Normális dolog, hogy hiányzik a munka szülés után? Mert nekem hiányzik. De bárkinek is említem, hogy januárban visszamegyek dolgozni, azonnal a megoldásokat kezdi el keresni, hogyan tudnék inkább mégis itthon maradni még egy kicsit. És aztán jön a szokásos: „ha muszáj, hát muszáj." Ők bezzeg nem mennek még vissza, mert szerencsére nem muszáj. Mert ők nem azért szültek, hogy más nevelje fel a porontyot.

Na, köszi! Képzeljétek, én sem azért szültem. A lányom 15 hónapos lesz, amikor bölcsődébe megy. Ez szerintem nem olyan nagy horror. Más országokban a nők szülés után mindössze három-négy hónappal visszamennek dolgozni.

Tudjátok, mit?

Én töredelmesen bevallom, hogy számomra nagyon fárasztó minden egyes pillanatban a gyerekkel lenni. Akármennyire is imádom, tök jó lenne egy pár órát megszakítás nélkül, elmélyülten dolgozni.

Lehet, hogy szerintetek felszínes vagyok és önző, mert nemazértszültem, de akkor meg minek pattogok? Miért nem tudok kiteljesedni az anyaszerepben? Miért van mehetnékem? Amúgy ez is baromság, mert ki tudok, csak nem abban az anyaszerepben, amit az úgynevezett közfelfogás mindenkire rá akar erőltetni. Hanem abban, amit én gondolok anyaságnak.

Imádom a gyerekemet! Nem várom el tőle a szokásos szabályok betartását, amiket előbb-utóbb úgyis megtanul. Több mint egy éven keresztül itthon leszek vele. Bármikor velem aludhat. Amikor szeretné, bármikor foglalkozom, játszom vele. Igény szerint szoptatom. Ha kell, a házimunkát is hanyagolom egy időre, és inkább vele foglalkozom. Legfeljebb elhúzunk itthonról, hogy ne is lássam a rumlit. Folyton sétálunk, nagyokat. Társaságba viszem. Beszélgetek vele (anya-gyerek saját nyelven), olvasok és énekelek neki neki. Folyamatosan. És élvezem. De közel 30 éves vagyok, egész életemben dolgoztam, és egyszerűen hiányzik a munka.

Gyáva vagyok. Amikor szóba kerül ez a téma, és látom a beszélgetőtárs, a másik anya arckifejezését, már érzem is, hogy mindjárt következik a jó tanács és a jogi információ arról, hogyan tudnám megoldani az itthon maradást. Én pedig mindig kitalálok valamit, hogy miért kell mindenképpen visszamennem dolgozni. Nem merem bevallani, hogy azért, mert azt szeretném. Hiszen már így is béna anya vagyok a szemükben, amiért nem tudom megoldani, nem tudok jobban gazdálkodni a pénzzel, milyen lenne a megítélésem, ha tudnák, mi áll valóban a háttérben!?

Olyan jó lenne, ha nem kéne egy nőnek szabadkoznia azért, mert van a gyerektől független vágya is.

Mert azt igényli, hogy néhány (sőt, akár sok) órát a gyereke nélkül töltsön el, akármekkora tabu is az.

Én hiszem, hogy egy nő akkor lesz boldog, ha nem nyomja el magában ezt a vágyat. És azt is, hogy ha van egy egészséges, szépen fejlődő, érzelmileg magabiztos, jól kötődő gyermek, akkor a bölcsi sem jelent majd számára traumát. Az sem baj, ha nem mindenki szereti a munkáját, ha van, aki számára az anyaság számára a tökéletes kiteljesedést jelenti... vagy akár egy megfelelő menekülési útvonalat. Én ezt elfogadom.

De nem lehetne, hogy cserébe nekem, és a többi hozzám hasonlónak ne kelljen azt hallgatnom, hogy nemazértszültem?

Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Pewara Nicropithak