Raklap a teraszon – És ami az Insta-képek mögött van
Nekiláttam raklapbútort készíteni. Aztán elég hamar rájöttem, hogy ez baromira nem az az „összedobom, és csodás lesz” műfaj. Zimre Zsuzsa küzdelme a fával, és a valósággá vált Insta-fotókkal.
–
Imádom a neten szembejövő raklapbútorokat. Szépek, látványosak, jó rájuk nézni. Ezért adta magát a dolog, hogy szerzek néhány raklapot, és pikk-pakk, olyan bútort varázsolok belőlük, hogy a fal adja a másikat, a nemzetközi sajtó pedig pillanatok alatt kapja fel a csodás Insta-képeimet, amelyeken prezentálom az eredményt. Haha, ahogy azt Móricka elképzeli.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Először is kiderült, hogy a raklap nem egy adott tárgyat jelent, hanem gyűjtőfogalom. Nagyjából úgy, mintha azt mondanád: férfi. Aha, és milyen? Kicsi, nagy, tartós vagy egyutas? Nem viccelek, a választék hatalmas. Persze ez csak azután derült ki, hogy elautóztam a közeli lerakatba, ahol teljesen rejtélyes módon éjjel-nappal lehet eladni és vásárolni. Szóval ott álltam a halmok előtt, a srác intett: „az 1000, ez meg 4000 válassz”! Egyutas, eur, hőkezelt, szárított. Rábökök az egyik halomra, jó lesz az. A kocsi spontán tágul, ülések lehajt, gyerek zsugorülésben anyázik a jobb elsőn, hogy már megint az anyja hülyeségei miatt szív.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Már a pakolás közben 421 szálkát szedünk ki a kezünkből, a srác röhög – „ja, ez ilyen”. Értem, miért van kesztyűben. Ráadásul a nyomorult raklap nehéz. Nagyon nehéz. Otthon mindent ki, fel a lépcsőn. Aztán rájövök, hogy két raklap együtt nagyjából pont akkora, mint a teraszom, úgyhogy szívás van. Szerencsére a falusi élet pozitívumai közé tartozik, hogy mindig van valaki, akit meg lehet kérni: ugyan, vágja már szét a cuccot, amihez persze meg kell kérni valaki mást, hogy vigye el neki. Alig egy hét alatt leszervezem a dolgot, a bácsi többször a halálba kíván, mert persze pont ott van a 100-as szög, ahol fűrészelné a fát, meg különben is, milyen hülyeség, raklapból bútort csinálni. Anyám is röhög, ismeri a próbálkozásaimat. A szomszéd nem röhög, ő cipeli fel az újabb adagot, inkább csak halkan anyázik.
Szinte látom magam előtt a csodás bútort, amikor kiderül, öreg vagyok én már ahhoz, hogy majdnem a földön üljek, és ezzel a barátaim is pont így vannak. Szerencsére nálunk mindig hánykolódik néhány IKEAs láb, úgyhogy – újító módon – nem kereket teszek alájuk. Na, jó, ennek főleg az az oka, hogy a súlyt bíró kerekek ára finoman szólva sem baráti. A gyereket nagy nehezen ráveszem, hogy fúrja már fel azt a szerencsétlen négy lábat, egyforma csavar persze nincs sehol, jóvanazúgy. Aztán jöhet a csiszolás, mert a nyomorult raklapokat baromira nem csiszolják le a raklapgyárban. Ahogy azt én elképzelem. Nettó másfél perc alatt unom meg a csiszolósdit, belőlem sem lesz Dí-áj-váj-blogger, az hótziher. Bár Insta-kompatibilis képeket én is tudok csinálni. Csiszolás nagyjából kész, 60-120-180, kimaxolva az edzés.
Mit mozgás: egy egész bérletnyi edzés. Ezután jöhet a festés, lazúrozás, vagy amit akarsz. Lehet színes, visszafogott, koptatott – a shabby chic úgyis menő mostanában – de akár használhatsz sima lakkot is, ha a natúr verzió szimpibb. Nálam persze a festékek jó része tönkrement a mínusz 18 fokos télben, mert aki hülye, az kint tárolja ezeket –, úgyhogy maradt az átlátszó lazúr. Az úgyis kiemeli a bútor szépségét.
Festés, kenés, hát, egészen megdöbbentő részei vannak egy ilyen hótegyszerű bútornak, amit mind le kell kenni, hogy ne menjen tönkre a cucc. Száradás, aztán jöhet a seggpróba. A gyerek már röhög, én meg akkor jövök rá, hogy raklapon ülni baromira nem fáklyásmenet.
Kéne rá OSB-lap, mondom a kamasznak, aki megadóan bólogat, tudja, ebben a sztoriban ő biztosan nem fog jól járni. Mérni kell, elmenni a boltba, vágatni, szögelni. Aztán jöhet a szivacs, mert OSB-n ülni szintén elég tré, amit persze a kamasz varr rá, – mert nemcsak a főzéshez, hanem ehhez is ért. Aztán amikor egy kisebb vagyont hagytam a boltokban, viszont kész a nagy mű – meglepetten konstatáljuk, hogy szuper ez a kis installáció, hát, finoman szólva, egyikünknek sem tetszik. Puff. Csomó munka, csomó pénz, menő bútor... Helló, nyár!
Zimre Zsuzsa
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/sutapat.t
A további képek a szerző tulajdonában vannak
