–

„Az általános iskola a társas kapcsolatok kialakításáról, és általában a kapcsolódásról szól; fontos, hogy melyik csoport fogad be, melyik az, amelyikhez tartozni szeretnénk, hogyan bánunk egymással, mit teszünk akkor, ha valakit bántanak, milyen kapcsolatban vagyunk másokkal, saját magunkkal, testünkkel, lelkünkkel”, írja honlapján a Hintalovon Gyerekjogi Alapítvány. A kapcsolatok és a viszonyok persze folyamatosan változnak, ahogy a gyerekek jó és rossz tapasztalatokat szereznek, de „konfliktusokra, nehezebb napokra szükség van, hiszen ezek megéléséből tudnak meg egyre többet a világról és saját magukról”. A konfliktusok, ugratások, viccelődések azonban nem összekeverendőek a bullyinggal, azaz az iskolai bántalmazással.

A bullying szisztematikus, hosszabb időn át elkövetett, szándékos és tudatos bántalmazó cselekvés, amiben a hatalmi viszonyok kiegyenlítetlenek. Az általunk megkérdezett szakértők szerint azok a gyerekek, akik érintettek a bullyingban, nem ritkán áldozatok és elkövetők egyszerre: míg egy viszonyban ők azok, akik elkövetik a bántalmazást, egy másikban – legyen az a család vagy az iskola –, ők is verbális, lelki vagy fizikai bántalmazás elszenvedői lehetnek.

A szakértők szerint káros előítélet, hogy a gyerekek közt lennének „predátor” és „áldozat” típusok: áldozat ugyanis mindenkiből lehet. 

Nagykép

Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal szakmai vezetője szerint a bullying mindig közösségi történet, így a jeleit sem csak az egyének szintjén érdemes keresni: az, hogy egy gyerekcsapatban, osztályban hogyan megy az együttműködés, hogy az elfogadás, a türelem vagy inkább az ítélkezés és a verseny a meghatározó, akkor látjuk, ha az egész közösséget nézzük. A szakember szerint a bullyingnak leginkább azok lehetnek kitéve, akik az adott közösségből bármi miatt kilógnak, bár „nagyon nehéz soha semmiben sem különbözni, és nem is ez lenne a jó cél”.

Az általunk megkérdezett szakértők egyetértenek abban, hogy érdemes mindenre figyelni, ami váratlan, hirtelen változás egy gyerek viselkedésében. „Leginkább negatív irányba, de az is lehet intő jel, ha valakinek hirtelen nagyon pozitív irányba változik a hangulata, mert akkor lehet, hogy valamit leplezni akar, valamit el akar titkolni” – mondja dr. Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus, bullying szakértő. Szerinte az is árulkodó, ha a gyereknek hirtelen, egyik napról a másikra nincs kedve iskolába, edzésre menni, szokatlan kérdéseket tesz fel, és fizikai tünetek is jelentkezhetnek. Ezek a jelek egyébként nagyon hasonlóak ahhoz, amiket egy felnőtt produkálhat, ha bántalmazás áldozata lesz. 

Reményiné Csekeő szerint a tiniknél különösen nehéz észrevenni, hogy van baj, mert ebben az időszakban természetes a szülőktől, felnőttektől való nagyobb távolságtartás, és ettől is nehezített lehet a segítségkérés. „A kamaszkor normál állapota az érzelmi hullámvasút, és az identitás keresésével járó hirtelen változások a stílusban, öltözködésben vagy akár a baráti társaságban. De

ha ez a hullámvasút egyre inkább csak lefelé megy, ha a korábban kedvelt dolgoktól a gyerek elfordul és nem jönnek helyettük mások, ha egyre kevesebb dologban leli örömét, azt ne tekintsük életkori sajátosságnak” – mondja. 

A fenti példák nemcsak a bullying jelei lehetnek, de a szakértők szerint mindenképpen olyan tünetek, amik első figyelmeztetések, hogy az adott gyereknek több figyelemre, támogatásra van szüksége.

Jármi szerint az iskola és a tanárok feladata egy olyan légkör, norma- és jelzőrendszer kialakítása, hogy a gyerekek ismerjék a közösség szabályait, „házirendjét”, tudják, milyen esetben hogyan és kihez fordulhatnak segítségért. Lehetőleg olyan emberhez, aki tényleg segít. 

