–

A nevem megint felkerült egy feketelistára

József Attila Hazám című versének részlete jutott eszembe, amikor elolvastam a Líra nyilatkozatát: „Fortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény.” 

1937-ben, amikor József Attila ezt a verset megírta, Németországban már Hitler uralkodott, hazánkban Horthy volt a kormányzó immár 17 éve, és készültek listák is, amik először csak az egyetemre való bejutást nehezítették, aztán a hétköznapokat, végül az életet is megvonta azoktól, akik felkerültek rá. A nagyszüleim is rajta voltak ezeken a listákon, és a sors furcsa fintoraként később a nevelőapám maga volt listakészítő, egy másik rendszerben.

Úgy tűnik, a politikai vezetőknek mindegy, hogy barna, fekete vagy vörös színt hordanak, szükségük van listákra, szükségük van olyan rétegekre, akiket kirekeszthetnek, akik ellen gyűlöletet szíthatnak.

És igen, most én is „rétegeket” írtam, mert annyira beleivódott az agyunkba a dehumanizálás, hogy egy ilyen kontextusban nem beszélhetek emberekről. Rétegeket, csoportokat közösítünk ki felsőbb irányításra, de ezeket a „rétegeket” emberek alkotják, arcuk van, sorsuk, életük, gondolataik, amiket meg akarnak gyűlöltetni velünk, amiket el akarnak törölni. 

Kamaszként én is listázva voltam (igen, a listakészítő lánya mint fekete bárány), aztán amikor jött a rendszerváltozás, elöntött a csalóka remény, hogy vége. Vége a listáknak, vége a megbélyegzésének, lehet végre élni, gondolkodni és alkotni szabadon. Hogy levehetjük a szájkosarat, kimondhatjuk a szavakat félelem nélkül. 

Isten, család, haza

Az az igazság, nem gondoltam volna, hogy a nevem újra listára kerül, mert alapvetően én jó és megbízható polgára lennék egy normálisan működő, kereszténydemokrata államnak. Az „Isten, haza, család” hármassága az értékrendemben is legfelül van, igaz kicsit más sorrendben. Hívő keresztényként úgy vélem, hogy mindent Istentől kaptunk ajándékba, ő irányítja a sorsunkat, és magamnak meg a családomnak is az a legjobb, ha azok szerint az elvek szerint élek, amik az evangéliumokban meg vannak írva.

Vagy legalábbis próbálok úgy élni, mert lehetetlen akár csak a Tízparancsolatnak is megfelelni, nemhogy Jézus mércéjének. Tehát Isten az első az életünkben, a második a család. De azon a klasszikus kormányálom-szinten, hogy nagycsalád: anya végig otthon a gyerekek mellett, karrier félretesz, amíg fel nem nőnek, kicsit hátrébb lép a család érdekében, amíg felnőnek a gyerekek.

Én is ezt tettem, nem, nem politikai megfontolásból, hanem mert így gondoltam helyesnek, úgy akartuk felnevelni a gyerekeket, hogy a lehető legteljesebb gyerekkoruk legyen. Mellette persze az agyamat sem akartam kikapcsolni, írtam folyamatosan, posztgraduális képzéseket végeztem, nyelvet tanultam, de az álomszakomat, a teológiát, negyven fölött kezdtem el, amikor a gyerekek már mind nagyok voltak. 

Szóval nálunk megvolt a „két gyerek, három szoba, négy kerék”, kicsit túl is teljesítettük, mert a két gyerekből öt lett, szobából meg négy+nappali. A kocsival meg, mert először a gyerekek továbbtanulására kellett a pénz, vártunk. 

Így a haza nekem a harmadik helyre került, nem szorult, hanem egyszerűen ott találta meg a helyét, de mindig is fontosnak tartottam a magyarságomat, és azt is, hogy a gyerekeinket hazaszeretetre neveljük. Évtizedekkel a kivándorlási hullám előtt háromszor is lehetőségem lett volna elhagyni ezt a „lángokkal ölelt kis ország”-ot, New Yorkban, Németországban és Izraelben is várt volna egy új élet, szélesebb karrierlehetőségekkel, de azt mondtam, hogy nem. Nem megyek, mert én magyar vagyok, és azért kaptam Istentől a képességeimet, hogy ezt az országot szolgáljam. Ezt ma is így gondolom, még akkor is, ha úgy érzem magam, mint agy abuzált gyerek, akit folyamatosan ver az anyja vagy az apja, pedig nem csinál semmi rosszat, csak él a szerencsétlen, és kicsit másként gondolkodik, mint a felmenői.

