–

Kurucz Adrienn/WMN: A Beléd estem című új magyar film apropóján találkoztunk, amely bizonyos értelemben egy nosztalgiavonat, úgyhogy ugorjunk is vissza kicsit a ’90-es évekbe: ki vagy te ekkor?

Bányai Kelemen Barna: Egy langaléta, szerelmes srác vagyok, aki imád zenét hallgatni. Van egy hordozható hifitornyom, ami elemmel is működik, nagyon menő! Két Tungsram égővel járunk bulizni, az egyik kék, a másik zöld, becsavarjuk a sima izzók helyére. Queent hallgatok elsősorban, és metalzenét, de szeretem Michael Jacksont is. Meghatározó időszak ez számomra, elsősorban az engem körülvevő, engem terelgető nőknek köszönhetően. Abban, hogy színész lettem, fontos szerepe volt a gimis barátnőmnek is, aki azt mondta, nagyon nekem való lenne ez a pálya. Azelőtt is érdekelt a színház, de nem gondolkodtam el azon, hogy jelentkezzem a főiskolára.

K. A./WMN: Nehéz tinédzser voltál?

B. K. B.: Nem, szerintem nem. Amivel ki tudtam hozni a szüleimet a sodrukból, az talán az volt – amit most a saját fiamon is látok –, hogy meglehetősen keményen beleálltam vitákba. Nem mutattam a félelmet, pedig volt bennem, csak kifelé mindig nagyon határozottnak tűntem.

K. A./WMN: Hogy vagy a nosztalgiával? Van, aki kifejezetten gyűlöli, van, aki a rabja...

B. K. B.: Én szeretek nosztalgiázni. Marosvásárhelyen nőttem fel, és amikor csak haza tudok menni, és van időm, biztosan elmegyek azokra a helyekre, amelyek nagyon fontosak voltak gyerekkoromban. Például a Kövesdombra, ahol a nagyszüleim laktak. Gyerekkoromban folyamatosan felújítottak valamit azon a környéken, tele volt grundszerűségekkel, „bunkerekkel”. Emlékszem, volt, hogy üveggyapotba estünk, a nagymamám csipesszel szedte ki belőlünk az apró üvegdarabokat. Aztán ott van a Somos-tető Marosvásárhelyen, ahol az állatkert is van, az is ikonikus hely, vagy a szülészet melletti park, ahová szerintem minden fiatal szerelmespár ellátogatott. Körben padok, csend, gyönyörű sárgás-narancsos, szűrt fény. Nagyon romantikus helyszín volt, generációk hitték azt, hogy ők fedezték fel maguknak. Anyuék is odajártak.

A különféle szagok is sokféle múltbeli emléket hívnak elő belőlem. Egyébként illatmániám van, nagy parfümgyűjtő vagyok.

K. A./WMN: Úgy tudom, a különféle szerepeidhez is különböző parfümjeid vannak. Vajon honnan jön ez a szenvedélyes illatvadászat?

B. K. B.: A már említett Kövesdombon, anyukám szüleinél nagyon erősen jelen voltak az illatok. Lujzi mama szakácsnő volt, és nagyon értett a gyógy- és fűszernövényekhez is. Boszorkány volt, jó értelemben persze. Nagypapám cukorbeteg volt, és fekélyes lett a lába. A nagymamám pontosan tudta, milyen füveket kell összekeverni, szeszbe áztatni, aztán ezt az alkoholos oldatot átszűrni. Megmentette a nagypapa lábát, úgy, hogy a hámszövet teljesen helyrejött, új bőr képződött rajta.

Nem voltunk gazdagok, de a konyhában is nagyon kreatív volt a nagymamám. Emlékszem például a szabógallér levesre, mi így hívtuk. Olyasmi volt benne, mint a tortellini: megtöltötte a tésztát izgalmas, friss fűszerekkel, aztán mentek főni a levesbe. Mindig különleges illatok terjengtek a házban. Így kezdődhetett az illatmániám. Később elkezdtem embereket szaglászni. Ez egy kicsit furán hangzik talán. (nevetünk)

K. A./WMN: Ma is „vezet az orrod”? Egy illat vagy szag meghatározza például, hogy mit gondolsz egy emberről?