Zaklatás élő adásban

Mi mással is kezdeném, mint a világbajnoki döntő utáni éremátadó felfoghatatlan pillanatával, amellyel annyi, de annyi gond van, hogy még az egyébként a női futballt nem sokra tartó szurkolóknál is kiverte a biztosítékot!

A spanyol futballszövetség elnöke, Luis Rubiales kissé túl intenzíven ölelgette végig nemzete válogatottjának tagjait – aztán pedig szájon csókolta a csapat kulcsjátékosát, Jenni Hermosót. Ott, a pódiumon. A futballista beleegyezése vagy bármiféle észszerű indok nélkül.

Az, hogy a sportági vezetők örömükben ölelgetik a játékosokat, a férfiak között is megszokott, az arcra puszi sem ritka vérmérséklettől függetlenül. Ez az eset azonban teljességgel indokolhatatlan. Irene Montero spanyol esélyegyenlőségi miniszter is nyilatkozott az ügyben, a szexuális erőszak egy olyan formájának nevezve az esetet, amelynek mi, nők nap mint nap elszenvedői vagyunk.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy beleegyezés nélkül ilyesmit tenni nem normális dolog, Jenni Hermoso pedig később egyértelművé tette: ő nem egyezett bele a csókba. Nincs közte és az elnök között olyan viszony, ami indokolhatná a történteket.

A spanyol sajtó egyértelmű állásfoglalása szerint súlyos határátlépés volt Rubiales tette. A szövetség közleményt adott ki, amelyben „spontán gesztusnak” nevezte a csókot – kérdés, ezzel tulajdonképpen mit is közölt: spontán vagy sem, de Rubiales nyilvánvalóan olyasmit tett egy másik emberrel a legszélesebb nyilvánosság előtt, amibe az nem egyezett bele.

Hermoso nyilatkozatának volt egy másik, mélyen elgondolkodtató fele is: a játékos azt mondta, nem tudja, mit tehetett volna adott pillanatban. Gondoljunk bele: milliók szeme láttára visszaél a helyzetével a sportágunk első embere – vajon ki kockáztatott volna meg egy pofont, egy megjegyzést vagy akár csak egy erősebb grimaszt is? 

Az esélyegyenlőségi miniszter remekül reagált a helyzetre (nyilván ez is a dolga), Hermoso édesanyjának a kommentárja (csak a világbajnoki győzelem számít, a többivel nem foglalkozik) ugyanakkor meggondolatlan volt. Érteni vélem persze, hogy ezzel azt akarta elérni, hogy a lánya és a szurkolók csak a jóra koncentráljanak, egy ilyen esetet bagatellizálni viszont iszonyúan káros.

Aki pedig nem érzi a súlyát, képzelje csak el, hogy az argentin szövetség elnöke lesmárolja Messit a Ballon d’or-gálán, vagy a francia szövetség első embere tapasztja a száját Mbappé ajkára. Ugye, hogy azonnal érthető?

És ugye, hogy más se mutatja jobban a kettős mércét, mint az, hogy egyáltalán beszélni kell arról, miért nem helyénvaló, amit Rubiales tett?

Hidzsáb és diverzitás

Apróságnak tűnik, de ebben az elemzésemben írtam arról, miért nem az:

az EA Sports Nouhalia Benzina karakterét hidzsábbal ábrázolja a játékban. A marokkói futballista volt ugyanis az első, aki hidzsábban lépett pályára világbajnoki mérkőzésen a való világban.

Marokkó pedig a vb egyik meglepetéscsapata volt, hiszen a legjobb tizenhat közé jutott a csoportkörből. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

WASIT Media (@wasitmedia) által megosztott bejegyzés

Utóbbi szintén nagyon pozitív változást jelent: a nyolcaddöntők mezőnye sosem volt még ennyire diverz: ott volt például Jamaica (karibi ország sosem jutott még az egyenes kieséses szakaszba), Marokkó mellett pedig Nigéria és Dél-Afrika is bejutott – az, hogy három afrikai ország képviselje itt magát, szintén most fordult elő először.

