Tabusítás és félelemkeltés – Az ukrajnai háború témájával nehezen birkóznak meg az iskolai közösségek

–

Beszélgettek a tanárokkal a háborúról?

Anna:

„Az elmúlt pár napban egy felnőtt sem kérdezte meg tőlünk az iskolában: egyébként »hogy vagytok?« Pedig úgy érzem, hogy erre nagyon szükség lenne most.

Nem kell minden esetben nagy beszélgetésre gondolni – bár annak is meg lehet a helye –, csak arra, hogy észrevegyék: most történik valami, ami hatással van mindannyiunk életére. Már középiskolások vagyunk, és ha nyomon követjük a híreket, akkor nagyjából ugyanannyit tudhatunk, mint a felnőttek. Első körben arra lenne szükség, hogy ha bejön egy tanár, akkor azzal kezdje: »hogy vagytok?« Az, hogy ebből milyen beszélgetés alakulhat ki, más kérdés, de jó lenne, ha nem csinálnánk úgy, mintha semmi nem történne.”

Hanna: „A tanárok egy része nem beszél róla, maximum akkor, ha rákérdezünk. Akkor is vagy nagyon körülírva, vagy úgy, hogy túlságosan belemennek a részletekbe, bár ez a ritkább. De összességében kerülik a témát, nagyon »intimnek« tartják. Egy tanárom van, aki nagyon ellenszenvesen áll hozzá, ő folyamatosan ijesztegeti a fiúkat, hogy nekik be kell majd vonulniuk, mert hogy »ez így megy«, és majd »végre megtanulják, milyen az élet«. De hallottam olyan tanárról is, aki olyan képeket vetített az ukrajnai helyzetről, amelyek hatására sokkos állapotba került mindenki. Úgy gondolom, mindenképpen figyelembe kell venni, hogy vannak kevésbé erős idegzetűek." 

Hogyan merült fel az órákon, szünetekben?

Anna:

„Egy tanár se volt, aki magától hozta volna fel a kérdést, hogy tisztában legyünk vele, mi történik. Vagy akár érdeklődött volna arról, mi hogyan látjuk, vagy mit értünk belőle.

Minden tanártól nekünk kellett megkérdezni, hogy mi ez az egész, és hogy ők mit gondolnak róla.”

Hanna: „Sokszor mi, akik jobban követjük az eseményeket, tettük fel ezeket a kérdéseket a tanároknak – egyrészt, mert érdekel minket, meg mások is minket találnak meg ezzel. Mindig az óra elején próbáltuk felhozni a témát, hogy tudjunk róla beszélgetni. A történelemtanárral volt egyedül olyan, hogy kapcsolódott az anyaghoz, és úgy kérdeztük meg.” 

Anna: „Amikor a történelemtanárt megkérdezték a többiek, akkor mondott pár mondatot az előzményekről, de lezárta azzal, hogy »sokkal többet nem tud mondani, mint amit mi is el tudunk olvasni a hírekből, és mivel ennek aktuálpolitikai vonatkozásai vannak, pláne«. Utána ennyiben maradt az egész. Még egy órán merült fel, volt egy rövid kiszólása a tanáromnak a semmiből az amerikai részvétel kapcsán, aztán folytatta a tananyagot. Ő sem kérdezte meg a véleményünket, de mi sem kérdeztünk bele. Nálunk ez a két eset volt, illetve ma angolórán rendhagyó módon előrevettünk egy fejezetet, ami a háborúról szól. Örültem neki, ez volt az első olyan tanár, aki valahogy magától behozta a témát.”

Hanna: „Attól nem kell tartani, hogy túl sokat beszéltünk volna róla.”

Mennyire van jelen a téma egymás között?

