Az egészségszorongás könnyen eluralhatja az életed, különösen, ha gyereked van

–

„Fürdetés közben furcsa anyajegyet vettem észre a kisbabám belső combján, és nem is gondolkodtam azon, hogy a guglizás milyen eseményláncolatot indíthat el. Körülbelül tíz perc alatt a »lapos, barna anyajegy a babán« szavakra való keresés egy rémisztő prognózisokkal teli nyúlüregbe vezetett. Az elmém fixálódott egy ritka, kizárólag csecsemőket érintő genetikai állapotra, amelynek egyik tünetét a lapos, barna születési foltok jelentik. A logikának nem volt semmi helye abban az ősi, heves reakcióban, amit ez az idegrendszeremben kiváltott.”  

Viszlát, hipochondria – helló, egészségszorongás! 

A fenti idézet, amelynek egyes elemei sokunk számára ismerősek lehetnek, egy ausztrál újságírótól, Bek Daytől származik, aki betegségszorongás-zavarral küzd. Ez az új elnevezés arra a jelenségre, amit régen hipochondriának hívtak, és amely terminológia, bár a köznyelvben máig használatos, az évek során eléggé megbélyegző lett. A hipochondria kategóriát a jelenleg érvényes pszichiátriai diagnosztikai kézikönyvben (DSM-V) két részre bontották: szomatikustünet-zavarra (amennyiben vannak megmagyarázatlan fizikai tünetek) és betegségszorongás-zavarra (amennyiben nincsenek, vagy csak enyhe testi tünetek vannak) – ennek szokták szinonimájaként használni az egészségszorongás szót.  

Utóbbi két kifejezés nemcsak azért szerencsés, mert sokkal semlegesebb, mint a „hipochondria” terminus, hanem azért is, mert hangsúlyozza, hogy

nem tettetéssel vagy a figyelemfelkeltés vágyával állunk szemben, hanem mindenekelőtt: a szorongás egy formájával.

Bek Day Kidspoton megjelent cikkében azt is leírja, hogyan alakult az életében ez a nehézség (egy másik újságíró, James Hale nagyon hasonló történetet osztott meg a Bustle-on). 

Fiatal felnőtt volt, egyetemre járt, egyébként is sokat stresszelt a vizsgaidőszakban. Egyik nap szembe jött vele egy hír, amely egy nőről szólt, akinek a repülőn ülve mélyvénás trombózis alakult ki a lábában, majd a gépről leszállva váratlanul meghalt. Day pár nappal később arra lett figyelmes, hogy tompa fájdalmat érez a vádlijában… Hogy megnyugtassa magát, elkezdett olvasgatni a neten, ami sajnos csak még súlyosabb kétségbeesésbe taszította, hiszen olyan fórumokon kötött ki, ahol további tragédiákkal találkozott.

Az esetet követően egyes hírekhez, beszélgetésekhez, filmélményekhez kapcsolódóan (apropó mindig adódott) pár havonta átélt még ilyen epizódokat, amikor nagyon „ráparázott” egy-egy betegségre. A várandósság alatt – szerinte valószínűleg a hormonok miatt – viszont kifejezetten jól volt, aztán miközben a kisbabájáról gondoskodott, újra felerősödött a szorongása. De eddigre már szerencsére voltak eszközei ahhoz, hogy visszaszerezze a kontrollt. Másnap el is ment a pszichológusához, aki a következő, nagyon hasznos dologra hívta fel a figyelmét:

„Azt mondta, a félelem, amit érzek, racionális – ki ne reagálna így, ha azt hinné, a gyereke valóban veszélyben van? A félelemhez vezető gondolatmintáim nem voltak helyesek.”  

