–

Vasárnap este van, hullafáradt vagyok, a gyerekek már elaludtak, engedek egy kád vizet, és végre egy kicsit bűntudat nélkül nyomkodom a telefonomat. Pörgetem az Instagramot, ahogy ilyenkor szoktam, az általam követett emberek fele kirándulással töltötte az első igazi őszi hétvégét, kihasználták a napsütést, csodás fotók szuper helyeken, ahova talán mi is el tudunk menni… mondjuk, jövő hétvégén. Aki nem kirándult, az hatfogásos vasárnapi ebédet pattintott, vagy legalább csilivilire takarította az otthonát. Ezt persze már nem az Instáról tudom, hanem a facebookos anyukacsoportból. Megértem, hogy elbüszkélkednek ezzel, teljesen jogos. Mindegyik esetben.

De közben visszagondolok a mi hétvégénkre, és nagyjából sírni van kedvem. A gyerekeim maximum a szobájukban vagy az unásig ismert kertben gyűjthettek élményeket ebben a két napban, mert ez nem olyan hétvége volt, amiből egyetlen Insta-kompatibilis pillanatot fel tudnék idézni.

Egy sűrű, némi betegséggel megfejelt hét után a férjem munkával töltötte a két napot, én pedig azzal, hogy a gyerekeket ellátva próbáltam utolérni magam minden fronton. A munkában, a háztartásban, a mindenben. Jelenleg a lakás még mindig úgy néz ki, mintha egy diszkrét szőnyegbombázás minden helyiségben robbantott volna valamit, de legalább már nem borít el bennünket a szennyes, csak a száradó meg hajtogatásra váró ruha. Nem próbálok meg jobb színben feltűnni: ezek a ruhák bizony szépen elrejtve megvárják a pénteken érkező takarítónőt, mert ezen a héten még az ő áldásos segítségével sem sikerült úrrá lennünk egy teljesen átlagos négyfős háztartáson.

Semmi okom panaszra, észszerű munkamegosztás van nálunk, a gyerekek is rávehetők a pakolásra, mégis a hétköznapok időnként olyan sűrűre sikerülnek, hogy még egy mosást sem tudok betenni.

Igen, tudom, hogy csak egy gombnyomás, és általában nem is okoz gondot, de valahogy minden hónapban van egy olyan hét, amikor elborítanak bennünket a teendők. Minden összesűrűsödik, a munka akkor a legtöbb, oviszünet, betegség… szóval havi egy hétvégén biztos, hogy nem kirándulunk, nem csinálunk bulit (amúgy elég gyakran szoktunk), és valójában semmi olyan látványos vagy élvezetes dolgot, ami jó élmény lehet a gyerekeknek. Amit, mondjuk, elmesélhetnek hétfőn az oviban, ha megkérdezik tőlük, hogy mivel telt a hétvégéjük.

Amikor ezzel a ténnyel egy kemény hétvége után szembesültem, úgy, hogy még várt rám némi házimunka, kicsit kétségbeestem. Aztán rájöttem, hogy ha körbenézek, csupa hozzám hasonló időzsonglőr anyát és apát látok, akiknek vannak jobb és rosszabb időszakaik, ha dolgoznak, akkor azzal küzdenek, ha meg pici gyerekük van, akkor az ő éjszakái, nappalai befolyásolják nagyon azt, hogy mikor mire van idejük, energiájuk.

Nem tudom biztosan, de erősen feltételezem, hogy mindenkinek van rossz hétvégéje. Hogy minden dolgozó szülővel megesik, hogy hétvégére hazavisz egy kis munkát, mirelit pizzát ad a gyerekeinek, és mos ötöt.

Én nagyjából ezt csináltam ezen a hétvégén. Meg végre átválogattam a kinőtt nyári ruhákat, aztán rájöttem, hogy a gyerekem hatalmasat nőtt tavaly tél óta, és pontosan nulla olyan harisnyája van, ami nem kicsi, és nadrágból is csak egy-kettő. És akkor a ruhahalmot hátrahagyva elrohantunk a boltba a két gyerekkel, gyorsan venni valamit tűzoltó jelleggel, aztán hazarohantunk kimosni, mert másnapra már harisnyás/hosszúnadrágos idő volt kilátásban. Közben feltűnt jártamban-keltemben, hogy a hűtő tele van romlott étellel, azt gyorsan rendbe tettem, aztán rájöttem, hogy így meg tátongó üresség van, ezért gyorsan letoltam egy online bevásárlást. Aztán befizettem pár csekket, ha már ott voltam, és meghosszabbítottam a könyvtári könyveket, mert nem volt időnk elmenni a könyvtárba.

Aztán, miután a lányaim egy ideje már nyaggattak, hogy társasozzam velük, megszakítottam a magam utolérését, és kicsit leültem… de nagyon igyekeztem terelgetni őket, hogy valami rövidet válasszanak, mert már teregetni kellett volna, meg még dolgozni egy kicsit, hogy legalább este szusszanhassak egyet.

Vacsorára már mirelit pizza sem volt, csak vajas kenyér. És tudjátok, mit? Most, hogy így összeszedtem, kicsit sem bánom, hogy így alakult. És nem csak azért, mert jövő hétvégén szülinapi buli lesz nálunk, utána meg lehet, hogy elutazunk pár napra. Hanem azért is, mert az ilyen intézős hétvégék is az élet részei, és nem biztos, hogy a gyerekeknek kárára válik, hogy kicsit tengnek-lengnek otthon. Persze, amikor épp indulunk valahova, akkor még szívesen maradnának nagyjából semmit tenni, de egy egész hétvégén nem élvezték annyira. De felnőttként sem csupa élvezetes hétvégében lesz részük, ezt garantálni tudom. Sőt, hamarosan már lehet, hogy a hétvégi tanulás rontja tovább a helyzetet.

Úgyhogy fel is szívtam magam, és másnap reggelre sütöttem egy kis amerikai palacsintát. Az más kérdés, hogy a feladatlistámnak még távolról sem értem a végére, a saját téli ruháim előpakolása vagy éppen a Girlzonboard-bejegyzések írása azóta is várat magára. De a következő hétvégén akkor sem dolgozom.

Nektek mivel telt az elmúlt két nap?

Tóth Flóra

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van