Kö-te-le-ző

„Az iskolába járó gyermek tankötelezettségnek tesz eleget, tanulni jár az iskolába. Az órák elmaradása, az előre be nem jelentett munkabeszüntetés korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését” – szól a tankerületek figyelmeztető levele a tanárokhoz, aminek minden egyes mondatát „imádom”. Tényleg. Tökéletes. Egyértelmű és tiszta.

Először is leszögezi, hogy az iskola egy olyan hely, ahova a gyerekek a kötelezettségük teljesítése miatt járnak. Mert muszáj. Jókedvükből sosem mennének. Pláne nem önként, így viszont, hogy kötelezik őket rá (a szüleiket pedig megbüntetik, ha a gyerekek lógnak), nem kérdés, hogy iskolába kell járni. 

Ha az a cél, hogy az iskolát egy olyan hellyé tegyék, ahova kötelezés nélkül a kutya se tenné be a lábát, akkor szerintem tökéletes, ami történik.

Rosszkedvű felnőttek várják a gyerekeket, akiknek szükségleteik, igényeik (horribile dictu, jogaik) tökéletesen lényegtelenek, és a lehető legnagyobb mértékben figyelmen kívül vannak hagyva mind a tanrend összeállításában, mind egyéb tekintetben. De ezzel nincs is gond, hiszen a rosszkedvű felnőttek igényei és szükségletei (horribile dictu, jogai) sem számítanak semmit, szóval teljes az egyensúly. És itt felnőtt alatt a szülőket is értem. 

Régi nóta, hogy majd akkor beszéljünk a gyerekek jogairól, amikor teljesítették a kötelezettségüket. Íme, itt az ékes példa. Nem kell a gyerekek oktatáshoz való jogára hivatkozni ahhoz, hogy érvelni lehessen amellett, hogy a tanároknak dolgozniuk kell. Sőt, még jobb is. A gyereknek a tanulás tulajdonképpen a munkája. Tanár, diák dolgozzon nyolctól négyig (nulladik óra és különórák esetén héttől hatig), majd menjenek haza, és ott is végezzenek egy kis láthatatlan munkát, ne nagyon beszélgessenek, ne legyen se idejük, se erejük kapcsolódni, minőségi időt tölteni – így épül a szép új világunk.

Nem az számít, hogy a gyerekek művelődjenek, kibontakoztassák a képességüket, megismerjék az őket körülvevő világot, rájöjjenek, hogy mi érdekli őket, hanem hogy kötelezzük őket, és amire köteleztük őket, azt ők teljesítsék.

Nem a gyerekről szól a történet, hanem a feladatról. Nem a világ megismerésének öröméről, hanem a muszájról. 

Szeretem, hogy ilyen tiszta beszédet lehet olvasni. Nincs illúzió, hogyan kell tekinteni az oktatásra.  A gyerek tankötelezettsége van az egyik oldalon, a tanár munkakötelezettsége meg a másikon.  

 

Ta-nul-ni

Majd folytatódik a levél egy újabb fontos megállapítással: a gyerekek tanulni járnak az iskolába. Igen. „Az iskolának tanulsz, fiam” – szól a költő. „A tanulás az iskola lényege”– mondják ballagáskor az igazgatók, és „Micsoda tanulások voltak” – idézik fel az osztálytalálkozókon a közös emlékeket az egykori diákok… (Nem.)

Nincs itt semmi látnivaló. Ha nem szól az iskola másról, mint a tanulásról, akkor nem kérhető számon semmi más, mint a tanrend. 

Kérdés, hogy akkor vajon miért érintették olyan rosszul a gyerekeket a koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, és miért tartalmazza a köznevelési törvény, hogy az az oktatási rendszer célja, hogy „felelős állampolgárokat” neveljen? A kovalens kötés definíciója meg az Antant-hatalmak felsorolásának képessége teszi majd felelős állampolgárrá a gyerekeket, vagy lehet, hogy mégis valami más is történik az iskolában a tanuláson kívül? 

Talán 2022-re ez provokatív tétellé vált, de szerintem a gyerekek nem tanulni járnak iskolába. Nagyon nem. És miközben az szuper, hogy tanulnak is, hiszen így, a világot megismerve tudnak azzá a felelős felnőtté válni, aki vigyáz a környezetére, aki felismeri a jelenben a múlt történelmének ismétlődéseit, aki tudja, hogy mi történik, ha a lefolyóba önti az olajat (és inkább nem csinál ilyet), meg aki mérlegelni tudja a 25 százalékos THM-et. 

Szóval amit megtanulunk, az segít boldogulni az életben, de az iskola akkor sem a tanulásról szól csak. Sosem csak erről szólt. Nem véletlenül hívják „köznevelési” törvénynek a jogszabályt, ami szabályozza. Mert az iskolában oktató-nevelő munka folyik. 

