Egyszer valaki elaludt az órámon (skandalum!). Nem volt már sok idő hátra, ezért gondoltam, nem ébresztem fel, inkább a csoporttal kisündörögtünk a teremből, kimentünk az épületből, majd az ablakból figyeltük, ahogy az ifjú felriad a csengőre, és teljesen ledöbben, hogy mindenki eltűnt.

Egyszer egy srác azt mondta, hogy nagyon jó csípős paprikájuk van. Mondtam, hogy fogadjunk! Ha hibázok az óra során, meg kell ennem egyet. Kettőt hibáztam direkt, hogy kicsit nevetgéljenek rajtam. Viszont a paprika tényleg brutál volt. 

Kiderült, hogy nehéz úgy jól órát tartani, ha közben folynak a könnyeid, nem látsz, és percenként fújhatod az orrod. Hét paprika fogyott el az óra végéig, én könnyektől áztatva mentem ki a teremből, kérdezte is az első szembejövő kolléga, hogy mivel bőgettek meg a gyerekek. 

Amikor emelt szintű érettségi vizsgaközpont lettünk fizikából, minden kísérlethez be kellett vásárolni a kellékeket. Az egyikhez játékpuska is kell. Előtte már vettem egy hatalmas műanyag csövet, úgy mászkáltam vele a városban, mint Gandalf a botjával Móriában. Így betértem egy boltba, majdnem levertem egy fél polcot, kértem pár tapadókorongos fegyvert, aztán egy számlát a tankerület számára. Hát, elég érdekesen néztek rám.

Vesztettem fogadásokat. Általában ezek arról szóltak, hogy elér-e a csoport egy bizonyos átlagot a következő dolgozatnál. Volt, hogy kivasalták a hajam, volt, hogy befesthették a szakállamat.

Ott voltam, amikor fiatal felnőttek álma teljesült, és ott voltam akkor is, amikor egy kis időre összetört egy-egy érettségi miatt.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Ott lehettem, amikor egy fiú (akit rengeteg bántás ért általános iskolában, és kilencedik év elején az anyukája külön megkeresett: fél, hogy miként tud majd a fia beilleszkedni) a diákönkormányzat tagjaként végzősként ő tetette le az esküt a gólyákkal.

Egy srác egyszer fénymásolva adta be a háziját. Jót nevettünk, kapott egy egyest. Ez a fiú pár hete írt, hogy okleveles mérnök lett.

Inspiráltam másokat, és rengeteg inspirációt kaptam diákoktól és kollégáktól is.

Voltam kétségbeesett, volt, hogy úgy éreztem, kudarcot vallottam.

Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyi büszkeséget és meghatódottságot okozhat három szó, amit az ember egy tablóra írva kap: „Megváltoztatta az életem.”

Voltam kétségbeesett az online oktatás kezdetekor, hogy mi fog itt történni, hogy fogunk mindenkinek mindent megtanítani.

Sok nehéz helyzetet oldhattam meg a kollégáimmal, sokuktól rengeteget tanulhattam, sokan barátjukká fogadtak. 

 

Eszméletlenül büszke voltam, amikor a tavaly végzett csoportjaim érettségi dolgozatait javítottam. A pandémia, a karantén rengeteget elvett tőlük, mégis olyan teljesítményt tettek le az asztalra, hogy le a kalappal.

Tartottam érettségi felkészítőórákat csütörtök délutánonként tavaly tavasszal. Fél öttől eléggé elhúzódott az óra, hiszen egy-egy komplett érettségi feladatsort átvettünk teljesen önkéntes alapon. Online volt (hogy máshogy tavaly?), egyszer csak valakinek az apukája hallatszott: „Milyen barom állat tart ilyenkor órát?” Tényleg, milyen? (Egyébként ennyire nem fogalmazott finoman.)

Szumóbirkózhattam egy diákigazgató ellen. Túlélte.

Nem volt célom átfogó képet adni, inkább tekintsetek erre úgy, hogy barangolhattatok kicsit velem a múltamban.

