Fóliázástól az öncenzúráig: egy új szexuálpszichológiai könyv meg sem említ LMBTQ-témákat

–

Kihez legyünk hűségesek egy elnyomó rendszerben?

Hadd indítsak egy személyes résszel: érzelmileg nem volt könnyű elkezdeni dolgozni ezen az anyagon, mert a benne szereplő emberek pszichológusként és újságíróként is a kollégáim. Többször végig kellett gondolnom, kihez-mihez kéne lojálisnak lennem ebben az esetben, és én úgy döntöttem, az értékeim és a szakmai integritásom mellett állok ki.

Ami a Szexpert című könyvvel történt, az én értelmezésemben szimbolikus, és olyan aggasztó politikai-társadalmi jelenségekre világít rá, amelyek a pszichológus szakma elevenébe vágnak, de amelyek nyílt megvitatása a szakma határain is messze túlmutató közügy. 

Az átláthatóság jegyében röviden vázolom a kontextust, amennyire a jog, a GDPR-szempontok ezt lehetővé teszik. Megalakulása óta tanítok az ELTE szexuálpszichológiai szakpszichológus programjában: ez egy 4 féléves, önköltséges szakirányú továbbképzés, amelyre olyan hallgatók érkeznek, akik már megszerezték a mesterszakos pszichológus diplomájukat. A kurzusom címe: Nemi identitás és szexuális orientáció, és 16 órában, általában tömbösítve tartom meg, ez másfél nap intenzív közös munkát jelent. Amikor új csoporttal találkozom, rögtön az elején ismertté teszem a releváns szakmai-emberi hátteremet: elmondom, hogy pszichológus és pszichológia szakos tanár, jelenleg pedig főállású újságíró vagyok, gender tanulmányok szakot végeztem a CEU-n, éveken keresztül emberi jogi aktivizmussal foglalkoztam (Budapest Pride, Magyar LMBT Szövetség, TASZ), leszbikus vagyok, és feminista.

Mindezt két dolog miatt tartom fontosnak közölni: egyrészt, mert

hiszem, hogy bárki mondandóját csak akkor tudjuk igazán értelmezni, a helyén kezelni, ha tisztában vagyunk a pozíciójával.

Másrészt, mert ezek az információk nyújtanak támpontokat a diákoknak ahhoz, hogy tudják, milyen kérdésekkel érdemes hozzám fordulniuk, miben tudok nekik a leginkább segíteni. 

Kacsur Adriennt 2020 decemberében tanítottam a szexuálpszichológus szakképzésen, s bár a Covid miatt az órákra online került sor, és ez 20-30 fő esetén korlátozta egymás megismerésének lehetőségeit, Adriennre úgy emlékszem, mint kompetens, nyitott, motivált pszichológusra. Hozzáteszem: noha az LMBTQ-témákat érintő tájékozottság és szakmai tudás szintjében jelentős különbségek szoktak lenni a hallgatók között (ami sajnos elárul valamit az alap- és mesterképzések hiányosságairól is), én még olyat nem tapasztaltam ebben a közegben, hogy valaki kifejezetten ellenséges vagy előítéletes lenne a többségitől eltérő szexuális irányultságú és/vagy transznemű emberekkel szemben.

Persze vannak tévhitek, illetve többnyire tudattalan, de káros berögződések, ugyanakkor a leendő szexuálpszichológusok tényleg törekednek arra, hogy felülírják magukban ezeket, és támogató-affirmatív megközelítést sajátítsanak el.

Már csak azért is, mert tudják, hogy ez tipikusan az a terület, ahol jó eséllyel nagyobb arányban fognak LMBTQ-témákban érintett kliensekkel találkozni. 

Volt, nincs LMBTQ-rész

Adrienn-nel a kurzust megelőzően és az órákat követően nem álltam kapcsolatban. Ezért is örültem, amikor 2023 februárjában felkeresett, hogy készül a könyve, amelyben – bár sok esetben heteroszexuális helyzetekről lesz szó – egy kisebb részben természetesen szeretné bemutatni a leszbikus, meleg, biszexuális irányultságokat is, illetve a transzneműséget. Abban kérte a segítségemet, hogy magyar nyelven milyen könyvek érhetők el a témában, amelyeket ő is ajánlani tudna a leendő olvasóinak. Én írtam erre pár javaslatot, ő megköszönte, így váltunk el egymástól. Valószínűleg meg is feledkeztem volna erről a levelezésről, ha Adrienn nem ír rám 2023 októberében újra, ugyanabban az e-mail-szálban.

