–

Ismertem egy lányt.

Húszas éveim elején éppen otthon dekkoltam, mert megbuktam a szigorlaton, és ki kellett hagynom egy szemesztert. Ekkor véletlenül összefutottunk ezzel a lánnyal, és elmesélte, hogy szakított a pasijával, kivett egy lakást Pesten, de nem tudja, miből fogja fizetni, nincs kedvem felköltözni hozzá?

Igent mondtam, és pár nap múlva egy hátizsákkal és hétezer forinttal a zsebemben elindultam Pestre.

Addig felületesen ismertük egymást, de az alatt a pár hónap alatt, amíg együtt laktunk, sok mindent megtudtam róla. Diákként dolgoztam, hamisított iskolalátogatási igazolással, hogy valami pénzt is keressek. Egy nagyon pici lakásban laktunk, ahol a konyhában egy ember fért el, nem volt porszívónk és lomtalanításkor szereztünk előszobabútort.

Az ő ruháiban jártam dolgozni, mert nekem nem volt irodai munkára alkalmas ruhatáram.

Voltak olyan estéink, amikor összedobtuk a pénzünket, és csak annyira futotta, hogy vegyünk pár kiflit, egy üveg bort meg egy doboz cigit, aztán másnap majd lesz valami.

Néhány hónapig egészen jól bírta ezt az életet, de aztán az exe egyre többször jelentkezett be nála, aki jóval idősebb volt, mint ő, saját vállalkozással, az udvarban sorban álltak a drága autók.

Ha néha kimentünk hozzá, elvihettük a „kisbömöst” (én ma is nagyjából ugyanolyan évjáratú kocsival járok).

Később visszaköltözött hozzá, ami érthető volt, hiszen nagy ház és mesés utazások vártak rá. Szép ruhákban járt, drága ékszereket hordott, de valahogy aztán mégsem tűnt boldognak.

Nem ő volt az első gazdag palija.

Régen, amíg otthon laktunk, a város egyik híres-hírhedt alakjával járt. Volt pénz bőven, de hamar kiderült, hogy ez csak a felszín. Amikor a pasi a sportkocsijával beleszállt az egyik ház udvarába, és elszaladtak a rendőrök elől, a lány magára vállalta a balesetet, később pedig autót kapott érte.

A kapcsolat pár év után véget ért, ha máskor nem, akkor amúgy is megszakadt volna a románc, amikor a pasi – részegen vezetve – egy egész családot ölt meg, és börtönbe került. 

Aztán jött ez a másik férfi, és eleinte mindent megkapott, amire vágyott.

Később kezdődtek a bajok, a kocsit ugyan elvihette, de saját keresete nem volt, kvázi, zsebpénzt kapott a barátjától. Ha nem vette fel a telefont, oltári balhé várta.

Aztán megtudtam, hogy egy idő után már kulcsa sem volt, nem mehetett egyedül sehova.

Igazi aranykalitkában élt. Ezen a ponton már ő is érezte, hogy ez nagyon nincs jól, és menekülni próbált. Egyszer majdnem sikerült neki, amikor együtt laktunk, de a férfi mégis visszaédesgette. Engem is megpróbált befűzni, az első havi lakbért ő fizette ki helyettem, de azonnal vissza is adtam neki, amint megkaptam a fizetésemet, nem akartam tartozni egy ilyen embernek. Párszor dolgoztam nála, tolmácsolni kellett egy-egy rendezvényen, de amikor egy fiatal külföldi srácot négy „kétajtós szekrény” ráncigált mellém, hogy magyarázzam el neki, miért annyi a számla, amennyi, akkor kiszálltam.

A barátnőm nem volt ilyen szerencsés. Egy idő után megszakadt a kapcsolat közöttünk, de hallomásból tudom, a dolog odáig fajult, hogy egyre többször lett beteg, de a „párja” azt hitte, csak színlel, és nem engedte orvoshoz. Az anyja küldött neki titokban gyógyszert kétszáz kilométerről.

Végül teljesen tönkrement, és a srác szakított vele.

Nem sokáig volt egyedül, megismerkedett valakivel, aki nem volt pénzes, elsőre normálisnak tűnt. Egy estét sikerült együtt töltenünk, ami annyiból állt, hogy a srác villámgyorsan leitta magát, és egész éjjel ordítoztak egymással.

Soha többé nem láttam őket. De született egy gyerekük, majd megtudtam, hogy a lány betegségei nem szűntek meg, sőt, méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, és el kellett távolítani a méhét.

Gyermeke apja szemében ő csak egy „rákos kurva” lett...

Nem sokat értek a pszichológiához, a spirituális vonal pedig nem áll hozzám közel, de mégis azt gondolom, hogy ezt a nőt megölték. Megölték ezek a férfiak, elvették a nőiességét, nem véletlenül pont ez a betegség találta meg őt.

Lehet őt ezért hibáztatni? Persze, „minek ment oda, ugye”, kellett neki a csillogás.

Kívülről ilyen egyszerűnek tűnhet, de ez azért többről szól. Ha valaki került már ilyen csapdába, akkor tudja, hogy nem könnyű kimászni belőle. Remélem, azért sikerült neki, jó ideje nem hallottam felőle.

Ismertem egy lányt. Valaha sportoló volt, atletizált, versenyekre járt. Magas volt, csinos és szép arcú. Mindig jókedvű volt, sokat buliztunk, nevettünk együtt. Kedves volt, jószívű, kölcsönadta a ruháit, mikor nem volt pénzem magamnak venni, főzött nekem vacsorát, és képes volt körömkefével kipucolni a szőnyeget, mert nem volt porszívónk.

Időnként eszembe jut, és hiányzik.

Annamária

Kiemelt kép: Unslash.com/Geo Martinez