1916, Magyarország, Budapest VIII., Budapest X., Könyves Kálmán (Hungária) körút, Ganz-Büssig emeletes autóbusz, háttérben a Ganz-gyár - Forrás: Fortepan/VILLÁNYI GYÖRGY

„Víz éled, szomjas vagyok,
leköröz a nap és előúszik;
odalenn a gyárkémények énekkara
zeng.
Füst, füst sálat köt a hegy
nyakára,
hosszú vonatok csikorognak,
szigorú vasdaruk zsiráfnyaka
dereng.
Piros rongy-farokkal röpül egy teherautó
csupasz ecetfák között,
olajtartályok között.
Víz éled, szomjas vagyok,
drótkerítésen átlesnek a szén-, vaskúpok:
klasszikus ipari táj.
Villamoskocsi-hullám hömpölyög.
Leköröz a nap és előúszik,
lent-fönt csillagok,
csíkos sorompó nyitva áll.
Billent kövön fiatal asszony ballag,
ezer férfi és ezer nő
kopog utána,
kanyarog a kabát-folyó.
Újság, füst, göcsörtös ököl.
Besuhan a busz és tovább fújtat.
Repedt-vas-arcok meredeznek
az üvege mögül.
Víz éled, szomjas vagyok.
Szél és korom. Egy ház állán a
moziplakát sárga nyelve lóg”

(Tornai József: Klasszikus ipari táj)

1920, Magyarország, Budapest V., Budapest VI., Nyugati (Berlini) tér lipótvárosi házai, előtérben a Budapest-Újpesti Személyszállítási Rt. (BUSZ Rt.) autóbusza - Forrás: Fortepan/SOMLAI TIBOR

„Elképzeltem, hogy te vagy az,
kényszerítettem magamat, hogy elengedjem
a buszt, titokban néztelek, féltem persze,
hogy feltűnő lesz a viselkedésem,
és félreérti az a másik,
hogy biztosan nem hiszi, miért csinálom ezt,
még jó, ha megúszom annyival,
hogy fizetek egy pogácsát neki, azaz: neked,
mert hogy második személyben beszéltem
magamban róla. De indokolatlan volt félnem,
mert észre sem vett, azaz: vettél,
s a kínzó gondolat, hogy nem tetszem többé
az olyan típusú férfiaknak, mint ti,
mély sebet ütött az önérzetemen.”

(Takács Zsuzsa: A hasonmás)

Utasok 1930-ban - Forrás: Fortepan/BENEY ENDRE ÉS FELESÉGE

A cikk a hirdetés után folytatódik!

„Fejemhez kapok: talán túl rég
járok ugyanabban a cipőben!
Meg lassan kapok lábra reggel.
Bódult vagyok éj teljén, kimenet.
Meg ha az utcán járok, félek.
Persze, fél arasznyi buszlépcsőről
se tudok rettegés nélkül le.
Mindez. De elő fogom kotorni
a téli cipőket, tényleg.”

(Tandori Dezső: Még bef. a kaleidoszkóplábfejhez)

1930, Magyarország MÁVAG–Mercedes-Benz autóbusz - Forrás: Fortepan/NÉGYESI PÁL – National Archives (USA)

„Az autóbuszt Józsi részletre vette meg (a rossz pénz miatt dolláralapon), de nagy reményeket fűzött hozzá. Amikor a kis társaság – a négy felnőtt s a gyereknyáj – a patika elé kiért, Józsi már az autóbusznál volt, s hol belemerült, hol kiemelkedett a nyitott motorházból. Az olajosképű sofőr a szakértő, a jegyszedő, a műkedvelő, a hátra-hátranyomott gyerekek pedig a bennszülöttek mohó szemével nézték ezeket a megmerüléseket, míg az utasok, néhány szatyros lány és diák, az aszfalton őgyelegtek, vagy az autóbusz lépcsője s a járdaszél közt végeztek ingamozgásokat. Maga az autóbusz egész rendes kis jármű volt, zöld oldalán s a homlokán is kinn volt a tábla: Tiszai strandfürdő s a másik oldalán: Máté patika. A kocsi is teli volt táblákkal: Máté-arckrém, Máté-tyúkpor, Máté-egérirtó s más Máté-készítmények hirdetései.