Örömmel újságolta, hogy megjelent a könyv, és bár a nemi identitás és a szexuális irányultságok témaköre kimaradt belőle, érdeklődött, küldhetne-e nekem példányt, foglalkoznék-e magánszemélyként vagy a WMN újságírójaként a kötettel.

Az LMBTQ-témák kihagyásának okát is megjelölte, de ezt később – amikor ennek a cikknek a kapcsán kérdésekkel fordultam hozzá (lásd alább) – visszavonta, és arra kért, kezeljem privát beszélgetésként. Talán az eddigiekből is látszik, hogy pszichológus-újságíróként gyakran vagyok bizonyos értelemben kettős szerepben: az elmúlt hat évben számos alkalommal előfordult, hogy egykori diáktársammal, tanárommal, tanítványommal dolgoztam együtt, készítettem interjút, vagy ajánlottam a könyveiket. Az előképzettségem segít abban, hogy egy-egy témában mélyebbre tudjak menni, ugyanakkor mára, a visszajelzések alapján úgy érzem, a legtöbb pszichológus kolléga megszokta, hogy elsősorban újságíróként viszonyuljon hozzám. De erről a témakörről Adrienn-nek is van tapasztalata, hiszen a szaklap megalakulása óta vezette/vezeti a Mindset Pszichológia Kapcsolataink rovatát (sajnos arra vonatkozó információt, hogy a megbízatása jelenleg is tart-e, nem találtam). 

Úgy csinálunk, mintha nem is léteznének

Következő lépésként megvásároltam és elolvastam a kötetet, amely leírása szerint a Mindset-sorozat első könyve.

Mielőtt rátérnék a problémás részekre, a fair play szellemében leírom: a Szexpert szépen kivitelezett, igényes munka, amely fontos üzeneteket tartalmaz alapvetően cisznemű és heteroszexuális emberek vonatkozásában.

Ugyanakkor a hátsó borító azt ígéri, „a könyv univerzálisan mindenkinek szól” (kiemelés tőlem), a kötet legelején szereplő ajánlóban pedig dr. Pászthy Bea „hiánypótló elméleti és gyakorlati kézikönyv”-nek nevezi a kötetet, és arra is felhívja a figyelmet, hogy „sajnos kevés jó szakirodalom áll a fiatalok rendelkezésére, mely segítséget nyújtana számukra a szexuális és párkapcsolati önismeret megszerzésében, a szexuális érettség kialakulásában”.

Utóbbi kijelentéssel mélyen egyet tudok érteni, és az információkhoz való hozzáférés csak tovább romlott, mióta a kormány a „gyermekvédelminek” nevezett törvénnyel gyakorlatilag ellehetetlenítette az iskolai szexuális felvilágosítást. Ahogy azt a Jelen friss cikke is tárgyalja, noha civil szervezetek nem, az iskolapszichológusok és a szociális munkások továbbra is tarthatnának foglalkozásokat a szexszel összefüggő témákban, az iskolaigazgatók viszont sokszor inkább nem kockáztatnak, nehogy valami olyasmi hangozzon el, amit a gyerek úgy mesél el otthon, hogy a szülő feljelentést tesz. De visszakanyarodva a Szexperthez: én azt is megértem, hogy terjedelmi korlátok miatt nem lehet minden könyvben minden témát kifejteni. De ettől eltérő esetnek tartom azt, ami itt történik. 

A szerző ugyanis – szexuálpszichológiai szövegektől szokatlan módon – akkurátusan kerüli az LMBTQ-témát. Az, hogy a többségitől eltérő szexuális irányultságok, nemi identitások is léteznének, a 266 oldalas könyv 188. oldaláig fel sem merül.

Pontosabban egy felsorolásban felbukkan a Marston professzor és a két Wonder Woman (csak a film címe, semmi kifejtés), az említett 188. oldalon pedig a következő mondatokat olvashatjuk: „Nőként is ugyanolyan alapvető dolog, hogy figyelünk férfipartnerünk lelkivilágára, mint férfiként a női partnerünk beleegyezésének egyértelmű visszacsatolása. Ugyanez a helyzet nem heteroszexuális kapcsolatok esetén is.” De eddigre már túl vagyunk A szexualitás és a szex fogalma, a Vágy, alias libidó, Az első alkalom jelentősége vagy az Óvszerhasználat című alfejezeteken, ám sem ezekben, sem később, például a Megfelelő partner című részben nem kerülnek elő LMBTQ-témák.