Ez fontos szempont, mert valójában sohasem önmagukban reagálunk egyes helyzetekre vagy testi tünetekre – a válaszunk azon múlik, ahogyan ezeket a helyzeteket, testi tüneteket értelmezzük. Vegyünk egy enyhe fejfájást: a fáradtság jelének tartjuk, és lepihenünk? Vagy rögtön agytumorra gyanakszunk, és rettegést élünk át? 

Talán most az merül fel benned, hogy „jó-jó, de azért Bek Day esete elég ritka”. Abban az értelemben igazad van, hogy a klinikai szintű betegségszorongás-zavar a becslések szerint az emberek négy-öt százalékát érinti. Ugyanakkor lényeges kiemelni, hogy az egészségszorongás egy kontinuum, és a betegségekkel kapcsolatos félelmek kisebb-nagyobb mértékben időnként bárkit eláraszthatnak.

Enyhébb formában ugyan, de rád is jellemző lehet, hogy túlzott mértékben monitorozod a saját és a szeretteid fizikai jóllétét. Ha viszont megérted, mi játszódik le benned, az segíthet, hogy konstruktívabb viszonyt alakíthass ki a testeddel, és ebben példát mutass a gyerekeidnek is. 

Az egészségszorongás ördögi köre 

Természetes, hogy léteznek aggasztó tünetek, amelyek aggodalommal töltenek el minket. Az is maximálisan érthető, hogy ha volt valamilyen súlyos betegséged, vagy egy hozzátartozódnak volt ilyen betegsége, akkor emiatt jobban szorongsz egy olyan vizsgálattól vagy kezeléstől, amely más számára nem bírna különösebb jelentőséggel. Sőt, azt is lényeges hangsúlyozni, hogy a szokatlan / intenzív / több napon át tartó / kézenfekvő okokkal nem magyarázható tüneteinknek mindenképp szükséges első körben a biológiai hátterét kivizsgálni, ugyanúgy, ahogy egy első pánikrohamot követően is szükséges kardiológussal konzultálni. 

Betegségszorongás-zavar esetén viszont a személyt a vizsgálatok eredményei, az orvosok szavai is legfeljebb csak átmenetileg nyugtatják meg. Enyhébb, de zavaró szorongás esetén pedig sokan nem is fordulnak orvoshoz. De bizonyos mértékig ők is megszállottá válhatnak: folyamatosan figyelik a saját és gyerekeik testi funkcióit (légzését, szívverését, ürítését), a testi furcsaságaikat (bőrhibákat) és a fizikai kellemetlenségeket (fejfájás, gyomorfájás, hányinger, szédülés). Itt is igaz a mondás, hogy aki keres, az talál – ha túlságosan el vagy foglalva a testi jelzéseiddel, előbb-utóbb észreveszel valami „rendelleneset”. 

Kicsit olyan ez, mint egy meghibásodott autóriasztó, ami nemcsak akkor kapcsol be, ha valaki megpróbálja feltörni a kocsit, hanem mindegy egyes gyalogos jelenlétében vijjogni kezd, aki elhalad a jármű mellett.

De nézzük meg, mi is történik pontosan! 

Minél éberebben figyeljük magunkat, annál könnyebben észrevehetünk különböző testi szimptómákat (bizsergést, izzadást, enyhe fájdalmat, émelygést, stb.). Ezeket elkezdhetjük felnagyítani, katasztrofizálni. A szorongásunk eközben növekszik, ami a tüneteink további súlyosbodásához vezet, ráadásul a szorongás önmagában is okozhat olyan tüneteket, mint a fejfájás, a szapora szívverés vagy a hányás-hasmenés. A legtöbben pedig a szorongástól is szorongunk, és az is lehet, hogy már előre félünk (gyerek, szülő egyaránt), hogy megint hányni fogunk, amivel növeljük az esélyét annak, hogy ez tényleg így lesz. Hogyan próbálunk ösztönösen is védekezni? Úgy, hogy elkerülő viselkedéseket iktatunk be, nehogy rosszul legyünk. Visszahúzódunk különböző viselkedésektől, helyzetektől, ételektől – általában egyre több mindentől. 

