A környezetünk védelmében is fontos a megfelelő helyen leadni az elektronikai hulladékot!

–

Furcsa állatfaj az ember, meg kell hagyni. Szinte végig ez járt a fejemben, amíg bejártuk a kőbányai hulladékfeldolgozó telep területét. Van, hogy hónapokig vagy évekig vágyunk, spórolunk valami elektronikai tárgyra, mintha ezeken múlna a boldogságunk.

Közben meg ott álltam a végeláthatatlan hulladékkupacok, kibelezett tévék és kábelrengetegek mellett, és hirtelen olyan értelmetlennek hatott minden ilyen eszköz. Ami elromolhat, az el is romlik, tartja a mondás, és nagyon nem mindegy, mi történik ezután. 

A Kacsameséktől a darálóig

Prior Katalin, az ALTEO Circular környezetvédelmi vezetője kísért minket körbe és először az LCD (azaz: sík kép megjelenítő) bontásának kulisszái mögé leshettünk be.

Túlzás nélkül mondom, hegyekben állnak az egymásra pakolt LCD-monitorok, tévék, amik ebből a perspektívából már csak műanyag hulladéknak néznek ki. Elképzelem, hogy fénykorukban még ott állhattak az üzletben, hirdetve a szemkápráztató képfelbontást, most meg egymáshoz fóliázva várják az udvaron, hogy valaki bevigye és kibontsa őket, aztán a futószalagra kerülve a „shredder“-be, azaz az aprítóba kerüljenek. Egyik pillanatban még egyben vannak, a következőben meg apró darabokra, lemezekre bontva köpködi őket a gép tovább, amit aztán az ott dolgozók a szeparációs berendezések segítségével anyagtípus (például: alumínium, réz, paneldarabok) alapján szortíroznak tovább.

Ezután a képcsöves (hivatalosan: katódsugaras) tévék bontóhelyiségét látogattuk meg, ami számomra különösen megrázó élmény volt. 

Néztem a sok (sokszor még egészen gyönyörű, faborítású) készüléket, amik régen konkrétan díszei voltak az otthonoknak, kiemelt helyen ülte körül a család, sőt, akár a szomszédság is. Megélték a hétfői adásszünetet és azt, amikor még mindenki ugyanazt a műsort nézte. Ezeknek a tévéknek még egészen más jelentőségük volt. Ha akkor az utcákon megállt az élet, gyaníthatóan az emberek a televízióban nézték a Ki mit tud?-ot, és az sem volt kérdés, ki milyen sorozatot néz, mert péntek este úgyis a Dallas szögezte a családokat a képernyő elé.

Eszembe jutott az is, hogy vajon az itt bontásra váró tévék vajon hány százeléka előtt ültek az Antall József halálhíre miatt megszakított Kacsameséket néző gyerekek.

Tessék, eddig is tudtam, hogy szentimentális vagyok, de azért az elektronikaihulladék-feldolgozó telepen bepárásodó szemeim engem is megleptek. 

Na, de vissza a konkrét bontási folyamathoz. Az LCD-képernyők eltérő elven működnek és bár méretben is nagyon különböznek, az összetételüknek köszönhetően a feldolgozásukat lehet nagyban gépesített módon végezni. De a képcsöves, régi televíziók alakban, méretben és összetételben is nagyon sokfélék, lehetetlen őket ledarálni, ezért stílszerűen az analóg készülékeket analóg módon, kézzel bontják szét. 

Ugyanebben a helyiségben történik az IT-berendezések (például: régi monitorok, számítógépházak) bontása is. Ezen a ponton többen picit irigykedni kezdtünk, ugyanis a fogóval, kalapáccsal és egyéb eszközökkel történő kibelezés kívülről kiváló feszültséglevezetési módnak tűnt. Ezek persze romantikus elképzelések, itt amúgy láthatóan kőkemény fizikai munka folyik. Csak szemléltetésképpen: az előző héten három nap alatt hetven tonna hulladék érkezett ide és ennek nagy részét manuálisan bontják szét. Egyelőre, ugyanis  jövőre  automatizáló fejlesztéseket terveznek ebbe az üzembe is.

Az óvatlanság veszélyei

Százezer tonna elektronikai hulladék keletkezik országosan évente, ebből 8-10.000 tonna a katódsugaras, így nagyjából érzékelhető, hogy már jóval kevesebb retro készülék kerül ki a forgalomból. Ebből a MOHU partneréhez, az ALTEO Circularhoz úgy 2500-3000 tonna érkezik. 

És ha már számok: éves szinten összesen nagyjából 14.000 tonna elektronikai hulladékot dolgoznak fel ezen a telepen,

tudjuk meg Prior Katalintól.

