A patológiás hazudozó és áldozata úgy találnak egymásra, mint zsák a foltjára

–

Mindenki hazudik, ráadásul sokat

Az emberek nagy része rendszeresen hazudik azoknak, akiket szeret. A férfiak átlagosan naponta hat, a nők pedig jellemzően három alkalommal füllentenek, a leggyakoribb hazugság pedig a „semmi baj, jól vagyok” – derül ki a The Economic Times cikkéből. A BBC News beszámolója rámutat: a közvélekedés szerint a nők annak ellenére is eredményesebb hazudozók, hogy sokkal ritkábban élnek a mellébeszélés eszközével, és mintegy 82 százalékuknak lelkiismeret-furdalása van, ha nem mond igazat. (Ugyanez az arány a férfiaknál csak 70 százalék.) Meglepő adat ugyanakkor, hogy az emberek 71 százaléka úgy véli, az igazmondás mellőzhető, amennyiben azzal a másik fél érzelmeit védjük.

A Brandon Gaille kutatási eredményeiből az is kiderül, hogy…

• az emberek gyakrabban hazudnak telefonos beszélgetésekben, mint személyes interakciók során
• a hazugságok 10 százaléka csupán csak túlzás, 60 százaléka azonban nyílt megtévesztés
• a hazudók 70 százaléka annak ellenére is újra hazudna, hogy hét hazugságból legalább egy mindig kiderül

Van különbség a csúsztatások, a színezés és a hazugság között

Az emberek nagy része elsősorban azért hazudik, hogy ne bántson meg másokat, vagy elkerüljön bizonyos teljesen hétköznapi, apró konfliktusokat, esetleg kisebb-nagyobb előnyöket érjen el munkahelyi vagy társas helyzetekben. De vajon mi különbözteti meg a rendszeres, könnyed füllentéseket, a túldramatizálást-színezést és a patológiás hazudozást egymástól?

Dr. Láng András, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológia Intézetének egyetemi docense szerint a motiváció és a gyakoriság a pszichológiai érettség és a lelkiismeret-furdalás meglétének kérdése.

„A hazudozás mindig valamilyen személyes cél elérése érdekében történik. Néha idegeneknek hazudunk, máskor családtagoknak. Néha azért, hogy ne kelljen kellemetlen dolgokkal szembesülni, olykor pedig azért, hogy másokat kizsákmányoljunk, és milliókhoz jussunk” – mondja dr. Láng András. – „Mégis jelentős különbség van az egyik, illetve a másik működés hátterében.

A hisztrionikus személyiségjegyekkel rendelkező emberek például nem feltétlenül hazudnak, hiszen nem egy átgondolt, tudatos stratégia részeként mondanak nagyot.

Egyszerűen csak az évek során rátanulnak arra, hogy a környezet figyelmét eltúlzott állapotjelzésekkel, felnagyítással, túlszínezéssel vonhatják magukra.”

A szakember úgy véli azonban, hogy ezekben a megnyilvánulásokban nincs se ártó szándék, se rosszindulat. Sőt, a cselekvési mechanizmus sokszor épp azért alakul ki, mert a környezet a normál énközlésekre nem reagál adaptívan. Ebből következik, hogy ezek az emberek nem szándékosan, de jól azonosítható céllal mondanak nagyot.

„Mivel a hisztrionikus személyek számára saját létezésüket a környezet figyelme validálja, ilyen esetekben a cél az, hogy figyeljenek rájuk. A tényeket ugyanakkor nem torzítják, »csupán« az érzelmi megéléseiket színezik túl” – mondja a pszichológus. – „Fontos továbbá elkülönítenünk a gyerekek nagyotmondását és a felnőttkori patológiás hazudozók működési gyakorlatát.

A gyerekeknél ugyanis a tényleges fizikai valóság és a belső világ vágyott képei nem különülnek el egymástól élesen, ebből kifolyólag úgy tűnhet, hogy a gyerek újra meg újra hazudik.

Pedig csak álmodozik és megéli a vágyait, vagy így fogalmazza meg szükségleteit. Ez életkorilag teljesen helyénvaló az ő esetükben.”

Más a helyzet azonban akkor, ha a rendszeresen hazudó egyén elérte a felnőttkort, és ennek ellenére is állandóan igaztalan állításokkal operál.