A védekezés másik szokásos módja, hogy úgynevezett biztonságkereső viselkedéseket fejlesztünk ki. Jól beöltözünk, vitaminokat szedünk, kíméljük magunkat.

Sajnos ez is ölthet destruktív formát, amikor már a gyógyszerek vagy a mozgáshiány miatt nem érezzük jól magunkat, netán belecsúszunk abba, hogy hashajtóra hasfogót veszünk be, és fordítva.

Érdemes észrevenni, menet közben mennyi babonát is begyűjthetünk. Látszólagos együttjárások alakulnak ki a fejünkben arról, mi hogyan hat ránk. Mit is ettem, amikor megfelelő volt a székletem? Hogy nézett ki az estém, amikor el tudtam aludni? Persze ez a fajta önmegfigyelés nagyon hasznos is lehet, néha azonban különös társítások képződnek bennünk (mint amikor azt hisszük, hogy a kabalánk miatt szerepeltünk jól a vizsgán). Az is előfordulhat, hogy az utazás, az elalvás, az ürítés vagy az étkezés köré olyan rituálék kezdenek szerveződni, amelyek hosszukban, merevségükben megnehezítik a család és az egyén mindennapi életét.  

Az egészségszorongás ezért is nyugtalanító jelenség: mert gyakran együtt jár más pszichés problémákkal. Például fóbiával (retteg egyes betegségektől, visszahúzódik, nem érintkezik másokkal), kényszeres viselkedésekkel (állandóan kezet mos, vérnyomást mér, fertőtlenít, monitorozza magát), pánikzavarral (katasztrofizálja a tüneteit) vagy a szerhasználattal (ami önmagában fokozza a szorongást, melyet enyhítendő még több szerhez fordul). 

De mi van ezeknek a folyamatoknak a mélyén? 

Az egészségszorongás kognitív modellje szerint – amelyet az amerikai klinikai pszichológus, Jonathan S. Abramowitz dolgozott ki – azok a diszfunkcionális hiedelmeink húzódnak meg a háttérben, amelyeknek nem is feltétlenül vagyunk a tudatában. Gyakori például, hogy azt feltételezzük, minden testi érzet mögöttes (akár súlyos) betegségre vezethető vissza – de ez nincs így.

Az igazság az, hogy a testünk működése „alapjáraton” is nagyon zajos. Az egészséges emberi test is produkál néha olyan fizikai tüneteket, amelyek kellemetlenek és váratlanok, de nem veszélyesek.

Például amikor kihagy a lélegzetünk, félrever a szívünk vagy megszédülünk. Ezek a normális testi érzetek mind-mind aggodalmat kelthetnek bennünk: a látásélesség, a szívritmus, a vérnyomás, a nyálszint, az egyensúly vagy az izomtónus kisebb változásai. Ki ne tapasztalta volna, mondjuk, hogy alvás közben elfekszi a karját, és az teljesen elzsibbad? De más az, ha ilyenkor lerázod és vársz egy picit, és más az, ha rögtön agyvérzésre gyanakodsz, és megrohan a szorongás.  

További téves hiedelem szokott lenni, amit a súlyos betegségek gyakoriságáról gondolunk. Érdekes dolog ez, mert néha az igazságos világba vetett hitünk miatt alábecsüljük a minket érő kockázatokat, azt feltételezzük, mivel jó emberek vagyunk, velünk rossz dolgok egyszerűen nem történhetnek meg. Máskor viszont, amikor egészen ritka betegségekről értesülünk, szinte azonnal elkezdjük felfedezni magunkon a tüneteket. Vagy úgy véljük, mivel XY-nak ez és ez a betegsége volt, ezért 100 százalék, hogy nekünk is az lesz. Természetesen más a helyzet családi halmozódás esetén, ilyenkor fontos, hogy elővigyázatosak legyünk, gyakrabban járjunk szűrésekre. 