Még a Szerelem színei című szakaszról, ami aztán igazán gyanúsan hangzik, is kiderül, hogy John Lee kanadai szociológus fél évszázados elméletét takarja. Nem akarom elviccelni a dolgot, bár tényleg olyan, mintha visszamentünk volna az időben.

Hiszen a szövegen kívül az illusztrációkban, a gyakorlatokban, sőt, még az ajánlott olvasmányok listáján is szinte kizárólag ciszheteró tartalmakkal találkozunk. Az esetpéldák leírása során megismerjük például Kata és Tamás történetét, akik fél évvel az esküvőjük előtt küzdenek szexuális problémákkal; Petit, a 22 éves srácot, aki nem képes megállapodni egy lány mellett sem; Kingát és Benedeket, akiknek a kapcsolata a második gyerekük születése után hűlt ki; Évát, akinek vaginizmusa van, de végre tetszik neki egy férfi; Gézát, aki pornófüggő, fél a nőktől és túl hamar elélvez; vagy Sárit, aki nehezen talál párt. Ezek gyakori és fontos problémák, és nagyon hasznos, hogy Kacsur Adrienn ír róluk.

A baj az, hogy a könyv egésze egy ciszheteróra festett áluniverzum. Egy olyan világ, amelyben senki nem bizonytalanodik el a szexuális irányultságában vagy a nemi identitásában, nem kerül kapcsolatba azonos nemű partnerrel, nem zavarják össze az álmai, nem szenved a belsővé tett homofób-transzfób előítéletektől vagy attól, hogy bántja a környezete. Olyan példát sem látunk, amelyben tipikusnak mondható szexuális problémákkal (alacsony vágy, nehezebben elérhető orgazmus, a nedvesedés vagy az erekció hiánya, negatív testkép stb.) történetesen LMBTQ-emberek küzdenének. 

Fájdalmas megalkuvások, apró lázadások 

Természetesen az sem elvárás, hogy egy szakember mindenhez értsen. A sokak által ismert és kedvelt Emily Nagoski például Úgy, ahogy vagy című könyve bevezetésében kitér arra, hogy a transz emberek szexuális önismerete mennyire fontos téma, viszont neki ez sajnos (még) nem szakterülete, így inkább más szerzőket, kollégákat ajánl, akiknek a munkásságából hitelesen lehet tájékozódni a kérdéskörről. De ezt rögtön láthatóvá teszi, az meg, hogy a példáiban azonos nemű párokat is említ, gyakorlatilag magától értetődik a XXI. században.

Abban Kacsur Adrienn is nyitott szemléletet képvisel, hogy végig gendersemleges nyelvezetet használ. Tehát nem azt írja, hogy „a férfi és a nő”, hanem azt, hogy „a pár egyik tagja, másik tagja”, a „felek”, „valaki”, „amikor két ember egészet alkot”, „X és Y párkapcsolatban élnek”, vagy „a befogadó fél” – de ettől függetlenül mindenkiről kiderül a konkrét neme, és az is, hogy heteró. A szerző ugyanakkor kijelenti: „A kézikönyv a teljes elfogadás jegyében született” (10. oldal), illetve „Megengedő, elfogadó és támogató attitűddel írtam minden sort, legyen az elméleti vagy gyakorlati gondolat, tanács” (174. oldal).

De mit jelent az elfogadás, ha szexuálpszichológus szakemberként nem mered leírni azt a szót, hogy meleg, leszbikus, biszexuális vagy transznemű, és nem nevezed nevén azt, ami létezik?

Az LMBTQ-téma ilyen mértékű lehasítása egy debütáló kötetben szerintem sérti a szakmai integritás kívánalmait, és sajnos ugyanazt a láthatatlanná tevést, szőnyeg alá söprést reprodukálja, amely az élet számos területén jellemzi a kormányzati törekvéseket. 

