„Felnőtt. Ellenség. Könyörgöm, akasszuk fel!”

2015. márciusának végén Afrikában huszonhét, Ázsiában tizenhat, a Közel-Keleten nyolc államban, míg az amerikai kontinensen öt országban zajlottak fegyveres harcok. És zajlanak ma, április elsején is. Gerillák, terroristák, szeparatisták, drogkartellek, nemzetvédők és területhódítók, katonák és civilek között.

Elég csak kinyitni az újságot vagy meghallgatni a nemzetközi híreket, hogy elérhető közelségbe kerüljön a jemeni, szíriai, az ukrán, az iráni, vagy éppen a dél-szudánban zajló fegyveres konfliktusok hátborzongató képe.

Gyerekkatonák milliói világszerte

A háború felnőtt „játék”, azonban nem kíméli a gyerekeket sem. Hiába szólnak szigorú nemzetközi szabályok arról, hogy gyerekeket nem lehet 18 éves kor alatt se toborozni, se pedig más módon a fegyveres harcokba bevonni, mégis becslések szerint a gyerekkatonák száma a világon meghaladja a 30 milliót.

Az aktívan harcoló gyerekek száma félmillióra tehető – rajtuk kívül kémnek, őrnek, szakácsnak, „kiszolgáló személyzetnek” használják leggyakrabban a gyerekeket. Az sem ritka, hogy

tízéves gyerekek már fegyvert ragadnak – sokukat a család tiltakozása ellenére, másokat a család támogatásával viszik el a harcokba. És persze olyan gyerekek is vannak, akik az elesett apáik, az elveszett családjuk háborúit viszik tovább.

Nigériában például a Boko Haram terrorista szervezet ellen, maga a kormány toboroz gyerekkatonákat, akik a falvakat, városi kerületeket védik. Mindez attól is félelmetes, hogy a Boko Haram mintegy 60.000 fős csapatának negyven százalékát szintén gyerekkatonák alkotják – közülük tucatnyian jelen voltak akkor is, amikor 2014. áprilisában több mint kétszáz lányt raboltak el egy állami iskolából.

És ha már lányokról van szó, beszélni kell arról a kevésbé ismert tényről is, hogy a gyerekkatonák mintegy harmincöt–negyven százaléka lány. Őket a katonák szexuális és egyéb célokra használják – egyfajta „katonafeleségként” élnek a harcoló csapatok mellett.

Gyerekkatona 2.0

De a háború nem csak ilyen „egyszerű”, máshogyan is bevonódnak a gyerekek. A hátországban, egy-egy elhúzódó fegyveres konfliktusban nem ritka, hogy a gyerekek is szerepet vállalnak. Erre jó példa a tizennégyéves A. esete, aki 2011-ben a Palesztin megszállt területeken kővel dobált meg egy tankot és tiltakozást szervezett, hogy családja visszakapja a termőföldjét és a közeli kutakhoz való hozzáférés jogát. Emiatt azonban katonai bíróság elé állították, két hónapig fogva tartották, és csak nemzetközi emberi jogi szervezetek tiltakozása után engedték el (házi őrizetbe).

De a modern kori hadviselésnek vannak más gyerek célpontjai is. Az Iszlám Állam például tudatosan toboroz a második generációs nyugat-európai bevándorlók gyerekei között. Aztán

egyszer csak azt látjuk a hírekben, hogy gyerekek adják fel biztonságos(nak gondolt) európai életüket azért, hogy egy hátizsákkal elutazzanak, például Szíriába, az Iszlám Állam oldalán harcolni.

2014 elején két osztrák lány tűnt el bécsi otthonából és utazta át Törökországot, hogy csatlakozzon a harcoló csapatokhoz. 2014. decemberében már egyikük haláláról számoltak be az ENSZ munkatársai, míg a másik lányt azóta is eltűntként tartják számon. Miért döntöttek így ezek a gyerekek? És miért döntött így azóta még sok-sok gyerek és fiatal? Hogyan tudták befolyásolni őket? Miért hagyták el a családjukat? Hogyan lehet az ilyen tragédiákat megelőzni? Feszítő kérdések, és nagyon kevés még a válasz.

Egyre több helyi konfliktus – egyre több gyerekáldozat

A fegyveres harcokban közvetlenül résztvevő gyerekeken kívül azokról is beszélnünk kell, akik a bombázások, vegyi támadások (mint legutóbb Szíriában), dróntámadások, utcai harcok során vesztik életüket. Az UNICEF becslése szerint

az új évezredben több mint hárommillió gyereket öltek meg, közel nyolcmilliót tettek fogyatékossá vagy sérültté (például a taposóaknák); közel hatvanmillió gyereket pedig arra kényszerítettek a harcok, hogy elhagyja az otthonát és útra keljen.

A háború okozta lelki sérülésektől szenvedő, a harcokban meghalt, eltűnt szülők nélkül, árván, félárván felnövő gyerekek számát a világszervezet még ennél is magasabbra becsüli.

Az otthonát elhagyni kénytelen gyerekek menekülttáborokban és a vándorlások során fokozottan ki vannak téve olyan szörnyű bűncselekményeknek, mint a szervkereskedelem, az emberkereskedelem, a kényszermunka, vagy a szexuális kizsákmányolás. Néhány szíriai menekülttáborban például újra elterjedt a lánygyerekek korai kiházasítása (nem ritkán tizenegy–tizenkét éves korban), hogy így előzzék meg a nemi erőszakot vagy a gyerekek prostitúcióra kényszerítését. Nehéz eldönteni, hogy a sok rossz közül melyik a kevésbé káros.

Könyörgöm, akasszuk fel!

A Valahol Európában című film klasszikus mondata mindannyiunk fülében ott cseng ha háborúról és gyerekekről van szó.

Az erőszak, amit a gyerekek megtapasztalnak, a háború közvetlen és közvetett hatásai (az éhezés, az otthontalanság, a menekülés, a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság, hogy csak néhányat említsek) – alapvetően megváltoztatja a gyerekkort és a gyereket.

S hogy ez mennyire így van, aktuálisan talán a Bostoni maratonon 2013-ban bombát robbantó Csarnajev testvérek példája szolgáltat bizonyítékot. A csecsen háborút (és abban apjuk aktív részvételét) gyerekként megélő Dzsokhar pere ezekben a hetekben folyik Bostonban, és a védelem egyik fő érve, (amellett, hogy az elkövetéskor alig húszéves fiú a bátyja befolyása alatt állt a merénylet megszervezésekor) az, hogy a fiú súlyosan traumatizálódott a csecsen háború idején, és hogy apjuk a harctéri kegyetlenséget az otthonukba is hazavitte.

A háború tudjuk, hogy nem válogat. Kegyelmet sem ismer. De gyerek kezébe nem csak kés, villa, olló – fegyver sem való. A gyerekkor egyszeri és megismételhetetlen. Ezért a felnőttek felelőssége, hogy a gyerekeket minden lehetséges módon megvédjük.

dr. Gyurkó Szlivia

Fotók: UNICEF