Tizenegy évvel ezelőtt már nyolc napja volt eltűntnek nyilvánítva édesapám. Minden szokásos intézkedés megtörtént: plakátoltak, újságokban közölték a képét, rendőrségi erőket vetettek be. Mindezt persze csak a felnőttek körülöttem, én akkor 16 éves voltam. Túl a gyerekkoron, amit egy időszakosan alkoholizmusba menekülő édesapa és egy (majdnem egyedül) három gyermeket nevelő anya mellett, két testvérrel töltöttem. 

Tizenegy évvel ezelőtt már egy éve elköltöztünk aputól. Az alkoholizmusa akkorra tarthatatlan állapotokba fordult, agresszívvá vált, így édesanyámmal és testvéreimmel kénytelenek voltunk anyai nagymamámhoz költözni. 

A különköltözés előtti hét maga volt a pokol. Apunak volt egy olyan szokása, hogy az éjszaka közepén, ha részegen ért haza, mindenkit felébresztett, majd irány a konyha, körbe kellett ülnünk az asztal mellett, és hallgatni az ő monológját, amíg el nem aludt az asztal mellett. Általában nem volt agresszív, de azon a héten valami kiborította. Az édesapja, aki egész életében korlátozta, becsmérelte és sosem szerette? Az édesanyja, aki sose, állt ki melletteű, és úgy általában véve túl gyenge volt az élethez? A testvérei? Valamilyen pletyka a kocsmaasztal mellett? Nem tudom, lehet, hogy sosem derül ki. Azt tudom, hogy agresszívvá vált. A péntek reggeli első órára egyáltalán nem emlékszem, az órarend szerint kémia volt. A második testnevelés lett volna, de én az öltözőben zokogtam végig.

Darabokra hullott minden, az addigi életem, a családom. Mi lesz, ha elköltözünk? Nem kell éjszaka úgy elaludni, hogy vajon apu milyen állapotban ér haza?

Vajon be tud jönni a kapun, vagy addig döngeti, amíg a szomszédok is felébrednek? Vajon fel kell keljünk mind, vagy csak anyut traktálja a részeg beszédével? Agresszív lesz? Vajon ez a részeg periódus egy hétig tart vagy egy hónapig? A józan időszakokban szerető apa volt, aki reggelit készít, és őszintén kérdezi meg, hogy telt a nap a suliban.

A külön töltött egy év alatt párszor beszéltünk csak. A legutolsó hír az volt, hogy kezdődő májcirrózisa van, és mostantól tényleg nem fog inni. Aztán a testvére hívta anyut, hogy már két napja nincs otthon, a telefonja ki van kapcsolva, és valami gond lehet. Elment külföldre dolgozni? Az nem lehet, mégiscsak szólt volna. Szeretője van? Nem, azt nem tenné meg a családjával. Nem szólt nekünk sem, hogy elutazik? Nem. 

Anyu reálisan állt a helyzethez, pár nappal az eltűnése után osztotta meg velünk a gyanúját, miszerint a falunkon átfolyó folyóba eshetett. Keresőcsapatok indultak, mi meg tehetetlenül és kétségbeesve vártuk, mikor csöng a telefon.

Tizenhárom nap telt el az eltűnése és a megtalálása között, ezalatt 18 kilométert sodródott a folyóban.

A testvére találta meg, anyu azonosította. Egyszerű történet: éjszaka a kocsmából jövet egy haverjával lementek a folyópartra vizelni, de csak a haverja jött vissza a partról. A szomszédok kiabálást hallottak, de már sosem fogjuk megtudni, mi történt pontosan kettőjük között. 

Tizenegy év telt el, csak képkockákra emlékszem a temetésből. De ez ugyanígy volt egy héttel a temetés után is. Szerintem az agyam „takarított”. Arra emlékszem, hogy az akkori legjobb barátnőm megtámaszkodott egy padban, amikor belépett a ravatalozóba, és meglátott minket a koporsó körül. Arra is emlékszem, hogy a testvéremmel egymást tartva, egymásba karolva haladtunk a koporsó után a sírhoz. És hogy nagynéném szokásához híven jelenetet rendezett, ketten szedték le a koporsóról. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Tizenegy év múltán is hiányérzetem van. Hiányzik az édesapám.

Nem lett könnyebb, az idő nem gyógyított be semmilyen sebet, és a családi házba hazalátogatva még mindig azt várom, hogy meglátom majd az udvaron dolgozni. A dühöm viszont csökkent, már képes vagyok az alkoholizmusra betegségként, és nem csak döntésként gondolni. Részben már látom az életútját, és bele tudok gondolni, hogy milyen traumák mozgatták őt. 

És igen, talán tizenegy év után jött el az idő arra, hogy elmenjek pszichológushoz. Mert így, közel a harminchoz, kezdem felfogni, hogy egy ilyen periódust segítség nélkül nem tudok feldolgozni. Nem akarom, hogy engem is a traumák mozgassanak. 
Vajon lehet még egy tizenhat éves lány sebeit tizenegy év múltán is gyógyítani?

B.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/kieferpix