A fóliázás legkárosabb következménye: az öncenzúra 

Ahogyan az a Lakmuszon is olvasható, a melegség és a transzneműség nyilvános megjelenítését korlátozó „gyermekvédelmi” törvény 2021. július elején lépett hatályba. A kormány 2021. szeptemberi hatállyal a kereskedelmi tevékenységről szóló rendeletet is módosította, de ezeket a szabályokat – noha már léteztek és a fejünk felett lógtak – közel 2 évig nem próbálták meg betartatni a könyvesboltokkal a hatóságok. Aztán 2023 nyarán megkezdődtek a bírságolások, fóliázni kellett, ezeket a híreket mindannyian ismerjük.

A rendelet és az, hogy pontosan miként lehet megfelelni neki, ugyanakkor még ma sem teljesen tisztázott. Nem egyértelmű például, hogy egy könyv mitől lesz gyerekeknek szóló termék, vagy hogy mi van azokkal a kötetekkel, amelyek érintenek LMBTQ-témákat, de nem sorolhatók a gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriájába.

De számomra úgy tűnik, a szabályozás célja nem is az, hogy világos legyen, hanem hogy félelmet, bizonytalanságot keltsen a kiadókban és a szerzőkben egyaránt. Ha nem akarnak bonyodalmakat maguknak, jobban teszik, ha szimplán kihagyják az LMBTQ-karaktereket, vagy a többségitől eltérő szexuális irányultsághoz, transzneműséghez kapcsolódó témákat. 

A rendszerben egyre nehezebb boldogulni, sokan tapasztaljuk, hogy szűkül a tér. Együtt is érzek azokkal, akik a fennmaradásuk miatt kényszerülnek hallgatásra, és ez szinte szétfeszíti őket. Ugyanakkor azt gondolom, pszichológusként ennél nagyobb a felelősségünk, különösen, ha nem feltétlenül a túlélésünkről, hanem különböző előnyök, pozíciók vagy a nagyobb ismertség megszerzéséről van szó. Mert ez az egyik szakma, amely fel tud lépni a melegség és a pedofília összemosásával, és az LMBTQ-emberek elleni káros retorikákkal, intézkedésekkel szemben. Amely józanságot tud képviselni egy olyan korban, amikorra odáig fajultak a dolgok, hogy a Néprajzi Múzeumban is meleg férfiakat ábrázoló képsorozatot kordonoznak el (és ez csak a legfrissebb az elmúlt hetek hírei közül). 

Ráadásul a történet szereplői közül többen nemcsak a rendszer kárvallottjai, mondjuk, szakmai szempontból, hanem más kontextusokban inkább a támogatását látszanak élvezni, legalábbis szorosabban együttműködnek vele.

A Mindset ügyvezetője, Partos Bence, aki a könyv adatai között is nevesítve van, korábban a Mandiner főszerkesztő-helyettese, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) oktatási főtanácsadója és az MCC-Mindset pszichológia szakirányának vezetője volt. Dr. Pászthy Bea, aki az ajánlót írta, pszichiáter, pszichoterapeuta, a Semmelweis Egyetem docense – könyvbéli titulusainak felsorolásából ugyanakkor kimaradt, hogy 2023 februárjától az MCC-Mindset Pszichológia Iskola műhely vezetője. A K-monitor szerint 2019-ben a kancellária egy átlagos szakkollégium költségvetésének többszörösével, 7,9 millió forinttal támogatta az MCC-Mindset pszichológiai szakirányt, az MCC kuratóriumának elnöke pedig a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs. 

Ezt mondja Kacsur Adrienn

Kérdéseimmel november 13-án, hétfőn kora reggel írásban kerestem fel a történet főbb szereplőit – a válaszaikat szó szerint közlöm, együttműködésüket ezúton is köszönöm. A szerzőtől, Kacsur Adrienntől, a Mindset Pszichológia tanácsadóközpontjának szexuálpszichológiai szakpszichológusától azt kérdeztem először, miért döntött az LMBTQ-témák kihagyása mellett, milyen érzései voltak ezzel kapcsolatban. 