Izgalmas módon akkor is, amikor a tanárok nem tanítanak. Amikor engedetlenkednek és nem mennek be órára, amikor a diákok hiába várják, hogy tankötelezettségük teljesítése egy időben történhessen egy felnőtt munkaköri előírásainak teljesítésével. 

Azt mondjuk a gyerekeknek – azokon a ritka alkalmakon, amikor a jogaikról beszélgethetünk velük –, hogy a jogokkal szemben nem a kötelezettségek állnak. A jogok önmagukban hordozzák az értük (tehát magukért a neked járó jogokért) való felelősségvállalást, és így vigyáznak arra, hogy a jogokból ne legyen öntörvényűség, a másik megsértése vagy károkozás. 

Azt mondjuk a gyerekeknek, hogy joguk van elmondani a véleményüket, és ez a jog mindenki másnak is adott, így az ő joguk odáig terjed a véleménynyilvánításra, ahol a másiké elkezdődik.

Ezt jelenti a felelős jogérvényesítés: elmondom, amit gondolok, és meghallgatlak, mert neked is jogod van elmondani, amit gondolsz.

Hát nem gyönyörű? Szerintem nagyon az. 

A tanárok polgári engedetlensége sérti a gyermekjogokat? Igen. Van olyan gyermekjog, amit sérthet. Felelőtlenség a részükről, hogy ezt az utat választották? Ha jól csinálják (érdemi és valós információmegosztással, nyílt kommunikációval, partnerségben, együttműködve és odafigyelve a gyerekekre meg a szülőkre), akkor nem.  

 

Jog-sé-re-lem

Az oktatáshoz való jogot biztosan veszélyezteti, ha elmaradnak órák – bár az a gyerek szempontjából nem különválasztható, hogy a tanárhiány vagy a polgári engedetlenség veszélyezteti a tanulási lehetőségeit. Legjobb tudásunk szerint a legtöbb intézményben igen gyakran előfordul, hogy hiányzik tanár, tartósan nem betöltött egy pozíció, nem megoldható a szaktanári helyettesítés, össze kell vonni tantárgyakat, osztályokat, nem lehet megoldani az osztálybontást, stb.  

Egy-egy óra elmaradása sosem okozza az oktatáshoz való jog sérülését. A rendszerszintű akadályozottsága a gyerek tanulási, oktatási-nevelési lehetőségeinek viszont biztosan.

A polgári engedetlenség hosszú távú fenntartása komolyan aggályokat vethet fel. 

A gyereknek joga van a biztonsághoz és a védelemhez – ha nincsenek vele felnőttek, pláne olyanok, akik jó minőségben tudnak figyelni rá, akkor ez is sérülhet. És itt is el kell mondani, hogy tanárok hiánya és túlterheltsége alapvető, mindennapi kockázatot jelent erre a gyerekjogra nézve (sztrájk ide vagy oda). Alapvető fontosságú, hogy a polgári engedetlenségi mozgalom ne veszélyeztesse a gyerekek biztonságát. 

A gyerekeknek joguk van arra, hogy az ő legfőbb érdekük legyen elsődleges, amikor egy őket érintő ügyben döntést hoznak.

Ha a tanárok a polgári engedetlenséget választják, az akkor lehet indokolt gyermekjogi szempontból, ha a gyerekek számára jobb, élhetőbb, teljesebb, a szükségleteikre jobban odafigyelő és reagáló rendszer létrehozása a cél. 

A gyerekeknek nem csak egyetlen érdekük van. Nem csak tanulni járnak iskolába. Az is része a történetnek, ha például részt akarnak venni olyan eseményekben, ami őket is érinti (élnek a gyülekezési jogukkal, tüntetnek, szolidaritást vállalnak, véleményt formálnak) – vagy nem. Hiszen joguk van arra is, hogy mindezt ne csinálják, és ne vegyenek részt a felnőttek történetében.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Fe-le-lős-sé-günk

A cikkben idézett levél tisztán szól arról, hogy kötelezettségek teljesítési terepének tekinti az iskolát. Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy tényleg ezt akarjuk-e, vagy valami mást? Olyan iskolákat akarunk, ahova azért mennek a gyerekek és felnőttek mert muszáj, vagy olyat, amit szeretnek, és ahol jó nekik lenni. Olyan gyerekeket akarunk-e nevelni, akik engedelmesen teljesítik a minimumot, vagy akik kíváncsian próbálgatják a határaikat, és éhesek a világ megismerésére? 

A magyar oktatási rendszer nem most tért rá a kötelezettségek útjára. Nagyon régóta rossz irányba halad, és a tanári fizetések megemelése sem lesz azonnali gyógyír minden problémára.

De itt vannak velünk a gyerekek – és mint tudjuk, a gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen. Az iskolákban minden évben újraindulnak az első osztályok, de a gyerekek csak egyszer lehetnek elsősök. 

Ez komoly felelősséget ró ránk, felnőttekre. Mert az iskolaéveknek nem az a céljuk, hogy túléljük őket. Lehet ezt jobban is csinálni.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/undefined undefined 

Gyurkó Szilvia