Mert hiába lehetnék én a mintaanya a kormányzati elvárások szerint, van két hibám, ami megbocsáthatatlan: szeretek gondolkodni, és nem fogom be a számat.

Gyűlöletkeltés magas fokon

Azt, hogy baj van, már elég régóta éreztem, de a páni félelem akkor fogott el, amikor nem tudtam úgy fellépni a négyeshatosra, hogy ne Soros György arcát tapossam meg. A következő arculcsapás a menekültválság idején ért, amikor megjelentek az első kék táblák, amiknek egyetlen céljuk volt: a gyűlöletkeltés. Mert hiába címezték a menekülteknek, azok a magyar embereknek szóltak, és a legkicsinyesebb, zsigeri félelmeinkre apelláltak.

Mivel az egyik szakom a szociáletika, rendeleti szinten tudtam, hogy a menekültekkel való bánásmód során mikor melyik nemzetközi egyezményt sérti meg a hatalom, világosan láttam, hogyan tapossák sárba az alapvető emberi jogokat és az emberi méltóságot. Tettem, amit tennem kellett, „próbáltam súgni, szájon és fülön”, írtam, vitáztam, barátokat vesztettem el, más barátokra meg rátaláltam, és erőmhöz mérten részt vettem a segélyezésben is. De úgy éreztem, mindez kevés. Valami másra, valami többre van szükség, ami elemel a hétköznapi politikától, ami belülről mutatja meg, hogy a felülről generált gyűlölet milyen mérgező az emberi lelkekre, és hogyan hat hosszú távon a társadalomra. 

Gondolatrendőrség

Öt évig dolgoztam azon a világon, ami mindezt megmutatja. Egy disztópikus ifjúságiregény-trilógiát terveztem, meg is írtam az első részét (Kurucz Adrienn és MLM beszélgetését érdemes elolvasni a Vérvonal – Étienne könyve című műről – a szerk.), majd a másodikat is, de a harmadikat talán sohasem fogom. Mert bejött a fóliatörvény, és lefóliázták az első kötetet, annak ellenére, hogy nincs benne se homo-, se transzszexualitás, sem öncélúan ábrázolt szex. Brutális jelentek vannak, igen, mert egy brutális világot ábrázol, ahol az idegenekkel kegyetlenül bánnak. 

A halálos ágyán is Csokonait emlegette Lilla, alias Vajda Julianna

Kult – 2024. február 15. – NP

A fóliázással a könyv sorsa, és a folytatásé is meg lett pecsételve: jelenleg nem elérhető a könyvesboltokban, online sem kapható, kizárólag a kiadó oldalán vehető meg. Egy teljes világot öltek meg, irtottak ki adminisztratív módon. És persze csírájában elfojtották azokat a veszélyes gondolatokat is, amikről a könyv szól, amire biztatja az olvasóit, hogy gondolkodj el azon, mivé tesz a rendszerszintű gyűlölet, és próbálj rajta változtatni. 

Mert ez a cél, kitörölni azokat a gondolatokat, amelyek nem illenek bele a rendszerbe. És ezzel elindul egy olyan folyamat, ami tönkreteszi az alkotói szabadságot, meggátolja, hogy szabadon gondolkodhassunk, hogy artikulálhassuk a véleményünket. Gondolatrendőrségként, láthatatlan cenzúraként működik,

mert igen, az író abból él, hogy kiadják a könyveit, hogy az olvasók megveszik azokat, de most már óhatatlanul is ott az emberben a félelem, hogy mit írhatok le, mivel kerülök listázásra. 

Én azonban nem akarok ebben a rettegés irányította világban élni. Nem akarok azon gondolkodni, hogy leírhatok-e szavakat, sorokat, gondolatokat. Nem akarom önmagamat cenzúrázni azért, mert rettegek, hogy jönnek az inspektorok, vagy hogy a kiadó saját döntése alapján lefóliázza/kukázza a könyvet, mert fél a büntetéstől. Nem is fogok. És így meg attól félek, hogy nem lesznek kiadóim. Mert félnek. A kör bezárult, és marad Csokonai örök bölcsessége, hogy „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”.

Vagy aki egyáltalán gondolkodni mer.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ MirageC

Miklya Luzsányi Mónika