„A társas szempontokból nemkívánatos személyiségjegyekkel – mint például a narcizmus, a pszichopátia, vagyis az érzelmi bevonódás képtelensége vagy a machiavellizmus, tehát mások kihasználásának szándéka – élő emberek számára a hazugság egy tudatos stratégia része is lehet” – mutat rá dr. Láng András. – „A patológiás hazudozók tisztában vannak azzal, hogy amit mondanak, nem igaz, a hazugság morális aspektusa azonban számukra irreleváns. Nekik az a fontos, hogy a hazugság milyen előnyökkel járhat. Szex, pénz, hatalom, társadalmi előnyök, mások rájuk irányuló imádata… Mind akarunk valamit, és mind bizonyos okok mentén hozzuk meg döntéseinket, szóval ha a sokat dolgozó szüleim figyelmét csak úgy tudom magamra vonni, hogy hazudok az egészségügyi állapotomról, lehet, hogy megteszem.

Ha túl sokat hazudok, idővel talán könnyebbnek tűnik hazudni, mint igazat mondani. Sokféle út létezik, de egy patológiás hazudozó számára bármely tévközlés validálható, ha az adott hazugság segíti a kijelölt célok elérését.”

A patológiás hazudozók áldozatai egy dologban hasonlítanak

Sorozatban már a hatodik randipartneredről derül ki, hogy nős? Te vagy, akit először lejmolnak le a bulik alatt? A legfurcsább helyzetekben kerülsz kapcsolatba olyanokkal, akiknek még a szeme sem áll jól? Dr. Láng András pszichológus szerint az áldozattá válásnak is megvannak a sajátosságai.

„Talán furcsán hangzik, ha ezt mondom, de bizonyos értelemben egy patológiás hazudozó és áldozata pont úgy találnak egymásra, mint ahogy a zsák megtalálja a maga foltját” – állítja a szakember. – „Azért sétálunk bele újra meg újra egy-egy patológiás hazudozó csapdájába, mert valamilyen okból kifolyólag nem vesszük észre a jeleket. Nem vagyunk elég önreflektívek, és nem tesszük fel magunknak a kérdést, hogy miért tettük azt, amit. Így aztán egy újabb hasonló helyzetben ugyanúgy reagálunk.”

A szakember szerint hasonló esetekben az áldozat oldaláról a szeretetre vágyás, a korábban meg nem élt érzelmek, vagy a kihagyott élethelyzetek pótlásának lehetősége jelentős motivációs erővel bírhat. A patológiás hazudozóhoz való kapcsolódás egy időre ugyanis megadja a láthatóság, a szerethetőség, az értékesség érzetét. Ráadásul nehéz megtalálni a határvonalat a biztonságos bizalom és az állandó gyanakvás között. Dr. Láng András szerint azonban, ha bármely élethelyzetben felmerül a gyanú, kérdezni kell.

„A hazugságnak nem a nyomozás az ellenszere, hanem a nyílt kommunikáció, ehhez azonban a potenciális áldozatnak nagy bátorságra van szüksége.

A nyílt kommunikáció ugyanis nehéz, és gyakran konfrontációval jár” – mondja a szakember. – „Márpedig egy baráti, üzleti vagy szerelmi kapcsolatba belefér, hogy ellentmondások esetén arra kérjük a partnerünket, hogy tisztázzuk a részleteket. És ha erre a szándékra a másik fél elutasítással, tagadással vagy visszatámadással, agresszióval válaszol, ha őszinte kommunikáció helyett gyanús jelek mutatkoznak, akkor igencsak nagy az esélye annak, hogy a szenzorunk nem téved.”

Vagyis ha valaki a nyílt kommunikációt elutasítja, szükségszerű azt feltételezni, hogy rejtett szándéka, előttünk ismeretlen célja van. És amikor az áldozat rájön, hogy a hazugságok hálója körbefonja, nemcsak magával a helyzettel, hanem annak súlyával, érzelmi terheivel és következményeivel is szembe kell néznie.

„Lehet, hogy az áldozatnak erős szégyenérzete van, megrendül az önmagába, saját kompetens döntéseibe vetett hite, ehhez pedig akár félelemérzet is társulhat.

Egy ilyen helyzetben az áldozatnak elsősorban az önvédelemre kell fókuszálnia, a patológiás hazudozó megmentése egyáltalán nem az ő feladata”

 – mondja dr. Láng András. – „Az első lépés annak elfogadása, hogy ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni. A második pedig az, hogy racionális módon szembenézünk azzal, hogy mi történik akkor, ha nem változtatunk semmin, és akkor, ha döntéseket hozunk a jövőre vonatkozóan.”

