Zavar a térben

Napjainkban egyre gyakoribb problémának számítanak a gyermekek körében a tanulási és/vagy viselkedési zavarok. Kezdve azzal, amikor egy hat-hét éves első osztályos nem képes tíz percnél tovább koncentrálni, vagy húsz percet se végigülni. És ezek még csak az enyhébb tünetek közé tartoznak. Módszertani eszközök, ismeretek hiányában sokszor fegyelmezéssel (ne adj’ isten büntetésekkel) igyekeznek célt érni a pedagógusok. Helytelenül.

A legtöbb esetben a probléma gyökerét egészen az első életévre visszakanyarodva találjuk meg. Az anyaméhben már kifejlődik a primitív reflexeink nagy része, amelyek gyakorlatilag felkészítenek az életre. Első lépésben segítik a természetes születés folyamatát, ekkor felerősödnek, így téve lehetővé az első pár hónapban való tehetetlen lényünk életben maradását. Az egyik ilyen a kereső-szopó reflex, amely által a csecsemő megtalálja a táplálék forrását és enni tud. Tulajdonképpen maga az életösztön.

Ilyen csecsemőkori primitív reflexből összesen tízféle van. Ezek korai megléte épp olyan fontos, mint az eltűnésük a megfelelő időben (a legtöbb esetében ez egyéves korig bekövetkezik).  

Az időn túl megmaradt reflexek egyebek közt olyan tanulási zavarokért lehetnek felelősek (a teljesség igénye nélkül), mint az olvasási nehézség, rossz kézírás vagy kézügyesség, beszédzavar, térérzékelési problémák, rossz időérzék, figyelemzavar. A viselkedést tekintve pedig okozhatnak hiperaktivitást, autisztikus spektrumzavart, határtalan szorongást, ingerek túlreagálását és még sorolhatnám napestig. Élettani hatások is megfigyelhetők, mint az alacsony vércukorszint, gyenge ellenálló képesség, fordított reakció különféle gyógyszerekre, tériszony, tengeribetegség, allergia, ágybavizelés ötéves kor felett, és megannyi már-már természetesnek kezelt dolog.

Szarka-Tamás Enikő

Kütyük és reflexek

Jogosan merül fel a kérdés, miért érintett egyre több gyermek a témában, és miért nem volt ennyire jellemző húsz-harminc éve. A válasz könnyű. A digitális kütyükön „nevelt”, és a mindenhová kocsival furikázott gyermekeknek a legalapvetőbb ösztöne van korlátozva, mégpedig a hatalmas mozgásigény, ami mindennek az alapja. A mozgásunk megfelelő fejlődése felelős az érzékszervek teljes körű működéséért, ami hatással van a tanulási folyamatokra és a viselkedésünkre.

Minden gyermeknek kötelező házi feladat: hintázni, kötéllétrán mászni, karikákon függeni, fára mászni, rollerezni, (futó)biciklizni és nagyokat esni-kelni, mert ezek nemcsak segítik a fejlődést, de enyhe reflexmegmaradások esetén segíthetnek az eltűnésükben.

Amennyiben egy vagy több reflex olyan mértékben van jelen, hogy zavart okoz a mindennapi tevékenységekben, akkor egy hozzá értő pedagógus által végzett reflexprofilra van szükség, ez alapján el lehet készíteni a személyre szabott mozgásfejlesztést, ami súlyosságtól függően csoportosan vagy egyénileg is végezhető.

Tízéves korig könnyebb tornával felülírni a megmaradt reflexeket, mint később. Körülbelül egy év, mire rendszeres tornával legátlódik egy reflex.

A reflexmaradványok nem függnek kortól, nemtől, sőt egy jó képességű gyereknek is lehetnek ilyen gondjai. Probléma leginkább akkor van, legyen szó óvodásról vagy iskolásról, amikor a szülő vagy a pedagógus érzékeli, hogy valami nincs rendben, de letudják annyival, hogy „majd kinövi”.

Gyakran súlyosbító körülmény, ha a szülő saját kudarcaként egyfajta betegségnek, fogyatékosságnak éli meg (ugyancsak helytelenül) a gyermeke terhét. Hiszen micsoda teher nap mint nap megküzdeni egy olyan erővel (reflexszel), aminek üzenete: NEM VAGY URA A TESTEDNEK!

Élet reflexmaradványokkal

A „teáskanna” példa segít leginkább megérteni a reflexmaradvánnyal való küzdelmet. Képzeld el, hogy megérintesz egy forró teáskannát, aztán ösztönösen, azaz reflexszerűen elrántod a kezed, mert éget, fáj. Majd képzeld el, hogy ellen akarsz állni ennek a reflexnek, és küzdesz a védekező mechanizmussal, a forrósággal, közben felgyorsul a pulzusod, gyorsan kapkodod a levegőt, megszűnik a külvilág. Ilyesmi lehet az a világkép, amelyben súlyos primitívreflex-maradvánnyal küszködik egy gyerek.

Jogos a kérdés, hogy az ilyen gyermek hogyan tud koncentrálni, teljesíteni, egyáltalán bármilyen sikerélményt szerezni.

Sajnos hazánkban a pedagógusok körében igen szegényes, gyakran hiányos az erre vonatkozó szaktudás. Ha minden pedagógus-alapképzésben helyet kapna a csecsemőkori primitívreflex-maradványok mozgásos felülírása, akkor rengeteg feleslegesen elpazarolt energiát megtakaríthatnánk a gyermekek, pedagógusok és a szülők számára.

Létezik azonban öt nagyon egyszerű aranyszabály,

amikre ha odafigyelnek a szülők, akkor hatékonyan csökkenthető az esélye annak, hogy gyerekeik tanulási és viselkedési zavarokkal küszködjenek a későbbiekben.

  1. Első életévben nagyon fontos szerepet játszik a padlón töltött szabad játék. A kúszás, mászás szakaszai lehetőleg ne maradjanak ki a járás megtanulása előtt!
  2. Énekeljünk, mondókázzunk, meséljünk a gyermeknek sokat, rengeteget és még többet!
  3. Hintáztassuk, ringassuk a karunkban, lovagoltassuk a térdünkön!
  4. Ne neveljük burokban a gyermeket, vagyis egészséges keretek között hagyjuk, hogy elessen, leessen, beüsse magát! Hagyjuk mozogni, ahogy és amennyit akar!
  5. Az ember úgy van kitalálva, hogy a sikerélmény a legnagyobb motivációja, így a legfontosabb: dicsérni, dicsérni és dicsérni!

 

Szarka-Tamás Enikő

Szerzőnk szakmai vlogger (Óvónéni mindenkinek), speciális mozgásfejlesztő óvodapedagógus, kora gyermekkor szakirányú neveléstudományi bölcsész.

Felhasznált szakirodalom: Sally Goddard Blythe: Reflexek, tanulás és viselkedés. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2015