Jó, bevallom, amikor a napfényes októberi délutánon sétáltam hazafelé, és megláttam magam egy kirakatban a diszkréten letakart gilisztakomposztálómmal a kezemben, egy kicsit elkapott a röhögés.

Aztán a Jászain a zebránál beállt mellém egy csaj, aki egyik kezében madárodút, a másikban madáretetőt lóbált, és mindketten örömmel nyugtáztuk, hogy nem vagyunk egyedül. Szerencsére!

Tudom, hogy sokak szemében apróságnak tűnnek ezek a dolgok, de én vallom, hogy minden apró tett számít: ha csak az a néhány tucat rovar jár jól a balkonkertemmel, amelyben nyáron gyönyörködöm, akkor is megérte a telepítés. Mert persze a sok zöld mindenki szemét gyönyörködteti, szóval rovarnak is, embernek is nyert ügye van vele. 

Ebből a megfontolásból vágtam bele a gilisztakomposztálós kalandba, meg amiatt is, mert az én háztartásomban arányaiban jóval nagyobb a komposztálásra alkalmas hulladék, mint ami fölött szemet hunynék (nem eszem húst, ellenben zöldséget-gyümölcsöt rengeteget, így a vegyes hulladékom nagy része komposztálható).

A Nébih Maradék nélkül programjának felmérése szerint a tavalyi adatok alapján az összes élelmiszer-hulladék 52,89 százaléka komposztálásra alkalmas lenne – mégsem komposztáljuk.

Jó, jó, de lebomlik úgyis, legyintenek nagyon sokan erre, nincs semmi káros hatásuk. Nos, ez nem pontosan így van. A magas víztartalmú élelmiszerrészek ugyanis az égetőbe kerülve csökkentik annak hatásfokát, a szemétlerakóban pedig nemkívánatos, üvegházhatású gázok keletkeznek a lebomlásukkor.

Az utóbbi években folyamatosan javul ugyan a komposztált hulladék aránya, még így is bőven van mit tennünk ez ügyben. Akinek pedig nincs lehetősége kerti komposztálót telepíteni, annak szuper alternatíva lehet a gilisztakomposztáló.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Amikor mindezt vázoltam a szerkesztőségben, elkerekedett szemeket láttam, és záporoztak a kérdések:

  • de nem büdös?
  • nem szállnak rá a muslicák?
  • nem másznak ki a giliszták?

Az utóbbi kivételével (biosz tagozatos tanulmányaimból tudom, hogy a giliszták feji vége rendkívül fényérzékeny, így eszük ágában sincs kirándulásra indulni a komposztálóból), az elején ugyanezek merültek fel bennem. Most, néhány napnyi tesztelés után már látom: a komposztálóm olyan, mintha itt sem lenne.

A workshopot a Nébih Maradék nélkül programjának munkatársai szervezték október 10-én, ez ugyanis az úgynevezett komposztálási ünnepnap. A szokatlan feladatra a Humusz Szövetség munkatársa, Szabó György készített fel bennünket. 

Mi kell a gilisztakomposztálóhoz?

  • Két vödör, az egyiknek legyen teteje.
  • Egy vagy két azonos méretű virágcserép vagy tejfölös-/joghurtospohár.
  • Egy darab tüll, esetleg szúnyogháló, ami befedi a vödör alját.
  • Virágföld.
  • Száraz avar vagy faforgács.

És természetesen giliszták. A „sima” földigiliszta (Lumbricus terrestris) nem alkalmas erre a nemes feladatra, így horgászgilisztát vagy trágyagilisztát kell szereznünk – ezt horgászboltból például megtehetjük a városban is. Egy vödörbe kezdetben 1-2 doboz elegendő, a giliszták gyorsan szaporodnak, így nem kell aggódnunk az utánpótlás felől, sőt, ha jól gondozzuk a kis gyűrűsférgeket, még ajándékozni is tudunk majd belőlük.

Az elkészítés pofonegyszerű:

  • Az ép vödör aljába állítsuk be a felfordított virágcserepeket (azok fogják fenntartani a felső vödröt, hogy a felesleges nedvesség lecsöpöghessen).
  • A kilyukasztgatott aljú vödröt ráállítjuk a cserépre, és ha stabilan megáll, akkor lefedjük az alját a tüllel – ez azért kell, hogy a giliszták meg a föld ne potyogjanak le az alsó vödörbe.
  • A tüllre rétegezzünk 4-5 cm vastagon virágföldet.
  • Erre borítsuk rá a gilisztákat (kicsit meg lesznek szeppenve, de hamarosan szépen elhelyezkednek).
  • A földre rétegezzünk avart kb. 10 cm vastagságban.
  • Zárjuk le a kilyukasztgatott (ez fontos! A gilisztáknak levegő kell!) tetővel.
  • Legvégül takarjuk le egy textillel, ne túl szorosan, hogy ne zárjuk el a levegő útját.

Lyukasztgatással együtt húszperces meló az egész.

Miután hazaszállítottam a komposztálómat, hagytam, hogy a giliszták belakják a teret, aztán megetettem őket némi lila káposztával. Apróra vágtam a leveleket, hogy minél könnyebben lebonthassák majd ők meg a kis talajbaktériumok, és pici vizet is juttattam a komposztálóba.

A gilisztákat elég hetente egyszer becsülettel megetetni (persze ha többször kicsiket adsz nekik, az se baj, de eddig biztosan nem éheznek), viszont figyelni kell, hogy nedves maradjon a közegük (kábé, mint egy nedves mosogatószivacs, olyan).

Ha a lomb, zöldségdarabok stb. elfogynak, a komposzt pedig megérik, akkor a földet át kell szitálni, és újrakezdeni a folyamatot. Erről most még nem tudok nyilatkozni, de majd írok róla, amint eljutottam idáig. 

Mi komposztálható?

  • Gyümölcsök és zöldségek megmaradt részei (a hagyma és a citrus héjával óvatosan, előbbi nehezen bomlik, az utóbbi vegyszerrel kezelt lehet).
  • Apróra összetört tojáshéj.
  • Kávézacc.
  • Teafű (ha nem szálas, szedjük ki a filterből, mert az gyakran műanyagot is tartalmaz!).
  • Elhervadt virágok, levelek (vigyázzunk arra, hogy beteg, illetve kártevőkkel szennyezett növényi részek ne kerüljenek bele!).

Oké, de mi hasznom nekem ebből?

Ez a kérdés is elhangzott párszor a napokban. Nos, ha ügyesen csinálod, elég sok.

  • Kevesebb lesz a konyhai hulladékod.
  • A gilisztatea (a folyadék, ami lecsöpög az alsó vödör aljára) remek tápoldat a szobanövényeidnek.
  • Az érett komposzt pedig szuper ültetőközeg az átültetésükhöz, teli van tápanyaggal.
  • Szerintem jó móka, ha vannak gyerekeid, ők is sokat tanulhatnak a természetről a segítségével.

Én még nagyon az elején tartok, de annyit már látok, hogy minimális odafigyeléssel jár a dolog, nincs szaga, nem jönnek a muslicák.

Ha te is belevágnál, ITT találod az oktatóanyagot hozzá, de érdemes elolvasgatni a Humusz Szövetség oldalán is a tudnivalókat. Náluk egyébként sok egyéb érdekes ingyenes programot is találsz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maradék Nélkül (@maradek_nelkul) által megosztott bejegyzés

Hogy az ismert híradós fordulattal éljek, maradjatok velünk, hamarosan újra jelentkezünk: a gilisztakomposztálóm meg én!

A képek a szerző tulajdonában vannak

Csepelyi Adrienn