Hanna: „Látszik, hogy azok is szeretnének tisztában lenni azzal, hogy mi folyik a szomszédban, akik nem sokat tudnak a háborúról. Gyakran jönnek oda hozzám, hogy akkor ez most mi, vagy magyarázzak el valamit, és sokszor elképesztő, mennyire kifordítva mondják el. Azt látom, hogy kell nekik egy biztos pont, aki ott van, és segít megérteni nekik az eseményeket. Tanárfüggő, de összességében inkább velünk, a tájékozottabb kortársaikkal beszélgetnek róla.”

Anna: „Nincs nagyon nagy feszültség az osztályban, de akad pár ember, akit jobban megvisel. A téma mindenképp jelen van, mindennap hallok valamilyen beszélgetésfoszlányt, vagy én is részt is veszek valamilyen beszélgetésben. Valamennyi kíváncsiság mindenkiben van.”

Hanna:

„Egyre többször tapasztalom azt is, hogy viccet csinálnak a háborúból.

Például, hogy az oroszok nagyon jól csinálják, hogy »gyilkolásznak« – konkrétan így, ezzel a szóval. Az ukrán miniszterelnökből is viccet csinálnak páran, nem veszik komolyan a színészi múltja miatt, de általában egész Ukrajnából is.”

Anna: „Az orosz sztereotípiás viccek nálunk is megjelentek. Nem domináns, de ott van, fontos lenne még időben kezelni. Ráadásul hozzánk jár orosz diák is…”

Hanna: „Lehet, hogy hallják ezeket a tanárok, de nem válaszolnak rájuk, figyelmen kívül hagyják. Ha tudnának ezekről, akkor is kapnánk egy általános leszidást, de nem sarkallná őket arra, hogy beszéljenek velünk.”

Anna: „Nem hiszem, hogy változtatna nagyon a dolgon.”

Hanna: „Én azt látom, hogy a háború sokkal ijesztőbb azoknak, akik kevesebbet tudnak arról, hogy mi történik, vagy összességében a történelemről. Van olyan osztálytársam, aki azt se tudja, hogy mi az a NATO, vagy ha hallott is róla, rosszul használja egy beszélgetésben, és kiderül, hogy teljesen valótlan dolgokat gondol. Ha nincs egy alapismeretünk, az ijesztővé teheti az eseményeket.” 

Mik azok az ismeretek, amikről jó lenne beszélgetni?

Hanna: „Fontos lehet, hogy tudjunk róla, hogy nyolc éve tart ez, hogy Ukrajna és Oroszország között ez egy régebbi probléma. Fontos, hogy mi az a NATO, miért nem veszik be a NATO-ba Ukrajnát, miért van kiakadva Oroszország Ukrajnára, mi a célja Oroszországnak, egyáltalán miért tart igényt Ukrajnára?”

Anna: „Sokat repkednek ezek a kifejezések, de szerintem pont ezért kellene tisztázni, hogy mit jelentenek. Halljuk őket, de hogy tényleg tudjuk-e, mit jelent, az más kérdés.”

Mi a helyzet a tisztánlátással és a hiteles információkkal?

Hanna: „Nagyon fontos lenne, hogy a szülők is beszéljenek a háborúról, mert a gyerek véleménye sokban függ attól, mit mondanak neki otthon. Egyik barátom szokta mondani, hogy »politizáljak« vele, és most is kikérte a véleményemet.

Ő eredetileg attól félt, hogy a NATO fog megtámadni minket, mert neki otthon ezt mondták. Fontos, hogy a felnőttek is tájékozódjanak, és tisztán beszéljenek a dolgokról, ne legyen félreértés.”

Anna: „Az is nehéz, hogy talán két napja tartott a háború, amikor a YouTube-on különböző politikai reklámok jöttek fel, és a pártok további ellenségeskedésre használták a helyzetet. Ez nagyon felháborító volt számomra. Most robbant ki a háború, annyi ember van veszélyben, segíteni kellene, és tényleg ez a viszálykodás a legfontosabb? Ez nem segíti azt sem, hogy megértsük, tisztábban lássuk, mi történik.”

