Az ember nem képes téli álmot aludni. Még – a hibernáció jövője

–

Két hónapos kajakómát, valaki?

Tudom, van a télnek romantikája, esztétikája, pláne a karácsonyi időszakban. De akkor sem én világom. Ha véletlenül egy kis hó is esik, az vitathatatlanul gyönyörű. Ám ez a végtelennek tűnő szürkeség, sötétség, nyálkás hideg – ebbe legfeljebb belemagyarázni tudok pozitívumokat. A gyapjúzoknis, dizájnerbögréből matcha lattét iszogatós, bekuckózva (Ááááá! – a szerk.) olvasós Insta-tél valóban csábító, de azért az átlagember élete legritkábban néz ki így.

Valahogy a szürkeségbe belefásult, megfáradt emberekkel teli buszból nagyon távolinak tűnik ez a fajta téli idill. 

Eljátszottam a gondolattal, hogy a karácsonyi őrült vásárlás, főzőcskézés és közös lakomázás kicsúcsosodhatna egy jó két hónapos kajakómában. Isteni lenne, nem? Az ünnepek után friss ágyneműt húznánk, befűtenénk, kikapcsolnánk a kütyüinket, és békésen álomba szenderülnénk a meleg, puha takarók alatt. 

Fel se kelnénk, amíg kabát nélkül nem lehet közlekedni odakinn. Tudom, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki ilyesmikről fantáziál! Bebizonyítom!

A hibernálás képessége

A téli álom jelensége régóta foglalkoztatja a tudományt. Míg számos állatfaj képes hibernálni a hideg hónapokban – például a medvék, a denevérek, a kígyók és a mókusok –, az emberi szervezetre nem jellemző ez a képesség. Ám a tudósok folyamatosan kutatják annak lehetőségét, hogy mesterségesen előidézhető legyen ez az állapot.

A téli álmot alvó állatok testhőmérséklete, anyagcseréje és szívverése jelentősen csökken, ez teszi lehetővé számukra, hogy minimális energiafelhasználással vészeljék át a táplálékban szegény téli időszakot. Az emberi szervezetnek azonban nem sajátjai azok a genetikai és fiziológiai mechanizmusok, amelyek lehetővé tennék a természetes hibernációt. 

Ennek oka valószínűleg evolúciós múltunkban keresendő, hiszen őseink olyan környezetben éltek, ahol nem volt szükség ilyenfajta adaptációra a túléléshez. 

Ám volt egy olyan, emlősökkel közös ősünk, amely képes volt a téli álomra.

„Szerintem a hibernáció egy elvesztett, ősi tulajdonság – vélekedik Sandy Martin, a Coloradói Egyetem kutatója. – Talán azért éltük túl a nagy aszteroida becsapódását, mert a rokonaink képesek voltak a hibernációra abban az időben. Talán föld alatt voltunk. Az evolúciós genetika azt mondja, hogy az összes emlős közös ősei hibernáltak.”

Bár ez a hipotézis még nem bizonyított, egyes kutatók egyetértenek abban Martinnal, hogy az őseink úgy félmillió évvel ezelőtt hibernálhattak, hogy túléljék a rendkívüli hideget, ám a későbbiekben elvesztették ezt a képességet, mert a következő kockázatokat hordozta magában:

• torpor állapotban (ez egy rövid távú anyagcsere-lassulás, amelyet egyes állatok napi szinten alkalmaznak, például éjszakai hideg időszakok átvészelésére) vagy hibernációban (ami a hosszan, hetekig, hónapokig tartó torpor) nem lehetséges a szaporodás;
• amíg egy faj nem szaporodik, addig más, rivális fajok többet szaporodnak, megbillenhet az egyensúly; 
• a hibernált állapot kiszolgáltatottabbá tesz például a ragadozókkal szemben.

Fontos megjegyezni, hogy azért a téli álomra képes állatokat sem lehet a végtelenségig irigyelni, mert sajnos a klímaváltozás nagy veszélyt jelent rájuk (is). A melegebb telek és az évszakok eltolódása megzavarhatja a természetes ritmust, ami hosszú távon befolyásolhatja túlélési esélyeiket. Tehát ha a melegebb idő miatt egy állat túl korán ébred fel téli álmából, előfordulhat, hogy még jó darabig nem áll rendelkezésre számára megfelelő és elegendő táplálék.

A mesterséges hibernációban rejlő lehetőségek

Annak ellenére, hogy természetes módon nem vagyunk képesek hibernálni, a tudomány jelentős energiát fektet abba, hogy erre bizonyos körülmények között mégis képesek legyünk. 

Az űrexpedíciókon például kimondottan nagy segítség lenne, hiszen a hibernáció révén csökkenthető lenne az űrhajósok energia- és élelmiszerigénye, és minimalizálni lehetne a sugárzás és a súlytalanság negatív hatásait, és a mentális megterhelést. Ez igencsak jól jönne hosszabb küldetések során, például a Marsra vezető úton.

Az orvostudományban is nagy érdeklődés övezi a hibernáció alkalmazásának lehetőségét. Bizonyos sürgősségi beavatkozásoknál, például súlyos sérülések vagy szívmegállás esetén a test hőmérsékletének csökkentése lassíthatja az anyagcserét, így a szervezet kevesebb oxigént és tápanyagot igényelne, és az orvosok időt nyernek a megfelelő beavatkozások elvégzésére.

Jelenleg a terápiás hipotermiát egyébként alkalmazzák bizonyos orvosi helyzetekben, például szívmegállás után, hogy csökkentsék az agykárosodás kockázatát.

Fontos megjegyezni, hogy a hibernáció vagy a torpor mesterséges előidézése emberekben számos kockázattal jár. A szív például érzékeny a hőmérséklet csökkenésére, ami szívritmuszavarokhoz vezethet. További lehetséges kockázatok közé tartoznak a vérrögök, a vérzések, a fertőzések, az elektrolit- és glükóz-egyensúlyzavarok, valamint a májproblémák. A kutatók hangsúlyozzák, hogy további vizsgálatok szükségesek annak megértéséhez, hogyan lehet biztonságosan beléptetni egy ilyen állapotba a szervezetet majd kihozni belőle.

Vannak kutatók, akik úgy vélik, csak idő kérdése, hogy rájöjjünk a dolog nyitjára. Ha ez sikerül, talán távolabbi területeket is felfedezhetünk az űrben, és hatékonyabb orvosi ellátást kaphatunk itt a földön – és mikor már minden fontos funkcióját kihasználtuk, akkor esetleg ráfordulhatunk arra is, hogy téli álmot kérhessünk karácsonyra.

Addig pedig, aki teheti, járjon sokat szaunába – az északiak se véletlenül csinálják –, töltsön minél több időt napsütésben, és hát végül is a vastag zoknik és a forró italok se rosszak…

Szabó Anna Eszter