Józsi, ahogy meglátta őket, intett, hogy csak szálljanak be, mindjárt jön ő is, s még egy utolsó tanácskozásba merült a fölülő vezetővel. – Látom, kihasználod az autóbuszodat – mondta Károly a táblákra mutatva, amikor végre a sógora is fölszállt az autóbuszra. Józsi büszkén nevetett. – Kérlek, nem megvetendő hirdetési lehetőség. Naponta száz-százhúsz embert viszek ki. Ez fölmegy, ha az üzem begyúl, két-háromszorosára, nem beszélve a vasárnapokról. Ez egy szezonban legalább három-, uszkve ötezer ember, cirka húszezer alkalommal. S ez mind mit tegyen szegény? (Indulhatunk, János, intett közben a kalauznak.) Be van ide zárva, kénytelen nézni a tábláimat. S ha akarja, ha nem, a Máté-egérirtó beleszögelődik az agyába. Ha azt hallja, hogy valahol sok az egér, már csak azért is, hogy mondjon valamit, megkérdi: mért nem vesz egérirtót a Máté patikából. – Józsinak ebben igaza van – mondta Károly, s a feleségére nézett.

[…] – A vonat az a múlté, barátom – ordította Józsi a sógora füléhez hajolva. – Azt mondom, a múlté. – Töltéseket építeni, síneket rakni le, amikor az ember nyolcvan kilométeres sebességgel szabadon mozoghat. Gondolkoztál már rajta, milyen anakronizmus egy vonat? Annyi buta kocsit összeakasztani. Ha minden kocsi külön szaladna, negyedóránkénti járatokat lehetne fönntartani. – Negyedóránként? Bravó! – mondta Károly, aki a fordulóban kissé messzebb rázódott, s az egészből csak ezt az egy szót értette meg. – Ez persze még távolabbi dolog – mondta Józsi érthetőbben, mert az autóbusz lassított már. – Egyelőre maradjunk meg a szűkebb realitásnál. Én csak reális üzletekkel foglalkozom – ismételte meg, s fölállt, utat nyitva, hogy az utasok, akiknek a fejébe egy-két szava belerázódott, ámuló pillantást vetve rá, leszállhassanak.”

(Németh László: Égető Eszter)

1937, Magyarország,Budapest V., Budapest I., Széchenyi István (Ferenc József) tér, szemben a Széchenyi Lánchíd és a budai Vár - Forrás: Fortepan/UJ NEMZEDÉK NAPILAP

„A tér kihalt. Behajt a busz,
jégkása permetez.
Mínusz van. Egy hajléktalan
áll ott, de nem jelez.
Táncol, kezében fémdoboz,
orra helyén lyukak.
Forog az üres járdán,
magában így mulat.

[…]

Hazám, hazám. Minden bezárt.
Az állomásokon lehúzzák mind a rácsokat,
arany halál, ezüst romok,
a szél a fán egy nejlonzacskót rázogat.
És táncol kint tovább a nő,
forog, forog, szolgálja népe szent javát.
Hazám, hazám, te ellenőr.
Ruhádon ott a karszalag,

és félterpeszben állsz

(Tóth Krisztina: Bánk, magában)

1939, Magyarország, Budapest V., a Petőfi Sándor utca torkolata a Ferenciek tere (Apponyi tér) felől nézve - Forrás: Fortepan/GALI

„Az őszi alkony mély, parázna
vággyal simúl a hegy fölé,
beteg szélben liheg
a hamvadó nap parazsára.

Sok vén, esőlocsolta háznak
falán rikolt a nyomor-plakát.
Autóbuszokon vézna emberek
döcögve fáznak.

Szemek futnak a hideg holdig.
Egy kisfiú a szívét fogja,
a toronyra néz, a levegőbe:
úgy fél, hogy összeomlik.

Senki se tudja, mit veszített,
de a sétatéren, a híd alatt,
az ágyban, a csókban, a zsebében
valamit mindenki kutat.

Valahol valami eltörött,
valahol valami nincsen rendjén.
…Künn a határban Kain zokog
a holt Ábel fölött.”

(Dsida Jenő: Valami eltörött)

1940, Magyarország, Budapest IX., Liliom utca 16. Licenc alapján gyártott MÁVAG–Mercedes-Benz N típusú autóbusz. A felépítményt Kamasz Lajos bognár, Hidas Ede lakatos, Harmat József nyerges és Hurgner János fényező kisiparosok készítették a Rákoshegyi Autóbuszközlekedési Vállalat számára. A jármű Kőbánya, Részvény sörfőző és Rákoshegy között közlekedett - Forrás: Fortepan/FORTEPANALBUM002

