Ha összecsapnak a fejed felett a hullámok, beszélj úgy, mint Pepe! – Avagy: így távolodj el magadtól… és a problémától

–

„Ti hogy szólítjátok magatokat? Mármint a fejetekben”

– szegeztem a kollégáimnak a kérdést a legutóbbi online meetingünkön. A számítógép képernyőjéről egy tucat értetlen szempár pislogott rám. Hogy hogy… Hát sehogy – jött az egyöntetű válasz, mielőtt megsoroztak volna gyanakvó kérdéseikkel. „Miért kéne magunkat megszólítani?” És „Én tudni szoktam, hogy magamhoz beszélek, te nem…?” – firtatták gyanakodva, majd (immár a hangszínben egyértelműen felfedezhető elmeszakértői érdeklődéssel): „Te beszélni szoktál magadhoz?”

„Tudjátok, én az Ikrek jegyében születtem. Meg jól is esik egy másik felnőttel megosztani itthon a gondjaimat. Azaz magammal…” – próbálom menteni a menthetőt, de hiába. Látom rajtuk, hogy elkönyveltek a WMN tudathasadásos személyiségének, kész szerencse, hogy olyanunk pont nem volt.

Ezek után hogy mondjam el nekik, hogy hangulattól, és a téma fontosságától függően hol szigorúan Borcsának szólítom magamat (nagyon ritka, súlyos esetekben elhangzik egy dörgedelmes Borbála is, természetesen édesanyám hangján), de hallgatok amúgy a „figyike, Borikára”, és ha nagyon nekiszontyolodom, becsúszik egy-egy „Borcsika!” is. 

Szóval mi, Borcsák nem lebbentettük fel a fátylat személyiségünk komplexitásáról a kollégák előtt, így sajnos arról a roppant fontos információról is lemaradtak, hogy

a tudomány jelenlegi állása szerint nemhogy idiotizmus, netalántán narcisztikus vonás megszólítani magadat (a fejedben), de egyenesen bölcs lépés, így ugyanis nagyobb eséllyel kerülheted el, hogy olyasmi hibákat kövess el az életedben, amitől másokat egy-egy okos tanáccsal rendszeresen megmentesz.

Azaz: a kissé távolságtartó belső hang használatával kiküszöbölhető a Salamon-paradoxon: könnyebben hozhatsz felelős döntéseket, és még a lámpaláztól is megszabadulhatsz.

Minden szentnek maga felé

Na de kezdjük az elején!

Azt valószínűleg mindenki tudja, mi Salamon király eposzi jelzője még születése után cirka háromezer évvel is. A zsidó uralkodó bölcsességének még Sába királynője is csodájára járt, a vitás kérdés rendhagyó, ám roppant praktikus és gyors eldöntése is az ő révén vált fogalommá. Azzal viszont már kevesebben vannak tisztában, hogy míg Salamon az országát háborúskodás nélkül, békében felvirágoztatta okos vezetésével, a magánéletben már kevésbé bizonyult bölcsnek. Nem elég, hogy számtalan feleséget és ágyast tartott, kapzsi volt, a saját fia pallérozását pedig oly mértékben elhanyagolta, hogy abból apja halála után mihaszna, inkompetens zsarnok vált. Mindezen hibák hozzájárultak, hogy Salamon halála után fejetlenség és polgárháború dúlta szét az országot.

Ezt a jelenséget hívjuk Salamon-paradoxonnak: amikor másoknak sokkal hasznosabb, bölcsebb tanácsokat tudunk adni, mint saját magunknak. 

A terület egyik kutatója, a pszichológus Igor Grossmann kísérletsorozatában arra jutott, hogy az emberek azért is hoznak bölcsebb döntéseket mások életét illetően, mert ott megvan a kellő távolság a probléma objektív(ebb) szemrevételezéséhez.

És ha már objektivitás: ha az ember a saját életét szemléli, hajlamos azt igencsak elfogultan tenni, ezt a pszichológiában elfogultsági vakfoltnak hívják. Ennek egyébként részben az az oka, világít rá a Hidden Brain podcast egyik epizódjának pszichológusa, Emily Pronin, hogy

míg másokat kizárólag cselekedeteiken keresztül ítélünk meg, saját esetünkben – mivel kész szerencse, hogy bejáratosak vagyunk a gondolatainkba! – számításba vesszük az érzéseinket, motivációinkat is.

Illesd magad így: ille

Grossmann és pszichológustársa, Ethan Kross tanulmányukban azt állítják, ha negatív érzésekkel kell megküzdened, sokat segíthet, ha úgy beszélsz magaddal, ahogy másokkal tennéd, azaz egyes szám második vagy harmadik személyben, esetleg névvel kiegészítve: „Borika, emiatt aztán igazán nem érdemes nekikeseredni!” netán: „Borcsa most szépen leül egy csésze teával, átgondolja a tényeket és megnyugszik!” – ez még akkor is hatékony lehet, ha alapból gondjaid szoktak lenni az érzelmeid kezelésével. 

