A Hulladékvadász legutóbbi akciója rengeteg embert megmozgatott, a „World Cleanup Day” alkalmából az önkéntesek százaiból verbuválódott csapat megtisztította a Duna több kilométeres szakaszát a mocsoktól. Kertész Balázs és gondolkodó-, cselekvőtársa, Szebenyi Péter évek óta működteti a hulladékvadász.hu nevű oldalt és a telefonos applikációt, amelyek segítségével a lakosság be tudja jelenteni az illegálisan lerakott szemétkupacok helyszínét, Balázsék pedig eljárnak az illetékes hatóságoknál. Több mint ezer helyszínről sikerült eddig így elszállíttatni a hulladékot, de ennél nagyobb terveik is vannak: a JÖN (Jövő Öko-Nemzedéke) Alapítványon keresztül minél szélesebb körben igyekeznek megértetni a környezettudatosság fontosságát.

„Nem szokványos az utam, ez kétségtelen” – kezdi Balázs, amikor arról faggatom, hogy az egykori DJ-ből hogyan lett környezetmérnök és a környezetvédelem ilyen lelkes, önzetlen híve. „A nyolcadik kerületben nőttem fel, 16 évesen elkerültem otthonról. A vendéglátásban kezdtem dolgozni, a tisztaság fontosságát ott tanultam meg. DJ-ként bejártam a világot, négy évet dolgoztam Ibizán. El tudod képzelni, milyen életet éltem, mindent kipróbáltam, de végig a magam ura maradtam.

Huszonöt éves koromra azonban kiégtem, új életre vágytam. Mivel nagy fordulatra volt szükségem, elhatároztam, hogy olyan valamit tanulok, amihez abszolút nem értek.

A természettudományokhoz voltam a leghülyébb, ezért ebbe vágtam bele. Nem voltam kispályás, 25 éves fejjel bevállaltam a Szent István Egyetem környezetmérnök karának nappali szakát. Mire végeztem, minden addig összegyűjtött pénzemet feléltem. Hét évet töltöttem az egyetemen, mert a PhD-t is elkezdtem talajjavítás témában, saját termésnövelőt fejlesztettem, de azt végül nem fejeztem be.”

Maga a Hulladékvadász és a JÖN Alapítvány is megérne egy misét, gyakorlatilag nulla forintból – két fix adományozójuk van, akik havonta két-kétezer forintot utalnak az alapítványnak –, vagyis saját tőkéből, és persze időből, energiából, kurázsiból, látnak el közfeladatot. De Balázstól most inkább azt akartam megtudni, hogy mit tehet a nagy, befolyásos ember azért, hogy a környezetünk ne omoljon össze, és mit tehetünk mi, kisemberek annak érdekében, hogy a gyermekeink ne fulladjanak bele a világunk mocskába.

Balra lent feketében Kertész Balázs, mellette pedig Szebenyi Péter – Forrás: hulladékvadász.hu
Balra lent feketében Kertész Balázs, mellette pedig Szebenyi Péter – Forrás: hulladékvadász.hu

Minden nagyember volt egyszer kisember. Donald Trump amerikai elnök például biztos aláírná a környezetvédelmi egyezményeket, ha tudná, hogy a Limuzinon és a felhőharcolókon kívül is van élet, ha valaha találkozott volna szeméttel az utcán, és lett volna alkalma rádöbbenni, hogy az őt zavarja. De mivel nem tudja, milyen is a más szemetéért lehajolni, nem tudja, milyen felelősen óvni a környezetet. Ettől függetlenül azt mondom, hogy nekünk nem ezzel a szinttel kell foglalkoznunk. Sem az óceánokkal, sem a világméretű pusztítással. Nekünk egy feladatunk van: a saját mikrokörnyezetünk megóvása. Mert a világ kontinensekből, a kontinensek országokból, az országok régiókból, a régiók még kisebb egységekből állnak, és ezeket az egységeket mi építjük fel, családok, egyének, te, én, a gyermeked, a szüleid, a szomszédod. Ha mi megoldjuk a saját feladatainkat, akkor lehet nagyobb léptékekben gondolkozni.

De ha mindenki teljesíti a maga kötelességét a saját portáján, akkor gyakorlatilag az egész világ problémája meg is oldódott egyben."

Balázs derűlátása abból ered, hogy 2012-ben a Környezetvédelmi Felügyelőségnél kezdett dolgozni, engedélyek kiadásával foglalkozott. Megtapasztalta, hogy ezen a területen megszűnt a korrupció, és volt alkalma azt is átlátni, hogy Európa-szerte javult a helyzet az utóbbi évtizedekben. Ahogy mondja, a kontinensen a '80-as évek jelentették a mélypontot, azóta olyan határértékeket szabnak meg egy-egy üzem megépítésekor, olyan szűrőkkel látják el a gyárak kéményeit, olyan szigorúak az előírások, hogy Európa ezen a téren óriási eredményeket tudhat magáénak. Balázs ma már a másik oldalon áll, cégek megbízásából engedélyekért folyamodik a hatósághoz, ez a tevékenysége adja meg azt az anyagi biztonságot, amely lehetővé teszi, hogy a Hulladékvadásszal járó teendőket el tudja látni.