Mindig a hatalomról szól

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a mohácsi eset kapcsán közölte, hogy bejelentés érkezett hozzájuk, ezért az iskolában adatgyűjtést végeztek, de jogsértés gyanúja nem merült fel, az ügy a családvédelmi szolgálatnál van. Ha iskolai bullyingról van szó, örök eldöntetlen kérdés a szülő és az iskola felelőssége. A gyerekvédelmi jelzőrendszerek – már ha egyáltalán működnek – nehezen védik ki az egymásra mutogatást, adott esetben az érintett(ek) újratraumatizálódását. 

„Gyakori, hogy a szülőkre mutogatnak, a bullyingoló gyerekek szüleire mutogatnak, a pedagógusokra mutogatnak. Pedig egy gyereket figyelni és megvédeni közös feladat”

– mondja Balatoni József (Jocó bácsi) oktatási szakértő, médiaszemélyiség és történelemtanár. Szerinte annak ellenére, hogy a bántalmazás az iskolában zajlik, a szülő(k)nek és a pedagógusoknak közös felelőssége fellépni ellene. A bullyingnak ugyanis vannak otthoni jelei is, amiket a szülőnek észre kell vennie, és fordítva, az iskolai mindennapokban is lesznek jelei annak, ha a gyereket otthon bántalmazzák. 

Amikor a pedagógusok leterheltségéről kérdezem, azt mondja: „Nem biztos, hogy népszerű leszek, de azt gondolom, hogy kell, hogy idejük és energiájuk legyen erre. Természetesen nem egy tanárnak kell egyedül több száz diákot figyelnie, ha valami furcsát tapasztal, jeleznie kell az osztályfőnöknek, aki felveszi a kapcsolatot a szülőkkel. […] Erre nem lehet kifogás a leterheltség. Aki gyerekekkel foglalkozik, odafigyel a gyerekekre”. Szerinte ugyanakkor az is fontos, hogy a szülők együttműködők legyenek, ne sértésnek, hanem segítségként éljék meg, ha a pedagógus jelez nekik.

Reményiné Csekeő szerint, habár bárki válhat bullying áldozatává, abban fontos különbség van, hogy melyik gyerek mennyire tud segítséget kérni. „Azok a gyerekek, akik otthon vagy más közösségekben is rossz bánásmódnak vannak kitéve, lehet, hogy észre sem veszik, hogy ami őket éri az iskolában, az nincs rendben.” Gyakran azok lesznek az iskolában elkövetők, akik otthon áldozatok, de arra is van példa, hogy az iskolai bullying áldozata otthon sem él meg érzelmi biztonságot. A szakember szerint a gyerekek hajlamosak saját hibájuknak gondolni, ha nem tudnak beilleszkedni, ha csúfolják, piszkálják őket, nem kizárt, hogy még a felnőttektől is kapnak erre utaló megjegyzéseket:

„Te is lehetnél nyitottabb, kedvesebb!” vagy éppen „Fogyj, hízz, tanulj jobban, sportolj többet, akkor majd nem fognak bántani!”

Ez azonban áldozathibáztatás. Nem teszi egyértelművé a gyerek számára, hogy sem a verbális, sem az érzelmi bántalmazás nem elfogadható, és a bullying nem róla, hanem minden esetben a hatalomról szól.

A minták hiánya

„Olyan közösség nincs és nem is lesz, ahol egyáltalán nincs jelen a szekálás” – szögezi le Jármi Éva. Az viszont, hogy aki ilyet csinál, hatalommal és népszerűséggel bírhat-e egy adott közösségben, már a közösség vezetőinek felelőssége, mondja. A szakértő szakpszichológusi praxisa mellett számos kutatásban vizsgálta, kikből válhat elkövető, és kikből inkább áldozat, elmondása szerint azonban

több hasonlóságot mutatnak egymással a bullyingban így vagy úgy érintett gyerekek, mint azok, akik teljesen kimaradnak belőle. 

