Egy évvel ezelőtt, a WMN magazin első születésnapjának apropójából hoztuk létre a SzuperWMN-díjat, amellyel Magyarország erős, bátor és inspiráló nőit szerettük volna megjutalmazni közéleti és civil kategóriában. 2016. április 6-án a Mazel Tov étteremben adtuk át a díjakat (ha lemaradtál róla, elolvashatod a cikkünket ITT). Ekkor kapta meg dr. Both Emőke, a BAGázs Közhasznú Egyesület alapítója a civil SzuperWMN-díjat, és vele a szerkesztőség által felajánlott 200.000 forintot, valamint a Nyoszoli Kinga iparművész által tervezett WMN-brosst. Ezzel szerettük volna megköszönni és elismerni áldozatos munkáját, mellyel a bagi roma telep leszakadó lakóinak kínál új lehetőségeket.

Azóta hipp-hopp, eltelt egy év, de szerencsére egyáltalán nem események nélkül.

Both Emőke nemrégiben levélben számolt be nekünk azokról az elképesztő sikerekről és eredményekről, amelyek nem kis részben ennek a díjnak, illetve a vele járó hírnévnek is köszönhetők.

Az elmúlt 12 hónap során legalább 60 új támogatója lett a BAGázsnak, a szervezet ismertsége pedig jelentősen megnövekedett. Ezzel párhuzamosan az addig igen lassan csordogáló magánadományaik is megugrottak.

A Kiszámoló blog írója is felfigyelt rájuk, és konkrét támogatás adására hívta fel a követőit. Számunkra óriási öröm, hogy a blog is a SzuperWMN miatt hallott a BAGázsról. Nagy segítség az ennek következtében kialakuló viszonylag stabil befektetői kör, akiktől kiszámítható, kalkulálható összegek folynak be a szervezet számlájára havonta, ez megkönnyíti a hosszú távú munkát és tervezést. Ennek a leglátványosabb eredménye, hogy az idén nagy lépésre készülnek: néhány hónapon belül már nem csak Bagon, de a dányi cigány telepen is megkezdhetik a munkát. Végre modellként is kipróbálhatják speciális módszertanukat, aminek a hatásait, eredményességét is mérik. Így már valódi remény mutatkozik rá, hogy idővel a kezdeményezésük országos hatást is elérjen.

Emellett tavaly 120 önkéntest is kiképeztek, idén pedig máris nyolcvanat, akik heti rendszereséggel járnak a telepre dolgozni. Ha érdekel, milyen munka folyik a telepen, elolvashatod riportunkat róla ITT. A Grund Színházzal ezen kívül közös érzékenyítő kampányfilmet is készülnek forgatni.

Abszolút mérhető és kézzelfogható eredményeik között nagyon fontos megemlíteni még, hogy a felnőttoktatási programuk összes tanulója kiválóan teljesített a vizsgákon: ketten befejezték általános iskolai tanulmányaikat, a többiek pedig felsőbb osztályba léptek.

A bagi cigány telepen 41 gyereknek tartottak digitális felzárkóztató programot, hogy később tanulmányaik és a munkahelykeresés során ők is jobb esélyekkel induljanak.

Ezen kívül a 2016-os SozialMarie Civil-díja és a SzuperWMN-díj mellé idén a Highlights of Hungary díját is megkapták: 55 jelölt közül a 10. helyen végeztek Játsszunk együtt! kampányunkkal, amely „közérthetően mondja el azt, amit ugyan mindannyian tudunk Magyarországon, de sokan hajlamosak nem tudomást venni róla.”

Both Emőke állítja, hogy olyan dolgokat értek el már eddig is, amikről korábban álmodni sem mert volna. „Ahhoz, hogy keresztül menjen a különböző nehézségeken és eredményesen, fejlődve tudjon kijönni belőlük a BAGázs, az segített, hogy sok olyan ember volt körülöttem, akik hittek abban, velem együtt, hogy jó irányba megyünk. A SzuperWMN-díj pedig egy hihetetlen külső megerősítés volt nekem személyesen, vezetőként is.

Óriási kincs volt ez az elismerés, amihez sokáig vissza-vissza tudtam nyúlni, elkeseredett pillanataimban. Köszönöm ezúton is, így egy év távlatából is!”

Közéleti SzuperWMN-díjazottunk, Sándor Mária elmúlt egy éve sem szűkölködött éppen az eseményekben – a díjátadó után vele készült riportot elolvashatod ITT. Sajnos az ő története szomorúbban alakult. Mária belefáradt az őt és mozgalmát érő támadásokba, amelyek sokszor politikai színezetet öltöttek. Néhány hónappal ezelőtt túlzás nélkül az egész országot megrázta nyilatkozata, amelyben arról beszélt, hogy még az öngyilkosság is megfordult a fejében, és bejelentette: visszavonul az első vonalból. (D. Tóth Kriszta publicisztikáját a fekete ruhás nővérről, elolvashatod ITT.) Csak remélni tudjuk, hogy a bejelentés óta jobban van...

De a végére azért tartogattunk még egy jó hírt: a SzuperWMN-díj természetesen idén is folytatódik! A díjakat ezúttal ősszel fogjuk átadni, reményeink szerint egy nagyszabású esti gála keretében, amire téged is sok szeretettel várunk. Részletek hamarosan!

Addig is, már most gondolkodjatok azon, hogy szerintetek kik azok a bátor, példamutató, nagylelkű nők, akik megérdemelnék, hogy hivatalosan is SzuperWMN-nek hívják őket. A pályázatot nyár végén jelentjük majd be itt, az oldalon.

  Fiala Borcsa

Képek: Csiszér Goti – Goti Photography/WMN