A hiedelmek másik csoportjába tartozik, amit a saját kontrollunkról, a saját testünk teljesítőképességéről gondolunk. Néha tudat alatt is úgy véljük, túl gyengék, túl erőtlenek vagyunk egy-egy rosszullét menedzseléséhez vagy a gyógyuláshoz. De végtére is, gyakran ez a legfélelmetesebb az egészben:

amikor azt éled meg, hogy a testi működésed feletti irányítás teljesen kicsúszott a kezedből. Ha viszont tudod, hogy ez egy átmeneti állapot, ami el fog múlni (és sok esetben erről van szó), az segíthet, hogy higgadt és türelmes maradj, ne tetézd szorongással, destruktív öngyógyítási kísérletekkel, elkerüléssel a bajt. 

Mit lehet tenni?

Az egészségszorongás kezelésének egyik leghatékonyabb módja a kognitív-viselkedésterápia, amely a fenti hiedelmeket veszi célba. Abban támogat, hogy megtanuljuk észrevenni a kognitív torzításainkat, és – a folyamat közben is! – adaptívabb gondolatokkal, értelmezésekkel helyettesítsük őket, hogy aztán adaptívabb érzelmi és viselkedéses válaszokat adhassunk. De elindulhatunk a stressz irányából is: minden, ami csökkenti az életünkben a stresszt, az az egészségszorongásunkat is enyhíteni fogja. Rengeteget számít a testmozgás, a kipihentség, az egészséges táplálkozás. Az is lényeges, hogy edukáljuk magunkat, és magabiztosabbak legyünk annak eldöntésében, mikor kell orvoshoz fordulni. Ha szülők vagyunk, ebben egy remek applikáció, a Semmelweis Help is a segítségünkre lehet (Tóth Flóra kollégám írt róla ITT), amelyet az egyetem orvosai állítottak össze. 

Más helyzetekben viszont érdemes leszoknunk arról, hogy az internetet böngésszük. Főleg azért, mert amikor szorongunk, az észlelésünk és a memóriánk is hajlamos szelektívvé válni: könnyebben felfigyelünk a negatív információkra, és jobban meg is jegyezzük őket. Egy következő út lehet az orvos-beteg kapcsolatban tapasztalható bizalom fokozása. A cikk elején említett Bek Day például azt mondja, azon túl, hogy megtanult kivárni pár napot az enyhe tüneteivel (ezek általában spontán el is múlnak), eldöntötte, hinni fog az orvosának, amikor az megnyugtatja, hogy minden rendben van. Ez persze nem az az eset, amikor a szakember bagatellizálja vagy kétségbe vonja a tüneteidet.  

„Az egészségügyi szorongásban az a legkegyetlenebb – árulja el legnagyobb felismerését az anya –, hogy valami olyasmit keresel, amit senki nem tud megadni neked.

Bár a felszínen úgy tűnik, a babád lábán lévő baljós folt vagy a köhögés okát próbálod kizárni, valójában a bizonyosságot keresed, hogy a legrosszabb félelmeid nem válhatnak valóra.

Hogy a legjobb és legszebb dolgot, amit valaha ismertél, a gyerekedet, biztosan nem fogod elveszíteni. De ezt a garanciát sajnos senki nem tudja megadni. Az élet vehet olyan fordulatokat, amelyeket senki nem tud befolyásolni. Ahelyett, hogy azzal töltöm a napjaimat, hogy eredménytelenül keresek egy nem létező bizonyosságot, inkább élvezem azt, ami előttem van.” 

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy vigyázzunk a gyerekeinkre és saját magunkra, óvjuk az egészségünket. De ehhez az is hozzátartozik, hogy kezeljük a szorongást: mert a szorongástól az élet nem biztonságosabb lesz, hanem egyre szűkebb.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Dima Berlin

Milanovich Domi