Szóval miért akarok sztrájkolni?

Sztrájkolok, hogy a diákoknak kevesebb órája legyen. Ne legyenek elcsigázottak, ne mondják sokszor még a teljesen elszánt végzősök sem a hetedik órában, hogy: „Nincs már agyunk!” – tanúsíthatom, sokszor tényleg nincs. És nem azért, mert nem igyekeznek.

Sztrájkolok, hogy a tanároknak kevesebb órája legyen. Sokkal többet számít, hogy mennyit tud valaki készülni egy órára, mint bárki kívülálló gondolná. Én imádok személyre szóló, vagy popkulturális utalást tartalmazó feladatokat kitalálni a csoportjaimnak, de ha ki vagyok zsigerelve, akkor inkább csak előveszek egy régebbit. Ugyanígy van az új, érdekes módszerek kitalálásával és megtervezésével is.

Nagyon sajnálom, hogy sokan mindig megtalálják a tanárokat, hogy „csak ennyit kell dolgozniuk, amúgy meg csak lébecolnak”. De még jobban sajnálom azokat, akik ezt írják, mert valószínleg nem találkoztak olyan tanárral, aki miatt meg lennének győződve arról, hogy ez nincs így.

Sztrájkolok, hogy szabadon választhassak tankönyvet, hisz a képesítésem feljogosít arra, hogy eldöntsem, hogy mivel tudom legjobban segíteni a fiatalok útját.

Sztrájkolok, hogy rendezzék a pedagógusok bérét. 

 

De legfőképp a múltért és a jövőért sztrájkolok. Mire gondolok? Mondok két nevet: Mentes Ferenc és Németh István. Lehet, hogy legtöbbeteknek nem sokat mond. Ők két olyan férfi, akiknek örülnék, ha ők tanítanák majd a gyerekeimet. Kompetensek, hatalmas szívük van, példaképnek való személyiségük. De ők már nem tanítanak. Hoztak egy „racionális” döntést. De szerintem nagyon sokan tudnátok mondani ti is pár nevet, akik távozásával kevesebb lett az oktatási rendszerünk. Ők a múlt, ami miatt sztrájkolok.

A jövő pedig? A jövő minden olyan lelkes, okos, bátor, segítőkész, melegszívű fiatal, aki inkább valami mást választ. Ha a pedagóguspálya megbecsült, megfelelőek a munkakörülmények, akkor a fiatalság java megy abba az irányba. Mert tanítani király! Ilyen egyszerű. 

Minden egyes évvel elvesztünk több száz olyan fiatalt, aki jobb hellyé tehetné ezt az országot a gyermekeink számára. 

Persze közülük nagyon sokan más módon teszik remélhetőleg jobb hellyé az országot. De az idő fogy. Rengeteg a nyugdíj közeli pedagógus, és ilyen körülmények között nem csoda, hogy nincs utánpótlás.

Én maradok, mert mint mondtam, tanítani király. De kell egy kis segítség, hogy sokan maradjanak, és új emberek jöjjenek!

Szóval nagyon sajnálom, ha többeteknek elmaradnak órái. Nagyon sajnálom, hogy lesz, hogy több órán csak ücsörögtök majd a suliban. Nagyon sajnálom, hogy vért fogunk izzadni, hogy bepótoljuk a kimaradt órákat. De be fogjuk, amiatt egy cseppet se izguljatok, hogy cserben hagyunk bárkit is!

Remélem, azért sokan támogattok minket ebben, legyetek akár diák, szülő, kolléga vagy… úgy egyáltalán akárki! Segíteni mindenki tud, pár kattintás megtalálni a neten, hogy ki milyen módon. Ha úgy érzed, érdemesek vagyunk arra, hogy kiállj mellettünk, akkor tedd meg, én pedig nagyon köszönöm! Ahogy azt is, hogy ezt elolvastad.

Kardos-Csiky Tibor

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Tetra Images – Rob Lewine