Konyhafőnök anafilaxiás allergiával – „Ugyanúgy akarok aranygaluskát sütni, mint más”

–

Tréba Soma, aki ma egyébként az egri Pont.Gasztroműhely konyhafőnöke, kezdetben csak a dióra volt allergiás. Ez viszonylag korán kiderült: az első olyan karácsonyon, amikor már ő is megkóstolhatta a süteményeket. Máig emlékezetes a család számára az a szenteste, amikor Soma szája egyszer csak dagadni kezdett, és a rémült szülők rohantak vele a kórházba. „Azon ma már csak nevetünk, hogy persze senkinek fogalma sem volt, a dió a baj oka. Ezért a hátsóülésen még etettek a mama diós kiflijével, hogy ne sírjak annyira” – idézi fel Soma.

A kórházban aztán kiderült a dióallergia ténye. Bár akkoriban még nem létezett az otthon is tartható, vészhelyzetre szolgáló Epipen injekció, Soma családja valahogy mégis képes volt szorongás nélkül kezelni a helyzetet.

„Ugyanúgy sütöttek diós kiflit karácsonykor, csak figyeltek arra, hogy nem egy napon készítették a nekem szánt süteményekkel. Ha pedig ettek a diós ételekből, nem nyúltak már a számomra kitett fogásokhoz” – meséli a konyhafőnök, aki ezzel a hozzáállással életre szóló útravalót kapott: soha nem pánikolt az anafilaxiás allergiája miatt.

Mindig szakács akart lenni

Hat–hétéves korában aztán kiderült, más összetevők is bajt okozhatnak: először a mogyoróra kezdett rosszul reagálni a szervezete, majd tinédzserkorában a mandula és a pisztácia is tiltólistára került. Ezeket egyébként előtte mind fogyasztotta, és nagyon szerette is az ízüket. Soma még kétszer élt át anafilaxiás allergiás reakciót a kiskori eset után, de ezeket gyorsan kezelték. Perceken belül megkapta az injekciót.

A kérdésemre, hogy észleli-e időben, amikor elindul a folyamat, illetve milyen érzésekkel jár ez az életveszélyesnek számító helyzet, így felel: „Egy nagyon jellegzetes érzésként emlékszem rá. A nyelvemen, a számban érzem először, hogy baj lesz: valami elindult a szervezetemben. Ilyenkor tudom, körülbelül öt percem van, amíg képes vagyok magamnak beadni az injekciót. Utána már másnak kell segítenie” .

Annak ellenére, hogy többször átélte a rohamot, felnőttként szembesült először azzal: másoknak mennyire félelmetes és szorongást keltő anafilaxiás allergiával élni.

Mivel nyugalmas környezetben nőtt fel, ahol mindenki természetes odafigyeléssel kezelte a tényt, talán nem is furcsa, hogy Soma mindig is szakács akart lenni. „Farsangon szakácsnak öltöztem, és imádtam otthon főzni már tinédzserként is. Mégis, mivel 15 évet doboltam, az érettségi után először hangmérnöknek készültem” – idézi fel a konyhafőnök, aki hamar rájött: más utat kell választania. „Az egyetem mellett egy cipőboltban dolgoztam, ennek a szomszédjában pedig volt egy étterem. Megismerkedtem a szakácsokkal, akik biztattak: menjek be egy napra hozzájuk és próbáljam ki, milyen ez a szakma. Azonnal tudtam: ezt akarom csinálni” – meséli Soma, aki sokat tanult ezen a helyen, miközben esti iskola keretében megszerezte a hivatalos szakácsképesítést is.

Nincs kivételezés: ő is akar aranygaluskát sütni

Soma a konyhában nem vágyik kivételezésre az allergiája miatt: ez így volt már az iskolában évekkel ezelőtt, és azóta sem változott. „Ugyanúgy akarok aranygaluskát csinálni, mint más” – jelenti ki, annak ellenére, hogy a dió az az egyetlen hozzávaló, amelynek az ízére még csak nem is emlékszik. „Egy tanárom egyszer azt mondta: a dió az az összetevő, aminek az illata olyan, mint az íze. Azóta is ebbe kapaszkodom” – meséli.

A többi allergén ízére emlékszik, mivel kamaszként még ehette ezeket. A leglényegesebb persze a konyhában is az elővigyázatosság: Soma dupla gumikesztyűvel dolgozik, így minden hozzávalóhoz hozzáérhet, emellett kiemelten figyel a kéz- és arcmosásra. Azonban ahogy mondja: számára ez már nem jelent plusz energiát, hanem természetes velejárója az életnek.