„amíg folyik a té s tova
már itt van a tohonya gyilkos
nincs visszaút halottainkhoz
saját végeddel kérdelek
amíg folyik a té s tova
saját végeddel kérdelek
már itt van a tohonya gyilkos
felzabálják a reggelek

rozsdahalállal fenyeget
felzabálja reggeli nyirkos
buszmegállók éghajlata
szétszedik szorgos csipeszek
termeszrajzásu reggelek
érszűkületes ébredések
ha nem a világ így ér véget
hát szerelmünk pillanata

amíg folyik a té s tova
majd elfelejtesz bizonyos
megszorításokkal soha
hisz szorítottalak noha
minden halálra megtanít
már itt van itt van itt van itt
az idő a tohonya gyilkos”

(Petri György: Történet)

1942-ben - Forrás: Fortepan/VASKAPU UTCA

„Amikor állsz a buszon vagy villamoson, és megérzed,
hogy az ablakokon csak verejték, a Nap megállt, hogy körülötted mindenki
rég halott, és többé nem szabadulsz innen, az a rókák esküvője;”

(Simon Márton: Rókák esküvője)

1948, Magyarország, Budapest V., József Attila utca a Bajcsy-Zsilinszky útról nézve - Forrás: Fortepan/MAGYAR RENDŐR

„Gurul az óvoda,
döcög az iskola,
kanyarodás jooobbra,
zötyög a nagypapa, lohol a kiskutya,
tekeredés baaalra!
Uszoda, mosoda, palota, iroda!
Megáll a busz,
leszállni, zsupsz!”

(Lackfi János: Buszozós)

1952, Magyarország, Budapest II., Lipthay utca–Margit körút (Mártírok útja) sarok, szemben a Margit körút (Mártírok útja) 1., a Margit híd budai hídfőjénél - Forrás: Fortepan/MAGYAR RENDŐR

„egyszer elhagytam egy őrült lányt. (a karma
szerint ez nem sok jót jelent.) nem eresztett.
fújtatott hozzá. színpadias volt. tetszett,
hogy így akar, de semmi más. őt is éppen
úgy hagytam ott, mint anyámat: pongyolában.
de őt egyedül. őt nem sajnálta senki,
és engem se sajnált senki a busz felé
menet. ez is csak egy a sok vakfolt közül.
a nevem Cs. P., és ez nem jelent semmit.
harmincnégy éves vagyok, már súlytalanra
vetkőztetett ez a csütörtök délután.
nyavalygás süvít végig a Hegedűsön:
engem versz le a cigarettád végéről,
bennem kutatsz, ha az üres zsebedbe nyúlsz.”

(Csider István Zoltán: Cs. P. felnőttkora)

1953-ban - Forrás: Fortepan/A R

„A nyári busz fullasztó melegében,
Kék-bóbitás sapkája keretében,
Anyja mellére békén odabújva,
Szemben velem egy esztendős fiúcska.

Szeme azúrját kerekíti tágra,
Úgy néz a furcsa idegen világra,
Ami én vagyok, aki mostan boldog
Gyönyörűséggel arcába mosolygok.

Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig,
Míg szirom arca gömbölyűre válik,
Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán,
És édesdeden visszamosolyog rám.

Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, – hisz csak egy éve ember! –
Hogy a szeretet szólítja szememben!

Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolyra vissza tud mosolyogni! 

Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja
Minden mosolynak, nekem is megadja,
Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek:
Friss antennája minden szeretetnek.”

(Sík Sándor: Mosolygó gyermek)

1956, Magyarország, Budapest V., Szent István körút a Visegrádi utcától a Nyugati (Marx) tér felé nézve - Forrás: Fortepan/NAGY GYULA

„A Kálvin téren egy autóbusz nekirohant egy fának. Hirtelen az egész városban megálltak az összes villamosok. Minden megállt, még a kisvasút is a játéküzlet kirakatában. Csönd lett. Később még felzörgött valami, de csak egy újságpapírt söpört magával a szél. Aztán neki­sodorta egy falnak, és még nagyobb lett a csönd.

Nyolc perccel az atombomba robbanása után kialudt a villany, rögtön utána a rádióban lejárt az utolsó gramofonlemez. Egy óra múlva szörcsögni kezdtek a csapok, aztán nem folyt több víz. A lomb is száraz lett, akár a bádog. A szemafor szabad utat jelzett, de az utolsó bécsi gyors már nem futott be a pályaudvarra. Mozdonya kazánjában reggelre kihűlt a víz.

