyeket főként a személyzet hallgat. Sokszor a saját hangomat sem hallom tőlük. Szólok is olykor – tényleg nagyon kedvesen –, hogy ha lehet, vegyék halkabbra. Általában meg szoktak sértődni, mielőtt lehalkítják a zenét. Megkérdeztem, hogy bejöhetek-e a kutyával. Mondták, hogy persze, és egy másik kutyára mutattak, amelyik békésen heverészett egy kényelmes kutyaágyon, és a kávézó egyik munkatársának ebe volt. Tyű, ez baromi menő – gondoltam, hiszen a legtöbb hasonló helyre tilos kutyástul járni.

A pénz beszél, a kutya viszont nem ugatott

Lujzi kutyám megcáfolta a tételt, miszerint „a pénznek nincs szaga”, mert irtó lelkesen szaglászott, és azonnal otthon érezte magát. Sőt, még a bent lévő kutyát sem ugatta meg. Én pedig hiába vártam az ismerős gyomorgörcsöt, mintha elszállt volna.

Biztos az is hozzátartozott ehhez, hogy nem kellett a sorszámosztó előtt bénáznom, mert azt sem mindig szoktam érteni, hogy mihez is kellene nekem most tulajdonképpen sorszámot kérni. Különben a sorszámok jelzőhangjától is halálosan el szoktam fáradni, egyszerűen bántja a fülemet, és semmi mást nem tudok csinálni ilyenkor várakozás közben, mint bámulni a kijelzőkészüléket, és gyűrögetni a saját cédulámat a kezemben... Itt viszont békésen nézelődtem, és volt is mit látni, mert rögtön a bejáratnál egy csomó alma fogadott, és amikor elolvastam, miért vannak ott, azonnal megmelegedett a szívem, ugyanis most épp a BAGázst lehet támogatni az alma vásárlásával. 

Róluk sokszor írtunk már, igazi szívügyünknek tekintjük a munkájukat. Persze vettem egy almát.

Ez nem az a helyzet, amikor a farok csóválja a kutyát

Odamentem egy laptop előtt üldögélő kedves hölgyhöz, és megkérdeztem tőle, nem tudja-e véletlenül, hol van itt egy ügyintéző. Mondta, hogy például itt, és ő pont az. Kicsit csodálkoztam, mert nem a szokásos banki eleganciát láttam rajta. Elegáns volt, de közben lezser is. Megkérdeztem tőle, mit kellene csinálnom ahhoz, hogy itt számlát nyithassak. Azonnal értettem a válaszát. Én rögtön felbátorodtam, és nemcsak az ő kérdéseit értettem, de én magam is mertem kérdezni. Azt gondoltam közben, hogy ha itt tartanám a pénzem, akkor nem a lehetséges nyereségüket látnák abban, hogy mellettük tettem le a voksomat, hanem azt, hogy itt egy ember, aki csatlakozott egy közösséghez, amelyik értelmes célokat, és valóban érdemes ügyeket támogat.

És mondom, embernek éreztem magam. Nem ügyfélnek.

Hamar belejöttem, mint kiskutya az ugatásba

Elég érdekes dolgokat tudtam meg. Például azt, hogy ha volna betétem náluk, akkor annak a kamataival kedvezőbbé tehetném egy ismerősöm hitelfelvételét. Látjátok, milyen szavakat használok? Hitelfelvétel és kamatok és betét, de én mégis azonnal érettem, miről volt szó… Komolyan mondom, állati büszke voltam magamra. Aztán rájöttem, miért volt ez így: a környezet, a kutya, és a teljesen másfajta kommunikáció miatt történt az, hogy nem éreztem magam eleve hülyének.

És ha nem érzem magam hülyének, akkor tényleg megértem, amit mondanak, még akkor is, ha pénzügyekről van szó.

A beszélgetés végére totálisan meggyőződtem arról, hogy itt kell bankolnom. A döntésben az is szerepet játszott, hogy simán beugorhatok kutyasétáltatás közben is, eddig mindig haza kellett mennem a kutyával, hiába haladtam el a régi bankom előtt vele a szokásos sétautunk során, oda tilos bemennie szegénynek. Persze ez csak egy saját, személyes motiváció, de mégis az volt a leginkább meggyőző, hogy olyan módon beszéltek velem, olyan projekteket támogatnak, és olyan környezetet teremtettek mindehhez, hogy tényleg legyen kedvem visszamenni.

Kutyából nem lesz szalonna

Belőlem sem lesz soha pénzügyi zseni, de az biztos, hogy ha tudatosabbá válok a pénzügyeimmel kapcsolatban, akkor a társadalmi tudatosságom is elmélyül. Irtó jó érzés, ha egy olyan közösséghez tartozik az ember, ahol jól bánnak a pénzével, és a bank nem csupán a pénzét látja benne, hanem az is számít nekik, hogy fontos ügyeket támogasson vele.

Both Gabi

 

  A képek a szerző tulajdonában vannak