Ebben benne vannak a televíziók (vagy hivatalosan: képmegjelenítő készülékek), háztartási kis- és nagygépek, valamint a különböző IT-berendezések. A cégcsoport az országosan keletkező elektronikai hulladéknak a 14 százalékát dolgozza fel.

Arról is muszáj szót ejteni, hogy sajnos még mindig rengetegen nem járnak el felelősségteljesen az elektronikai hulladékkal, és csak simán bedobják a kommunális kukába, vagy még rosszabb esetben valahol az erdő szélén hajítják el. 

Ez nem „csupán” a környezeti képet rontja, hanem kimondottan veszélyes is, mert a hulladékon keresztül mindenféle káros anyag kerülhet a talajba, sőt, például a lítiumos elemek és akkumulátorok tűz- és robbanásveszélyesek is. 

Pláne, hogy az ilyen eszközöket gyakran már teljesen integráltan gyártják – nem gondolva arra, hogy ezeket majd egyszer, az idejük lejárta után szét kellene tudni szedni. Ráadásul,

ha ilyen alkatrészek gyulladnak vagy robbannak fel, az eloltásuk után akár napokig újragyulladhatnak,

szóval erre extra körültekintéssel kell odafigyelni, és mindenféle óvintézkedésekkel szükséges elejét venni annak, hogy baj történjen. Ilyen óvintézkedések viszont a természetben nincsenek, ezért sem szabad félvállról venni a hulladék sorsát: komoly gondokat is tud okozni egy felelőtlenül eldobott elektronikai eszköz. 

A tánctér

Tanulmányi utunk során elérkezünk az itt dolgozók által csak „tánctérnek” nevezett területre, ami a kis háztartási gépek alapanyag-tároló területe. 

Nem tudtam, pontosan mire számíthatok itt, de amit a dolgozók kupacnak hívnak, azt én egy monstre nagy hegynek észleltem és majd’ elállt a lélegzetem. 

Akárhová néztem, több méter magas halmokban álltak mindenféle kütyük, és amikor tátott szájjal megálltam, hozzáfűzték: „És csak jönnek, és jönnek, és jönnek.“ 

Azt gondolhatnánk, hogy az ünnepek után vannak a nagyobb hullámok, amikor tömegek cserélik le a régit egy újra, de mint megtudtam, olyan óriási különbség nincs, egész évben tonnaszámra érkezik be a hulladék. 

Itt szeretném kihangosítani, hogy ez a szívfacsaró mennyiségű hulladék csak az, ami a megfelelő módon be van gyűjtve és hozva. Ennek valószínűleg sokszorosa heverhet a természetben, amit közös felelősségünk megelőzni.

Prior Katalin elmondja, hogy ezeknek az elektronikai eszközöknek az alkotóelemeiben lévő nyersanyagokat kizárólag akkor tudják a körforgásban tartani, ha feldolgozzák őket – így ami hozzájuk vagy egy hozzájuk hasonló telephelyre nem érkezik be, az rossz esetben a környezetet fogja valamilyen módon károsítani. Az emberi fogyasztás mértéke nem csökken, sőt, ezért annak a tétje és felelőssége is egyre nagyobb, hogy a megtermelt hulladékkal a megfelelő módon járjunk el. 

Az ALTEO Circular 2005 óta foglalkozik elektronikai hulladék feldolgozásával, és 2023 óta a MOHU égisze alatt már közösen dolgoznak azon, hogy minél több hulladék kerüljön vissza a körforgásba.

Mit tehetünk?

Persze felmerülhet a kérdés, hogy mit tegyünk, ha van egy fölöslegessé vált hűtőnk, mosógépünk, vagy akár tévénk, turmixolónk? Nem mindenkinek van autója és egyáltalán, visszatartó erő lehet, hogy elvándoroljunk egy külvárosi telephelyre. Számukra az a szerencsés hír, hogy

sok elektronikai szaküzlet vállalja a régi gép elszállítását, ha másikat vásárolunk, de amúgy is, bárki beviheti és leadhatja az ilyen szaküzleteknek és áruházláncoknak a  régi elektronikai eszközöket, akkor is, ha nem ott vásároltuk.

Érdemes utánanézni a MOHU hulladékudvarainak, a lakossági gyűjtéseknek, a gyűjtőpontoknak és a szerződött MÉH-telepeknek is, hiszen számtalan lehetőség van, ami segíti az elektronikai hulladékok megfelelő leadását.

A nagy meló nem az, hogy eljuttassuk ezeket az eszközöket, hanem az, ami ezeken a telephelyeken folyik. Az már-már heroikus.

Szabó Anna Eszter