Egy hónap alatt elgyomosodtak a parkok, zab nőtt a gyermekjátszóterek homokozóiban; ez­alatt a söntések polcain is beszáradtak az étvágygerjesztő italok. Minden élelmiszert, az összes bőrdíszműárut és a könyvtári könyveket megették az egerek. Az egér roppant szapora állat; ötször is lefial egy esztendőben. Nem sok idő múlva úgy ellepték az utcákat, mint valami bársonyos, iszapszerűen hömpölygő kövezet.

Birtokba vették a lakásokat, a lakásokban az ágyakat, a színházakban a zsöllyéket. Bejutottak az Operába is, ahol a Traviata került színre utoljára. Amikor az utolsó hegedűn átrágták az utolsó húrt, annak pendülése volt Budapest búcsúszava.

De már másnap, az Operával épp átellenben, egy romház kövein megjelent egy cédula:

»Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné.«”

(Örkény István: Budapest)

1959, Magyarország, Budapest II., Széll Kálmán (Moszkva) tér, autóbusz a végállomáson. Filmkocka Az én városom című filmből, rendező Mönich László, operatőr Szabó Árpád - Forrás: Fortepan/SZABÓ GÁBOR

„Érvényes két díjszabási övezet beutazására, egy órán belül, legföljebb négyszeri átszállással, a felszállóhelytől az utazás céljához vezető legrövidebb útvonalon. Átszállni csak keresztezéseknél, elágazásoknál és végállomásokon lehet, de csak olyan kocsira, melynek útvonala az előzően igénybe vett kocsik útvonalától eltér. Egy utazás során csak egy Duna-híd és minden útvonal csak egyszer érinthető.

Kerülő utazás és útmegszakítás tilos!”

(Örkény István: Mi mindent kell tudni)

1963, Magyarország, Budapest XI., Kosztolányi Dezső téri autóbusz-pályaudvar a Bukarest utcában - Forrás: Fortepan/UVATERV

„1. Az elmúlt húsz évben minden a lehető legjobb volt.
2. Most is jó minden, csak a 19-es busz közlekedik ritkán.
3. A jövő még jobb lesz, föltéve, hogy a 19-es busz járatait sűrítik.
(Megjegyzés: sűrítik.)”

(Örkény István: Eredmény)

1964, Magyarország, Budapest V., Erzsébet híd Pestről nézve, terheléspróba - Forrás: Fortepan/UVATERV

„»Ahol a nagy híd nekifut a hegynek, s a városi villamos sínpárjai ijedten térnek jobbra-balra«, a püspök felemelt kőkarja alatt, az autóbusz is új lélegzetet vesz a hegyi út kaptatójához, asztmásan átkapcsol, s egy pillanatra kinézünk az ablakán. Üres telket látunk, melyet hó borít. Ezen a helyen állott az Erzsébethíd-kávéház.”

(Ottlik Géza: Tabáni reggeli) 

1964, Magyarország, Budapest I., Erzsébet híd budai hídfő, az első áthaladó 7c jelzésű autóbusz a híd avatásakor - Forrás: Fortepan/NAGY GYULA

„Egy busz megy el, mögötte az ég,
előtte az út, mögötte
halad a visszapillantása.
Ülök, megint az, hogy honnan

út, meddig ügyes próbálgatás.
Az ablakkeretből kilóg a
lábam, a híd, az út nagyobbik
része, a honnan indulás.

Ülök szemben az ablakkal,
fehér keret, origó, nullpont.”

(Sirokai Mátyás: Origó)

1965, Magyarország, Budapest V., baleseti helyszínelés a Szemere utca 6. előtt, az autóbusz az Alkotmány utca felől a Szalay utca felé haladt - Forrás: Fortepan/MAGYAR RENDŐR

„Egy világvégi busz
bemászik a szemhatár
zárt ajtaja alá
kínlódó pléhbogár
berreg a lengő porban
oldalra dől megáll
lágy bensejét kiontja”

(Petri György: Kép)

1968, Magyarország, Budapest V., pesti alsó rakpart a Vigadó tér közelében - Forrás: Fortepan/SIMON GYULA

„Ne volna ez a kérdezz-felelek,
Most is, ahogy a buszra várok.
Beszélget veled valaki bennem,
mikor én hallgatni kívánok.”