Ezek persze nemcsak sporteredmények, hanem az elmúlt évek szövetségi, állami, klubfutballba irányított és társadalmi érzékenyítéssel megvalósuló támogatásának leképeződései is. Az, hogy olyan, eddig megközelíthetetlennek tartott csapatok, mint az amerikai válogatott vagy Franciaország nemzeti tizenegye korán búcsúzott a tornától, s két olyan válogatott játszhatott döntőt, amelyik eddig még sosem, azt mutatja, hogy a női futballért fáradhatatlanul tevékenykedő sportági szakemberek, vezetők, szurkolók, aktivisták – és persze a főszereplők, maguk a labdarúgók – munkájának kezd beérni a gyümölcse.

Ezzel a vb-vel a női futball fejlődése új fázisba lépett – nem csupán a pályán, de a társadalmi elfogadottság és az elismerés szintjén is. Még mindig élénken élnek a sztereotípiák, de talán már látszik a fény az alagút végén. 

Nézőcsúcs és fociláz

A Twitteren terjedt az a mondás, hogy ezekben a napokban Ausztrália legnépszerűbb embere egy queer, színes bőrű nő volt – Sam Kerr, a válogatott emblematikus játékosa, aki még a Barbie-őrület alatt is képes volt popkulturális ikon státuszba lépni. Ez pedig mindent elmond arról, mekkora társadalmi hatása van a labdarúgásnak.

Az Ausztrália–Anglia-vb-elődöntőt 11,15 millió ausztrál néző követte a tévében – ez Ausztrália lakosságának 42 százaléka! Ugyebár, a női futballon gúnyolódók mindig azzal a közhellyel jönnek, hogy a számok nem hazudnak. Nos, akkor ebben az esetben sem. 

A sydney-i operaházat sárga-zöld színekkel világították meg a Matildák tiszteletére (ez az ausztrál válogatott beceneve), a lelátón eksztatikus szurkolók (köztük számtalan gyerek, aki életre szóló élményt szerzett az ausztrál–új-zélandi rendezésű vb-n), a sajtóban pedig csupa-csupa lelkes és tiszteletteljes cikk. Az angol válogatott hazainduló tagjait díszsorfallal fogadták a repülőtéren a jelenlévők – a játékosok hatalmas tapsot kaptak a kapukhoz menet.

De ne gondolja senki, hogy csak Ausztráliában tombolt a vb-láz: a világbajnoki döntőt Angliában1 978 274 ember követte a televízióban. Tudom, tudom, a női foci senkit se érdekel. Csak nekik elfelejtettek szólni erről.

Ez egyébként 600 ezer nézővel több, mint a négy évvel ezelőtti nézőcsúcs.

Apropó, nézők: a hétvégén, tehát a vb-döntővel egy időben indult útjára az angol Premier League 2023–2024-es kiírása, ami a világ egyik legjelentősebb klubfutballeseménye. Angliában ugyanakkor komoly diskurzus folyt arról, helyes-e, hogy nem variálták át a férfi klubmeccsek időpontjait, hogy a női válogatott történelmi sikere, a vb-döntő rangjának megfelelő, osztatlan figyelmet kaphasson a drukkerektől. 

Noha a változtatás nem történt meg, az, hogy ilyesmi egyáltalán felmerülhetett, néhány éve még totálisan elképzelhetetlen lett volna, és nemcsak azért, mert az „Oroszlánok” (Lionesses az angol válogatott beceneve) a döntő közelébe se jutottak, hanem, mert a jelenlegi szellemi és anyagi támogatás töredékét sem kapta meg a női futball a szigetországban.

Ami pedig a másik szigetországot illeti: Anthony Albaneze miniszterelnök a Matildák sikerét és népszerűségét látva bejelentette: a kormány új programot indít, amelynek keretében sportlétesítményeket fejleszt és eszközökhöz juttat sportolókat – elsősorban kislányokat és nőket.

A kormány emellett lépéseket tesz azért, hogy a fontosabb női sportesemények mindenki számára ingyen, előfizetés nélkül elérhetővé váljanak a televízióban. A kifejezetten a női sport fejlődését célzó állami támogatás összege kétszázmillió ausztrál dollár.

Kiemelt képek forrása: YouTube / Guardian Football; YouTube / Arirang News

Csepelyi Adrienn