Az persze, hogy Európa szénája jól áll, még sajnos nem jelent semmit, hiszen a mi kontinensük kicsi. Globális szinten azonban nagy a baj, gondolom én. Balázs ebben sem olyan borúlátó, amit mindenképpen jó volt hallani.

„A környezetvédelem is olyan, hogy mindenki azt hiszi, ért hozzá, pedig sajnos nagyon kevesen rendelkeznek azzal a tudással, amivel magabiztosan lehetne mozogni a témában.

Vagyis szerintem, amivel kezdeni lehetne az egész harcot, az a tudás kiterjesztése a kisemberekre. A klímaváltozás kérdését is a tudás szemüvegén kell nézni. Fontos tudni, hogy jelenleg egy földtörténeti jégkorszak végén vagyunk, vagyis a felmelegedés természetes. Az üteme az, ami az emberi tevékenység miatt felgyorsult. Mondok mást: a műanyag az, amire most az egész világ haragszik. Elárulom, nem a műanyaggal van a baj, hanem az emberrel, aki szemetel. A műanyag hulladék kérdése abszolút megoldott lenne, hiszen a műanyagot három eljárással lehet kezelni: deponálással, újrahasznosítással és a szemétégetőben elégetéssel.

Az első azt jelenti, hogy általában ipari területek alá a földbe elhelyezik és ugyan sokára, de egy idő után lebomlik. Ez elavult, ritkán alkalmazzák már. A szemétégetőkről tudni kell, hogy az utóégetéssel az a dioxin is elég, amely amúgy nagyon veszélyes, hiszen az emberi szervezetre gyakorolt hatása az, hogy olyan rákos sejtek növekedését okozza, amelyek genetikailag tovább öröklődnek. De a korszerű szemétégetők ezt képesek közömbösíteni. Az újrahasznosítás lenne a tökéletes megoldás, remélem, a világ efelé halad.

Szemétszedési akció a Duna-parton – Forrás: Forrás: hulladékvadász.hu
Szemétszedési akció a Duna-parton – Forrás: Forrás: hulladékvadász.hu

Hogy mégis miért vannak tele az óceánok műanyaggal? Nos, azért, mert a fejlődő országok nem rendelkeznek hulladékgazdálkodással, ezért a tengerekbe öntik a szemetet, tonnaszámra. Fülöp-szigetek az első, amelyik lépett, betiltják a nejlonzacskó használatát, nálunk is tervezik. Ez is megoldás, de a legjobb megoldás a világunk számára az lenne, ha minden országban kiépítenék a hulladékgazdálkodást, magyarán, ha elvinnék a szemetet.”

Nyilván arra nincs hatásunk, hogy legyen hulladékgazdálkodás a fejlődő országokban is, de ettől még fontos tudnunk, hogy mit tehetünk mi, itt a saját kis országunkban, a saját otthonunkban, hogy óvjuk a Földünket. 

„Csökkenteni kell a háztartási hulladékot, ez egyértelmű” – magyarázza Balázs. „Használj kulacsot, ne vegyél előre csomagolt felvágottat. Ha megteheted, vásárolj ökológiai tisztítószereket, de takaríthatsz ecettel is. Használj textil bevásárlószatyrot,

ha belegondolsz, egy átlag magyar egy év alatt ötezer forintot fizet a nejlonszatyrokért,

vagyis ezzel egyből meg lehet spórolni a drágább tisztítószer árát. Ne égess avart, vagy ha a szomszéd éget, szólj rá, az avar égetése közben nagyon sok méreganyag kerül a levegőbe. Vásárolj olyan terméket, amely a közeledbe terem, hiszen így a mezőgazdasági termékek transzportja csökkenhet, arról nem beszélve, hogy nem kell megenned a sok méreganyagot, amit az így szállított, tartósított élelmiszerek fogyasztásával magadba vinnél.”

Balázs itt kitért a génmódosított termékekre is, hangsúlyozta, hogy hazánk az egyetlen olyan ország, amelynek az alkotmányában benne van a génmódosított növények termelésének és forgalmazásának tiltása. 

„Mindez azért fontos, mert a génmódosítás nem mindig arra irányul, hogy egy adott gyümölcs nagyobbra nőjön, hanem arra is, hogy egy-egy kártevővel szemben, a rivális kártevő méreganyagát termelve, ellenálló legyen. És ugyan állítják, hogy ezek a méreganyagok nem ártalmasak az emberre… Nos, azért én erre nem vennék mérget.”

Konklúzió? Azon túl, hogy lenyűgöző Balázs vitalitása, az az energia és szenvedély, amellyel belevetette magát az ügybe, úgy érzem, én laikus, tisztábban is látok egy kicsit. A képlet a mi részünkre egyszerű:

„Olyan nincs, hogy a »más szemete«. Minden szemét a tiéd is, mert egy otthonunk van, ez a Föld. Hosszú út vezet a szemeteléstől a szemétgyűjtésig, de számos példát látok a változásra, elég csak a saját történetemet felidéznem.”

 

Tamás Rita