Hanna: „A háborút is próbálják a propagandára felhasználni, a választások miatt ez még élesebb, és lehet mondani, hogy »ők megmentették az országot«. A gyerekek egy része ezt elhiszi. Sokat látjuk az interneten, hogy a kormány most ezt csinálja meg azt csinálja, de nem sok információt kapunk magáról a háborúról. Engem nagyon zavar, hogy a két dolgot próbálják összemosni, és ahelyett, hogy azt ösztönöznék, álljunk ki és segítsünk, arról szól minden, hogy kinek kell, mit kell hinni, és ki mit csinál.”

A szülőknek és a politikusoknak is szerepük van ebben. Mi az, amiben még kifejezetten az iskolára számítanátok?

Hanna: „Például egyáltalán nincs szó arról, hogy érkezhetnek-e hozzánk menekült gyerekek. De az adományozásról, segítésről is jó lenne beszélgetni.

Fontos lenne, hogy arra motiváljanak minket, hogy a gyerekek is tudnak tenni valamit, bármilyen formában. Ha a szülők nem mondanak erről semmit, legalább a suliban legyen arról szó, hogy milyen lehetőségek vannak.”

Bekapcsolódott az iskolátok a menekültek megsegítésébe?

Hanna: „A gyülekezet gyűjt pénzt, de hogy a tanárok vagy az iskola bármi mást szervezne, arról nem tudok.” 

Anna: „Az iskola szervezett egy gyűjtést a menekülőknek: tisztálkodási szereket, konzerveket, de nem is mondta nekünk az osztályfőnök, csak az iskolarádión volt erről egy rövid bejelentés. Pedig nálunk kifejezetten lenne rá igény, hogy bekapcsolódjunk valamilyen formában a segítségnyújtásba, ezért sajnáltam, hogy nem terjedt el szélesebb körben az információ a gyűjtésről és más adományozási lehetőségekről.”

Hanna: „Biztos sok diákot érdekelne tőlünk is, de az is igaz, hogy sok mindenkit nem érdekel semmi, ami nem kell ahhoz, hogy jegyet kapjál. Az egyik osztálytársam eljött velem egy helyre, ahol menekülteket szállásolnak el, és az neki is nagyon sokat segített, hogy egyáltalán látta: attól, hogy róluk szólnak a hírek, az ukrán emberek itt vannak és léteznek.”

Mit javasolnátok a tanároknak?

Hanna: „Azt látom, hogy nem lehet a politikáról beszélni az iskolában.

De az, hogy egy háború zajlik egy szomszédos országban, szerintem túlmutat az aktuálpolitikán. Ami ennyire közvetlenül érint minket, arról lehetne és kellene beszélni. 

Bár összességében a politika mindig nagyon nehéz téma az iskolákban, a kommunikáció elengedhetetlen ilyen helyzetben. Jobb megoldás lenne az, ha az igazgató legalább a tanároknak adna egy kiindulópontot, és nem kötné meg a kezüket. Arra lenne szükség, hogy bár ijesztő, de nyíltan beszéljenek róla, ne kezeljék tabunak.” 

Anna: „Első körben jó lenne egy beszélgetés, hogy vagyunk, mit tudunk erről. Mi beszélünk, ők moderálják. Emellett segítsenek tényszerű információhoz jutni, hogy hol tájékozódjunk.

Beszéljenek tisztán és átláthatóan. Tudom, pont most ez nehéz kérés, mert eleve sok mindent kell csinálnia a tanároknak, de ez nem plusz feladat kell legyen.

Olyan sok időt töltünk együtt nap mint nap, adná magát, hogy legyen nyílt kommunikáció egy olyan dologról, ami alapvetően befolyásolja mindannyiunk életét.” 

Németh Barbara

A szerző a Hintalovon Alapítvány munkatársa – a szervezet honlapján számos tájékoztató elérhető, mely támpontokat ad a háborúról való beszélgetéshez.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Kobus Louw