Reményiné Csekeő Borbála szerint nem véletlen, hogy kikből lesz bántalmazások elkövetője: aki a bántalmazó, attól tartanak, és neki nem kell félnie senkitől. De jellemző, hogy a bántalmazó legbelül nagyon is szorongó. „Talán azt tanulta meg, hogy vagy bántasz vagy bántanak, vagy egyszerűen nincsenek jó mintái, eszközei, készségei az együttműködő, egyenrangú kapcsolatokhoz.” A szakértő szerint éppen ezért nagyon fontos a többszintű beavatkozás: a bullyingot közösségi szinten lehet igazán hatékonyan kezelni, mert ha a közösségben nem változik semmi, az kitermeli majd az újabb bántalmazókat és áldozatokat. De az elkövetőknek és áldozatoknak egyéni segítséget is kell kapniuk, hogy ne a rossz mintákat vigyék tovább.

A szakértők szerint az iskolai bullying – más szóval kortárs bántalmazás – megelőzésében és kezelésében megkerülhetetlen az iskola. Pozitív elmozdulás akkor lesz, ha az iskolában a vezetőségtől kezdve minden felnőtt zéró toleranciát mutat a bántalmazás felé, és elkötelezett abban, hogy az iskola egy befogadó és biztonságos hely legyen. Az iskolában zajló vagy onnan induló, akár az online térben folytatódó bullying kezeléséhez sehogysem elegendőek a szülők, hiszen a megoldáshoz a bántalmazó vagy arra teret adó közeggel, adott esetben az egész iskolai közösséggel kell foglalkozni. 

Persze mindez a gyakorlatban nem ilyen egyszerű: az iskolák és a gyerekjólétben dolgozók sokszor olyan szintű erőforrás-hiánnyal küzdenek, hogy nincs vagy későn lesz lehetőségük a családi hátterek feltérképezésére, és nehéz szakszerű segítséghez, például ingyenes családterápiához jutni. 

A legnagyobb vesztesek: a gyerekek

Reményiné Csekeő szerint az eszköztelenség legnagyobb vesztesei maguk a gyerekek. Amikor a bullying elér egy olyan szintet, ami túlmutat az intézmény kapacitásán, nem ritkán az a válasz, hogy az iskola a bántalmazó gyerektől szabadul meg, vagy a szülők az áldozatot mentik át másik intézménybe. Ez azért baj, mert

az utánkövetés, az egyéni segítség és a történtek közös feldolgozása nélkül hamar újratermelődhetnek a hasonló helyzetek, új szereplők lépnek áldozat- és bántalmazó szerepekbe. 

Jármi Éva szerint az iskolai bullying-ellenes programok éppen azt a célt szolgálják, hogy ne kelljen minden tanárnak, főleg a szaktanároknak bullying-helyzeteket kezelnie: kisebb, erre dedikált, úgymond szakértői csapatokhoz futnak be a hasonló ügyek. A megfigyelésen túl vannak olyan eszközök is az osztályfőnök vagy egy iskolapszichológus kezében, mint a biztonságról és bántalmazásról szóló kérdőívek, oktatóanyagok.

„Magyarországon úgy általában elfogadott, hogy ha van egy negatív véleményem, valaki vagy valami nem tetszik, akkor megalázom, bepofázok neki – elég megnézni a politikai kampányokat. Ez egy nagyon eklatáns példája annak, hogy a gyerekek miért játszhatnak arra, hogy a másikat lejárassák, megszégyenítsék. Össztársadalmi felelősség is, hogy ez ne így legyen” – mondja Balatoni József. Felnőttként tehát nagyon fontos lenne a példamutatás, hogy a gyereknek bizalmi kapcsolata lehessen a szülővel, a pedagógussal, hogy megkapja azt a figyelmet, érdeklődést, őszinte odafordulást, hogy el tudja mondani, ha valami fáj.

Ahogy Reményiné Csekeő Borbála fogalmaz: a tágan értelmezett bullying prevenciója az, ha a gyerekek egy megtartó, elfogadó szerető családból egy olyan intézménybe érkeznek, ahol teljesítménytől függetlenül mindenki megélheti, hogy elég jó, fontos, értékes tagja a közösségnek.

Solti Hanna