„Sok téma volt bennem a könyv megszületésének kezdetén, nehéz munka volt mérlegelni, hogy mi az, ami végül belekerüljön. Két szempontot tartottam szem előtt. Az egyik, hogy

nem szerettem volna terjengős, több száz oldalas enciklopédiát írni,

a másik pedig az, hogy kompakt átfogó művet hozzak létre. Az LMBTQ témán is elkezdtem dolgozni, de a téma összetettsége miatt kevésnek éreztem azt a fejezetrészt, ezért úgy döntöttem, hogy ebből a könyvből most kimarad. Minden fejezetnél fontos volt számomra, hogy önmagában is megállja a helyét, ha csak azt a fejezetet olvassa el valaki, valamilyen szinten szakértőjévé válhasson annak a résznek. Sajnos más témák is kihagyásra kerültek, nem csak a szexuális orientációról szóló részek, de ez nem azt jelenti, hogy a jövőben ne írnék majd esetleg róluk” – fejtette ki. 

A második kérdésem arra irányult, volt-e arra lehetőség, hogy feltüntessétek a borítón, vagy akár az előszóban, hogy heteró és cisznemű embereknek szól a kötet. A válasz: „A könyv az elfogadás jegyében íródott, amely a szakmai hozzáállásomat is tükrözi, így mindenkinek szól. Úgy gondolom bármilyen orientációjú vagy nemű embernek hasznos lehet a könyv.

Nem csak heteroszexuális embereknek szól a könyv és nem is csak ciszneműeknek, ám ezt úgy gondolom nem is kell hangsúlyoznom. Ez számomra egy magától értetődő dolog.”

Számomra leszbikus olvasóként viszont korántsem, hiszen ugyanúgy ciszheteró emberek helyzetébe kell beleképzelnem magam, mint egész gyerek- és fiatalkoromban. Az is érdekelt, Adrienn fogad-e LMBTQ-klienseket vagy az ő hozzátartozóikat, és ha igen, a kliensei kb. hány százaléka érintett LMBTQ-témában. Ezt azért tartottam fontosnak, mert gyakran tapasztalom, hogy valaki a gyakorlati munkájában elfogadó, a nyilvánosságban viszont vonakodik megnyilvánulni társadalmi ügyekben, hárítja magától a felelősséget, kvázi kettős szakmai profilt alakít ki, amellyel viszont a fennálló hatalom túlkapásait normalizálja.

„Több kliensem is és hozzátartozóik is voltak és vannak is, akik érintettek LMBTQ témában. Nálam nincs olyan, hogy valakit ne fogadnék jó szívvel. Természetesen nem a szexuális orientáció vagy nemi identitás dönti el, hogy ki az, akivel együtt dolgozunk. A Mindset egy biztonságos hely mindenki számára!” – írta. 

Azt is szerettem volna megtudni, milyen főbb irányelvek jellemzik a szerző LMBTQ-kliensekkel végzett tanácsadói munkáját. „Én minden kliensemmel ugyanazon irányelvek mentén dolgozom: törekszem arra, hogy amennyire csak lehet komfortosan érezze magát a helyzetben, elfogadást tapasztaljon tőlem, nem volt még példa arra, hogy ez ne történt volna meg. Fontos, hogy felmerülő kérdéseit, tapasztalatait, nehézségeit meg tudja osztani velem, hiszen csak így tudom őt a lehető legjobban támogatni. Figyelmem teljes kapacitását adom a klienseimnek minden egyes ülésen.

Az önelfogadás, önszeretet erősítése alapvető célom mindenkinél, hiszen azt látom, a legtöbben, akik hozzám fordulnak nem igazán állnak jól ebben.” 

Azért tegyük hozzá: az önelfogadás, az önszeretet megélése nem okozna ekkora problémát, ha nem egy olyan társadalmi-politikai közegben élnénk, ahol az LMBTQ-emberek jogai sérülnek, és ahol vezető politikusok tudatosan használják a lakosság hergelésére az LMBTQ-témát, veszélyeztetve ezáltal a közösséghez tartozó emberek biztonságát. 

Ezt mondja Partos Bence

Partos esetében első körben arra voltam kíváncsi, hogy a Mindset ügyvezetőjeként nem tartja-e problémásnak, hogy a Mindset-sorozat első könyve, egy szexuálpszichológiai témájú „elméleti és gyakorlati kézikönyv” (ahogy az a borítón szerepel) nem tér ki a többségitől eltérő szexuális irányultságok, illetve a transzneműség létezésére. „A Mindset legfontosabb értékei közé sorolja az alkotói szabadságot és a szakmaiságot. Ügyvezetőként nem szólok bele szerzőink témaválasztásába, írásaik tartalmába – válaszolta. – Természetesen, ha megkérdeznek, elmondom a véleményem, szívesen ötletelek a kollégákkal, de a végső döntés minden esetben az övék. Munkánkat kizárólag és szigorúan szakmai alapon végezzük. Arról, hogy a szerző, miért döntött a könyv megjelent felépítése mellett, őt kell megkérdezni. Mindenesetre, ahogy te is írod, egy sorozatról beszélhetünk, idővel minden fontos téma sorra tud kerülni. Nem lehet az összes témát egyetlen könyvbe sűríteni.”

