–

Vásott kölykök

A ‘90-es években voltam gyerek, és sokkal kevesebbet játszóztam, mint a mai csemeték. Hétköznap délelőtt a suli udvarán szaladgáltunk, fociztunk, délután edzésre mentem, a hétvégéket pedig gyakran a nagyszüleim győrújbaráti telkén töltöttük. A testvéreimmel, unokatestvéreimmel alig vártuk, hogy végezzünk a vasárnapi ebéddel, és bejelenthessük: „elmegyünk csavarogni”. Órákon át jártuk „a hegyet” (Győrújbarát legmagasabb pontja 313m), csak mi, gyerekek. Csupa olyan dolgot csináltunk felnőtt felügyelete nélkül, amitől a mai szülők haja égnek állna (beleértve a saját szüleinket is, immáron nagyszülőkként).

Homokcsatáztunk; jókora husángokkal gesztenyét dobáltunk le a fáról; tüzet gyújtottunk; elkóboroltunk egy szeméttelepre, és ott törtünk-zúztunk; bementünk két vadidegen idős emberhez, „Kedvesnénihez” és „Kedvesbácsihoz” dinnyét enni (utóbb persze kiderült, hogy ők ismerték a nagyapánkat), stb. 

A rosszaságaink egy részéről vagy nem is tudtak a szüleink, vagy talán abban bíztak, hogy az idősebb (unoka)tesók vigyáznak majd a kisebbekre, mindenesetre a korszellemnek megfelelően eléggé szabadjára voltunk engedve. Csak akkor tértünk vissza idő előtt a házhoz, ha súlyosabb „harci sérülést” szereztünk (parázsba léptünk, megcsípett a darázs, komolyabb mennyiségű vér folyt), máskülönben anyukám késő délután kiállt a pikétre (a terasz kiemelkedő pontjára), kiabálni kezdett, hogy „gyerekek, megyünk haza!”, mire nagyjából tíz perc alatt előkerültünk valahonnan. 

Nekem, aki később a versenysportban és az elitgimiben annyi szabállyal, elvárással találkoztam, a győrújbaráti hétvégék jelentették életem legregényesebb fejezetét. 

Tom Sawyer kalandjai, A Pál utcai fiúk és a vad gyerekkor

Bár kitalált karakterekről van szó, és nem minden gyerek fedezett fel barlangokat, szökött be éjszaka a temetőbe, vagy rendezte meg a saját halálát, mint a jó öreg Huckleberry Finn, az 1876-ban megjelent Mark Twain-klasszikus annyiban valósághű volt, hogy az amerikai gyerekkor azidőtájt jórészt tényleg felügyelet nélkül zajlott, a nagyvárosokban is. Ehhez hasonló képet tár elénk a magyar irodalom ikonikus műve: Molnár Ferenc regényében, amelynek cselekménye 1889-ben játszódik, a Pál utcai fiúk és a vörösingesek birodalma és küzdelmének tárgya a grund, egy bérházak által határolt üres telken lévő fatelep.  

A gyerekek az 1880-as évekig felügyelet nélkül jártak-keltek a városban és vidéken, szórakozást és kalandot keresve, kitéve annak a veszélynek is, amit a potenciálisan bántalmazó kortársak és felnőttek, vagy a forgalom jelentett – igaz, ekkoriban még elterjedt volt a lovas közlekedés.

Ahogyan a Big Think cikke is kiemeli, ennek a vad gyerekkornak viszont megvolt az az előnye, hogy a tinik megtapasztalták a szabad játékot, az önálló problémamegoldást, és saját szabályokat, hierarchiákat, külön kis világokat hozhattak létre. Mindez „káoszos volt, zajos, és – azoknak a gyerekeknek, akik nagyrészt sértetlenül jutottak el a felnőttkorig – rendkívül tanulságos is”. 

A gyors iparosodás, a városok egyre zsúfoltabbá válása, az autók számának növekedése, a társadalmi reformok lendületének erősödése viszont mind-mind abba az irányba hatott, hogy a vad gyerekkor tolerálandó helyzetből megoldandó problémává vált, és mind a tengerentúlon, mind az európai városokban megjelent a korszak egyik legprogresszívebbnek gondolt találmánya: a játszótér. 

Behatárolt felfedezés: a homokozó zárt tere