Benkő Fruzsi: „Szeretnénk megakadályozni, hogy kihunyjon a tűz a szemükben”
Közel egy éve írtam utoljára az InDaHouse-os munkánkról, annak kihívásairól. Azóta sürgősségi császárral megszületett a lányom, és az életem folyamatos változásban van a gyerekem aktuális igényeitől függően. Azonban nemcsak neki, hanem a kollégáimnak is szükségük volt rám, ugyanis egy krízis kellős közepén hagytam őket magukra. Aztán történt valami, ami miatt újra ott találtam magam egy stratégiai tervezés kellős közepén, csak immár a lányom társaságában. Benkő Fruzsi írása.
–
Az a típus vagyok, aki megálmodja és beindítja a nagy dolgokat
Aki meg tudja győzni az embereket, hogy bele lehet vágni elsőre lehetetlennek tűnő dolgokba. Lehet Borsodba vinni önkénteseket. Lehet központot építeni saját kézzel, adományokból. Lehet 20 évre tervezni a mai Magyarországon. Lehet az emberek jóságára számítani. Lehet többszáz gyereknek segíteni. Lehet 100 milliós költségvetésű szervezetet főként adományokból működtetni. Meg lehet változtatni mélyszegénységbe születő gyerekek életét.
De mindehhez egy szuper csapat is kell, akik kiegészítenek engem, például elkészítik a szükséges Excel-táblázatokat, és szólnak, amikor úgy tűnik, meghaladtuk a fenntarthatóság határait. Ez történt úgy fél évvel ezelőtt, amikor én éppen azzal voltam elfoglalva, hogy az apró gyerekem emeli-e a fejét és követi-e a szemével a tárgyakat. A csapaton belül felütötte a fejét a bizonytalanság és a félelem: össze fog dőlni az InDaHouse, nem fognak elférni a gyerekek, nem tudunk nekik megfelelő színvonalú fejlesztést adni.
Amióta az InDaHouse egy hatalmas szervezetté vált, ahol egyre nagyobb szükség van a kollégáim által képviselt racionalitásra, én egyre feleslegesebbnek éreztem magam.
Az új ötleteimre mindig az volt a válasz, hogy nem fér bele a kapacitásainkba, a régieket pedig már a csapat tökéletesítette. Régebben én vittem a kommunikációt, de a szülésem miatt már azt is más csinálja.
Most azonban szükség volt rám, és kiderült, mégiscsak kell az a hajóskapitány, aki a háborgó tengeren hánykódó hajón kiáll a hídra, és azt mondja: előre, minden rendben lesz!
Így történt, hogy a pár hónapos babámmal stratégiai tervezés közepén találtam magam
Meg kellett hoznunk néhány fájdalmas döntést annak érdekében, hogy valóban és hosszú távon segíteni tudjunk többszáz mélyszegénységben élő gyereknek.
Olyan módszertani változásokat találtunk ki, amelyek biztosítják, hogy 300-ig tud nőni az InDaHouse-ba járó gyerekek létszáma úgy, hogy közben nem omlik össze a szervezet.
A fejlesztőfoglalkozásainkat hétvégente tartjuk, önkéntesek segítségével. Szempont volt, hogy ne nőjön meg túlságosan az egy hétvégéhez szükséges önkéntesek száma. Sikerült 20–22 főnél megállni, akik még éppen elférnek az önkénteseknek épített szállásunkon. A két kisbuszunkat kinőjük, és már lesznek olyanok, akiknek vonattal kell jönnie. (Milyen jó volna, ha lenne sok, szuper borsodi önkéntesünk!)
Az InDaHouse-ban mostantól a koragyerekkori fejlesztés élvez prioritást, mert tudjuk, hogy a befektetett energia ott térül meg a legjobban. Minél korábban kezdünk el támogatni egy gyereket, annál többet le lehet faragni a hátrányaiból.
Ez a korai fókusz azt jelenti, hogy mostantól csak hat éven aluli gyerekeket veszünk fel, és a nagyokra szigorúbb szabályok vonatkoznak majd, hogy csak a motivált kis- és nagykamaszok maradjanak benne a rendszerben.
A kisiskolásokkal sokkal hangsúlyosabb lesz az írás, olvasás, számolás alapjainak elsajátítása, mert országosan vészesen nő azoknak a száma, akik analfabétaként vagy funkcionális analfabétaként hagyják abba a tanulmányaikat.
Ezen mindenképp szeretnénk változtatni.
A nagyobbak esetében a motiváció fenntartása a célunk
Szeretnénk megakadályozni, hogy kihunyjon a tűz a szemükben. Az InDaHouse alapításának oka az a felmérés, ami kimutatta, hogy a hátrányos helyzetű cigány gyerekek a hatodik osztály végére elveszítik az álmaikat. Mi ezt szeretnénk megakadályozni, de olyan nagy az ellenszél, hogy már több, korábban nagyon lelkes gyerekünket veszítettük el ebben az életkorban. Ezért mostantól olyan kiscsoportos, kooperatív technikákkal működő foglalkozásokat szervezünk nekik a hétvégéken, amelyek remélhetőleg segítenek megőrizni a lelkesedésüket, kíváncsiságukat, kitartásukat.
A koragyerekkori programunkban és az iskolaelőkészítőnkben több mint 110 gyerek vesz majd részt négy településről, köztük a fügödi telepen élő egy–hat évesek. A tanodáinkban majdnem 120 gyerekünk lesz. Hatalmas erőforrásokat kell megmozgatnunk ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, 100 új önkéntesre és legalább 1000 új magánadományozóra lesz szükségünk ebben a tanévben. Ezek a számok azért még nekem is ijesztőek egy kicsit, de hiszem, hogy az InDaHouse még az egyre nehezebb gazdasági és társadalmi helyzetben is egy olyan sziget maradhat, ahol az emberek jó szándéka és segíteni akarása összpontosul. Az irány megvan, minden rendben lesz!
Benkő Fruzsi
Kiemelt kép: InDaHouse