A szakember persze azt is hangsúlyozza, hogy az eseménysorozat feldolgozásában rendkívül hasznos segítséget nyújt a szakképzett, erre specializálódott támogatás, hiszen egy pszichológus vezetésével könnyebben szálazhatjuk szét a korábban történteket, megérthetjük saját működésünket, azonosíthatjuk az egyes döntéseink hátterében meghúzódó motivációinkat, és azt is megtanulhatjuk, hogyan bocsássunk meg önmagunknak, illetve néha annak is, aki bántott minket. 

„A szakemberek nem fogják megmondani az egyénnek, hogy mit csináljon. Nem fogják szakításra vagy költözésre motiválni, esetleg belekényszeríteni olyan helyzetekbe, amiket az egyén nem akar” – vélekedik a pszichiáter. – „Abban azonban nagyon sokat segíthetnek, hogy feltárjuk és megértsük, mit miért csinálunk, illetve képessé váljunk átkeretezni bizonyos helyzeteket.”

Senkit nem lehet megmenteni önmagától

Kinek ne lenne legalább egy olyan csodás, közben mégis érthetetlenül vak barátnője, aki valahogy folyton olyan partnert választ magának, aki nyilvánvalóan nem becsüli meg, viszont cserébe folyton hazudik neki? Ki ne ismerne legalább egy olyan embert, aki a csillagos eget is szemrebbenés nélkül hazudja le, ha akar valamit – és akit a környezete ennek ellenére imád? Ezekben a helyzetekben ugyanakkor hiába is próbálnánk segíteni.

„Amíg egy áldozat nem ismeri fel, hogy áldozati szerepben van, addig ő maga is asszisztál a valóság átírásához.

Tehát ha egy barátunk hazudik önmagának, nem tehetünk mást, mint ott vagyunk neki – készen arra, hogy elkapjuk, felsegítsük és támogassuk, ha szükséges” – mondja dr. Láng András. – „Az erőszakos fellépés nem vezet sehova, a valóság, a realitás konstans képviselete azonban igenis feladata az áldozat környezetének.”

Hasonlóan nehéz helyzetben vannak ugyanakkor a patológiás hazudozó szerettei, barátai is, hiszen az egyén döntései egyértelműen morális kérdéseket vetnek fel, ugyanakkor az is természetes, hogy a család, a barátok védeni szeretnék a hazudozót. 

„Egy ilyen helyzetben az a szülő feladata, hogy tudatosítsa önmagában: ő úgy tudja a leginkább szeretni a gyerekét, ha a valóságot képviseli számára” – tanácsolja a szakember. 

„Az érzelmi közelség gyakran a cinkosság irányába tereli a szülőket. Ez azonban káros, hiszen ha a szülők folyton elsimítják a kóros hazudozás következményeit, akkor konzerválják a helyzetet.

A hazudozónak azonban így nem kell felelősséget vállalnia, és nincs motivációja a viselkedési mintázatok megváltoztatására.”

Dr. Láng András arra is rámutat, hogy ha a hazudozásnak pszichopátiás háttere van, akkor sajnos a tapasztalatok sem segítenek: lebukás ide vagy oda, nem jelenik meg se szégyenérzet, se bűnbánat. És mivel a hétköznapi együttélés megvalósíthatóságát adó morális sztenderdek nem állnak rendelkezésre, ilyen esetekben a pszichopátiás személy viselkedése kizárólag akkor változtatható meg, ha ahhoz neki személyes érdeke fűződik, ha belátással van az állapotára nézve, és egyben motivált a gyógyulásra. 

Ha te magad is áldozat vagy…

Bár vannak bizonyos mintázatok, amik alapján nagyobb valószínűséggel kerülsz a patológiás hazudozók célkeresztjébe, tulajdonképpen bárkivel előfordulhat, hogy saját belső hiányállapotainak, aktuális szükségleteinek, vagy a körülmények összjátékának következtében nem veszi észre a jeleket. 

Ha felmerül benned, hogy valaki következetesen hazudik neked, sokat segíthet, ha a barátaidat, vagy más megbízható, pártatlan személyeket úgynevezett reality checkre, azaz a valóság építőköveinek ellenőrzésére hívod. Vagy megkéred őket, hogy gondolkodjanak veled, és jelezzenek, ha ők maguk bármely részinformációról vagy cselekvésről úgy érzik, gyanús. És ha jelek mind egy irányba mutatnak, kérj segítséget, szólalj fel magadért, mondj nemet! Képes vagy rá.

Z. Kocsis Blanka