 

Ezt a jelenséget (azaz a magadra egyes szám harmadik személyben utalást) illeizmusnak hívják. A latin ille, azaz ő szóból ered, a kifejezést még a költő Samuel Taylor Coleridge vezette be a közhasználatba 1809-ben. Legfőképp az irodalomban használt módszer, ami akár a cselekmény izgalmas csavarát is magában rejtheti, de nyilvános beszédekben is gyakran bevett fordulat: Donald Trump előszeretettel beszélt magáról egyes szám harmadik személyben, de hogy mondjak pár kevésbé ijesztő példát: Malala is így tett egy interjúban, akárcsak LeBron James amerikai profi kosárlabdázó.

Bob Dole amerikai szenátor is örömest utalt magára egyes szám harmadik személyben, amiért persze a kritikusai örök céltáblája volt (a „ha egy gyereket Bob Dole-ra vagy Bill Clintonra kellene bíznod, valószínűleg jobb, ha Bob Dole-ra bízod” mondata például elég furcsa). Salvador Dalí egy ízben így fogalmazott: „Dalí halhatatlan.”

A focista Pelé (született Edson Arantes do Nascimento) Pelét egyenesen külön személynek tekintette: „Pelének nincs nemzete, faja, vallása vagy színe. Pelét az egész világon szeretik az emberek. Edson azonban olyan, mint mindenki más.”

Julius Caesar pedig egy komplett könyvet szentelt saját maga egyes szám harmadik személyű prezentációjának.

Te, ő = én

Több független kutatásból is úgy tűnik, számtalan területen nyerünk vele, ha időnként kissé távolabb lépünk önmagunktól – persze csak megfogalmazás szintjén, nem testen kívüli pszichedelikus kalandozásra invitálom az olvasót. Ha például nagyon aggaszt, hogy nyilvánosan kell beszélned vagy amúgy is szorongást keltenek benned a különféle társasági helyzetek, akkor sokat segíthet, amikor elkezdesz magadra (magadban) egyes szám harmadik személyben utalni. De diétában is hasznodra lehet e technika, egészségesebb döntéseket fogsz meghozni az illeizmus módszerével.

Azonkívül az empátiát is növeli, míg a kettős mércét és a magaddal kapcsolatos elfogultságot hatékonyan csökkenti, tehát jobb emberré válhatsz általa.

Bizonyíték lehet erre Igor Grossman az egyik vizsgálata, amelyben – miután egy érvelési feladatban vettek részt – arra kérte a háromszáz önkéntest, hogy négy héten keresztül vezessenek naplót a mindennapjaikról, amibe írják le az aznapi eseményeket a kollégával folytatott nézeteltéréstől kezdve a rossz hírekig, eseményekig. A csoport egyik felének egyes szám első, míg a másik felének harmadik személyben kellett magáról vallania. A hónap leteltével aztán megismételték az érvelési feladatot. Kiderült, hogy akik a megelőző időszakban az illeizmus módszerével éltek, intellektuálisan alázatosabbnak bizonyultak, és könnyebben kötöttek kompromisszumot is.

  

Same in English

Más vizsgálatok pedig arra mutattak rá, az is segíthet az eltávolodásban, és az objektív(ebb) szemléletben, ha idegen nyelven kezdesz el a problémáidról gondolkodni. (Érdekes ennek a folyamatnak az ellentétes iránya is: ha idegen nyelven káromkodsz, például What the fuckery fuck?! – hogy Amy Winehouse-t idézzem –, az kevésbé hatékony és fájdalomcsökkentő hatású, mintha az anyanyelvemen csattannál fel: Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát neki!)

Ide kapcsolódik a roppant izgalmas, a nyelvészetet és a pszichológiát ötvöző Sapir–Whorf-hipotézis is, amely szerint

a világunkat jelentős mértékben a nyelvünk határozza meg, azaz elképzelhető, hogy amire nincs szavad, azt nem fogod érezni. Viszlát, szorongás, hello, stress!

Távol önmagamtól

Mindent összevetve: ha úgy érzed, nagyon összecsaptak a hullámok a fejed fölött (ezekben a turbulens időkben pedig aztán igazán szerencsésnek és erősnek kell lenni, hogy olykor-olykor ne vegyen elő a kétségbeesés), segíthet, ha kicsit eltávolodsz magadban – magadtól. Akkor talán képessé válsz arra, hogy önmagad Salamon királya lehessél, és ne közvetlen közelről bámulj bele a problémáid hurrikánjának szemébe, hanem inkább madártávlatból szemléld a dolgot annak egészében. Ha pedig még inkább szeretnéd kimaxolni az érzelmi távolság nyújtotta pozitívumokat, válts át egy olyan második nyelvre, amit magabiztosan használsz. „Borcsa, are you sure this is such a big problem?”

Fiala Borcsa

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Giordano Cipriani