Azzal kapcsolatban is érdekelt az ügyvezető véleménye, hogy nem gondolja-e félrevezetőnek a hátsó borító szövegét, mely szerint a kötet univerzálisan mindenkinek szól. „A szerző igyekezett egy olyan könyvet írni, amely sok ember mentális egészségét képes támogatni. A könyv univerzálisan mindenkinek szól. Felteszem, a szerzőnk próbálta a könyvben fenntartani az optimális egyensúlyt a specifikusság és az általános érvényű pszichoedukáció között” – írta.

Úgy látszik, minden ciszheteró ember megingathatatlan abbéli véleményében, hogy a kötet LMBTQ-embereknek is szól, csak én nem érzem ezt, aki az vagyok. 

Azt is megkérdeztem Bencétől, annak, hogy az LMBTQ-témák teljesen hiányoznak a kötetből, van-e köze a fóliázással kapcsolatos rendelkezésekhez. Erre nagyon velős és határozott választ kaptam: „Nincs.

Amikor a szerző körvonalazta a kötet fókuszát, még messze nem lehetett tudni fóliázással kapcsolatos rendelkezésről.”

Végül neki is feltettem azt a kérdést, hogy a Mindset Pszichológia Terápiás és Tanácsadó Központjában fogadnak-e LMBTQ-klienseket, és léteznek-e olyan, a csapat tagjai által egységesen elfogadott irányelvek, amelyek meghatározzák az LMBTQ-kliensekkel végzett munkát, és ha igen, mik ezek. 

„Az ország több pontján is megtalálható Mindset-rendelők nemi, vallási, etnikai, politikai és világnézeti háttértől függetlenül, mindenki számára nyitva állnak, aki szeretné fejleszteni a mentális egészségét és ehhez egy kompetens, szakmailag ellenőrzött csapat segítségét venné igénybe.

A Mindset egy olyan ideológia- és előítéletmentes safe space, ahol kizárólag a klienseink mentális jóllétével foglalkozunk.

A gyakorlati munka során alkalmazott szakmai irányelveinket fővédnökünk, Dr. Pászthy Bea, a Semmelweis Egyetem klinikájának vezető főorvosa, Prima Díjas egyetemi tanár, klinikai farmakológus, pszichoterapeuta, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökségi tagja, valamint vezető szupervízorunk, Csúsz Klára kiképző pszichoterapeuta szabja meg” – válaszolta Partos Bence. 

  

És akik (még) nem válaszoltak 

Hétfőn kora reggel dr. Pászthy Beának is írtam, annak a szakembernek, aki a könyv ajánlóját is jegyzi. Hasonló dolgokat szerettem volna megtudni tőle, mint a többiektől: 1) nem tartotta-e szakmai szempontból problémásnak, hogy a könyv nem tér ki a többségitől eltérő szexuális irányultságok, illetve a transzneműség létezésére; 2) ha felmerült benne ezzel kapcsolatban szakmai aggodalom, kinek jelezte, és milyen választ kapott; 3) ha esetleg elkerülte a figyelmét az LMBTQ-téma hiánya, szerinte a fiatalok (vagy idősebbek) szexuális és párkapcsolati önismeretének fejlesztéséhez nem járulna-e hozzá, ha ezekről a kérdésekről is hiteles információkat kaphatnának. 

Három kérdéssel kerestem fel ugyanebben az időpontban Eitner Noémit és Melher Viktort, a Good Life Books kiadó igazgatóit is. Az érdekelt, hogy 1) mi az oka, hogy az LMBTQ-témák teljesen hiányoznak a kötetből; 2) van-e ennek köze a fóliázásokhoz; 3) nem tartják-e félrevezetőnek azt, ahogyan a hátsó borítón prezentálták a kötetet. 

Amennyiben bármelyiküktől választ kapok, frissítjük a cikket. 

Kiemelt kép: WMN

Milanovich Domi