Soma minden munkatársa tudja, hogy milyen allergiával él. Azzal is tisztában vannak, hol tárolja a vészhelyzet esetén szükséges Epipent, és hogy mikor kell beadni neki az injekciót, ha ő maga már nem képes rá. Soha nem történt baj egyetlen munkahelyén sem. Ahogy meséli: inkább egy-egy pékségben fájdul meg a szíve néha, amikor az ínycsiklandó bagett egy pisztáciás péksütemény mellett van, ezért nem veheti meg. „Szerencsére a szakmám miatt van rálátásom, mi hogyan készül, miből választhatok, miből nem egy hasonló helyen. Szoktam kérni, hogy másik nejlonnal vagy csipesszel vegyék ki az én péksütimet, ebből eddig még soha nem volt probléma. Az emberek abszolút kedvesen állnak hozzám” – mondja a konyhafőnök.

Amikor pedig arról kérdezem, eszébe jutott-e már, hogy kombinálja az allergiáját a szakmájával, és olyan helyet hozzon létre, amely allergénmentes: nemmel válaszol.

„Nem szeretem a szélsőségeket: sokféle ételt teszek az étlapra most is, de egyféleképpen főzni, vagy bizonyos összetevőket mellőzni, semmiképpen nem akarok. Számomra semmi furcsa nincs az allergiámban, ugyanúgy élek vele, mint korábban, és olyat is főzök, amit én magam nem kóstolhatok meg. Úgy fogom fel, mint egy extrémsportot: ennyi adrenalin mindenkinek jár”.

Anafilaxiásként is lehet felszabadultan élni 

Somával az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület révén találkoztam. Számukra nagyon fontos, hogy hasonló jó példákat mutassanak be. Az egyik legfőbb célkitűzésük a közeljövőben ugyanis az, hogy a kamaszkorosztályt segítsék a szorongásaik oldásában: ők már teljesen átlátják az anafilaxia veszélyeit, ezért hajlamosabbak a félelmekre.

Bár az elmúlt években rengeteg pozitív változást értek el, kezdve azzal, hogy a köznevelési törvény 2023 szeptemberétől az anafilaxiával élőkkel kapcsolatban is fokozott figyelmet kér az intézményektől, még sok a tennivaló. A teljesen biztonságos környezet kialakítása pedig fontos tényező a felesleges stressz kizárásában.

„Erre az évre a legfontosabb feladatunk, hogy elérjük: az egyetlen egy hatásos diagnosztikai eszközt támogassa a társadalombiztosítás” – kezdi Janklovics Natasa, az egyesület egyik alapítója, szóvivője, aki maga is érintett szülő. „Az ImmunoCap molekuláris vérvizsgálat jelenleg csak magánlaborokban díjazás ellenében végezhető el. Ráadásul a legtöbb allergia esetén több komponenst kell vizsgálni, mivel akad olyan, amelynek megléte csak pollenallergiát jelez, a másik viszont életveszélyes ételallergiát. A több komponenssel pedig több tízezer forinttal is számolhatnak az érintettek. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy életveszélyes állapotot diagnosztizáló eszköz nem TB-alapú” – foglalja össze a szóvivő. A problémára nem legyinthetünk azzal, hogy harminc éve is csak egyszerű allergia vizsgálatok léteztek: ezek ugyanis számos félrediagnosztizálást, felesleges diétát, ezáltal tápanyaghiányokat eredményeztek.

Janklovics Natasáék jó hírekről is beszámolhatnak: az oktatási-nevelési intézmények számára elkészült protokoll ugyanis az Oktatási Hivatal támogatásával hamarosan megérkezik minden intézmény elektronikus postaládájába. Ez a dokumentum – amelyet az Egyesület készített el és küld ki – válaszokat ad, hogyan kezeljék, ha anafilaxiás allergiával élő gyerek jár hozzájuk, valamint abban is kapaszkodót ad, mit tegyenek a még diagnosztizálatlan gyerekek biztonsága érdekében.

Az elmúlt három évben az érintett szülők által alapított, dr. Csáki Csilla allergológus szakmai támogatásával működő egyesület nagy lépéseket tett a hazánkban élő anafilaxiásokért: nem véletlen, hogy a NIOK Civil díjra jelölték őket idén a legnagyobb hatású projekt kategóriában. „Fontos az edukáció annak kapcsán, hogy mit tegyünk vészhelyzetben, de legalább ilyen fontos a prevenció és az érintettek szakmai-lelki támogatása is. Ezért igyekszünk olyan történeteket is előhívni, mint például Somáé, aki mindannyiunk számára megmutatja: anafilaxiásként is lehet teljes, sőt felszabadult életet élni” – teszi hozzá Janklovics Natasa. 

Széles-Horváth Anna