(Tóth Krisztina: Ősz)

1970, Magyarország, Budapest V., Kossuth Lajos tér, háttérben az Igazságügyi Palota (ekkor Magyar Nemzeti Galéria és az MSZMP Párttörténeti Intézete). Ikarus (Saurer) 659 autóbusz - Forrás: Fortepan

„fellegek lógnak Pest felett

orgonaszirmot hord a szél
busz emberszagú testmeleg
de ez is jobb a semminél”

(Szabó T. Anna: Eső)

1971, Magyarország, Budapest XIV., Hősök tere - Forrás: Fortepan/BAUER SÁNDOR

„Szabadságjogaimnak egyike
kötetlenségem havi kilépője
egy aszfaltutas havi vízuma
lábméretére mért varázscipője

Pest Buda Újpest Ságváriliget -
a négy évszak pirosa-kékje robban
így préselődöm sok-sok éven át
egy aritmiás vad csúcsforgalomban

az autóbuszról villamosra
és onnan ide bérletem fölmutatva
gyermekkoromba hol foltos kutyák
futnak elém ujjongva és ugatva

s hol egy rézgombbal díszitett kapu
zöld fénybe gyúl és csikorogva nyílik
s egy körfolyosón messze láthatok
a Gellérthegyig és egy fehér sírig

A Köruton a 6-os fut velem
a 28-as zörög Kőbányáig
majd Pestújhelyig a 67-es
de egyik sem egy csöndbe foglalt ágyig

így utazom perronon ütközőn
álom-lidérces kocsikon a gyermek
ki elfelejtett jegyet váltani
kit följegyeztek s azóta figyelnek

az ég alatt vastraverzek alatt
fekete fénnyel földalatti égen - -
s kit majd magába old az erjedés
a Város izgatott bélrendszerében

de amikor fölszáll az Ellenőr
a karszalagos mindörök-hatóság
bérletemen az írás kifakul
s fekete gumók lesznek majd a rózsák

s már jól tudom az írás mit sem ér
a bérletem csak ócska hamisítvány
nem leszek soha igehirdető
és ki a Mestert látta - a tanítvány

A villamosról autóbuszon át
a júliusból hideg zuzmarába
hol a sorompó leereszkedik
vasfeketén egy végső magány ága

 a fogak mögé szorult hallgatás
az eszmecsere nélkül maradt lélek
a válasz nélkül maradt kérdezés
a háztetőkön csuszkáló eszmélet

s az egykor-fiúk most csontbácsikák
s a csontnénikék volt gyönyörű lányok
kik ágyékukból szülték a jövőt
s ölükbe édesgették a világot

most villamosról autóbuszra át
és autóbuszról szállnak villamosra
s elszántak hogyha jön az Ellenőr
szép arcukat a hold ezüstre mossa”

(Vészi Endre: Óda a buszbérletemhez)

1980, Magyarország, Budapest VIII., Blaha Lujza tér - Forrás: Fortepan

„A hetesen, a szokásos tömegben,
fülledt emberszag, ahogy csúcsidőben
mindig, az arcok évgyűrűi mentén,
még rá se néztem, máris felismertem,
talán az illat volt, mi megütött
a sok fanyarra izzadt hús között,
az illat, amit bárhogy is keresgélj,
nem érezhetsz soha egy emberen,
aztán a keze a kapaszkodón
lett ismerős, a többit nem tudom.

Hogyan tapostam a lábára végül,
mint egy trampli, úgy értem, teljes súllyal,
szóval pont olyan lúzerként, mint szoktam,
hogy fékezés volt inkább, vagy kanyar,
nem emlékszem. Már-már szóra nyitottam
a szám, megelőzött, hogy semmi baj,
és mosolygott, mint kire nem zuhant
hatvan kiló, vagy több is, azt hiszem,
jó régóta nem álltam mérlegen;
legyinthetsz rá, hogy nem túl nagy kaland,
de rám mosolygott, a szemembe nézett,
hogy már nem is szégyelltem az egészet,
és átélhettem ott a hetesen,
hogy Isten újra megbocsát nekem.”

(Kiss Judit Ágnes: Húsvét)

1983, Magyarország, Budapest V., Ferenciek tere (Felszabadulás tér) a Kígyó utca felé nézve - Forrás: Fortepan/MAGYAR RENDŐR

„Hajlik a füst, lelapulnak az alkonyi ködben az álmok,
párás villamosok tülekednek a mélyvizi fényben.
Elfeledett arcok vonulása a zaj menetében.
Ó, ez a buszdöcögéstől s megfáradtságtól dajkált szomorúság –
cekkerben cipelik napi gondjuk, a húst meg a krumplit.
Sírós ablakaikban elázik a lomha tekintet,
és gyűrött, sietős újságlap közt zizeg arcuk.
Késő. Ásit a vágy, ölelésük is álmos,
és szemeik sarkában a fény most reggelig alszik.
Vizes pohárban kel a nap.”

(Petri György: Hazatérők)