Úgy kezdődött, mint egy átlagos nap.

Hajnali ötkor kelés, rövid kávézás, morgolódás, hogy megint mindent nekem kell csinálnom, aztán amikor már főtt a húsleves, és kimorogtam magam mindenkire (a mindenki pedig kiröhögött a hátam mögött alaposan), gondoltam, megnézem, mit ír a sajtó.

Hét halottat írt még akkor. Le kellett ülnöm. Azonnal a szülők helyébe képzelem magam. Szédülök és hánynom kell. Gyűlöllek, halál. Menj innen. Hagyd el végre te a földet, ha nem tudsz válogatni! De tudod, mit?  Gyere, megküzdök veled. Legyőzlek, mert persze hogy legyőzlek, de az a jutalmam, hogy soha, de soha nem viszel magaddal többé gyereket. Legyen ez tabu. 

Birkózom a halállal, kezemben roppan a fakanál, elferdül a villa. Nem tudok másra gondolni.

Aztán Simon rántottát kér, visszazökkenek. Még csak nem is morgok, hogy nem látod, mennyi dolgom van, nem látod, hogy főzök, ugyan, ne csináljak már pont most rántottát. Nem szólok semmit. Boldogan sütöm a rántottát, főzöm az ebédet. Szégyellem magam a reggeli morgásért, szégyellem magam, amiért mérges voltam bárkire is. Azt akarom, hogy sokáig kelljen még a mártírt játszanom a gyerekeimnek, sokáig kelljen még főznöm rájuk hajnali öttől.

Írok a nagyobbaknak, hogy szeretem őket.

Arra gondolok közben, hogy most az a szülő szeretnék önző módon lenni, akinek a gyereke egy hete eltörte a lábát, és lemaradt erről a kurva sítáborról. Vagy az a szülő szeretnék lenni, akinek soha semmi baja nem lehet a gyerekének, mert valami teflonszerű anyagot nyert a lottón még 1980-ban, amivel, ha bekeni a családját, soha, de soha nem lehet semmi bajuk.

Mert önző vagyok. És mert azonnal az jut az eszembe, hogy nem, ezt nem fogják tudni feldolgozni soha az életben. Mert még mindig fáj nekem is a lányom elvesztése. Csak egy dolog lehet fájdalmasabb. Ha nem tudsz felkészülni rá. Ha, mint a villám meg a földrengés meg az összeomlás, egyik pillanatról a másikra egyszer csak rád zuhan.

Most pedig arra kérem a lányomat, aki már 25 éve él abban a megfoghatatlan világban, amit mi mennyországnak nevezünk, hogy vigyázza a most érkezettek útját.

Isten nyugosztalja őket.

Péterfy-Novák Éva

Kép: Flickr