„Pick me. Choose me. Love me.” – ezek a mondatok ismerősen csenghetnek mindazoknak, akik valaha is rajongtak a kórházas sorozatokért. Ezek a meglehetősen kétségbeesett szavak a 2005-ben debütáló Grace klinika egyik jelenetében hangzanak el, amikor Meredith Grey (Ellen Pompeo) könyörög Derek „Megcsábító” Shepherdnek (Patrick Dempsey), hogy őt válassza – ne pedig a feleségét.

A „Válassz engem, szeress engem” monológ azonban nemcsak a 2000-es évek tinédzsereire és fiatal felnőtteire hatott, hanem a mai generációra is. A CNN cikke szerint ugyanis innen eredeztethető az a mára igen problémássá vált jelenség, amikor valakire rásütik a „pick me girl” címkét.

„A »pick me girlnek« hívott lányok, nők mindenáron ki akarnak tűnni a társaik közül, csakhogy elnyerjék a férfiak figyelmét”

– magyarázta a Women’s Health Magazine-nak Amanda Pasciucco connecticuti szexterapeuta.

A „pick me girl” címkét sokan kifejezetten károsnak, sőt egyenesen nőgyűlölőnek tartják, és éppen ezek az erős ellenérzések váltották ki az úgynevezett „anti-pick me” trend megjelenését, elterjedését is a közösségi médiában – többek között a Tiktokon is. 

Ő más, mint a többi lány 

Hogyan is jellemezhetnék egy „pick me girl” viselkedését?

A források, például a Women’s Health Magazine szerint olyasvalaki, aki:

  • nem egy tipikus „csajos csaj”, nincsenek is lány barátai, inkább fiúkkal tölti az idejét,
  • előszeretettel és büszkén hangoztatja, hogy más, mint a többi lány, akikről megvan a véleménye, amit nem rejt véka alá,
  • folyton rivalizál másokkal, 
  • rajong mindenért, ami a sztereotípiák szerint férfiasnak számít – sportokért, sörért, fiús hobbikért –, vagy legalábbis igyekszik úgy tenni, mintha így lenne. 

A legszembetűnőbb, és sokak számára a legidegesítőbb azonban az, hogy

a „pick me girl” állandóan mások, leginkább fiúk vagy férfiak elismerésére vágyik: haverokéra, szerelmekére, bárkiére, aki csak egy pillantást vet rá.

Ennek érdekében hajlandó feladni önmagát, olyan helyzeteket és tevékenységeket is kipróbál, amik távol állnak tőle és kényelmetlenek a számára, valamint kétségbeesetten próbálja bizonyítani, hogy ő a legjobb választás.

Mindezek miatt nem meglepő, hogy

ha valakire azt mondják, hogy egy „pick me girl”, azt sértésnek szánják

– írja a Verywell Mind.

Miről szólhat valójában mindez? 

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Kaiser Orsolya

A kiemelt kép forrása: Getty Images/Jordi Salas